Külföldi munka miatt szétszakadó családok!! Ti hogy élitek meg? És a gyermeketek? (beszélgetés)

Persze, nyilván.

Én is nagyon jól tudom racionálisan, hogyha anyám többet lett volna otthon, akkor lehettünk volna egy szobába már nagykamaszként is az öcsémmel, nem végezhettünk volna egyetemet, stb..

De mégis belebetegedtünk a távollétükbe. Szóval valami mégse stimmelt a dologgal.

Mert egy dolog a nehézség, amivel megbirkózol, és egy dolog az olyan, amivel meg nem, és beteg leszel tőle.

A gyerekeimen is látom, hogy rettegnek az estétől, mert nincs még itthon apa. A lányomról kiderült, hogy komoly félelmei vannak, az iskolában nem mer egyedül vécére menni, mert mindig annyira fél. Hiába mondom neki, hogy edződjél vazze..

Nem edződni fog, hanem kiborulni..

Más világ van ma, mint 30 éve, mások az emberek, a célok, a tempó.

Mehet hozzád? Én is elmehetek a férjemhez a műhelybe.. Sőt, külföldre is elmehettem.

Ettől még persze csináljuk, mert nagyon nincs más lehetőség, illetve pont azért csináljuk, hogy legyen más lehetőség, saját műhely, közelben stb.. És még mindig jó abból a szempontból, hogy legalább van célunk, meg lehetőségünk az életben. Ott mi lehet, ahol még ez sincs.

Nem azt irtam, hogy nem viselte meg, de mivel tudja, hogy en vagyok neki, akkor is, ha van koztunk 250km, gondolom konnyebb. Ha akarna,most is kijohetne, ezt is tudja.

Az elet meg nem mindig habostorta. 11 eves korom ota csakmagamra szamithatok, de pont ettol lettem eros. A legnagyobb szabadsagot az adja az embernek, hogy tudja, mindig mindent meg tud oldani. De ha megsem, segitseget kell kerni.

Egyik kedvenc idezetem: Ne nehezitsd meg a gyereked eletet azzal, hogy megkonnyited azt!

Teljesen egyet értek veled, csak még annyival egészíteném ki, hogy nem mindegy, hogy milyen korban történik a krizis. A gyermekek életében, milyen feljlődési szakaszban, és van e aki észreveszi a gondjait, és tud neki segíteni feldolgozni a problémákat.Sajnos a szülő nem mindig van ott, nincs ideje, vagy nem látja az apró jeleket, a hatalmas mindennapi gondok mellett.

Néha azt gondolom, hogy időnkent a gyerekeket el kellene vinni pszihologushoz, mint valami szűrővizsgálatra, és amelett, hogy megnézzük elég magas e és megfelelő e a súlya ellenőrizhetnénk azt is, hogy rendben van e a LELKE.

Igen, gondoljuk. Aztán 15-20 éves távlatokban meg kerülnek a kórházba, és szedi ki a pszichológus belőlük a dolgokat.

Az én szüleim is ezt mondták. Aztán az öcsémből 25 évesen dolgozták ki, hogy mindig ő volt az első a bölcsiben, és egydül bilizett elsőre.. Belőlem meg, hogy egydül ültünk otthon az öcsémmel, amikor apám hónapokig kórházban volt, anyám meg dolgozott..

Akkor halálra dícsértek, merthogy igen, alkalmazkodtunk, megsütöttem a tojásrántottát, sohase csökkent a tanulmányi eredményem, stb..

Aztán 15-20 év múltán meg már gyerekek mellől elvitt a mentő, mert bepánikoltam egy egyszerű vírusfertőzéstől, hogy úristen mi lesz velünk, hogy látom el magam és a gyerekeket, mert én "mindig egyedül vagyok hagyva". Azóta is ezzel az érzéssel, rohamokkal küzdök váltakozó sikerrel. Nincs olyan szakember, aki ne oda vezetné ezt alapjaiban vissza..

Szóval majd ha 20-30 évig semmi jele sem lesz, majd akkor mondhatjuk, hogy "mennyire alkalmazkodóak".

Ezt egyébként csak a saját lelkiismeretünk megnyugtatására mondjuk.

Lehet, jobb, ha rögtön kijönnek a rossz dolgok, amikor történik az esemény.

Volt egy átmeneti időszak, amikor láttam rajta, hogy megrendítette a dolog. Nagyon hozzám volt nőve, sajnos az apjával nem igazán volt sohasem jó a kapcsolata. (Nem is értem, miért maradt vele?) Amióta kialakítottuk a kapcsolat tartást, megnyugodott. Napi szinten beszélek vele, 2-3 hetente jön. Szünetekben több napot itt van.

