Legyőzheti a szerelem a távolságot? (beszélgetés)

bocs"... most látom, szamárságot írtam, mert nem emlékeztem jól a címre...

A cím-kérédre válaszolva: Igen. Fordítva szerintem nem lehet, mert ha a táv-kapcsolat szétmegy, bizony a szerelem valszeg csak illúzió, vagy egyoldalú volt... szerintem.

:)

Hát, sajnos a miénk tönkrement, és már több mint 5 honapja nem láttam, nem beszéltünk, csak a legfontosabbakat, hogy küldje el a cuccaimat ill. én mikor küldöm az övéit. :)

Nem bánom, hogy vége lett, korai lett volna teljesen lekötni magamat... :)

Viszont egy dologban már biztos vagyok, és az az, hogy több távkapcsolatba nem fogok belevágni :)

Nem a rossz élmény miatt, hisz nem a távolság tette tönkre a kapcsolatunkat... :)

A közelség megoldotta volna, azt a hatalmas problémát, ami végül a szakításhoz vezetett, de ha így nem sikerült, akkor ott már nem volt elég erős a szerelem... :)

Én 16 éves voltam, amikor megismertem a férjem. 120 km volt köztünk, semmi telefon, netes kapcsolat még akkor, csak a levél és a személyes találkozás(!), míg másfél év múlva összeházasodtunk. A 19. szülinapomra, kicsit megkésve érkezett a kislányunk, aztán hat és fél év múlva a kisfiunk, közben felépítettük a házunk és a vállalkozást... nem folytatom.

Szóval... Nem győzheti le!!!

Szia!

Nem olvastam el a hozzászólásokat.

Az én véleményem a kérdésre: NEM!!!

A szerelem a távolságot nem győzi le. Ha igen, ott más tényezők segítnek, nem a szerelem, vagy a távolság.

Sziasztok, bár nem teljesen olyan az esetem, mint a cikkben, de úgy érzem írnom kell.

tegnapelõtt utazott el a párom Csehországba, 3 hónapra. Addig csak telefonon és ha eltudják intézni, akkor neten beszélhetünk. Nagyon nehezen viselem az elsõ napokat, remélem megszokom minél hamarabb. Van egy saját fórumom ezzel kapcsolatban, de nem nagyon írnak rá, gondoltam itt hátha mindennap tudok egy keveset olvasni hasonló tapasztalatokból.

Sziasztok!

Hát az én történetem kevésbé boldog.A mai napig fáj emlékezni rá, és gondolok is az illetőre, pedig valószínűleg neki már eszébe sem jutok.

Egy meleg nyári napon rábukkantam egy fórumra, és írtam ki néhány dolgot, hogy legalább lássák hogy új tagként jelen vagyok. Aztán észrevettem, hogy egy srác mindig megköszöni, ha írok ki valamit. Néhány nappal később levelezésbe kezdtünk. Én akkortájt kezdtem az egyetemet, de a levelei mindig mosolyt csaltak az arcomra és elfeledtették velem a nehézségeket is.

Olyan volt vele levelezni, mintha ezer éve ismernénk egymást. Pontosan tudtuk mikor milyen napja van a másiknak. Egy idő után alig vártam, hogy gép elé üljek és lássam, hogy írt.

Terveztük, hogy találkozzunk, de hatalmas volt köztünk a távolság. Ő zalaegerszegi, és Tokaj mellett lakok, és Debrecenben tanulok.

Januárban kibukott belőlem, hogy félek attól, hogy a távolság szétszakít minket, mert éreztem, hogy mindketten túlságosan ragaszkodni kezdtünk egymáshoz. Azt hittem minden szépen megoldódik majd....

Naiv voltam. Január óta egy levelemre sem válaszol. :( :( Rettenetes. Egy ideig írtam neki, mintha válaszolna rá, de pár hónapja végleg feladtam. Pedig még részemről nincs lezárva a dolog, de részéről annál inkább. :(

2 évet voltam külön a párommal.

Ő a Bahamákon élt,dolgozott én otthon voltam.2

év után tudtam id eutánna jönni.

A kislányunk ma 11 hónapos! :)

Kitartotunk és megérte!

Szia Metoyou :)

Nekem is miskolci a párom és én is Pest megyében élek! Köztünk "csak" 180 km a távolság.

Bennem is ugyanez az élmény van, hogy imádtam vonatra ülni, és tudni hogy Ő ott vár az állomáson. Direkt IC-vel mentem, hogy csak két óra legyen az út :)

Pontosan megértelek, és szerintem így érez mindenki,aki távkapcsolatban él.

