Lassan három éves lesz a kislányom és sajnos egyre türelmetlenebb vagyok vele ami iszonyatos lelki teher számomra. Mit tehetnék? (beszélgetés)
Ez pontosan így van. Sajnos a gyerek is látja rajtam, ha feszült és türelmetlen vagyok, és ő is úgy viselkedik.
Ha viszont nyugodt vagyok és türelmes, elég jó napjaink vannak, sőt...
szia nekem is ismerős a dolog nagyon. A nagy 2és fél éves a kicsi 6 hónapos. A nagy kevés alvásigényü temperamentumos hiszti korszakban lévő gyerek a kicsi meg csak anyás és fogzik és rosszul alszik. Kb 3hónapja amikor a kicsi is elkezdett ébren lenni, figyelmet követelni kiborultam egész nap vagy kiabáltam vagy bőgtem hogy milyen hülye vagyok. Persze a visszacsatolás az ő részéről ugyanez volt. Aztán találtam egy természetes nyugtatót az orbáncfűcseppet.pár napig szedtem és összeszedtem a gondolataimat. Pár nap múlva látványos változás volt a gyereknél is. Kb 1hete kezd megint borulni a bili de megelőzőm a bajt és tudom magam kontrolálni. Úgyhogy ezt esetleg próbáld ki!
És még az jutott eszembe, hogy észrevettem a fiamon(amit a tanítónő barátnőm is megerősített) hogy ha jön egy front(hideg) általában a gyerek is nyűgös, rosszalkodósabb betegségek előtt szintén-ehhez jönnek az én nyűgös frontos napjaim-esetleg a mensim akkor én is harapósabb kedvemben vagyok-ilyenkor kitaláltam apa napot, apa fürdet apa sétál esetleg elmennek valahová-vagy egyszerűen ő vacsoráztat mesél-én meg korábban lefeküdtem-kértem, hogy ha lehet ne engem vegyenek elő!szerencsém van a párom segít-korábban amíg pici volt felváltva keltünk hozzá stb.De mostanában elkényelmesedtek, rájuk kell szólni-pakoljanak kenjenek egy szendvicset együtt-nem kell mindig engem megvárni, megkérni-hagy legyen pár szabad órám. :)
Én nem mondtam hogy könnyű! De még mennyire nem!Hajjaj!
Egyszerű, de nagy igazságok ezek!! Mégis miért olyan nehéz a megvalósításuk!!??
Nem vagy azért idegbeteg mert néha kibuksz. Te legalább felismerted hogy nem jó ez így és próbálsz változtatni.Halgass bujulira! :)Amúgy tényleg fejben dől el minden, ez teljesen így van!
Ahogy az is, hogy először fogadd el magad...
Úgy legyen! Örülnék...:)))
Köszönöm! Valami átjött, úgy érzem...egyik fél mondatod lesz talán a kulcs!!!
Különben, nem tragédia a kiabálás, csak az a gond vele, hogy a gyerek nem érti, és akkor elkezd hülyén viselkedni.
Először is: ki mondta, hogy te idegbeteg vagy?
Másodszor, végül is igen, te döntöd el, hogyan? Lehet egy pillanat alatt és lehet hosszú ideig elhúzódóan is. Én nem szbályokról beszélek, hanem arról, ami nálam működött.
Nem akarod, hogy idegbeteg legyen a gyereked, akkor miért kiabálsz. Rém egyszerű, én is hajlamos voltam túlbonyolítani, s amikor nem segített a pszichiáter sem, akkor azt mondtam magamban: ÉN NEM VAGYOK IDEGBETEG!!! És lassan el kezdtem úgy viselkedni, hogy nem vagyok az, egyre kevesebbszer kiabáltam, meg ilyesmi. Beszélgess önmagaddal.
