Lefogytam 42 kg-ot, de hogy bírtam magam rávenni?

Aztán a Kislányom születése utáni hónapokban valami kezdett megváltozni a gondolkodásomat illetőleg! Szülni 120 kilóval mentem (100 kg-mal estem édes teherbe), kb. 110 kiló lehettem, mikor kijöttünk a kórházból.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól éreztem magam a bőrömbe szülés után, de akkor csak az foglalkoztatott, hogy legyen elég tejem és tudjam szoptatni a Kislányom. Ez ment is fél éves koráig, aztán egyre inkább szembesültem azzal a ténnyel, hogy még mindig nagydarab vagyok, és még mindig fáj a térdem, mikor kínkeservesen leguggolok. Nagyon vizes voltam, fájtak a kezeim, ujjaim, szóval nagyon nem éreztem jól magam, sem testileg, sem lelkileg. Egyre inkább azon gondolkodtam, hogy nem lesz jó vége ennek, ha nem teszek valamit. Elképzeltem, hogy ha hagyom magam sodorni az árral, csak még több kiló rakódik rám. És ezt nagyon nem akartam! Lelki szemeim előtt láttam a jövőm, ahogy 30 évesen már a 130 kilót súrolom, és nem tudok szaladgálni vagy akár csak tollasozni majd a Kislányommal, mert lihegek, fújtatok és 2 perc testmozgás után már alig bírok állni!

Nem szerettem volna beteges ember lenni. Nem akartam azt, hogy fiatalon haljak meg a túlsúlyom miatt, mert épp magas a vérnyomásom és be van vizesedve a szervezetem. A napok, hetek, hónapok múlásával egyre inkább körvonalazódott bennem a nagy-nagy elhatározás, hogy igenis, teszek azért, hogy jobban érezzem magam testileg és lelkileg egyaránt.

Nem úgy indultam neki, hogy majd hó elején, majd hétfőtől, meg majd tavasszal... mert a majdokból általában sosem lett semmi. Végiggondoltam azt, hogy kis apró lépésenként fogom elérni a célom. Nem tűztem ki magam elé irreális elérhetetlen vágyálmot. Minden nap legalább 1 órát ekörül forogtak a gondolataim, elképzeltem, hogy a mérleg nyelve végre 100 kiló alatt lesz. Végig gondoltam azt is, hogy nem fogok sem fogyókúrázni, sem diétázni. Eldöntöttem, hogy ésszel és mértékkel fogok enni. Mivel tisztában voltam vele, hogy én is attól híztam meg, mint a legtöbb ember, sok evés, főként esténként, reggelizni sosem reggeliztem és akkor is ettem, mikor nem is voltam éhes, csak úgy az íze miatt, mert finom.

Napokba telt, mire agyban totálisan rákattantam a fogyásra! De akkor már kész tervekkel és óriási elhatározással vetettem bele magam! Ez volt az én nagy "kattanásom".

Naponta egyszer ráálltam a mérlegre, és tettem ezt azért, hogy mindennap lássam, miért is "küzdök". Régen elkövettem azt a hibát, hogy sosem méredzkedtem, mivel rettegtem szembesülni a súlyommal, no de ennek meg is lett a böjtje, bőven 100 kiló fölé híztam.

Tipikus struccpolitikát folytattam, ha nem látom, nem fáj alapon.

