Mert te ezt tetted velem... (beszélgetés)

Kedves Lexy!

Elhiszem, h fáj..de!! Már a cím is egy felelősséghárítás, egy gyermeki hang...."Ő(!!) tette ezt velem"....ne haragudj ez nem felnőtt gondolkodás. Biztos te is felelős vagy abban ami történt.Tudom, h most nehéz tisztán látni a haragtól. De csak úgy leszel belül szabad ha felismered az egésznek az okát és nem hárítasz kifelé. Tényleg segítségképpen írtam és ne haragudj rám miatta de annyira megakasztó volt a cím és árulkodó egy gyermeki lélekről, h muszáj volt reagálnom. Nagyon sok segítő van, szakember akihez fordulhatsz! Hidd el megéri!

Kedves Lexy!

Ha mindig a múltba tekintgetsz vissza, és ott keresed a hibát, saját magaddal tolsz ki. Változtatni nem tudsz, éld a SAJÁT életedet.

Én apa és anya nélkül nőttem fel, 16 évesen már dolgoztam, eltartottam magam, munka mellett tanultam, és a mai eszemmel is azt gondolom, én így vagyok teljes egész. Meg tudtam csinálni egyedül, nem züllöttem el, erős vagyok, és bármit kibírok az életben.

Természetesen voltak helyzetek, amikor nagy szükségem lett volna a szüleimre, de mivel nem voltak... megoldódott másképp. Ma már saját családom van, velük foglalkozom, nem a soha nem létező anyámmal-apámmal.

Ez a te sorsod, a mi sorsunk. Ha nem tudod elfogadni, az egész életedre kihat, és mindig a sebeidet fogod nyalogatni. Ami nincs, az nincs, ezen már kár rágódni. Gondolj arra, hogy nincs olyan ember a Földön, akinek ne lennének lelki defektjei. Rengeteg a beteg ember, akinek keze-lába hiányzik, az olyan szülő, aki beteg gyermeket nevel, aki sorra temeti el a férjét-feleségét, szüleit, gyermekét....

Még egy fontos dolog, amit le akartam írni neked: én is szociális területen dolgozom, nekünk duplán, sőt triplán erősnek kell lennünk, mert más emberek gondját-baját is a vállunkon kell hordoznunk. Gyenge lelkületű ember nem való erre a pályára.

Remélem, helyre tudsz jönni, és megtalálod a helyed a Világban, ehhez sok sikert kívánok. J.

Sziasztok! =)

Köszönöm a sok hozzászólást.

A kritika is egy vélemény, én elfogadom. Mindannyian mások vagyunk, máshogy fejezzük ki a véleményünket, ki a saját habitusának megfelelően. Köszönöm Kivisnek, hogy kiállt mellettem, igaza van nem ismertek. Viszont Krisz42 írása nem bánt, igazából, vannak benne igazságok, főleg az utolsó mondata.

Reagálva rá. Mint írtam az elején, én az írásban találtam meg önmagam. Van egy blogom is, és nagyon sok témáról írtam már. Ez a cikkem, egy indulati leírás, az adott pillanathoz tartozó érzelmeimet vetettem papírra. (Igen igaz történet.) Igen, keserű, és lehet lehúzó. De ezt éreztem, és kiírtam magamból. Mint írtam is benne "Tudom ez pesszimizmus". (Egyébként nem vagyok pesszimista, inkább realista hozzáállás jellemez.) De, ez még nem azt jelenti, hogy életem minden egyes pillanatát e szerint élem. Persze előjönnek a sérelmeim egy-egy csalódás után, de amint lehiggadok tisztábban látok és járom tovább az utamat. És nem "hisztizni" akartam, nem sajnáltatni magam, egyszerűen csak leírtam, ami jött. És örülök, hogy így tettem.

A hibákról... Nem csak másokban keresem a hibákat. Nekem is vannak bőven! Mint mindenkinek. Az éremnek mindig két oldala van, soha sincsen egy hibás..., ki jobban, ki kevésbé az.

Azt pedig, hogy mennyi önzetlen szeretet tudok nyújtani másoknak, szerintem ebből a cikkből nem igazán lehet meghatározni. Kicsit talán túl sokat is, éppen ezért tanulok szociális gondozó/ápolónak. Mert szeretek adni.

