Kösz, jól vagyok!

Félreértés ne essék, imádom a gyerekeimet és azt sem bánnám, ha még egy kassal lenne belőlük, feltéve, hogy nem kizárólag nekem kell napi 24 órában vigyáznom rájuk, mert hihetetlen, mire nem képesek már ők ketten is! De ennek ellenére - nincs mit tagadni - belesavanyodtam az anyaságba. Mi több, beleszürkültem. Nem adtam magamra és a terhességek alatt rám rakódott tetemes súlyfelesleggel sem foglalkoztam. Gondoltam, majdcsak lemegy magától, most fontosabb, hogy megtanuljak jó anya és feleség lenni.

Aztán egy idő után elillant az új kihívásokat kísérő adrenalinlöket, az újdonságok megszokássá szürkültek. És persze a súly is maradt (sőt, sikerült gyarapítani is). De éreztem, hogy ez senkinek nem jó; kinek kell egy morcos, kiabáló anya, vagy egy mindig fáradt, önmagát utáló és emiatt elhidegülő feleség? Rájöttem, hogy az új ingerek hiánya tönkretesz engem, és ezzel együtt mindazt, amire büszke vagyok: szép család, szerető férj, okos és gyönyörű gyerekek. Sajnálom, lehet önzőség, de nekem már nem elég, hogy majd' négy éve boci-boci és csiga-biga a legjobb barátaim. A neuronjaim éheztek és most fellázadtak.

De most úgy érzem, nagyot kezd fordulni velem a világ. És ez jó! Végre megint embernek kezdem érezni magam. Új szakmát tanulok, fogyózok, sminkelek, felnőtt nyelven beszélek - istenem, de kellett ez már... Az új munka lehetősége a lehető legjobbkor jött. És nagyon szeretem! Sőt, élvezem!

Az új információk elöntötték az agyamat, és újabb és újabb elsöprő hullámokkal törik át az évek alatt lerakódott gátakat. Néha aludni sem tudok, mert az agyam egyszerűen képtelen leállni, másnap mégis frissen és kipihenten kelek. Lélegzem. Nem csak úgy megszokásból, hanem könnyen, frissítően és felszabadultan. Újra át tudom adni magam az érzéseimnek, jól érzem magam a bőrömben, boldog vagyok, és ez kihat a családomra is - mindenki sokkal nyugodtabb és boldogabb.

És akkor az a 40 kiló plusz, aminek a ledolgozásra vállalkoztam, már nem is bír akkora jelentőséggel. A görcsösen akarás legkisebb szikráját sem érzem magamban; egyszerűen tudom, hogy le fogok fogyni. Agyban már eldöntöttem, most már csak időt kell hagynom a testemnek, hogy utolérje a gondolataimat.

Végezetül, mi sem bizonyítja ékesebben mindazt, amit most leírtam, mint újdonsült barátnőm megjegyzése legutóbbi találkozásunkkor: "Nem tudom, mi van, de olyan jó rád nézni..." Köszönöm, jól is érzem magam.