Mi a véleményetek arról a szülői felfogásról, hogy "amíg az én kenyeremet eszed, addig azt csinálod, amit én mondok"? (beszélgetés)

Meg kell maradni a ló közepén

Anno nem egy családban a gyermekek magázták a szülőt , eszükbe sem jutott volna ellentmondani bármiben

Nem egy sztorit olvasni, ahol a poroszos nevelést köszönte meg a fiu felnőtt korában

Belenézek néha a Barátok közt sorozatba

Valamelyik részben az egyetemista lány összeköltözik a barátjával amit az anyja ellenez. Nem használ a szó, lány félbehagyja a sikeres egyetemet és cél nélkül él.

Anya erre megvonja tőle a havi apanázst, élj ahogy akarsz, ha önálló akarsz lenni

Vérig volt sértve a csaj, hogy milyen kegyetlen zsarnok az anyja

Én azonnal "porosz" vonalra is váltottam volna :)

Más filmekben, sorozatokban, következetesen a szülők kérnek bocsánatot a gyerektöl, ha éppen szúrósan néztek rá

Közelröl láttam olyan családot ahol a gyerek hisztivel mindent elért

Nem is vitte semmire az életben

Ugyanazok a szülők mondanak ilyet, akik kikövetelik a gyerektől a tiszteletet, egyszerűen csak azon a jogon, hogy ő a szülő, a gyerek meg csak gyerek. Csak azt felejtik el, hogy a tiszteletet nem követelni, hanem kiérdemelni szokták.. Ha egy gyerek szeret minket (és ha felnő, talán tisztel is), mert szeretetben neveljük, ilyen mondat el sem hangzik. Ha nem azt látják, hogy otthon csak az anya robotol, belefolynak ők is, megkérdezik, mit tehetnek, vagy csak maguktól megteszik.

Soha nem mondanám ezt a gyerekeimnek, hallottam én is anno eleget.

A huszonevestol joggal varna el a szulo, hogy rendben tartsa a szobajat, elrakodjon, kitakaritson, elmosogasson, kimossa-vasalja a ruhajat anelkul, hogy szolnanak neki, ha mar a feneke alatt van a mamahotel, elvegre nem vendeg otthon.

Azzal, hogy "en tanulok", meg nincs elintezve minden, hiszen az anyuka nem a kedves lanya cseledje.

Ez aranyos...

Hagyhattad volna kicsit wellnesselni a plüssöket, és akkor te is pihenhettél volna tovább.

Egyszer jártam segíteni egy családhoz, ahol a hároméves kisfiú mindenáron segíteni akart nekem porszívózni, mosogatni... Hagytam neki - majdnem átbucskázott a porszívó csövén, mert derékig ért neki, egy széken állva mosogatott, minden úszott, a végén őt is át kellett öltöztetni... De akkora buzgalommal csinálta, hogy nem volt szívem nem engedni. Persze nekem kb. kétszer annyi időmbe és munkámba került a dolog, mint a segítsége nélkül :)

Ez nem lényegi hozzászólás, csak eszembe jutott, mikor a hároméves mosogatását emlegetted :)

latszik, hogy csupa szeretetbol van nalad ez a hozzaallas, de attol meg nagyon rossz, bocsika. nem hiaba panaszkodik annyi fiatal, hogy a sracok, csajok semmit sem csinalnak meg elvarjak a masiktol

az nagyon jo, ha valakiben ott van a figyelmesseg, latja, hogy a masik tokig tele van munkaval es segitsegre szorul. csak az a baj, hogy ez tenyleg nem segitseg es szivesseg kene legyen egy csaladtag fele, hanem alap, hogy egyutt elunk, mindenkinek megvan a feladata.

mert ha majd egyutt el valakivel, es milyen kedves, hogy segit, ha latja, hogy a masik megszakad, csak nem biztos, hogy a parja is az a tipus lesz, aki ugy gondolja, vagy raer arra, hogy mindenkit kiszolgaljon otthon es mindent o csinaljon

egy gyerekkor nem attol lesz boldog es felhotlen, hogy a gyereknek ket szalmaszalat nem kell keresztbe tennie otthon, ha nem akar

Vagy nem jó neki, csak megszokta és nem mer változtatni, nem mer szembenézni a következményekkel, a kezdeti konfliktusokkal. Az ő élete, azt csinál, amit akar.

Én ezt így fogom fel, csak azt nem szeretem, amikor valaki nem változtat és állandóan panaszkodik.

Én ahogy mondtam, semmit nem vártam el, de ez nem azt jelenti, hogy ült és felemelte a lábát, ha ott jártam a porszívóval.

A szobájában vártam el a rendet, 1x kellett mindent a szoba közepére dobálni, azután tudta, hol a szennyes tartó.

És ahogy elköltözött, magától süt, főz, tereget.

Én úgy nőttem fel, hogy anyukám robotolt egész nap, azaz 8 órát dolgozott, ment bevásárolni, cipelte haza a cuccot, állt neki mosni, főzni (szinte minden nap), apám meg délután kettőtől a lábát lógatta a haverjaival a strandon és este követelte a vacsorát, pénzt meg nem adott semmire senkinek.

Anyukámnak nem volt energiája tanítgatni főzni stb, valahogy nem neveltek sem engem, sem az öcsémet, néha ki lettünk osztva apai részről, hogy tanuljunk és ennyi. Én valahogy szocializálódtam, anyám semmire nem kért, nem is utasított, de állandóan kivettem a részem a házimunkából, ha mosatlan volt, elmosogattam, a kutyát napi 3-szor megsétáltattam, odaálltam krumplit pucolni, mostam, felmostam. Apám nulla, a WC-t sem volt képes maga után kitakarítani és a szemetet kidobni a kukába. Csak otthon dohányzott (kis lakásban, láncdohányos volt) meg osztotta a nagy észt.

Testvérem meg ezektől elhúzódott, antiszociálissá vált, nem kommunikált senkivel, suliból hazajött, magára zárta a szobája ajtaját és tévézett.

Kitunö ! gyereket szeretni es tisztelni kell ! igy lesznek majd jo emberkek belöluk .

Nekem mar nagyok de soha nem engedtem hogy setitsenek valamibe a" haztartasba " es soha nem vettem a szamba hogy en felaldosztam magam ertuk vagy hasonlot ! szulö aki ezt mondja az nem erdemli meg a gyerekeket.

Maig is azt mondom pedig mar mind felnöt es sajat gyerköcei vannak hogy nem en neveltem fel öket hanem ök neveltek engem .