Másodikos lánynak versmondóra, és mesemondóra keresek vicces, frappáns, jól előadható verset és mesét! (beszélgetős fórum)

"... vagy még rajta kívül..."

rajta, mint Weöres.

az este jót sem ő írta. (az meg Zelk Zoltán)

[link]

Itt találsz egy csomót. Jó böngészést!

Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

Hogy mit láttam?

Elmondhatom.

De jobb lesz,

ha lerajzolom.

Megláthatod te is velem,

csak nézd,

csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,

ez itt az út, felénk futó,

ez itt akác, ez itt levél,

ez itt a nap, ez itt a dél.

Ez borjú itt, lógó fülű,

hasát veri a nyári fű,

ez itt virág, ezer, ezer,

ez a sötét gyalogszeder,

ez itt a szél, a repülés,

az álmodás, az ébredés,

ez itt gyümölcs, ez itt madár,

ez itt az ég,

ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,

ha hull a hó, nézegetem.

Nézegetem, ha hull a hó:

ez volt a ház, ez volt a tó.

még eszembe jutott kettő...

szerintem egy kisgyerek szájából teljesen cukin hangzana József Attila Altatója... illetve nem tudom, ki a költő, de a Miért piros a majom feneke szvsz fergetegesen jópofa versike :D (talán Szabó Lőrinc?)

de van számtalan... Eöres Sándornak szerintem bmelyik verse. A tündér, Kutyavásár, Medvnóta, Pletykázó asszonyok, Csiribiri, stb... vagy még rajta kívül Kertész leszek, vagy Este jó... lehetne sorolni a végtelenségig...

bár, jobban belegondolva, és lehet, hogy a miért piros a majom fenekét választanám.

nem biztos, hogy egy győztes vers, de tuti siker a hallgatóság körében vele :D

Köszönöm mindenkinek,nagyon aranyosak vagytok :-))

Én is kutakodok a neten,könyvtárban,de ugye több szem többet lát...

Ami a tankönyvben van azt elvileg nem lehet,mert kötelező tananyag.

Olyat keresek ami rövid,vicces,jól elő lehet adni,és nem annyira ismert.Bár most nyertek az Arany Lacinak,és a Sün Balázs című verssel is.Szóval nem igazán tud okos lenni az ember.

Idén mindkettő versenykor beteg volt a lányom,úgy mentünk be a versenyre,és egyiken sem ért el helyezést.Most időben elkezdek kutakodni,meg felkészülni,mert szeretném ha végre lenne sikerélménye :-)Még nem kezdjük tanulni,majd ősszel,de szeretném ha addigra megtalálnám az "igazit".

Köszi még egyszer!

:D

Én ezt azért tanultam meg, mert egy hosszú éjszakai autóútra kellett valamit mondanom -akkor még vőlegényemnek- el ne aludjon...

Azért, mert szeretem-mondta a virág.

Ez alapmondat!

:DD

Találtam még egyet, eszembe jutott, nagy fiam 3.-ban iskolai Ki mit tud-on lett ezüst érmes ezzel a verssel.

Kányádi Sándor: Az okos kos

(Jé, ez is elég hosszú...)

Keressetek rá.:)

Nekem még ez is nagy kedvencem:

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

Vacskamati virágja

Ott állt Vacskamati Mikkamakka előtt. Kicsit sírósan, kicsit nevetősen – egyszóval úgy, ahogy szokott.

– Mikkamakka, ugye te mindent tudsz? – kérdezte reménykedve.

Mikkamakka elég komor képet vágott.

– Egyszer beszéltünk már erről – mondta mogorván.

– Na ugye! – mondta boldogan Vacskamati.

– Mit na ugye! – mérgelődött Mikkamakka. – Akkor megállapodtunk abban, hogy majdnem mindent tudok, avagy majdnem tudok mindent, vagyis hogy mindent majdnem tudok.

– Ez az, ez az, emlékszem – kiáltott Vacskamati.

– Emlékezni azt tudtok – morogta Mikkamakka. – Azazhogy csak emlékezni tudtok.

Vacskamati izgett-mozgott.

– Nem értem pontosan mit mondtál – mondta.