A tanulmányában nem igazán látszik változás, egyedül egy tanárral van gondja, de majd megoldja, megbeszéltük :)

Talán a kora miatt könnyebb neki, mert igaz, hogy 16 éves, tehát nagyon kamasz, de az apjánál töltött időt úgy fogja fel, hogy kollégiumban van :)

Nekem sokkal nehezebb volt ez az egész helyzet, de mivel a fiam 16 múlt, ő dönthette el, hogy jön vagy nem.

Egyébként én még mindig azt mondom, hogy elsősorban a lehetőséget kell nézni, de sajnos a magyar gének a problémákat látják.

A gyerekek sokkal alkalmazkodóbbak, mint mi gondoljuk!

Gyermekét házastársi-élettársi kapcsolaton kívül szülő és egyedül nevelő nő vagy férfi= CSONKA CSALÁD

EZ már foglalt Valami új kellene!?

Vagy nem férj?

A haverokkal többet találkozok, mint a férjemmel...

Fiatalabb korban pont ezért veszélyes az ilyen? Mindenki más után néz?

Nincs ötletem, hogy minek nevezném, de már nem igazán családnak, max. csonka családnak, mert teljesen olyan, mintha elváltunk volna, nem?

A lehetőséget kell meglátni és úgy gondolkodni!

Nálunk ez úgy alakult, hogy a fiam 16 évesen úgy döntött, hogy inkább Magyarban marad az apjával, amíg kijárja a középsulit. Mi a párommal és az ő 7 éves fiával vagyunk kint. Páromnak van 2 nagy gyereke, ők egyenlőre nem akarnak kijönni. Az én fiam készül ki, 8 éves kora óta németet tanul, közgázba jár, és azt mondta, hogy jön ki utánam, mert nem fog havi 100 ezer forintért dolgozni! Most 2 hetente jön ki hozzám, szokja az itteni közeget, életet. Én még nem dolgozom, tanulom a nyelvet, itt egy fizetésből is meg lehet élni...

Nem engem kérdeztél....

Te minek neveznél egy ilyen szétszakadó családot??

Az ilyen élet már nem a család fogalmába tartozik az biztos...

1. Nukleális családi háztartás -> egyetlen nukleáris család tagjai

2. Kiterjesztett családi háztartás -> egy nukleáris család tagjain kívül más rokonok pl. özvegy szülő vagy nem házas testvér

3. Több családmagból álló háztartás -> ebben több családmag él együtt, legtöbbször szülők és házas gyermekük a családjával -van törzscsalád-háztartás -> szülők egyetlen házas gyermekükkel

Te minek neveznél egy ilyen szétszakadó családot??

Amikor úgy döntötetek, hogy külföldi munkát vállaltok, az kinek a döntése volt? Ővé, vagy közös?

Volt időtök végigondolni, vagy egyik napról a másikra kellett eldönteni megy vagy marad?

megterveztétek előre, mennyi időre megy ki? Esetleg gondolkodtatok a hosszútávú munkavállalásban is, mondjuk a jobb nyugdíj reményében?

Én még elég friss vagyok a témába. A férjem január közepén ment ki és most itthon lesz 2-3 hetet. Nekünk már felnőtt gyerekünk van. Nagyon rossz volt az elválás, 2 hétig sajnáltam magam, hogy egyedül vagyok, majd hozzászoktam. Amikor hazajött, akkor meg az volt a fura, hogy itthon van, de ehhez hozzászoktam 2 nap alatt:)

Az én férjem azért, ment ki, mert megszűnt a munkája és nem talált semmit. A tesóm már évek óta kint dolgozik, ő általa ment a férjem is. És persze a pénz miatt. Itthon lehetetlen olyan állást találni, amelyik a végzettségnek megfelelő és meg is fizetik, bár egy bizonyos kor után meg lehetetlen még minimálbéres állást is találni.

Konkrét célunk nincs, most csak az, hogy jusson mindenre, aztán majd tervezzük, hogy a fiam és én is kimegyünk, főleg akkor ha nekem sem lesz munkám. Ha a munkám megmarad, akkor elég lenne, ha a férjem ez évben kint dolgozna.

Nekünk nagyon jó a kapcsolatnk a férjemmel, így ez a helyzet nem hiném, hogy megrendítené:)

Sanos ez ma a hazánk....

Nekem gyerekem nincs, de a párom szintén kint dolgozik. Már lassan egy éve bírjuk így, 4 hét kint 2 hét itthon, de most ebből csak 1 hét lett, eléggé ki is akadtam. Igaz én szakdogámat írom, dolgozom, szabadidőm alig. Még talán ezt az évet így végighúzzuk, aztán keres itthon valamit.

