Kösz, jól vagyok! (beszélgetés)

szia:-)

féltékenység biztos lesz, 1 éves unkatesójára is féltékeny, de tavaly decemberhez képest kevésbé (akkor fel se vehettem a kisfiút...).

Mivel nekünk messze az ovi (oda-vissza minimum 45 perc), így leginkább kocsival fogunk járni (délben mielőbb haza kellene érni, nagyobbnak alvásidő... reggel meg kit tudja felkelnek -e időben...). De lesz hordozónk, és babakocsihoz testvérfellépő.

Most úgy állok hozzá, hogy majd mindenbe szépen belejövünk, nem görcsölök, lazább vagyok mint az elsőnél (ugye a tapasztalat...:-)

Szia

Nagyon gratulálok a cikkhez, ahhoz, hogy jó úton haladsz, s főleg ahhoz, hogy ilyen jól érzed magad a bőrödben. Csak így tovább.

Nagyon szépen köszönöm és ugyanezt kívánom Neked és mindenkinek, aki nem tudja mitől szép az élet - mert azzá tesszük. És ez tényleg fejben dől el!

Csodaszép hétvégét!

Nagyon sok boldogságot kívánok Neked és Családodnak.

Igazad van,ki kell tőrni a megszokottból,hogy újra egyáltalán emberszámba vegyük saját magunkat.Ha ez fejben eldől,rendbe rakjuk a gondolatainkat,akkor minden szép és jó lesz.

Gratulálok,hogy ez neked sikerült.

Szia!

Hát igen,igazad van, próbálom oldani, szerencsére anyu vállalja csak nap közben dolgozik, férjem is keveset van otthon de legfeljebb megoldjuk hétvégenként, valamit muszáj lépni mert ez hosszú távon nem jó.

Köszi

Nyugi, az első pár hónap nem gáz - persze csak ha nincs semmi gond a picivel (hasfájás, ilyesmi). Az én kisebbikem olyan álom baba volt - az a tedd ki, hadd hűljön típus - semmi gondom nem volt így velük. De 5 hónaposan elindult: előbb kúszva, mászva, aztán 9 hónaposan felállt, 11 hós kora óta pedig jár. Na azóta végképp katasztrófa az élet. Eleinte megoldást jelentett az ajtónyílásukba szerelt nyitható rácsos ajtó (a szobájuk minden szegletét veszélymentessé tettem, így ott vígan garázdálkodhatnak, míg mondjuk vécézek ;-) ), de mostmár kevés neki a 20 m2-es szoba: az egész világ kellene neki, így csak üvöltés van ha becsukom.

De ennek ellenére is most már mégis könnyebb, mert a nagy is elmúlt már 3, ő már egyre okosabb és megbízhatóbb, a kicsi meg most másfél, vele még most jön a java, de a lányom sokszor segít - pl. elszórakoztatja, bohóckodik neki ha el vagyok valamivel havazva. Meg szépen össze is nőnek és lassan már tudnak rövid ideig együtt is játszani; ez nagy könnyebbség.

Nálad nagyobb a korkülönbség, szerintem nem lesz ilyen gáz a helyzet, mert már nem kell mindkettő minden egyes mozdulatára ugyanannyira odafigyelni. A nagyobbik pedig sokat tud majd segíteni, és ha hasznosnak, felelősségteljesnek érzi magát, a féltékenység sem lesz annyira erős benne. (Mert az lesz, az tuti.)

Az oviba járáshoz meg ajánlom a hordozókendőt - nagyon egyszerűen meg lehet tanulni a használatát - mert abban akár alhat is a kicsi manó, ha éppen úgy jön ki a lépés, mikor menni kell a nagyért. Én rengeteget használtam, mert árkon-bokron tudtam menni a nagy után, vagy játszóterezni is tudtunk, és mindig volt két szabad kezem; bár mondom, nekem a nagy is kicsi volt még, ezért ez fontos szempont volt ;-) ...

Henkoki kicsit én is tartok tőle mi lesz ha megszületik hamarosan a tesó, a nagyobb épp kezdni az ovit, én fogom hozni-vinni, ebéd után már érte kell menni... Szerencsére van egy kis kocsim, így azért könnyebb jönni-menni, én nagyobb faluban lakok, de itt sincs zenebölcsi, hasonlók, megyeszékhelyre jártunk be. Ráadásul elköltöztem 70km-re, így barát se sok van, szülők, tesók is messze...

A kilókkal viszonylag jól álltam első terhességnél is, most is, bár pár kilót majd én is le akarok dobni:-)

Próbálj keresni valaki segítséget, mert ki fogsz borulni.

Elvihetné sétálni a babát hetente kétszer három-négy órára, ha meg tudod oldani. Vagy te mégy el otthonról.

Az is sokat segít, ha nappal te is alszol egy kicsit, amikor a gyerek. (Telefont kihúzni.)

Ezek nagyon jó ötletek, de én egy kis faluban lakok, így nem igazán tudtam zenebölcsibe és hasonló számomra is tartalmas kikapcsolódást nyújtó helyekre járni. Amíg csak a lányom volt meg ez nem is volt olyan nagy gond, az alvásidőt remekül kihasználtam én is, amúgy meg jártunk az imádnivaló dédiékhez. A gond akkor kezdődött, amikor bő 1,5 év múltán megszületett a kisfiam. Kis korkülönbséget akartunk, ez rendben van, de két ilyen kicsinek összehangolni a napirendjét szinte lehetetlen; mire az egyik elaludt, akkor ébredt a másik. No meg kettővel eljárni is nehezebb segítség nélkül (már nem itthon sétálni, hanem pl oltásra a városba. Kész rémálom!)