– Nem baj – legyintett Mikkamakka –, nem azért mondtam.

Vacskamati kicsit félénken azt kérdezte:

– Ugye, meghallgatsz?

Mikkamakka ábrázata azt mondta: meg hát.

– Egy kérdésem lenne – folytatta Vacskamati.

Mikkamakka ábrázata azt mondta: elő vele.

– Ugye nekem van születésnapom? – rukkolt elő a nagy kérdéssel Vacskamati.

Mikkamakka ábrázata azt mondta: de még mennyire.

– Tudtam, tudtam! – örült Vacskamati. – Hát mégis igaz.

– Születésnapja mindenkinek van – jelentette ki Mikkamakka.

– Jó, jó, ezt tisztáztuk – komorodott el Vacskamati –, de mikor?

– Hogyhogy mikor? – tárta szét a kezét Mikkamakka. – Nekem például december elsején.

– Neked – mondta fitymálva Vacskamati –, neked! De nekem mikor van?

– Honnan tudnám azt én? Neked kéne tudni.

– De nem tudom – mondta szomorúan Vacskamati.

Mikkamakka vakarta a feje búbját.

– Ajaj – mondta.

– Azazhogy mégsincs születésnapom – keseredett el Vacskamati.

– De ha egyszer van! – mérgelődött Mikkamakka.

Vacskamati nem tágított.

– Mikor?

– Például ma – mondta sarokba szorítva Mikkamakka.

Vacskamati felvidult.

– Kedden?

Mikkamakka bólintott. Nagy kő esett le a szívéről.

– Tehát minden kedden – virult Vacskamati.

– Azt már nem. Milyen kedd van ma?

– Április tizenötödike, kedd.

– Na, akkor ez az – emelte fel az ujját Mikkamakka –, április tizenötödikén születtél.

– Nem lehetne inkább kedd?

– Hogyhogy kedd? Hiszen kedd van.

– Hogy minden kedden születésnapom legyen.

– Még mit nem! Csak minden április tizenötödikén. Egy évben mindenkinek csak egyszer lehet születésnapja.

– Kár – mondta Vacskamati.

Mikkamakka mélyen elgondolkozott.

– Tényleg kár – mondta aztán, és újra gondolataiba mélyedt.

– De hiszen akkor… – kiáltott Vacskamati.

– Mit akkor?

– Ma április tizenötödike van!

– És akkor mi van?

– Hát a születésnapom!

– Jé, majd elfelejtettem! – ugrott fel Mikkamakka, és felragyogott az arca. – Isten éltessen!

Kiszaladt a tisztás közepére.

– Fiúk – kiabálta –, Vacskamatinak születésnapja van!

Elő is sereglettek mind. Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Bruckner Szigfrid, Aromo, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm. Ott sürögtek-forogtak Vacskamati körül.

– Isten éltessen, Isten éltessen! – kiabálták. Bruckner Szigfrid hirtelen elhallgatott. De olyan feltűnően, hogy a többiekbe is belefulladt a szusz.

– Mi történt? – kérdezte Nagy Zoárd.

– Csak… csak… elég furcsa – mondta Bruckner Szigfrid, és Vacskamatihoz fordult. – Már tizenöt éve ismerlek, és eddig egyszer sem volt születésnapod.

– De ma kedd van – mondta Vacskamati.

– Az mindjárt más! – kiáltott Bruckner Szigfrid. A többiek meg suspitoltak. Összedugták a fejüket, sutyuru-mutyuru. Vacskamati meg úgy tett, mintha nem tudná miről van szó. Pedig hozzá is elhallatszott, ahogy Dömdödöm azt mondja: „Dömdödöm.” Ezt pedig csak az nem érti, aki mind a két fülére süket. Vagy még annál is jobban. Merthogy Dömdödöm azt mondta, adjunk ajándékot az ünnepeltnek, akinek tizenöt év óta ez a kedd az első születésnapja.

El is futottak mindjárt. Vissza is jöttek mindjárt. Na, és a kezükben, na lám, a kezükben, odanézz, a kezükben egy cserép virág! Lila is volt, zöld is volt, sárga is volt, kék is volt, csuda egy virág volt.

Úgy hívták: Vacskamati virágja.