És kimondtad a kulcsszót, hogy megtanuljuk értékelni az együtt eltöltött időt! Mi is így voltunk, és leszünk ezután is. nem volt könnyű túlélni ezt 10 éven át, de én azt mondom örülök hogy így alakult!

Kitartást kívánok nektek, és azt, hogy a távolság SOHA ne legyen indok a szakításra -mert ugye sokan ettől félnek. Tartsatok ki egymás mellett, legyetek boldogok :) Én is mérhetetlenül az vagyok!

Összeköltözést tervezitek? :)

Végre egy ilyen fórum^^

1éve és mindjárt 3 hónapja vagyok együtt a barátommal. Ő miskolci én pedig Pest mellett 50km-re lakom. 232km választ el minket egymástól, de tudom, hogy Ő az igazi. És a távolság nem állhat kettőnk közé.

Neten keresztül ismertem meg a nővérét, aztán fél évre rá valahogy képbe jött az öccse. Elsőnek csak msneztünk, aztán 1 hétre rá találkoztunk... és azóta minden héten. Tudtam hogy mit vállalok és nagyon boldog vagyok.

Minden héten péntektől vasárnapig együtt vagyunk, sőt ha a fősuli engedi csütörtöktől. Sokat kell utazni, majdnem 5 órát, de annyira szeretek felszállni a miskolci vonatra, várva, hogy leszálljak és ott álljon Ő.

Sokan hülyének néznek, és nem értik a kapcsolatunkat. Pedig egyáltalán nem vagyunk másak, csak mi értékeljük az együtt töltött időt. És hajlandóak vagyunk áldozatokat hozni azért, hogy találkozhassunk, megéri a belefektetett energiát.

Sajnos a búcsú a legnehezebb... de hiába visz el a vonat, tudom, hogy hamarosan visszatérek.:)

Jucika!

hat nagyon köszönöm a jo kivansagodat es en is nagyon bizom benne hogy eljön vegre az en idöm is ))))

minden jot kivanok mindenkinek))))))

Sziasztok!

Tavaly nyáron ismerkedtem meg párommal,már lassan 9 hónapja vagyunk együtt.Nekem tavaly nem sikerült bejutni az egyetemre,ezért elmentem dolgozni hosszabb időre.Nehezen indult a kapcsolatunk,de óriási szerelem van köztünk,csak egy bökkenő van,hogy neki innen Magyarországról vissza kellett költöznie Németországba,mert más munkát kapott.(neki ez a szülőhazája)Sajnos az életszínvonalunk más,így én kis szegényesen kuporgatok állandóan,ő meg amit tud segít,ha úgy van megveszi a repülőjegyet,és mikor nála vagyok mindent ő fizet,amit én sajnos nem nagyon szeretek.Sajnos csak 1-2 havonta tudunk találkozni,ha én megyek hozzá,és időm engedi akkor hosszabb időre,ha ő jön akkor sajnos,csak rövidke találkozás lehet belőle(tegnap ment vissza 4 nap után)Nagyon nehéz ez az egész,mert én újra jelentkeztem egyetemre,ezért újra is érettségizem,h jobb eredményt vihessek.Én még csak 20 vagyok,ő már 22.Próbálunk valami megoldást találni,hogy hogy lenne ez könnyebb,mivel 1500 km van köztünk:(

Gondolkoztunk azon,hogy ha felvesznek,ösztöndíjjal megpróbálok kimenni hozzá,de nagyon nehéz lenne,mert a német még nem megy olyan jól mint az angol,így nagyon sokat kell tanulni.Ő is gondolkozik azon,hogy visszajön ide,de neki sem könnyű,h feladja azt a munkát,amit imád,így még sajnos nem tudjuk mi lesz.Már tervezgetünk előre,de ha itt szeretném befejezni az iskolát az nagyon hosszú idő!

De tudom,hogy ez a szerelem mindent legyőz:)

(bocsi a hosszú hozzászólásért)

Kívánok mindenkinek sok sikert aki ilyesmi helyzetben van,és gratulálok mindenkinek,aki már túljutott ezen,és boldogan él a szerelmével:)

Nagyon jó lett a cikk,ahhoz is gratulálok :)

Sziasztok!

Én tavaly ilyenkortájt, 18 évesen ismertem meg barátomat (3 és fél évvel idősebb nálam), igaz mi nem interneten találkoztunk, hanem több közös ismerősön keresztül futottunk össze. Ez egy olyan időszakomban volt, amikor épp eléggé be voltam zárulva, előtte októberben költöztem családi problémák miatt apám segítségével külön lakásba, ami eléggé izolált, nagyon rossz volt az a fél év, előtte nem sokkal vesztettem el a legjobb barátaimat, a mai napig nehezemre esik barátkozni, szocializálódni.