Akkor ezen is változtatni kellene, mert inkább átmenetileg neki legyen kellemetlen mint hogy kibuksz, teljesen nem szabad alárendelni mindent a gyereknek.neki is kell alkalmazkodni.próbáljatok erről leszokni-esetleg kaphat éjjel vizet.Nagyon ki fogsz bukni.
akkor tehát igaz, hogy minden csak elhatározás kérdése? Hogyan döntesem el VaLÓBaN hogy megváltozok? Nem akarom, hogy a gyerekem egy ilyen idegbeteg ember legyen amilyen én vagyok, ő nem ezt érdemli, amit tőlem kap, annyira kis ártatlan...
Igen!!! Vagyis inkább gondolkodni előtte, hogy jogos vagy nem, rá haragszom, vagy egyáltalán, ha "rossz" egy 3 éves gyermek, miért ilyen?
A 3 éves kisfiam egy ideje agresszív, vagyis elég gyakran verekszik. Heteken át figyeltem, és rájöttem az okára, és közben rájöttem arra is, hogy semmit nem old meg, ha ráordibálok, vagy megcsapom. Inkább elterelem a figyelmét, egy ilyen korű gyermeknél sztem ez a legjobb módszer. De nem akarok okoskodónak tűnni, neked kell rájönnöd, a te gyerekednél mi működik. Fogadd el önmagad, ez az első!!!
Hát igazából erre utaltam, de én inkább lelkigondozót mondanék. De ezt is te döntöd el. Szóval, igen, ahogy már írtam, te döntesz arról, hogy mikor változol meg. Hidd el, én is átéltem, és ma már mindent másképp látok.
Hogy érted, hogy megtanultad, nem szabad kiabálni?
Ezért írtam, hogy egy multivitamin +ca és mg.
Nálunk nem annyira divat-nálam azért mert nem mertem ismeretlenre bízni.Most már nagyobb 5 éves, egy ismerősünk elvállalja, ha kell-jól elvannak, játszanak mesét néznek-igyekszem olyan időben bébiszittert hívni, amikor már nincs teendő vele-általában este, vacsizunk, fürdünk, megágyazunk a bébiszitter csak pizsi partira jön-általában a gyerek el is alszik.így nyugodtabb vagyok.A mamáék elviszik hosszú hétvégékre, nyáron szünetben egy hétre is.2 éves kora után már 1-2 napra is otthagytam náluk, előtte csak pár órára-így megszokta. csak messze vannak 120 km, a bébiszitter is tanul, szóval egyeztetni kell folyton :)
Megértem a problémádat, nagyon is. Nekem 3 gyerkőcöm van, ebből kettő autista,akikkel nagyon nehéz időszakokat éltem át.Mindenképp meg kell próbálnod változtatni, mert az állandó lelkiismeretfurdalás neked sem tesz jót.
Írtak itt már előttem sok jó dolgot, amikkel próbálkozhatsz, nem ismétlek.:)Viszont saját tapasztalatból annyit tennék még hozzá, hogy próbálj keresni valami olyan hobbyt, elfoglaltságot, ami megnyugtat. Ez mindenkinek más lehet...van, akinek egy könyv, vagy zenehallgatás,valami kreatív dolog, mindegy, amit bele tudsz néha szorítani a napirendedbe(tudom, ez nem könnyű).Viszont hidd el, sokat segítene kicsit "kikapcsolni" az idegrendszeredet.
Minden jót kívánok nektek és biztos vagyok benne, hogy túl fogsz jutni ezen a nehéz időszakon! :)
Szakmai segítség alatt pszichológusra gondolsz? Egy ideje próbálkozunk ezzel is, de ez ugye hosszadalmas! Egyszer az egyik ismerősöm azt mondta nekem, hogy az életben minden csak elhatározás kérdése (manapság úgy mondják:minden az agyban dőlel) Ez ma újra ezembe jutott! Talán nem véletlen...