Láttátok volna Vacskamatit! Irult-pirult, sápadozott, táncolt, ugrált, sikongatott, simogatta, dédelgette, becézgette, lehelgette a virágját. Igen boldog volt.

Hát így zajlott le az a születésnap.

Aztán elmúlt. Sok kedd elmúlt. De egyik sem volt Vacskamati születésnapja.

A virág meg! Uramfia! Szegény, szegény Vacskamati virágja! Azt hiszitek, törődött vele? Nem törődött. Azt hiszitek, öntözte? Nem öntözte. Azt hiszitek, kapálgatta? Nem kapálgatta. Azt hiszitek, rá is nézett? Nem nézett rá.

A virágnak odalett zöldje, sárgája, lilája, kékje, kornyadozott, fonnyadozott.

Egészen addig, amíg egyszer csak nagy mérgesen azt nem mondta Dömdödöm, hogy „dömdödöm”.

– Hallottátok? – mondta Ló Szerafin. – Dömdödöm azt mondta, hogy dömdödöm.

Hogyne hallották volna!

– Bizony nem gondozza a virágját.

– Bizony nem öntözi.

– Bizony rá se néz.

– Bizony hervadozik szegény virág.

– Bizony kornyadozik.

Így beszélt Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Dömdödöm és Szörnyeteg Lajos.

– Jaj, elfelejtettem – sápítozott Vacskamati. – Pedig az én virágom, Vacskamati virágja. Mindig tudtam. Ne haragudjatok.

– Hát akkor gondozd!

– Hát akkor öntözd!

– Hát akkor törődj vele!

A virág hervadt volt, fonnyadt volt, de biztosan nagyon dörömbölt akkor a szíve. Dörömbölt boldogan. Vacskamati meg nekiesett, öntözte reggeltől estig, estétől reggelig, kapálta naphosszat, csak úgy sercegett szegény virág gyökere.

És két nap múlva azt mondta:

– Öntöztelek, kapáltalak, két napja csak veled foglalkozom, mégis kornyadsz, mégis hervadsz! Mi lesz már! Tessék sárgállani, tessék zöldelleni, tessék lilállani, tessék kékelleni!

Na, erre megint összesereglett Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm.

– Mit képzelsz – mondta Ló Szerafin –, hónapokig nem törődtél vele, és most azt hiszed, két nap alatt virulni fog?!

– Zöldelleni!

– Sárgállani!

– Lilállani!

– ékelleni!

– Dömdödöm!

– Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.

– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.

– De igenis elvesszük!

– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.

Csodálkozva néztek rá.

– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?

– Döm.

Megkérdezték hát a virágot.

– Akarsz Vacskamatinál maradni?

A virágnak szép virághangja volt.

– Igen – mondta.

– De hiszen nem öntözött!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen nem kapálgatott!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen rád se nézett!

– Tudom – mondta a virág.

– Aztán meg agyonöntözött.

– Tudom – mondta a virág.

– Agyonkapált.

– Tudom – mondta a virág.

– Sápadt lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Csenevész lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Akkor még miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.

– Azért, mert szeretem – mondta a virág.

– Miért szereted? – háborgott Aromo.

– Csak – mondta a virág.

Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.

– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.

A virág meg azt mondta:

– Hiszi a piszi.

És olyan boldog volt, amilyen még soha.

:) Igen, azt sejtettem, hogy ügyes a lányod, csak néha -mint szülő- magamat is figyelmeztetnem kell, ne akarjak többet a képességeiknél.

Egyébként én is sokat kerestem a neten verseket.

Furcsa, de Romhányi verseket a nyolcadikosok többen adtak elő.

Én a Teve fohásza c. versét felnőttként tanultam meg, és a mai napig imádom.

Sajnos mikor én gyerek voltam az iskolai meg úttörő versmondó versenyek és ünnepek is "vonalasak" voltak.Nem igazán lehetett választani..