Az elengedésben igazad van, számomra ez nehéz feladat. Persze, ez nem abban nyilvánul meg, hogy lekötözöm a partnerem, és nem engedem lelépni. =) Hagyom elmenni, elfogadom, hogy elmegy. Csak belül, lelkileg nehezebb elengednem dolgokat, mint másoknak. Lassabban dolgozom fel, de azért fejlődőképes vagyok, és igyekszem minél többet tanulni az életben.

Like! :)

Hajrá Lexy! Én is azt mondom, ha egyedül nem megy, bátran kérd szakember segítségét! Nagyon sokan dicsérik a kineziológiát, mert a tested izmai csak az igazat tudják mondani, ezért minden felszínre kerül...

A történeted nagyon szomorú, és sajnos nem vagy vele egyedül.

De: te nem tehetsz arról, hogy olyan apa jutott, amilyen. Arról viszont tehetnél, hogy ha már keserű volt a gyermekkorod, a felnőtt életed ne legyen az.

Egy apának alkalmatlan lény miatt botorság minden férfiban az ősellenséget látni. Tényleg eltökélted, hogy boldogtalanságba hajszolod magadat?

Jó. Akkor vedd úgy, hogy kiírtad magadból, és lépj tovább.

Innen szép nyerni :)

Teljesen igazad van. =)

Nem is szeretnék senkit sem beskatulyázni emiatt, sem a jelenben, sem a jövőben.

Ez egy indulati leírás volt. És tudom, hogy rajtam áll a döntés. Igazából ezek a dolgok, az elhagyás, leginkább akkor jönnek elő, ha újabb negatív tapasztalat ér... ( A vér szerinti apámat soha sem láttam még, lemondott rólam. Anyukám második férje, aki örökbe fogadott, ő is elment, amikor még kicsi voltam... ) De ők a rossz példák. Nem ő általuk szeretném élni az életemet, csak nehezen bízom meg az emberekben.

Amúgy vicces, sokszor láttam már ezt a filmet, de magamra még soha nem fordítottam át, ezt a mondatot. =)

Nézd meg a Lagzi randi című filmet. Abban mondja a pasi (Dermot Mulroney), hogy a nő, akkor szenved a kapcsolataiban, ha SZENVEDNI AKAR bennük. Akkor csalódik a férfiakban, ha CSALÓDNI AKAR bennük.

Te mit akarsz? Dönteni, ahogy felnőtt emberek szoktak, vagy okolni valakit, ahogy a gyerekek szokták..?

Okolhatsz valakit a problémáidért, dönthetsz így is, és tovább is léphetsz, és élheted a saját életedet a SAJÁT DÖNTÉSEIDDEL!

Nekem sem volt apám, nem is ismertem, és az anyám barátai is rossz példák voltak. De én ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY EZT AZ EGY ÉLETEMET NEM AZOKRA PAZARLOM, AKIK ELHAGYTAK, VAGY ÁTVERTEK. Akár engem, akár az anyámat.

Szóval..? Okolsz, vagy döntesz?

Szia!

Ha igaz a történet,csak annyit fűznék hozzá,hogy gyűlöld bátran!DE!!Nem minden férfi ilyen féreg!

Engem is elhagyott az apám,tudom mit érzel,de engem már nem érdekel!Sőt,jókat tudok vigyorogni amikor azt látom egy-egy látogatásakor hogy szenved,mert nem láthatja úgy az unokáját ahogy egy igazi nagypapa láthatja!Éreztetem vele és el is mondtam Neki,hogy tönkretette a gyerekkorom,hogy az önbizalmam lerombolta!

De Én nem hagyom,hogy a további életemet is megbélyegezze az,hogy lelépett!

Szia!

Érdekes és egyben szomorú történetet mutattál be.

Gondolom megtörtént veled...

A magam részéről az érem azt az oldalát ismerem, ahol ott az apa, de csak egy sejtet adott a gyerekeihez. Tehát hiába élt velünk - már amikor nem kalandozó hadjraton volt a nők után- mégsem volt sem férj, sem apa. Csak egy önző lény, aki önmagán kívül másra nem gondol. Írhatnék sok mident, de nem teszem. Nem sajnáltatom magam azért ami volt. Volt, elmúlt, az ember pedig újra és újra fel kell hogy álljon.

Azt nem tudhatod, mi lett volna ha a tiéd veletek marad. Biztosan rengetegszer lejátszottad ezt a menetet fejben, válasz pedig nincs.

A felhők mögül mindig előbujik a nap, csak el kell hinned. :)

Sok hitet, szerencsét, boldogságot kívánok!