Persze, hogy igen. Hidd el, hogy sokszor éreztem én is. ÉS voltam én is őrület határán, és kiabáltam is. De megtanultam, hogy nem szabad, és ezt senki más nem döntheti el helyettünk, seg1thetnek, de rajtunk múlik.
Pontosan!! Hiába az a 2-3 nap, amikor újra kettesben vagyunk pár nap után kezdődik az idegbaj ismét! Ja, azt még nem is mondtam, hogy amióta megszületett még egyetlen éjszakát sem aludtunk végig, hisz ő még szopizik - éjjel is - így ébredünk 3-4-szer minimum!
Szerintem ez nem csak azon mulik. Biztos, akik ide irnak, mind szeretnek anyak lenni, de attol meg lehet neha nagyon is nehez.
Én is úgy gondoltam nem kell az ovi-de 3éves kora után ment-és jót tett neki is, nekem is.Ő sem unatkozott-a többi gyerekkel gyorsan összebarátkozott-és olyan jókat játszottak-alig akart hazajönni-ha más megoldás nincs ki lehet próbálni-félnapos is lehet.Szerintem egy 3-4 éves gyereknek nem lesz baja, ha pár órát anya nélkül tölt, az ovi nem idegen hiszen ugyanúgy ismerős közeg lesz számára mint a család-vagy egy állandó bébiszitter.Legalábbis az enyém úgy hívja a társait, hogy az ovis testvérei-mivel nincs testvére, nem tudom neki pótolni azt amit a kortársai vagy egy testvér adna neki-sokat unatkozott otthon.:)
Ha szereted az elhivatást, állapotot, vagy nevezze mindenki aminek akarja az anyaságot, akkor nem nehéz. nekem, amikor elmondom, hogy van 3 saját gyereke, és neveltem a férjem 2 lányát, mostmár csak az egyiket, tehát négyet, akkor elszörnyűlködnek a legötbben,: jaj, mennyi baj van velük. Én meg azt mondom, soha nem érzékelem a bajt, de azt igen, hogy mennyi boldog percet okoznak a feltétlen szeretetükkel. Úgy kell szeretni, ahogy ők, így könnyű és örömteljes. Nem tudnám másképp képzelni az életem.
Én is ennek a határán állok már, sokszor úgy érzem! Pszichológushoz is járok, de az is idő, míg rendbe teszi a lelkemet, addig meg a kicsi lányom felnő...de nem mindegy, milyen légkörben...úgy fáj!
Pontosan! S amikor dacosan a szemembe mondja, hogy NEM! CSak azért, mert tudja, hogy ezzel ellenkezhet! Ugyanakkor tudom persze - hisz tapasztaltam - hogy ő csak visszatükrözi az én lelkiállapotomat! Ha én jól vagyok, türelmesen elmondok neki mindent, megértetem vele, mit szabad és mit nem - nem pedig "erőből" (nem fizikai persze) próbálom keresztül vinni az akaratomat, minden megy szépen, hisz nyugalmat sugárzok felé s azt is kapom vissza tőle...
En nem vagyok anya (nem is leszek) de au pair az vagyok (babysitter szeruseg)
Vannak idoszakok, amikor nagyon nehez megallni, hogy ne uvoltsek a gyerekekre.
Sajnos, nem tudom, hogy mit tehetnel, csak azt, h en pl semmit, mert meg csak nem is az enyemek.
Nekem minden elismeresem, azoknak a szuloknek, akik ezt a gyerek nevelest egyedul csinaljak, nincs kulso segitseg, max a nagymama Kulfoldon legalabb divat, a nanny, au pair...stb
En nem tudom, hogy csinaljatok?!
És persze, ami szerintem nagyon fontos: légy önmagadhoz is nagyon-nagyon türelmes.
Vannak barátok a közelben? Beszélgess sokat. És őszintén.
Korábban szedtem, de jóideje már nem! Meg fogom próbálni ismét, kszönöm!!
További ajánlott fórumok: