Méltósággal megérkezni.../ A csendes szülés (beszélgetés)

Mo-n a kórházak töbségében a szülés nem a babáról vagy a mamáról szól, hanem arról, h gyorsan legyünk túl rajta, mert a dr úrnak ezernyi más fontosabb dolga van. És különben is mekkora szívességet tesznek neked, ők. haha ...

:s

En is ezzel ertek egyet, idoben kell keresni helyet, es orvost, idoben kell a kezbe venni a dolgot. Persze ha csak berohanok a legkozelebbi korhazba, sok igenyem sincs, csak legyek mar tul rajta, es hagyom hogy ki legyek szolgaltatva, akkor szerintem a sajat dontesembol kifolyolag en magam fosztom meg a gyermeket attol, hogy meltosaggal megerkezzen. Sajnos sokan nekem is megprobaltak megmagyarazni, hogy igy szulni alomvilag, pedig nem az, csak, bizonyos helyeken eloknek tobbet kell tenni erte.

En is igy fogok szulni, szerencsere a szulesznom nem is csinalja mashogy.

Szia _kleo_!

Szerencsére nem mindenhol illetve nem minden orvos esetében van így. Van, ahol/akinél igenis a mama és a baba az első.

KisCsengénk születése méltóségteljes, csendes nyugalomban zajlott, olyan volt a hangulat, mint egy templomban. (Szép gondolat, hogy a szülőszoba a születés temploma...) Kellemes félhomályba, meleg vízbe érkezett KisCsengénk, legalább fél óráig önállóan lélegzett és még lüktetett a köldökzsinór is. Senki nem sietette, hogy vágjuk már el, pedig az orvosom a szabadságáról jött be a telefonhívásunkra.

Az orvosommal már jó előre, még a várandóságom elején megbeszéltem, hogy mit szeretnék. (gátvédelemmel, fájdalomcsillapítás nélkül, stb, stb.) Ha időben beszélünk ezekről az orvossal, akkor időben kiderül, hogy partner-e ebben, vagy érdemesebb másik orvost keresni. Szerintem.

Már többször olvastam cikkeket erről, most végre kezembe kaptam a könyvet...megdöbbent minden fejezete. Nem értem miért ennyire NEM ELFOGADOTT, ez a dolog, hiszen egyszeri olvasás után is annyira érthető, annyira egyértelmű és tényleg nem kell sokat plusszban tenni, hogy lehetőséget adjunk a pocakunkban fejlődő csöppségnek egy "emberibb" világrajövelre. Egy rövid részlet:

"Aszerint, hogy azonnal vágjuk-e el a köldökzsinórt, vagy akkor, amikor már nem lüktet, egész más lesz az élmény, amelyet a gyermek a világba léptéről megtapasztal. A köldökzsinórt azonnal elvágni annyi, mint az agytól brutálisan elvonni az oxigént. Erre a egész lény a jól ismert hevességgel reagál: pánik, eszeveszett hadonászás, szivet tépő, aggasztó sikoltások. Mennyivel különb, mennyivel édesebb az életbe való belépés, ha tiszteletben tartjuk a köldökzsinórt! Az agy egyetlen pillanatra sincs az oxigéntől megfosztva. Ellenkezőleg, kétfelől is kap. Mivel nincs agressziv behatás, nincs stressz, nincs pánik. Harmonikus, fokozatos az átmenet egyik világból a másikba. A vér a maga részéről zökkenőmentesen változtat útvonalat. A tüdő egy pillanatra sincs túlterhelve.

Amikor kikerül a gyermek, felkiált. A mellkas, amely a végletekig össze van préselve, és most hirtelen semmi sem szoritja, kitágult. Üresség keletkezett. Ide zúdult be a levegő. Ez az első belégzés. S egyúttal égető érzést is okoz.

A megsértett gyermek kilégzéssel válaszol. Dühösen kitolja a levegőt. Ez az a bizonyos kiáltás. És ilyenkor gyakran minden leáll. A gyermek, aki ekkora fájdalomtól meghökkent, mintegy szünetet tart. A szünet láttán azután elveszitjük a fejünket. És szokás szerint jön ... a pofon, a fenékre verés...

De ezen a ponton, ha felkészültek vagyunk, ha tudunk parancsolni hajlamainknak, bizunk a természetben és a köldökzsinór erőteljes lüktetésében, tartózkodunk a beavatkozástól. És akkor láthatjuk ... hogy a légzés újra magától beindul. Először bizonytalanul, óvatosan, időnként szünetet tartva.

A gyermek, mivel a köldökzsinóron keresztül kap oxigént, kényelmesen csak annyit fogad el az égető érzésből, amennyit éppen el tud viselni. Meg-megáll, újrakezdi. Szoktatja magát, mélyen lélegzik. És hamarosan élvezetet talál abban, ami először oly kegyetlenül sértette."