Nem újságoltam el senkinek, sem rokonnak sem barátnak, hogy most én le fogok fogyni. Úgy voltam vele, hogy csak én segíthetek magamon és nem kell külső segítség. Este 6 óra után, mikor Párom és Lánykám leültek jóízűen vacsizni, nem tépelődtem azon, hogy: "Jaj, éhen veszek!”, "Ohh bárcsak én is ehetnék!", " Kösz! Jó fejek vagytok, hogy ilyen jóízűen eszitek a finom kajákat!". Persze hazudnék, ha azt mondanám nem voltak ilyen jellegű gondolataim a kezdet kezdetén, de sosem adtam neki hangot! És miért? Mert tudtam, hogy akkor Párom tuti azt mondta volna (mint a régebbi fogyásaimnál): "Jó vagy így, ahogy vagy, nekem így is tetszel, gyere, egyél egy melegszendvicset!" És régebben rendre be is dőltem ennek a dumának. De tanultam a hibáimból! Szerintem azért sem kell nagydobra verni a fogyásunk kezdetét, módszerét, mert mindig akad egy nagyon "kedves" pesszimista, rosszindulatú ismerős, aki lehurrogja a fogyni vágyót! Gondolok itt arra, hogy nagy lelkesen elmeséled xy-nak, hogy szeretnél lefogyni 10-20-30 stb. kg-ot, mondjuk x idő alatt (azért legyen reális idő). Erre mit kapsz: „Jajj, hagyjad már, úgy is a duplája fog visszajönni”, vagy „áhh, nem hiszem, hogy ennyitől sikerül megszabadulnod, különben is mi így szeretünk téged, ducin!" Rám hányszor mondták az elmúlt 15 év során, hogy sosem tudnálak elképzelni vékonyan (bár én most sem sorolom magam a vékonyak táborába, 171 centi magasságomhoz a 65 kg-ot átlagos, normál testalkatnak mondanám).

Nekem nagyon sokat segített az, hogy csak pozitívan álltam a fogyásomhoz. Ritkán voltak olyan jellegű érzéseim, gondolataim, hogy: "Biztos sikerül? Jajj most miért stagnálok.?", de aztán mindig visszapofoztam magam arra a szintre, hogy: "Igenis menni fog, és elérem az álomsúlyom!!". Nem szabad, hogy a negatív érzések, gondolatok eluralkodjanak, mert akkor nem lesz sikeres a fogyás sem!

Nagyon sok fogyni vágyó abban hibázik óriásit, hogy azonnal nevetségesen rövid idő alatt akar sokat fogyni! El kell fogadni és meg kell érteni azt, hogy heti fél, maximum 1 kiló fogyás az, ami reális és egészséges!

Ami még segített, azok itt a Hoxán olvasott sikersztorik voltak. Olyan dühös tudtam lenni magamra, mikor olvastam, hogy neki is meg neki is, neki is sikerült 10-15-20 kilótól megszabadulni, én meg nem vagyok rá képes! Aztán addig mondogattam magamnak, hogy én is képes vagyok elérni a kívánt súlyt, hogy egyszer csak ( na igen, 1,5 múlva) 64,7 kg-ot mutatott a mérleg:)

Persze mindenkinek más és más hozza meg a sikert! Én úgy gondolom, hogy ez nem a kitartásról szól, hanem arról, hogy mennyire vagy elszánt. Mennyire vagy agyban teljesen "rákattanva" arra, hogy elérd a célod.

Többek között azt is veszettül akartam, hogy fittebb, egészségesebb és kevesebb kiló legyek, mint mondjuk 16-18 évesen!

Az én tapasztalatom, meglátásom az, hogy el kell HINNI, hogy sikerül lefogyni! Mert akkor bármikor parancsolni tudunk magunknak, ha például este ránk törne az evés. Nekem is nehéz volt még az első időkben, de aztán ilyenkor lemeccseltem magammal egy párbeszédet, ami kb. így nézett ki:

- Dóri! Le akarsz fogyni vagy nem? Mert ha most az elején engedményeket teszel magadnak, akkor úgy is kudarcot vallasz!

- Naná, hogy le akarok fogyni!

- Az a süti vagy szendvics megvár reggel is!

- Így van! Majd reggel eszem, amit akarok és még fogyni is fogok!

És ez rendre mindig átsegített a gyengébb napjaimon mikor a kisördög ott duruzsolt a bal vállamon! Bár azért elég skizofrén módszer, de ha az agyaddal el tudod hitetni, hogy működik és fogysz és meg tudod állni a zabálási rohamokat, akkor úgy is lesz!

Szóval sajnos vagy nem sajnos, de ahogy már többektől oly sokszor hallhattuk, így most tőlem is, nekem sincs csodamódszerem! Viszont én Nektek, fogyni vágyóknak, azt tudom "adni", hogy ésszel és mértékkel egyetek és HITESSÉTEK EL MAGATOKKAL, HOGY SIKERÜL LEFOGYNI!