Madarat a tolláról, embert a barátjáról..?

A legrégebbi barátném „M”, nagyjából nyolc éve vagyunk barátok, volt osztálytársam az általános iskolából. Nos, ő egy nála sokkal idősebb férfival van együtt, és kész szenvedés az egész kapcsolat, sok szörnyű dolgon keresztül ment már a csaj ez a kapcsolat miatt. Én nem lennék képes:

- Összeállni valakivel, aki ennyivel idősebb nálam.

- Ennyi mindent elviselni, és az életemet így tönkretenni, csak mert „szerelmes vagyok”…

- Kihasználni a barátnőmet, hogy csak akkor nézek felé, amikor segítségre van szükségem, amikor pedig jól elvagyok, akkor „le se tojni”.

Tudom, a szerelem sok mindenre képes, de aminek nincs értelme, annak nincs értelme, miért érjen egy nőt ennyi megrázkódtatás, csak mert „szerelmes”..? Azért mindennek van határa!

Sokáig „M”-et tartottam a legjobb barátnőmnek, de amióta csak kihasznál, azóta nagyon eltávolodtunk egymástól, nem mondhatnám már, hogy igazán a barátnőm, csak azért említem meg itt őt is, mert sokáig ő volt az, akit leginkább barátomnak tekintettem, és azért még most is néha „jól megvagyunk”.

A másik barátnőm „K”, aki jelenleg matekot tanul, egyébként általános suliban volt osztálytársam ő is. Ő olyan lány, aki bár különbözik tőlem, de ezt a különbözőséget meg tudom érteni, el tudom fogadni, nem ítélem el miatta, szóval teljesen más a helyzet, mint „M” esetében.

„K”-tól abban különbözök, hogy:

- Nem vagyok filmmániás, és ha meg is nézek sok filmet, nincs bennem az a mániákus vágy, hogy elmeséljem őket valakinek. (Általános suliban sokszor piszkáltuk azzal a csajt, hogy neki az esküvője is úgy fog lezajlani, hogy a boldogító igen kimondása előtt megkérdi a papot, hogy „Atyám, látta „ezt meg ezt” a filmet?”

- Én már jó pár éve nem riadok vissza attól, hogy lehetővé tegyem, hogy pasikkal ismerkedjek. Én se vagyok az a kezdeményező típus, de ha valaki meg akar ismerni, akkor nem gubózok úgy magamba, mint a barátnőm. Persze ő is szeretne kapcsolatot, de húsz évesen sem tesz semmit annak érdekében, hogy ez meg is valósuljon.

- Nem vagyok olyan válogatós a kajákban.

- Szeretek bulizni a barátaimmal. Ő nem szereti a szórakozóhelyeket, semmit, ahol emberek között kell lenni (pl. disco, medence, tábor stb.).

- Nem imádom annyira a kutyákat. Állatbarát vagyok én is, a kutyák pedig az egyik kedvenceim, de a barátnőm jobban szereti a kutyákat, mint az embereket. Igaz, vannak emberek, akiktől tényleg jobban lehet szeretni az állatokat…

Másik barátnőm „T”, akit az egyetemen ismertem meg. Ő kicsit olyan, hogy szereti más életét irányítani, szigorúan kimondja a negatív véleményét, kicsit számon kérő is.

Abban különbözök tőle, hogy:

- Megtartom magamnak a barátaim ellen irányuló negatív kritikámat (vagy óvatosan említem meg a dolgot).

- Nincs olyan „gyilkos tekintetem”, amivel kifejezem, ha valami nem tetszik.

- Jobban viselném a szingliséget. (Bár ezt nem tudom egyértelműen megállapítani, mert elég régen volt már, hogy egyedül voltam, de úgy érzem, hogy nem menne, hogy ennyire görcsösen akarjak partnert, mint ő.)

- Nem a külső alapján „vonzódok” a pasikhoz.

Van még egy barátnőm, „I”, őt is az egyetemen ismertem meg. Ő tényleg nagyjából olyan, mint én. Talán annyi a különbség, hogy még „becsületesebb” és szégyenlősebb. Bár amióta „T”-t és engem ismer, azóta sokkal nyitottabb személyiség. Egyébként a negatív kritikáját ő is sűrűn kifejti.

Úgy tűnhet ebből a beszámolóból, hogy csak panaszkodom a barátaimra, és valószínűleg arra gondoltok, hogy ők is fel tudnák sorolni, hogy mi nem tetszik nekik bennem, vagy mi az, amivel idegesítem őket. Ez biztosan így is van, hiszen senki nem tökéletes. Nem is panaszkodásnak szántam ezt a cikket, csak arra akartam rávilágítani, hogy nem mindenkinél igaz, hogy olyan, mint a barátai!

Akkor ők nem is igazi barátok, gondolják egyesek… Én viszont a barátaimnak érzem őket, hiszen a családomon és a páromon kívül ők azok, akikkel megbeszélem a dolgaimat, akiket beavatok az életembe.