Barátnőm 2 gyerekkel van itthon, apuka kint melózik osztrákoknál, hónapokon át és hazajön utána pár napra, majd megint kimegy. Egyszerűen a gyerekek úgy nőnek fel, hogy apjukat alig látják.

Úgy gondolom, elcseszett egy világ, ország az, ahol nem lehet együtt a család a pénz miatt. Nem politizálok, de amíg ilyen szaros fizetésekért kell itthon dolgozni és szinte lehetetlen egyről a kettőig jutni, addig sok mindent nem lehet köszönni a politikusoknak. És köszönöm szépen az olyan tanácsokat, hogy ki lehet menni dolgozni. Több barátom 1 vagy 2 diplomával takarít kint német vagy osztrák vagy ír hotelekben. Ezért kár volt tanulni. Egyik barátnőm kint dolgozik, hogy lakást tudjon itthon venni, majd a nagyon távoli jövőben. Elmegy a fiatalsága, párkapcsolata semmi, mert itthon nincs az a férfi aki megvárja, ott meg...Na szóval tele van a mai fiatalok élete lehetőségekkel....

14 éves voltam, tehát pont akkor léptem a legnehezebb időszakba (egyébként sem volt felhőtlen a kapcsolatom anyummal kiskorom óta, ami azóta lekopogom sokat javult miután elköltöztem) hozzá társult az új iskola kollégium, míg oda haza édesapám a munka mellett nekiállt a házunk újra építésének (sokadszorra) Ha otthon voltam akkor vagy segítenem kellett az építkezésben a háztartást vezetni,tanulni, nővérem fiát nevelni, mivel ő is dolgozott 3 műszakban.Szerencsére azt tudom mondani hogy nővérem volt a 2. anyám aki nevelt kiskorom óta.

Nálunk ez nem volt családi téma, akármikor ha volt valami akkor a szüleim szépen eldöntötték és kész, nélkülünk.

Trapiti, mekkorák voltak a gyereked ekkor?

Hogy láttad megváltozott a viselkedésük?

Esetleg zárkozottabbak, érzékenyebbek lettek?

Ellina, te hány éves voltál, amikor édesanyád eldöntötte, hogy ezt a megoldást választja?

mégkérdezték, te mit szeretnél?

Emlélszel rá milyen érzések kavarogtak benned, amikor elősszőr elment?

Szurikáta te tudtad, hogy mi a cél?

mekkora volt a gyermeked?

Volt időtök végigondolni, vagy nagyon gyorsan kellett dönteni, megy vagy nem?

Szakdolgozatot készülök irni ebben a témában, mert úgy gondolom ezek a problémák nem csak egy egy családot érintenek, hanem napról napra többet.

Szeretném ha segítenétek nekem, hogy mik azok a gondok, amik megoldhatók és mik azok amik már nem.

Miként élitem meg azt hogynincs tovább, és a megoldás pedig a külföldi munka.

Tuddtátok e hogy hova mentek , mire, és meddig??

Hogy mondtátok el a gyermeketeknek, és az hogyan reagált a változásokra? Kis történetekből szeretnék valamiféle általánosságot levonni, természetesen szemelött tartva, mindenféle személyiségi jogokat, a probléma egészen új, de szerintem égető fontos lenne vele foglalkozni.

Nagyon nehéz. A gyerekek szomorú szeme, a nehéz elalvások, az éjszakai megébredések. Nekik még az jóval kevesebbet mond, hogy "kell a pénz". Még akkor is, ha egyébként korukhoz képest tudják az értékét.

Teljesen egyetértek az előttem szólókkal.

Tudni kell meddig, mi a cél (pl. a fél lakás ára, vagy 2 millió ft tartalék, vagy akármi, lehet a 100x-osa is, csak konkrét legyen)

A kapcsolaton is meglátszik, nekem évek múlva is vannak még olyan rémálmaim, hogy apuka elhagyott egy másik nőért, és NEM JÖN HAZA TÖBBET. Pedig a valóságban szó sem volt ilyenekről, látszólag tök jól vettük ezeket az akadályokat. Nem biztos, hogy ettől vannak az álmok, de gyanítom, hogy mégis van ebben abból az időszakból. Merthogy jó képet kellett vágni a dologhoz, erősnek kellett lenni..

Bizony nem normális ez a helyzet, akármennyire is "megvan az oka".

Szóval fix idő, fix cél legyen, utána meg le kell állni.. Vagy ki kell menni a családnak is.