Más is kikészül a kötelező rokonoknál töltött "vasárnapi ebédtől"? (beszélgetés)

Ha anyósomhoz kellett menni, akkor igen!

Szinte hányni tudtam volna a gyomoridegtől!

Nos muszáj volt nekem ritkítani azokat a vasárnapi találkákat!

Igazából ezzel is egyet kell értenem, meg azzal is, hogy "vágynak" a társaságunkra.

Szerintem az elengedéssel van gond, nagyon nyomul az anyós, és emiatt veri ki a biztosítékot a másodperc tört része alatt...

Teljesen egyetértek.

Mi is zúgolódtunk, amíg anyuhoz jártunk vasárnapi ebédre. Ma már annak is örülnék, ha egyetlen percre újra láthatnám :( Ha megölelhetném, az pedig a világ csodája.

Sem egy csalad, sem egy ember nem egy sziget.

Tarsas lenyek vagyunk.

Majd ha egyedul maradtok akkor sirjatok vissza a regit.

(esetleg a ferj meghal, vagy va'la's, a gyerekek kirepulnek a feszekbol)

Mert a gyerekeink is azt tanuljak meg tolunk, amit mi csinalunk, es mondunk, es o"k sem fognak akarni hozzank jonni az o" csaladjukkal.

Akkor a cipo" a masiknak a labara ketult.

Mert nekem 25 évig "kötelező" volt-elvárták, férj, gyerek nem ellenkezett , ráadásul az én szüleim voltak . És utána jöttem rá, hogy nem voltam igazi háziasszony, mikor már nekem kellett volna főznöm, nem volt " mi ízünk", " mi kajánk", így tudom, milyen ártalmas,akármennyire azt hiszi a szülő, hogy jót tesz.

Közben persze más rokonok is voltak.

Külön család vagytok, nem kellene magyarázkodnotok, hogy éppen mi a programotok vasárnap. Ha nem mentek, nem mentek, kész.

Szerintem ehhez kellene szoktatni a rokonokat.

Ha meg az ebéd miatt mentek, mert úgy könnyebb nektek, akkor meg el kell viselni ezeket a kis összezördüléseket.:)

Szerintem csak telítődtem az ottani dolgokkal. Néha már ha odaérünk az arcomra van írva, hogy mi a francnak kell itt lennem.

Próbáltunk ritkábban menni. Egy kimaradt vasárnap után következő alkalommal kaptuk a keresztkérdéseket, hogy miért is nem voltunk. Konkrétan akkor tényleg betegek voltunk a gyerek is mi is. Vasárnap egyébként úszni járunk a babával. Mikor délelőtt szóltunk, hogy nem megyünk, mert betegek vagyunk jött a kérdés, hogy usziba voltatok? Hála Istennek a férjem jól reagált, és azt mondta, hogy persze betegen majd elvisszük úszni hátha megfertőzi a többit is. Nagyon sok ilyen és ehhez hasonló sztorit tudnék ami miatt már menni is nehezemre esik...

Örülök,hogy van hova menni.Gyakran megyünk a szüleimhez vasárnapi ebédre.

Az anyósomhoz is elmennénk,de csak havi-kéthavi félóra igénye van az unokáira :( Ha én hívom,akkor sem jönnek.

Ha úgy érzed,neked ez terhes,akkor mondd meg,hogy pl. csak havonta egyszer szeretnétek menni.

Ameddig a gyerek pici volt, vagyis nem annyira pici, hogy bonyolult lett volna vele elindulni, vasárnap anyáméknál ebédeltünk.

Ahogy nőni kezdett, már a hétvégi program megváltozott. Hétvégén kirándultunk, nyáron sátorral, két napra, télen csak szánkóztunk...na akkor már nem a családi ebéd volt az életünk lényege. Nem emlékszem, hogy anyám háborgott volna miatta.

Szerintem meg kerek - perec beszéld meg az anyósoddal,hogy nagyon szép tőlük,

-hogy komoly költségekbe verik magukat a vasárnapi ebéd miatt,

- hogy már pénteken-szombaton beszerzik a főzéshez szükséges kellékeket,

- hogy igyekeznek olyat kitalálni , amit ti is és az unokák is szeretnek,

- hogy egész szombaton takarítanak,

- hogy vas. reggel korán kelnek, hogy időre elkészüljön az ebéd,

-hogy terítenek, ezzel is örömet szerezve nektek és az unokáknak...

- elkészítik a kedvenc süteményeteket már egy nappal előbb.... stb.stb.

de minderre nincs szükségetek.

Inkább pihenjenek vagy főzzenek olyat, amit ők már szívesebben megennének. Jah, és ti (mivel annyira önállóak vagytok ) inkább havonta egyszer meghívjátok őket ebédre, hogy nekik ne kerüljön pénzbe és abba a sok energiába, amit idáig belefektettek a közös ebédekbe.

Szerintem itt régi ki nem dolgozott sérelmek lehetnek a háttérben, ami valahogy mindig ott van a felszín alatt.

Mert egyébként meg egy érett ember felfogja, hogyha gyerekek vannak, akkor ők az "elsők". Ez így volt anno velünk gyerekként is, csak akkor ezt természetesnek vettük, és nem sajnáltuk anyánkat, apánkat ezért. Persze nem valami extra majmolásról beszélek, de a mai napig előttem van nagyapámnak az a jellegzetes, váró testtartása, amivel CSAK az unokákat várta. Anyámék meg örültek, hogy szeretik az unokákat. Pedig nagyapám asszem a két lányát is imádta utolsó percéig..

Egyébként meg tényleg érdemes ezeknek a számát az egészséges minimumra csökkenteni, minden hétvégén nem kell nagycsaládozni. Kb. két hónapban egyszer elég.

Erre fel is lehet azt is használni, hogy jaj, betegek a gyerekek, sajna bajna nem tudunk menni.

Még picik a fiaim,de nagyon várom,hogy havonta,2 havonta nálunk legyen majd mindenki.

Gyerekkoromban ilyenkor akár 20-an is leültünk egy asztalhoz. Remélem,öreg koromra én is vendégűl láthatom az ekkora családom!

Szerintem te meg örülj,míg együtt lehettek és a gyermeked és férjed kedvéért bírd ki!!!

Ha tudod, hogy csak az unokat varjak, akkor nem fognak megsertodni azon, ha otthagyod nekik egy vasarnapi jatszasra/ebedre csak az unokat es addig te szervezel magatoknak programot:)

Ha viszont a ferjedet is latni akarjak, akkor meg varnkd kell egy kicsit, hogy leepithesd a kotelezo vasarnapi ebedet, majd ha o is benne lesz, hogy csak a gyerek menjen, nem lesz sertodes, mert o fog veluk beszelni

Én nem tartom annyira lényegesnek ezt a közös ebédes dolgot. Saját anyukámat sem terhelem azzal, hogy mindíg egy egész hadseregre főzzön.

Szeretek velük találkozni, de inkább vasárnap délután megyünk. Így hangsúly az együttléten van, nem a kajáláson.

Anyóshoz nem megyek, de a gyerekeket átviszi a párom, szintén délután, nem ebédre (anyós egyébként sem főz, vagy ha mégis, attól az isten mentsen meg).