Lézeres látásjavító kezelés - saját tapasztalataim

"Öt perc, és látsz" - hirdetik a a csalogató plakátok. 2 nap után munkába állhatsz egy fájdalom mentes kezelés után, sasszemed lesz... Ez csak pár azok közül a szlogenek közül, amellyel próbálnak a különböző klinikák magukhoz édesgetni.

Biológusként persze kétkedve fogadtam az ilyen információkat, mindazonáltal -10 dioptriával ez volt az egyetlen lehetőség számomra, hogy végre szemüveg nélkül is nyithassak a világra. Hosszú előzetes tanulmányozás után, megismerve az összes kockázati tényezőt, lehetséges mellékhatást, begyűjtve a műtéthez szükséges nem kis összeget, végre eljött az én napom.

A műtét napján borzalmasan ideges voltam, a beadott Xanax nem igazán enyhített a dolgon. Mikor befeküdtem a műtőasztalra, a sírás kerülgetett, de erőt vettem magamon, ha ennyi pénzt beleöltem, végig kell csinálni. Először a szemhéjterpeszt rakták fel. Aki azt mondja, hogy nem fáj, annak az fájdalomküszöbe valahol az egekben lehet. Igenis fáj, ahogy telik az idő, egyre jobban. Mivel én a LASIK eljárást választottam, következett a lebenykészítés. Ezt tényleg nem érzi az ember, de horror hallgatni, ahogy vágnak a szemén. Majd vákuummal felemelték az elkészült lebenyt, a szemgolyóm ekkor ki akart szakadni, na ez sem leányálom. Ezután felhajtották a lebenyt, és következett a lézeres kezelés. Ez tényleg csak pár másodperc, fájdalommal kivételesen nem járt. Végül visszahajtották a lebenyt, levették a szemhéjterpeszt, és 2 perc relaxáció (kíváncsi lennék, ki képes ilyenkor pihenni) áttették a szemhéjterpeszt a bal szememre.

Azt gondoltam, a szokott fájdalmat fogom érezni, ennek ellenére azt hittem, elájulok, annyira fájt, szóltam is a doktornak, hogy kizárt, hogy így tudjak én bármilyen kívánt fénypontra is fókuszálni. Mondták, hogy a bal szemem kisebb, pár perc múlva tudnak lazítani az eszközön, addig bírjam ki valahogy. Ezek után a már ismertetett procedúra következett, erre a szemre kaptam egy védőkontaktlencsét is, mivel vékony lett az elkészült lebeny, végül felkelhettem a műtőasztalról.

Életemben először LÁTTAM a szomszéd falra felfüggesztett órát, és le tudtam olvasni, hány óra van. Ez hatalmas boldogsággal töltött el, ám örömöm nem tartott sokáig, mivel pár percen belül elmúlt az érzéstelenítő hatása, így a szemem könnybe lábadt, összetapadt. A műtőssapka rajtam maradt, így félvakon, hulla sápadtan botorkáltam a kötelező fél órás pihenés után az előtérben várakozó hozzátartozómhoz, biztató látványt nyújtva a műtétre várakozó, amúgy is ideges páciensek számára.

Hazafele menet annyira fájt a szemem, hogy nem tudtam kinyitni. Hogy milyen érzés? Mintha sampon ment volna a szembe, vegyítve némi szempillával, illetve akinek szokott fájni a szeme migrén közben, az még sejtheti, mit éltem át. Vártam, hogy a dolog csillapodik, és ki tudom nyitni a szemem, végül csukott szemmel, kézzel megeszegettem egy adag krumplis tésztát, majd a nyugtató hatására végre enyhet adó álomba merültem.

Este felébredtem, és jobb szemmel csodálatosan láttam. Ellenben a bal szemen nagy-nagy homály ült. Nem izgultam miatta, mivel a kontaktlencse miatt egy picivel lassabb gyógyulást ígértek. Másnap reggel visszamentem kontrollra, a jobb szemem 100 %-os lett! A balról lekerült a kontaktlencse, de továbbra is rosszul láttam vele. Egész nap csepegtettem a szükséges cseppekből, a jobb szemes látás tovább élesedett, ellenben ballal nem történt semmi. Kezdtem ideges lenni, éjszaka már nyugtalanul aludtam, és reggelre nem volt változás.

Estére kezdtem komolyan megrémülni, hogy elrontották a műtétemet. Arról volt szó, hogy maradhat fél vagy egy dioptria a bal szemen, de arról nem, hogy semmilyen távolságra nem tudok fókuszálni, nem láttam el a monitorig. Aznap éjjel már csak nyugtatóval tudtam aludni, és mivel reggelre is a megszokott homály fogadott, hívtam a klinikát, hogy nézzenek meg mihamarabb. Szerencsére ott megnyugtattak, hogy semmi baj nincs, csak valamiért lassabban gyógyul a bal szem, várjak türelmesen, a teljes rehabilitáció fél év is lehet, addig kell rendbe jönnie a szemnek. Végül a szemem szerda estére, azaz hat nap után kezdett javulást mutatni. Ma péntekre végre két szemmel nézem a monitort.

Mikor megkérdeztem, volt-e más is, akinek lassabban gyógyult a szeme, közölték, hogy szerencsés vagyok, hogy nekem legalább az egyik szemem rögtön jó lett, van akinek mindkét szemén homály ül, ki tudja meddig. Egy nap, egy hét, egy hónap...

A munkahelyemen kaptam egy hét szabadságot, így van időm gyógyulni. De aki hivatásos sofőr, vagy egyéb, tökéletes látást igénylő hivatása van? Az mit csinál? Erről azt hiszem, hallgatnak a tájékoztatókban...