Az én egyik lánykám ezzel indult (idestova 15 évvel ezelőtt) másodikos korában, szerintem nagyon aranyos:

Nagy Lantos Balázs

Csiri a boszorkány

Nulladik fejezet, amit a tudatlan felnőttek előszónak hívnak

A bajok akkor kezdődtek, amikor a vasorrú bába nyugdíjba ment. Hiába kérték a mese-írók, hogy ne tegye, nem volt hajlandó tovább maradni. Nem is csoda, hiszen ő már a Grimm testvérek idején is öreg volt, és azóta is becsületesen elvégezte a munkáját, ami nagy szó, mert ilyen hosszú ideig egyfolytában gonosznak lenni, bizony nagyon fárasztó. Ha legalább megbecsülték volna érte! De nem. Azt már megszokta, hogy senki sem sze-reti, de hajlott korára igazán tekintettel lehettek volna. Hiszen az már mégiscsak tiszte-letlenség Jancsitól és Juliskától, hogy rendszeresen bedugták őt a sütőbe.

Így hát a vasorrú bába összecsomagolta a holmiját és elindult nyugdíjba.

Most aztán főhetett a meseírók feje, hogy honnan szerezzenek új boszorkányt. Fel is ad-tak egy hirdetést, miszerint jó állapotban lévő mézeskalács házikóba vasorrú bábát ke-resnek.

Csakhogy manapság szakképzett boszorkányt találni szinte lehetetlen. A tapasztaltabbak jól fizető reklámfilmekhez szerződtek, s könyvekben már egyáltalán nem vállalnak sze-repet.

De sokan választották a hétköznapi emberek életét is, ezért találkozhatunk annyi bo-szorkánnyal nap mint nap az utcán, a buszon vagy éppen a közértben.

A hirdetésre mindössze egyetlen képesítés nélküli kislány jelentkezett, annak sem volt vasorra. Viszont rendkívül ügyesen tudta mondani, hogy csiribí. És azt is, hogy csiribá. No meg azt, hogy csiribú. És persze azt, hogy csiribiribimbiri. A csiri mindenesetre biz-tos volt. Így hát a meseírók felvették, és elnevezték Csirinek.

Ajánlanám:

Bókkon Gábor:A megbántott kövér felhő

Megy a Felhő fönn az égen,

fütyörészve, szép kövéren.

Bizony nagyon lóg a hasa,

lassan ér hát ezért haza.

Egy tó fölött megáll mégis

– Van még idő estebédig –,

tükörképét nézi hosszan,

föl is kiált jó hangosan:

„Nem is vitás, ki a legszebb:

enyém ez a pompás termet.

Aki látott egyszer engem,

nem lehet, hogy mást szeressen!"

Örömében hasa remeg –

indul tovább, elégedett.

Fütyörészve, szép kövéren

megy a Felhő fönn az égen.

Arra visz a Szélvész útja,

ordít, süvít zúgva-búgva:

„De kövér vagy! S hű, de rusnya,

felhők közt a világcsúfja!"

Közeledve, távolodva

komisz Szélvész ezt harsogja. –

Áll a Felhő megszeppenve,

borús lesz az arca, kedve.

Szipog – pedig nem akarja,

könnyes már a szeme sarka.

Bánatában sír a Felhő

– ezért dől most ránk az eső.

Elsős fiam ezzel szerepelt ma.

Negyedikes fiam meg Arany János: Régi jó időből c. versével lett holtversenyben második.

Nyolcadikos legényem Petőfi: Falu végén kurta kocsma c. versével nyert.

Még jó hogy ovis kislányom csak a tesóikat majmolja, ő ma nem szerepelt, mert csak a nagycsoportosok indulhattak az iskolai versenyen.

Egy hete csak verseket tanultunk.

Valahol nagyon élveztem a gyerekekkel a tanulást.

Még rajzokat is csináltam a versekhez.

:)

Petőfi Sándor:Szeget szeggel.

Egyébként amiket itt leírtatok verseket, nem mindegyik általános 2.osztályosnak való.

A tankönyvet is érdemes böngészni, nem véletlenül vannak rövid versek benne.

Természetesen senki kedvét nem akarom szegni, ha valaki szereti a verseket, és már kicsinek is jó előadó, akkor hajrá!

Én ezzel nyertem anno sokat:

Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák

Jeromos, a remeterák

szívén a vágy serege rág.

Sötét a víz feneke:

nem lesz többé remete.

