Melyik volt a legkedvesebb gyerekkori élményetek? (beszélgetés)
Még a felnőttek is "vicceltek" velem, nem tudtam jól kifejezni magam, kényszerítettek olyan dolgokra, amit nem szerettem. Most semmi súlyosra nem gondolok kimondottan, de éppen elég ha a ruhám nem tetszett, de azt kellett hordanom.
Feltűnt volna ennyi "nyomor" között egy-egy fénypont, de hacsak azt nem veszem annak, hogy a mostohaapám megtanított biciklikereket foltozni, akkor tényleg csak az a játékautó volt az egy fényes öröm. Igaz, csak le-fel tologatni nem volt különösebb élmény, az meg valahogy nem jutott eszembe, hogy lejtős pályát építsek, a könyveimből csináltam útvonalat, abban tologattam.
Apa nélkül nőttem fel, mert 2 éves voltam, amikor elváltak, nincs emlékem együtt élésről. A későbbi mostohaapám is rövid házasság volt, nem is kedveltük egymást, de a biciklifoltozás nagy piros pont a javára, az tény. Sőt bringázni is tanított meg, de nem sok időt kellett erre szánnia.
Az is szép emlék, amikor végre valakitől egy kisautót kaptam ajándékba. Még a saját anyám is babát vett karácsonyra, csoda, hogy felnőttem. :D
(Tényleg utáltam babát kapni, és nem is értettem, a tavalyival se tudtam mit kezdeni, most megint minek vettek?)
Én meg a mostani kütyükre nézek, mint a moziban...itt voltak hétvégén, mindig szólt valamelyik. Én meg mindig ugrottam----. telefon!
Jó, tudom: emlékeztető. DD
Nem írnak fel semmit...így kölcsönösen csodálkozunk. DD
Pár éve a lányom segített egy lakás kiürítésében, ismerős idős néni halála után.
A nagylánya (akkor úgy 14 éves) rámeredt a tárcsás telefonra:
- Anya! Hogy lehetett ezen TELEFONÁLNI?
Micsoda legkedvesebb gyerekkori élmények!!
Csodás lehetett.
Csórikám...
Az ám, vártak rá. Figyelték a sorszámot, és alig várták, hogy mehessenek érte. Egy nyamvadt Trabantért Győrig kellett utazni.
Vonalas telefonra kb. 8 évet vártunk, most meg a kutyának se kell :D
Mi elvittük a gyereket kb. 15 éve Nyírtelekre, ahol én nyaraltam, Nagymamáméknál, 2 éves koromtól 19 ig, MINDEN NYÁRON!
A kölyöknek leesett az álla: -mit tudtál itt csinálni?!
Na, ..gondoltam: befejeztük. DD
Nem lehet kikerülni a "bezzegezést", az én korosztályom szülei még saját emlékeikként meséltek a háborús nélkülözésekről. Valahogy soha eszünkbe nem jutott volna szórakozni az étellel. Ropit pedig gyerekkorunkban még nem is láttunk, nemhogy egy "zsúron" az asztalon lett volna.
Múltkor a hétvégi telek került szóba, el kellett magyarázni, hogy nem lehetett másba fektetni a pénzt törvényesen, de egy családnak amúgy is csak egy lakó- és egy üdülőingatlanja lehetett. Az autót befizették és még vártak rá... :D
Mi még ettük az ennivalót...
Egyszer kisfiút viszi haza anyuka az iskolából, mondja gyerek: puci májkrémes kenyér volt uzsonnára...
Nem szeretem ezt "bezzeg az én időmben" dumákat, de néha muszáj...mert elámulok.
26-27 éve / atyavilág, de régen volt! / 3-4 házaspár kártyázott, gyerekeik a kis üveges kólás üvegek száját befogva spriccelték egymásra.
Ismertem a szülőket, szóltam, röhögtek, és "ja köszi" felkiáltás mellett fényképezték a csemetéket. ??
Nehogy már!:)
Nem egy évjáratúak vagytok, ennyi az egész.:)