Más is utálja a nagyszüleit? (beszélgetés)

A 4 nagyszulobol csak egyet ismertem,a tobbi sajnos mind elhunyt a szuletesem elott,vagy mwg kicsi voltam,es nem emlekszem ra ..

A mamámat győri mamának hivtam,es egy evbe egyszer nala nyaraltunk,az orszag masik felebol.

Szerettem nala lenni

Az apai nagyanyámat gyűlöltem.

A temetèsre sem akartam elmenni. Megboldogult anyám cibált el.

De anyukám szüleit imádtam.

Bele is betegedtek mikor elmentek.

Nekem is van olyan közeli rokonom akit nem szeretek,évek óta nem tartom vele a kapcsolatot,de utálni nem utálom és a halálát főleg nem kívánnám.Pedig nagyon sok szemétséget kaptam tőle.

Szomorú,hogy így érzel.

Azóta felnőttél, tisztán látod, hogy mit vétett ellened.

Attól, hogy gyűlölöd, nem fog az önbizalmad visszatérni. De vissza tudod szerezni, ha te is úgy akarod.

Hát kezdj hozzá, és szerezd vissza! Bármit is teszel, akármilyen csekélység, apróság is, de sikerrel elvégezted, dicsérd meg önmagadat. Veregesd vállon önmagadat. Lehetőleg tükör előtt, és mosolyogj, majd mondd ki! hangosan:

"Ügyes vagy xy! Látod? Megy ez neked! Látod? Ebben is jó vagy!"

A nagymamát pedig felejtsd el! "Bocsáss meg neki, hiszen nem tudja, hogy mit cselekedett."

Semmi fura nincs benne. Akinek jó tapasztalata volt a nagyszüleivel az szereti őket, és hiányolja őket. Nekem szintén nagyon szeretnivaló nagyszüleim voltak, különösen a nagymamák, akik rengeteg szeretet adtak.

Sajnos nem mindenkinél van így. Ha neked nem jutottak jó nagyszülők, az szomorú, de azért ne kívánd a halálát.

Nekem is van rokonom, akit nem szeretek.

Neked sem kell szeretned. A szeretet nem lehet kierőszakolni.

Én az anyai nagyszüleimet nagyon szeretem/szerettem. A papám már sajnos nem él, de egy kivételesen jó ember volt, hatalmas szívvel és nagyon szeretett. Csak jó gondolataim vannak róla. Még életében, egy szülinapja alkalmával azt mondta róla egy ismerősünk, hogy az ilyen kivételes embereknek bárcsak örök élet járna. Sajnos ez nincs így. A nagyimat is nagyon szeretem.

Az apai nagyszüleim inkább közömbösek. A papám nem nagyon nyitott felém, nem is szoktunk beszélni, csak 1-2 szót. De nem utálom. A nagyim kicsit nehéz természet, vannak érzéketlen beszólásai, valamint néha úgy érzem, hogy nem szeret, de ez nem igaz, mert mostanában is segített nekem valamiben. Néha haragszok rá és ideges vagyok rá, de ettől még nem utálom.

Én soha sem utáltam a nagymamámat,hiszen félig-meddig Ő nevelt fel.Inkább köszönettel tartozom,a törődésért!

De ez már régen volt,azóta már én is nagyi vagyok.Az unokám 14 éves fiú,én imádom!Soha nem bántanám,és nagyon jó érzés érezni a szeretetét,ragaszkodását.Nagyon bántana,ha utálna engem,mert nem hiszem.hogy okot adtam volna rá!

Visszatérve az én Nagymamámra,szeretettel gondolok vissza rá,és arra hogy milyen sokat tanultam tőle!

Anyai nagymamám nem ismertem, az édesapám anyukája viszont nagyon szeretett, tehát nem lehetett nem szeretnem. Csodálatos ember volt, egy tündér.

Sajnálom azokat, akiknek a szívében csak a gyűlölet lakozik, car lehet, hiszen nem kell szeretni, jó esetben nem kell vele foglalkozni.

Genetikusok régen megállapították, hogy sok esetben nem véletlen, hogy egy gyerek inkább hasonlít valamelyik nagyszülőre, mint az anyjára, apjára. És ez igaz nem csak a külső hasonlóságra, hanem a viselkedésre, másokkal szembeni megnyilvánulására...

Azért utálod a nagyit, mert önmagadat látod benne. Azt gondolod, ha meghal, jobban fogod magadat érezni?

Vedd észre a benne levő szépet és jót, az évek alatt összegyűlt tapasztalatot, bölcsességet. Fogadd tőle hálásan mindazt amit kapsz tőle. Szeresd őt, és meg fogsz békélni önmagaddal is.