Sírnak-rínak a kis halak:

Ki ad nekünk tanácsokat?

Fejünk ésszel már ki töltse?

Ki lesz öblünk büszke bölcse?

De Jeromos hajthatatlan:

Unalmas e barna katlan!

Ne féljetek, visszatérek,

s folytatom a bölcsességet.

Alig indul, gyorsan úszva,

szembe-perdül egy medúza.

Jaj nekem - szól - siralom!

Elveszett a kalapom.

Így a fejem alaktalan,

nem élhetek kalaptalan.

Szól Jeromos: Gyere most,

ismerd meg hát Jeromost,

vándorútra menjünk együtt,

kalapodat megkeressük.

Mennek is a partoldalon.

Jön a szivacs-lakodalom.

Az iszapban, mintha másznék,

araszol a büszke násznép.

Szól Jeromos: Hej, násznagyok,

egy kalapot nem láttatok?

Örömapa szól kevélyen:

ki beszél így ünnepélyen?

Mit nekünk egy régi kalpag?

Ne zavard a lakodalmat.

A két vándor elhúzódik,

eljutnak a vízipókig.

Gondolkodik vízipók:

Nem vállalok rizikót.

De ebédre hozatok,

ha akarod, moszatot.

Újra mennek, mendegélnek,

egy korállszigethez érnek.

Rájuk se néz kis koráll,

üldögél és sírdogál,

mert keresztülugorta

a tengeri ugorka.

Fáradtak a vándorok,

mindakettő tántorog.

- Minket senki meg se hallgat?

Sose lesz meg az a kalpag?

Új kedvre ki hangolna?

Oszkár tán, az angolna?

Jön is Oszkár kanyarogva,

hóna alatt csomagocska,

föl-le táncol, locsog-fecseg:

- Elmondok egy történetet!

Nemrég történt, épp a minap,

Vörös-tenger színe alatt

Tamás, ez a kóbor alga,

uszonyt lopott, s eloldalga.

Talált egy szép kalapot,

gyorsan beletolatott,

s ráírva, hogy Tamás-lak,

berendezte lakásnak.

Szól Medúza: Drága Oszkár,

szörnyű izgalomba hoztál!

Oszkár mondja: Csak nyugodtan!

Kalapodat visszaloptam!

Kibontom a csomagot:

benne van a kalapod.

Jutalmat nem koldulok,

Jeromoshoz fordulok,

tőle kérdem: lehet-e?

Rág a vágyak serege:

ön, a híres remete,

tanítványul vehet-e?

Jeromosunk eltűnődik,

lóg a feje, szinte földig.

- Jó, jó - mondja -, még nem láttam

ily nagy elmét angolnában.

Legyen meg a jutalmad,

tanítvánnyá fogadlak!

Medúzától elbúcsúznak,

szépen, csendben hazaúsznak.

Hosszan hallják, messze még,

a Medúza énekét.

A Medúza éneke:

A kalapom, a kalapom

lekötözöm, bebogozom.

De jó, de szép, de nagyszerű,

már nem vagyok tojásfejű.

Az én lányom ezzel a mesével indult mesemondó versenyen, jól előadva nagyon vicces.

Mese a falánk tyúkocskáról

(Burmai népmese)

Így szólt egyszer tyúkocska tyúkanyóhoz.

- Éhes vagyok, kérlek szépen , süssél nekem kalácsot!

- Jól van, tyukocskám, sütök neked kalácsot - mondta tyúkanyó. - Most menj szépen, és hozzál nekem fát az udvarról, hadd rakjak tüzet, anélkül nem sül meg a kalács.

Ment a tyukocska, ment az udvarra fáért. Ahogy az udvarra ért, szembejött vele egy nagy-nagy kandúr. A nagy-nagy kandúr azt mondta a tyukocskának:

- Miau,hamm! Én most téged bekaplak, és meg is eszlek!

- Ne egyél meg, kandúrmacska, kérlek szépen, ne egyél meg engem! Fát viszek most tyúkanyónak, tyúkanyó kalácsot süt nekem, s ha nem bántasz, kapsz eg ynagy darab cukros kalácsot tőlem!

