Más is érezte már úgy, hogy "elvesznek tőle valamit" amikor a gyermeke oviba ment? (beszélgetés)

Tegnap nagyon későig dolgoztam, ezért felhívtam ifjabbik fiamat, hogy értem tudna-e jönni. Jött és a töksötét Üllői úton sétálva beszélgettünk. Arra terelődött a szó, hogy milyen tiszteletet ébresztek azzal, hogy egyedül felneveltem őket ( úgy általában az emberi értékekről volt szó, pedig a focitól indultunk )és pont ezt bizonygattam neki: hogy mennyire jó volt nekem az, hogy felnevelhettem őket, milyen csodálatos éveket kaptam tőlük.

Valahogy ez így van rendjén, így van egálban, ha minden fél úgy érzi, hogy kapott a másiktól és nem méricskéli, hogy én ennyit adtam, és csak annyit kaptam.

A fiaim 29 és 27 évesek. Tudom, hogy ezek az utolsó pillanatok, amikor még velem osztják meg legbelsőbb gondolataikat, ezért különösen értékesek számomra az ilyen beszélgetések.

Teljesen természetes érzés. Úgy gondolom, valahol mutatja a kettőtök közötti mély érzelmi kapcsolatot is.Én átéltem ezt a fiammal, amikor oviba került, akkor azt gondoltam, a kisebbel már nem lesz ez a dolog ilyen megrendítő...hát tévedtem. A kicsi most kezdi az ovit, és semmivel sem kevésbé rossz érzés. Sőt, a nagy ma kezdte az iskolát, hát ez egészen hasonló szituáció, mint az ovikezdés.Igaz, minden egyes életszakasz-váltás egy-egy újabb elszakadás, amit az arra érzékenyebbek egy kicsit mindig megszenvednek.De én ezt a magam részéről cseppet sem sajnálom, mert ez valóban annak a mutatója is , h tényleg nagyon szoros a kapcsolat köztünk.

De persze az élet megy tovább, s vele lépkedünk mi is. Te is túljutsz ezen az érzésen, csak egy kis idő kell.

Hiányozni persze hogy hiányzik.

DE!Nem éreztem úgy hogy "elvettek tőlem valamit"...

ezt írtam...

Tudod,ez természetes dolog.A létfenntartáshoz dolgozni kell!

Nem ,nem éreztem.Ez az élet rendje:)

Persze fokozatosan lett "beszoktatva" az oviba.

Nem volt ebből semmi probléma.

Én pedig tudtam hogy jó helyen van:)

Lehet nektek ez a furcsa,nekem meg az mikor azt látom hogy a gyerek torkaszakadtából üvölt amikor "otthagyják" az oviban.Nem készítik fel rá..

Hjaj,nekem is írtó rossz lesz.

3 és fél éve 1 órát nem voltunk külön!!!!!

Mi 6-án kezdünk,de még a jeleket sem voltam hajlandó eddig megírkálni.....lázadok,tüntetek,de csak a szívem mélyén,hogy ne lássa a csajom,ne érezze.Ő lelkes,élvezettel beszél az oviról.Eddig.

Lehet vele nem is lesz gáz,csak engem kell majd istápolni...... :)

Igen minden anyukának hiányzik a gyermeke, ha óvodába kerül sajnos az a gond elég kevés van belőle,mert az országban a nagy részét bezárták.

Ha sikerült bejutni akkor neki a közösséget meg kell szokni, hiszen ott van az óvonő, aki foglalkozik velük aki sok mindent megtanít velük,hogy fejlődjenek, okosodjanak. Többek között alkalmazkodni kell. Szülőnek meg muszály dolgozni a létfentartás miatt. Üdv.Ágnes

Dehogy gáz! Én ugyanazt érzem, mint te. Kisfiam is szerdán kezdi az ovit, nekem is összeszorul a gyomrom, bár igyekszem nem mutatni.:) Én is tök jól elvoltam a kisfiammal, nekem is hiányozni fog az, hogy nap mint nap együtt voltunk, jó kis programokat találtunk ki, mentünk ide-oda.

Nekem inkább az a furcsa, ha egy anyuka már nagyon várja, hogy bölcsibe adhassa gyerekét, hogy ő végre emberek között lehessen.:(

Én még most is így érzem, minden egyes alkalommal, amikor reggel suliba viszem, pedig 14 éves.

Minden pillanatban így érzem, amikor nincs velem.

Ezt érzem lassan 28 éve! És a megszületése éjszakáját újra és újra ugyanúgy átélem.

Ez az anyák sorsa!

Meg kell tanulni újra és újra elengedni a gyermekünk kezét, mert nem a tulajdonunk ők, hanem ajándékba kaptuk az élettől.

Természetes érzés, de el fog múlni!

Az én lányom 2 évesen ment bölcsibe. Amikor beírattam, csak azért tettem, hogy az ottani oviba biztosítsam a helyét, nem is gondoltam komolyan. És úgy éreztem, elveszítek belőle valamit, ha beadom. Aztán egyre inkább láttam hogy szüksége van a gyerektársaságra, én egymagam sokszor "kevés" voltam neki.

Ha látod majd, hogy jól érzi magát, okosodik, élményekkel telve jön haza, akkor nem fogod veszteségnek érezni! Ez az élet rendje ;)

Amióta bölcsis, sokkal intenzívebb és tartalmasabb az együtt töltött időnk, időben persze kevesebb, de értékesebbé vált :)

Az én nagylányomnak most kezdődik a 2. éve az oviban.Az első napokban sírtam vele együtt!!!

De mára már imád járni,és nagyon várja,hogy a pajtásokkal találkozzon.Ez az élet rendje.....

MEGÉRTELEK!!

Az én kislányom is most kezdte az ovit. Két napot volt a héten. Első nap minden ok volt, másnap elalvás előtt sírt, hiányolt...

Nekem is fáj legbelül, hogy mostantól megváltozik a napi program és nincs itt velem/velünk egész nap!

De tudom, hogy majd belejövünk és így helyes...

Lányok vigyázzatok!:)

A gyerekek hihetetlen érzékkel veszik át a szülők érzelmi reakcióit, hangulatát.

Ha azt érzi rajtatok a gyermeketek, hogy nem hagyjátok szívesen, bizalommal az oviban, nehéz lesz beszoknia!

Az aggódásotokkal csak magatoknak csináltok nehéz napokat, heteket.:)

Az óvoda egy kis varázs-világ! :) Tudom, hisz 33. éve napi szinten benne élek.:)

Nem, nem önzőség, ha így éreztek. Nekem, 24 év távlatából még mindig elfacsarodik a szívem, amikor erre az időszakra gondolok. Másfél év a két fiam között, így 4 és fél évig voltam otthon és életem legszebb időszaka volt.

Viszont vígasztalásul elmondom, hogy ti, akik megszenveditek már a legelső leválást, az ovit, ugyanígy meg fogjátok szenvedni az összes többit, az iskolát, a kiskamaszt/bakfist , a nagykamaszt/bakfist. Ez jó, mert a természetes életszakaszok ezekkel járnak. Akkor jön majd vissza haszonként, amikor gyermekeitek párkapcsolatára nem lesztek féltékenyek. Számtalan ismerősömön láttam, hogy ezek az életszakaszok nem hoztak változásokat, ők nem szenvedték meg ezeket és, amikor a gyermekből felnőtt férfi vagy nő lesz és egyszer csak ott áll a párjával, aki egészen másként első a számára, akkor őrültek meg a féltékenységtől és tettek borzalmas dolgokat, hogy visszaszerezzék csemetéjüket.