Ő miskolci volt, én Váci, szóval majdnem hasonló volt a helyzetem a cikkíróéval :) Körülbelül két hétig beszélgettünk skype-on, msn-en, szimplán csak barátkoztunk, ennek az időnek a végére már kezdtem érezni a részéről egy olyan szoros ragaszkodást, amitől megijedtem és elkezdtem visszahúzódni a csigaházamba: MSN-eztünk, Skype-on telefonáltunk, napközben kaptam tőle iskolában a kitartást kívánó SMS-eket... egy újabb találkozás után már úgy éreztük, hogy elváláskor mintha a szívünket tépték volna ki, egy nappal később - MSN-en szépen meg is vallottuk egymásnak a szerelmünket :)

Innentől kezdve úgy találkoztunk, hogy ő Miskilcon úgy dolgozott, hogy három napig 12 órás műszakban, utána három napig pihenés - ezeket a három napokat töltöttük együtt, mikor nálam, mikor az ő és édesanyja lakásában. Egy-két hónap után már megérett az elhatározás, hogy ha már most is minden szabad percünket együtt töltjük, egyszerűbb lenne összeköltözni, főleg hogy én egyedül voltam egy kétszobás lakásban, ami kétségkívül túl nagy volt nekem, így augusztus utolsó napján annyi cuccal, amit le tudtunk hozni vonattal, ide is költözött, azóta apránként hozzuk a többit. LAssan egy éve vagyunk együtt, tervezzük a jövőnket, külföldi munka és tanulás, házasság, gyerekek :) Voltak nehéz időszakok, például amikor ideköltözött és egy-két hónapig nem volt munkája, és abból a pénzből éltünk meg, amiből korábban én egyedül, de a szülők szerencsére támogattak és támogatnak minket mind a mai napig :) (Amióta együtt vagyunk, csomóan jegyzik meg, hogy mennyire megszépültem :))

Szóval sok sikert nektek is, kívánom, hogy jól süljön el minden :) (Bocsi a hosszú hozzászólást)

Sok sikert kívánok nektek!

Remélem előbb-utóbb a távolság köztetek alig egy szobányi lesz. :) Kívánok nektek sok boldogságot, és hogy összejöjjön a három hetes együttlét. :)

Sziasztok lanyok!

Had csatlakozzak közetek e kicsiny törtenetemmel.

Itt elek Nemetorszagba es az interneten megismertem egy csodalatos nöt aki igaz külföldi allampolgar, de itt dolgozik Nemetorszagba. Bennünket 200 km valaszt el es mikor hazamegy a tavolsag igen nagy, 1400km.

Jelenleg is otthon tartozkodik, de ugy erzem ha ket ember annyira szereti egymast mint mi, akkor valoban a tavolsag nem szamit. Ferfiasan be vallom, hogy en nagyon nehezen viselem a tavol letet, de a szivembe oly mely erzesek vannak iranta, hogy ha kell 100 evig is varnek ra, csak erezzem megint azt a kedvesseget, szeretetet, boldogsagot amit csak ö tud nekem nyujtani.

Tavaly Oktoberben ismerkedtunk meg es azota 2 allkalommal talalkoztunk 2-2 ejszakat. En azt mondom ha ember olyat tud nyujtani a masiknak mint amit mi nyujtunk egymasnak akkor valoban lelehet küzdeni a tavolsagot. Szerintem nagyon fontos, hogy az a bizalom es az a gyönyörü erzelem emit ket ember meg tud adni egymasnak, az idö az nem szamit............szeptemberbe elhagyott a csaladom egy itteni ferfi vegett es lam oktoberben el jött az eletem legnagyobb szerelme. Sajnos mint mindenki sokat csalodtam, de igaz az hogy 1000 nöböl 1 az aki ennyire passzolna a masikhoz, annyi erzest tud adni, azt a kedvesseget, a bübalyos mosolyt, azt a mely erzelmi kötödest, megertest, szeretetet. Szerintem ha ezek meg vannak valoban az idö nem szamit es a tavolsag. En olyan boldog vagyok mint meg soha, na es szerelmes :-) En ennyi szeretetet meg embertöl nem kaptam mint töle, es csak ket alkalommal talalkoztunk. Ha a jo isten is ugy akarja Juniusba 3 hetre elmegyek hozza :-)))))) eletem leg szebb 3 hete lesz. Az igaz, hogy mind ehez 2 ember kell!!! :-)

mindenkinek kivanok sok boldogsagot a hatralevö eletehez.