A kandúrmakcsa úgy gondolta, sokkal többet ér egy nagy darab cukros kalács, békén hagyta hát a tyúkocskát.

A tyúkocska összeszedte a fát az udvaron, bevitte tyúkanyónak.

- Jaj, tyúkanyó, nagy baj van! - mondta.

- Mi a baj, tyúkocskám?

- Az a baj, hogy az udvaron összetalákoztam a kandúrmacskával, s kandúrmacska - hamm! - be akart kapni, meg akart enni, én meg azt mondtam neki, ne kapjon be, ne egyen meg engem, inkább adok neki a kalácsomból.

- Egyet se búsulj, tyúkocskám. - mondta tyúkanyó. - Olyan nagy kalácsot sütök neked, hogy akár három kandúrmacskát is jóllakathatsz vele!

Hamarosan megsült a nagy kalács. Tyúkanyó enni hívta tyukocskáját és így bezsélt hozzá:

- Egyél, tyúkocskám, egyél jó étvággyal! De el ne feledd, hogy a kandúrmacksának is jár ebből a kalácsból! Megígérted neki!

- Tudom - mondta a tyúkocska, s azzal nekilátott enni. Ette, ette a finom cukros kalácsot, addig ette, míg az utolsó morzsát is megette. Csak akkor jutott eszébe a kandúrmacska meg az, hogy ígért neki.

- Jaj, tyúkanyó - siránkozott-, mind megettem a kalácsot, egy morzsát sem hagytam belőle, jaj, most mitévő legyek?

- Ó, te falánk, ó te szószegő tyúkocska!

- Ne haragudj rám, tyúkanyó - siránkozott a tyúkocska. - Ne haragudj rám! A kandúrmacska azóta talán már el is feledkezett a kalácsról meg rólam is! Meg ha nem is feledkezett el a kalácsról meg rólam, nem baj, úgyse tudja hol lakom!

Ebben a pillanatban a tyúkanyó is meg tyúkocska is meglátta a kandúrmacskát. Az udvaron át bársonytalpakon sétált a konyha felé.

- Jaj, végem van! - csipogta rémültn a tyúkocska.

Tyúkanyó meg nem csipogott semmit, hanem a szárnyánál fogva fölkapta tyúkocskát, a konyhába vitte, s vele együtt belebújt a nagy hasú agyagkorsóba.

A kandúrmacska csak annyit látott, hgy túkyanyú és tyúkocska a konyhában tűnt el. Nagy mérgésen megállt a küszöbön, s így pörölt:

- Hol a kalácsrészem? Ide vele, mert ha nem, mindkettőtöket bekaplak!

Aztán belépett a konyhába, de nem látta sem tyúkanyót, sem tyúkocskát.

- Pedig ide szaladtak be. - dünnyögött a kandúrmacska. - Elnem mozdulok innen, míg meg nem kapom a kalácsot, vagy be nem kapom azt a két szökevényt! - Azzal a kandúrmacska lefeküdt a küszöbre, és várt.

Tyúkanyó meg tyúkocska ott lapult a nagy hasú agyagkorsóban. Tyúkocska egyszer csak suttogni kezdett:

- Tyúkanyó, én úgy szeretnék prüsszenteni!

- Ne prüsszents, mert meghallja a kandúrmacska, s bekap mindkettőnket! - suttogta tyúkanyó.

Tyúkocska egy ideig békén maradt, aztán megint csak rákezdte:

- Tyúkanyó, igazán muszáj prüsszentenem!

Tyúkanyó türelmét vesztve szólt rá a tyúkocskára:

- Bánom is, prüsszents hát, úgyis végünk lesz!

Tyúkocska óriásit prüsszentett, de akkorát ám, hogy a nagy hasú agyagkorsó megingott a polcon, aztán elesett a földre, s ezer darabra tört.

A küszöbön a kandúrmacska ijedtében fölnyivákolt.

- Jaj, dörög az ég! - kiabálta, s eszeveszetten menekült.

Tyúkanyó meg tyúkocska kikászálódott a cserepek közül, s látták, hogy a kandúrmacska elszaladt.

- No, ez se jön többé vissza - mondta tyúkanyó.

