Utálom a főnököm... (beszélgetés)

Akkor nekem nagy szerencsém volt mindig.

Én sosem szoktam magamban tartani, ha igazságtalanul bántanak/kritizálnak. Ha jogos, akkor viszont elismerem.

Dolgoztam a szocializmusban is, és akkor nagyon fiatal voltam. Sokszor azt gondolta a férfi főnököm, hogy kis hülye vagyok és még lány is, így bármit megtehet. Hamar rájött, hogy nem vagyok kis hülye. Le is szokott arról, hogy engem szekáljon/ugráltasson.

Nem, nem vagyok nagyszájú és harsány vagy kiabálós. Azt hiszem, pont ezzel tudok nyomatékosítani, mármint azzal, hogy mindig nyugodtan reagálok mindenre, nem mellőzve a cinizmust, hogy észre vegye magát.

Amikor konyhalánykodtam abban a 2 évben, az üzletvezető egyszer teljesen kiakadva mondta, hogy a tartárom nem jó, szerinte sok a tejföl benne, túlédes, meg minden.

Én meg mondtam neki, hogy nézze meghányan küldik vissza az enyémet és a másik konyhalány tartárát.

Soha többet nem szólt, mert persze, hogy az általam készített mindig elfogyott a másik lányét, pedig szinte érintetlenül dobáltuk ki.

És így volt ez több kajával, pedig én csak itthon főztem addig.

Nem. Mindenre mosolyogni kellett, hajbókolni. Ha megpróbáltam volna kiállni maghamért úgy kivágtak volna hogy csak úgy füstöl. Ez még az átkosban volt, a főnököm meg párttitkár, szóval külön állatfaj.

Tudom hogy nem oldódik meg semmi probléma azzal hogy azt mondom képes vagyok megoldani, de ez elindít az emberben valamit. Talán jobban összpontosít a megoldásra, jobban bízik magában.

Én ahogy öregszem és sok minden egyre nehezebbé válik, az egészségemért is jobban meg kell dolgozni, én van hogy kimondom: Képes vagyok rá! És nyomom ezerrel.😀

Velem az tortent, hogy a teruleti vezeto instrukcioit kovettem, aztan mint a pongos malacot... es vegul felcsaptam a receptkonyvet, es no lam! Ugy csinaltam, ahogy le van irva.

10 perces orditast kaptam, mert MINDIG rosszul csinalom, amit masodjara csinaltam, es azert volt rossz a hofok, mert nem mukodott a suto, mas resetelte, es nem figyelt, hogy valami bent van.

Utana a kollegam, aki nem kommunikalt, nem ertett, nem csekkolta a maghomersekletet, es mindketto tepsit kivette. En megneztem a maghomersekletet, es nem volt jo. Erre azt mondta, kerdezzem a head chefet. Mintha en lennek a hulye. Azt mar hangosan kerdeztem.

Es igen, igazam volt.

De aztam meg kotykolaztak a Nepali sou cheffel, el mindent le b.nak a foldre.

Az elozo sous chefem is fac volt. Egesz nap uvoltozott azzal a tre nepali intonacioval, ha nem volt ott head chef, teruleti vezeto vagy a head office-bol valaki. Es raadasul utalt is engem valamiert, ami nem az en agyszulemenyem, hanem masok mondtak, hogy velem extra paraszt volt.

Ez csak munka. Nehez, de le kell kakalni.

Nálad sem volt lehetőség a megbeszélésre?

Én a magunkban mantrázást nem tartom megoldásnak, attól a baj megmarad, csak azt hisszük, hogy ezzel megoldjuk.

9 hónapig voltam olyan munkahelyen, ahol 6 hónap arról szólt, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem. Azt hiszem tartott tőlem a főnököm, bár teljesen indokolatlanul, mert nem akartam a helyébe lépni.

Amikor kaptam ilyen kedves megjegyzéseket, akkor sosem maradtam csendben. Mindig elmondtam, hogy nincs igazuk, hiszen, én vagyok az egyetlen a csapatban, aki szakmailag is felkészült, és nem az én hibám/bajom, hogy te a főnököm se tud semmit a munkánkról.

Persze, ettől nem lett jobb a helyzetem, de legalább kiálltam magamért, és kimondtam ami zavart.

Aztán, szerencsére ők lépték meg az elválásunkat, amiből anyagilag jól jöttem ki, de egy kicsit tartottam attól, hogy nem lesz munkám. De nem így lett! Rögtön kinyíltak a kapuk előttem és 11 nap múlva már dolgoztam a jelenlegi helyemen. Előtte is próbáltam idejönni, de mindig azt mondták, hogy amíg közöm van ahhoz a vacak munkahelyemhez, nem tudnak alkalmazni.

És egyébként, úgy végzed a munkádat, hogy nem jogos a kritika?

El nem tudom képzelni, hogy valaki kritizáljon olyat, ami egyébként rendben van.

Engem is szokott időnként kritika érni, de nem fogom fel piszkálásnak, akkor sem, ha nem jogos. Ha épp kedvem hozzá, akkor átbeszélem a főnökömmel, azaz elmondom neki, hogy rosszul látja/gondolja. Ha viszont jogos a kritika, akkor megpróbálok változtatni, esetleg ötleteket is kérek, hogy hogyan csináljam.

Az örökös magunkban puffogás, semmit nem old meg, ezért azt gondolom, hogy vagy meg kell beszélni, vagy ha ez lehetetlen, akkor tovább kell állni.

Ha veled állandó nem jogos kritizálás történik, akkor mi tart vissza attól, hogy munkahelyet változtass?

Ez őrület! Én tudom hogy iszonyat nehéz egy fokkal is könnyebben felfogni a helyzetet, de a saját érdekedben próbálkozni kell vele. Arra gondolj hogy a felgyülemlett stresszel nem őket, hanem magadat bünteted. baromi nehéz, elborzadok ha visszagondolok nekem milyen volt. De teljes erőmmel azon kellett lennem hogy kibírjam a megpróbáltatásokat mert volt egy gyerekem akit egyedül neveltem és számított rám.

Kezdésnek mondogasd: Kibírom. Megoldom. Képes vagyok rá. Ez a "képes vagyok rá" egy varázs mondat. Ha bármilyen nehézségen kell átlendülni, mondogasd, mert erősebbnek, kreatívabbnak érzed magad ettől és jönnek az ötletek.

Kitartást kívánok!

Miért utálod?

Mit tesz ezért?

Gondolom ettől nem érzed jobban magad. Én is utáltam az enyémet, mert azt éreztette mindenkivel hogy ő felsőbbrendű. Ő az atyaúristen. A legrosszabb az volt hogy úgy kellett viselkedni előtte, mint aki hasra esik előtte.

Lehetne mondani az okosságokat hogy hogyan ne vedd figyelembe, de felesleges, kivitelezhetetlen. Csak bírd ki! Kitartást kívánok és nyitott szemeket, hátha meglátsz egy jobb lehetőséget ami miatt otthagyhatod a mostanit.