Schubert Zoltan

Nemetorszag

Hogyne gyozhetne le:)

Koztunk 600km volt es egy orszaghatar. Volt, hogy csak havi egyszer tudtunk talalkozni a munka miatt. 10 honap utan hozza koltoztem, 2 eve vagyunk hazasok.

Csakhogy az akarat melle ido es penz is kell az utazgatasra... Plusz nem szabad evekig huzni a dolgot!

Köszönöm.

Egyébként nem állítottam, kérdeztem, mivel közvetlenül ilyen helyzetben nem valék még.

Illetve csak két gyerek és 5 év házasság után, de az már egész más tészta...

Érdekes a meglátásod szurikáta. Szerintem ismerhetik egymást, mert az alatt a két hét alatt 0-24ig, non-stop együtt vannak/voltak. Előbb-utóbb előjönnek a negatív dolgok is, a sok pozitiv mellett. :) De mindezeket egy működő kapcsolatban ugyebár meg is lehet beszélni. :)

Szerintem nagyon jól meg tudjuk ismerni egymást. Arról nem is beszélve, hogy én, egy év után, egy rezzenéséből is tudom már hogy mi jár az eszében, és mit szeretne. :)

Szerintem ahogy ehhez is, mindenhez idő kell... :) Na meg ha jól megnézed, itt lakna velem egy helyen, lehet, hogy csak napi 1-2 órára futnánk össze. Akkor se tudod olyannyira megismerni... : Szóval inkább cáfolnám a mondanivalódat, mint egyetértenék. :)

Egyébként a cikk nagyon jó.

Én is 17 évesen ismertem meg a férjemet.

Sok tudatos döntés is kellett, hogy együtt tudjunk maradni.

Mára már egészen beleszerettem...DDD

Sziasztok!

Egy ismerősöm 5 éve udvarol valahova Oroszországba. Nemsokára lesz esküvő, idejön a lány.

Tényleg bámulatra méltóan kitartóak.

Bennem, mint (a férjem szerint) banyában azért felmerül, hogy tulajdonképpen ismerik ők egymást? Egy évben 3-4x2 hétre találkoztak, nyilván mámorban. Mindenki azt mutatta magából amilyen? Milyen lesz tényleg együtt??

Azért remélem, hogy tényleg csak én vagyok banya, és a szerelem mindent legyőz...

Gratulálok, ahhoz, hogy ilyen erősen tudtál végigcsinálni egy terhességet, és hogy még mindig ennyire erős vagy. :)

Neked is sok kitartást. :)

Barátnőim mindig azzal nyugtatnak, hogy "ne félj, hamar el telik ez az időszak"... Olyankor úgy a fejükhöz vágnám azt, hogy olyan, mintha az a két hét legalább 20 év lenne...na meg hogy próbálják ki... Megértenék az érzéseimet... :)

Szia! Gratulálok a cikkhez!! nagyon jó lett.

Én és a férjem 6 éve van hogy együtt vagyunk. 2005 ben a munkahelyünkön jöttünk össze.hamar össze is költöztünk, de sajnos a lakást el kellett adni,nem tudtuk fizetni. 2008-ban kiment egy óceánjáró hajóra dolgozni, én itthon maradtam. több mint 8 hónapig nem is láttam. hazajött hozzám, de mintha idegenek lettünk volna. Következő évben együtt mentünk, ő utánam jött 3 hét múlva,viszont nekem haza kellett jönnöm szeptemberben, miután Alaszkában összeházasodtunk. Decemberben engedték haza. tavaly együtt felvételiztünk ide közelebb egy dunai szállodahajóra, meg is volt a szerződésünk mikor kiderült terhes vagyok. Fájó szívvel, de elengedtem.. nagyon nehéz volt egyedül végigcsinálni. Babám koraszülött lett, aznap született novemberben, mikor férjem hazajött. Köszöntötte apát!! és idén márciusban ismét elment. Novemberben jön haza. Kicsit könnyebb így mert azért max 4 hetente 1 éjszakára haza tud jönni, de ennyi. Nagyon-nagyon nehéz, de valahol dolgozni kell. tervezzük hogy legközelebb már együtt megyünk majd, végleg, ebből az országból. nagyon erős vagyok, de nem jó nélküle.. nagyon hiányzik:(( Sok kitartást mindenkinek, és bocs a hosszú bejegyzésért!!!