Mennyi önállóságot adjunk nekik? (beszélgetés)

Én lehet túlféltettem a gyerekemet, de iskolába ment egyedül csak és csak amikor negyedikes lett. Addig mentünk érte és vittük is. Igaz, előtte túl forgalmas helyeken kellett volna suliba mennie és persze lámpa sem volt és még zebra sem, így nem akartam kockáztatni. Negyediktől a házunktól csak egy szerviz úton kellett átmennie, így mehetett egyedül.

Kisebb korában ugyan leszaladt a boltba, de az közel volt, láttam az ablakból és persze nem kellett forgalmas úton átmennie. Az ismerőseim általában ugyan ebben a korban engedték el a gyerekeiket egyedül.

Persze ez biztos más egy faluban vagy egy olyan helyen, ahol nincs nagy forgalom.

Én pl. a tesómmal együtt jártam az oviba, de akkor hetente 1 autó ment el azon a környéken, az ovitól 3 sarokra laktunk, mindenki ismert minket és nagyon jó buli volt egyedül járni, hiszen a Papp néni minden reggel cseresznyét adott, a Vidák néni pedig cukorkát, a sarki boltos pedig nápolyit:) De manapság már teljesen más világot élünk...

Enyém 5 éves, iskolás (itt korábban kezdik.) Én sem engedem egyedül, pedig a kapu kb. 50 méterre van a háztól. Onnan át kell mennie a lány suli udvarán, majd egy pici, csak tanárok által használt parkolón, és onnan be a kicsik udvarára. De csöngetés előtt nincs tanári felügyelet, én még a nagyobb iskolásoktól is féltem. Inkább elkísérem és állok ott 10 percet, amíg játszik. A barátja 1 fejjel meg 10 kilóval nagyobb, 2 hete sírva jár suliba, mert gyomorba vágta az egyik osztálytársuk. 5-6 évesek. Teljesen odavan a szegény kisgyerek lelkileg. Mondjuk az enyém nem ilyen érzékeny, ő mondta, hogy elszalad, szól a tanító néninek, stb. De ő meg egy törpe, hiába nem fél, ha esetleg 3-an nekiesnek.

Amúgy itt törvény írja elő, hogy a gyereket 12 éves koráig kísérgetni kell, ha nem iskolabusz viszi, és otthon sem szabad egyedül hagyni...

Megkérdeztem a 6 éves, nagycsoportos óvodás lányomat az előbb, hogy mit szólna hozzá, ha egyedül engedném oviba. A válasza:

- anya, azt nem lehet. először is, félnék, aztán meg olyan sok rossz ember van mostanában, hogy valaki biztos elrabolna, és örökbe fogadna. Örülnél neki, ha soha többet nem látnál?

Még kísérgetem egy darabig. :)

Anno én kiscsoportos voltam, a barátnőm középsős, és együtt mentünk oviba, ami vagy 3 km-re volt, mi tanyán laktunk akkor, és az ovi pedig a faluban volt. soha nem volt gond..

Most meg a szomszéd utcába nem engedném el. :( Gáz, de ez van, pedig tényleg jobb lenne, ha önállóbbak lennének.

Igazad van, ma nem olyan a világ, mint 25 évvel ezelőtt. Kell az óvatosság. Szerintem jó a módszered, ez a fokozatosság bizonyára eredményes lesz.

Azt is helyesen veted fel, hogy nem akarod, hogy kialakuljon a gyerekben félelem, szorongás, túlzott bizalmatlanság, mert ez egész életében megmaradhat, és felnőtt személyisége jegyévé válhat. Ez bizony nem könnyű, mondhatni nehéz, és nagy érzékenységet igénylő folyamat.

Szerintem példákkal, történetekkkel vezesd rá arra, amitől félted.

Ami mással történt, de akár vele is megtörténhet. Így megél egyfajta empátiát is, de nem közvetlen a fenyegetettség érzése, és nem kavarja fel.

Mikor kicsi voltam, már ötévesen boltba jártam, és felettéb büszke voltam magamra, hogy ilyen nagy vagyok.

A legnagyobb gyerekem négy évesen simán átsétált a nagymamához, három saroknyi volt a távolság, de büszke volt magára.

Most a két kicsit alig merem elengedni ugyanoda. Mert más világ van. De elengedem őket, titokban követem, a nagymama a sarkon figyeli őket. Nem akarom, hogy féljenek, de akarom, hogy önállóak legyenek.

A nagyobb lányom pl. hét éves, Őt már messzebbre engedem. Több saroknyira. Szigorúan: Felhívom: MEGY....... SZÓLJ, HA VISSZAINDUL.

Mit tegyek, hogy ne féljen, de mégis óvatos legyen? Mert valljuk be, más világ van most mint 25 éve.

Nagyon más világ van most, próbálom nem beléjük nevelni a félelmeimet, de nagyon nehéz.