- Látod, milyen hős vagyok - mondta a falánk tyúkocska. - Látod, még a kandúrmacska is megrémül és menekül, ha én egyet prüsszentek!

Adolf Holst: Az erdei iskola (részlet)

Vége már az éjszakának

Mozdulnak a kicsi szárnyak.

Csiripelés, fütty, nevetés,

Ezerhangú csevetelés

Veri fel az erdőt újra,

Kezdődik az ugra-bugra.

Legelöl jön szépen, tisztán,

Jólnevelten három kislány.

Egyik magát illegető

Kis barázdabillegető,

Mellette megy a széncinke,

Tiszta, rendes kislány szinte.

A vörösbegy az utolsó:

Szeme kerek mint a borsó,

Arca piros, mint a málna.

És a csőrük be nem állna:

Csivicsivi, pikipiki,

Iskolába jöjjön kiki!

Mögöttük vígan rohanva

Közeleg a fiúbanda.

Reggelijét rágva szörcsög

Legelöl a kövér hörcsög.

Szorítva a palatáblát

Nyuszi kapkodja a lábát,

Közöttük a csóka sétál,

Jókedvében szeme szétáll.

Béka úrfi nagyot szökken,

Minden könyve szerteröppen.

„Hé ki vagyok?” szól a menyét,

Befogva a mókus szemét.

Végül megtelik a tisztás,

Kezdődhetik a tanítás.

Nem viháncol, nem motoszkál,

Csendben van a népes osztály.

A tanító úr a holló,

Senki hozzá nem hasonló.

Tudományban, bölcsességben,

Minden benn van a fejében.

A mezőről, a berekről,

Állatokról, emberekről.

Jó diáknak jó barátja,

Rossz diáknak füle bánja.

A hold feljő, csillog, ragyog,

Álmodoznak a csillagok.

A kis egér is álmodik,

Álmában elmosolyodik.

Szép az álma: viszi lába

Az erdei iskolába.

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,

mint törpével egy óriás:

- Lóci, ne kalapáld a bútort!

Lóci, hova mégy, mit csinálsz?

Jössz le rögtön a gázresóról?

Ide az ollót! Nem szabad!

Rettenetes, megint ledobtad

az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,

nem is hederített reám:

Lépcsőnek használta a könyves

polcokat egész délután,

a kaktusz bimbait lenyírta

és felkoncolta a babát.

Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta

s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,

de azért tetszett a kicsi,

s végül, hogy megrakni ne kelljen,

leültem hozzá játszani.

Leguggoltam s az óriásból

negyedórára törpe lett.

(Mi lenne, gondoltam, ha mindig

lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogyan én lekuporodtam,

úgy kelt fel rögtön a világ:

tornyok jártak-keltek köröttem

és minden láb volt, csupa láb,

és megnőtt a magas, a messze,

és csak a padló volt enyém,

mint nyomorult kis rab mozogtam

a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,

hogy olyan nagyok a nagyok,

hogy mindent tudnak és erősek

s én gyönge és kicsi vagyok.

Minden lenézett, megalázott,

és hórihorgas vágy emelt

- föl! föl! - mint az első hajóst, ki

az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,

hogy mégse szállok, nem növök:

feszengtem, mint kis, észre sem vett

bomba a nagy falak között:

tenni akartam, bosszút állni,

megmutatni, hogy mit tudok.

Negyedóra - és már gyűlőltem

mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlőltem, óh hogy meggyűlőltem!...

És ekkor , zsupsz, egy pillanat:

Lóci lerántotta az abroszt

s már iszkolt, tudva, hogy kikap.

Felugrottam: Te kölyök! - Aztán

No, ne félj! - mondtam csendesen.

S magasra emeltem szegénykét,

hogy nagy, hogy óriás legyen.

Nemes Nagy Ágnes: Pisti gondolkodik

Érdekes,

érdekes.

Én nem értem, mért van ez.

Hogyha Éva énekel

egy kis, vékony éneket,

mindjárt bejön a szobába

szomszéd - Gábor, Panni, Klára -

... érdekes.

Ha én kezdek énekelni

egy NAGY, HANGOS éneket,

mindjárt kimegy a szobából

Éva, Panni, Klára, Gábor -

érdekes.