Mi lehet ez? Gyerek betegség (tudásbázis)
Persze, semmi baja. Eddig sem volt, csak voltak/vannak ezek a foltok.
A doki azt mondta több ilyen beteg is volt már ma. Úgy látszik járvány van.
Fúú, de okos vagyok. :DDD
És jól van?
Elég az. Csak lássa.
Jobbulást. Írd majd meg, hogy mi volt.
Még erre hasonlít a legjobban.
Most alszik. Viszont dokihoz csak holnap délután tudom vinni, mert akkor rendel a gyerek orvos.
De ha ez a pillangó vírus az, akkor itt ebben a stádiumban már nem fertőz és nem is igényel kezelést.
Ha a bőrön van és apró, pici piros, akkor esélyes a rózsahimlőre, ha nem, akkor másra :(
Viszont holnap csak elvinném az orvoshoz :)
Ma már annyi antibiotikumot szedtünk mi szülők is, hogy a gyerekorvosok szerint másképpen reagál a gyerekünk szervezete a régi gyerekbetegségekre.
Szóval orvos, reggel, még ha láza nincs, akkor is, mert jön az ünnep, így nekimenni annak nem szabad :)
A gyerkőckém arca két oldalt egész nap tiszta piros volt, mintha bekentem volna rúzzsal.
Láza nincs, a hője 36,9. Nem fáj semmilyen.
Most fürdés után az egész teste olyan piros-testszín foltos volt. Minta apró pici kiütések lennének a bőr alatt. Hú nagyon nehéz ezt leírni, hogy hogy nézett ki. A bőre sima, de ránézésre úgy néz ki, mintha pöttyös lenne.
Semmi más panasza nincs.
Ez valami kezdődő valami?
További ajánlott fórumok:
- Milyen homeopátiás szerek adhatók gyerekeknek és milyen betegségek esetén érdemes alkalmazni?
- Ki mit ad a gyerekének, hogy megelőzze a betegségeket, vagy gyorsítsa a gyógyulást. Multivitaminok, homeopátiás szerek, stb? 2 évesnek
- Te mit tennél, ha a gyereked 2, 5 hét betegség után megy oviba és a 3.napon betegen jönne haza?
- "3 napos láz".Volt valaki gyerekének ilyen betegsége?
- ITP-s kismamák van rajtam kívül más is aki ezzel a betegséggel válalt gyereket
- 5 éves gyerekem minden betegségénél egyből a legrosszabbra gondolok. De miért?