Közben a két terhesség alatt rám rakódott kilók is egyre csak gyarapodtak - ördögi körré vált a stressz-zaba-stressz-zaba.

Szerencsére már a kicsi is 1,5 éves, nem mondom, hogy most már könnyű, de könnyebb és már belerázódtunk. Az életmódváltásom pedig sokkal nyugodtabbá tett, sokkal harmonikusabb a családi életünk. Amíg magamat nem becsültem, szerettem, azt sem hittem el, hogy más szerethet engem - a férjem, a gyerekeim, bárki.

Szerintem szeretet nélkül nem élhetünk, és ez önmagunk elfogadásával, szeretetével kezdődik.

Szia!

Én is hasonlókon gondolkodok,bár nekem van nagyszülő de azért igy se olyan könnyű. Barinőm tanácsára én is megpróbálok eljárni és egy torna dvd-t is adott,nagyon jó megpróbálom kihasználni csak 20 perc,annyi kell legyen magamra,annyi nekem is jár,addig valaki el lesz a babóval.

szia!

Igen, részben igazad van,nem igazán könnyebb csak más de talán jobban el lesz egy kicsit ha nagyobb lesz mert most nem sokáig köti le semmi, aludni nem akar de nem is érdekli semmi és sir. Igy nehéz.

Köszi! Én is megpróbálok odafigyelni magamra is,hisz mint irtad feleségként,anyaként nőként és háziasszonyként is helyt kell állnunk.

szia Mia!

nekem az segített sokat, hogy minél többet mozdultam ki a picivel, 8 hónaposan már jártunk zenebölcsibe, és mivel nincs nagyszülő a közelbe, jött velem mindenhová. És a déli alvásidejét nagyon sokszor csak magamra szántam, tornáztam, bevonultam a fürdőszobába, hasonlók.

És el kell keserítselek, még semmit sem tudsz! Egy éves kor körül kezdődik a java, amikor már jár és megállíthatatlanul csetlik-botlik, aztán egy újabb hullám, amikor már akaratos, de nem tud még beszélni ezért mindenért bömböl, aztán megtanul beszélni és be nem áll majd a szája reggeltől estig... Nem folytatom, de biztosan később sem lesz könnyebb csak más. És ha ráadásul ketten vannak, - egyik kicsi a másik pici, mint nálunk - akkor dupla őrület. De még jó, hogy nem ikrek! Abba biztosan beleőrülnék! :-)

Na ezért kell egy kis feltöltődés, mert nem elég hogy anyaként, feleségként, háziasszonyként de NŐként is jó lenne helytállni. Legalábbis én úgy érzem, hogy amióta odafigyelek MAGAMRA is, sokkal jobban helytállok minden más területen. Nőtt az önbizalmam, önbecsülésem és sokkal boldogabb vagyok - ezáltal a családtagjaim is!

Üzenem innen minden anyának: maragjatok NŐK! Sokkal könnyebb és szebb így az élet! :-))))))))

Jaaaa, ezt nem tudtam, hogy közben a gyerekeket nem kellett beadni sehova - hát ez így tényleg nagyszerű! Pár óra munka naponta még szórakoztató kikapcsolódásnak is felfogható.

És az, hogy emberek között vagy! Emlékszem, hogy vártam én is haza minden délután a férjemet, hiszen egész nap nem beszéltem felnőtt emberrel. Meg arra is, hogy azért el tud az ember fáradni otthon is. Mikor már nem nagyon aludtak délután, csak úgy maradtak nyugton fekve, ha lefeküdtem én is a szobájukban - volt úgy, hogy én elaludtam, ők meg tök csenden tettek-vettek, föl ne keltsenek.

Egyébként egy kis délutáni pihenés nagyon kell, úgy lehet kibírni az esti műsort.

Abban igazad van, néha jó elmenni otthonról - annál jobb hazajönni! Egyszer egy hétre elutaztunk az énekkarral szerepelni, és amikor megjöttem, úgy rám ugrottak a repülőtéren, hogy egyiknek se érte a lába a földet, én tartottam egyedül mindhármójukat (akkor még a negyedik nem volt meg).

Bizony voltak rosszabb napjaim, akkor a háztartást szépen elhanyagoltam, kivettem valamit a fagyból, azt ettük vagy tésztát, egyéb egyszerű dolgot.

Meg az, hogy sokat foglalkoztam velük, nem azt jelenti, hogy ne tudtak volna eljátszani magukban is. Rajzoltak, építettek - volt, hogy az alkotást hetekig kerülgettük a szobában, porszívózni se lehetett.

Én nagyon szerettem, ha érdeklődtek és sokat kérdeztek, néha igazi kihívás volt jól válaszolni. Ha nem tudtam, felírtuk, és este megkérdeztük a papától. Egyébként ha egy gyerek sokszor megkérdezi ugyanazt, akkor mindig másképp kell megadni a jó választ. És nem kell túlbonyolítani.

Ez mennyire igaz! A gyerekekkel töltött és a maximálisan nekik szentelt idő a legnagyobb kincs! Én is így töltöttem az utóbbi 4 évemet; éneklünk, mondókázunk, mesélünk (a fejből mese most nagy sláger - egy mondatot én mondok, egyet a lányom: csuda mókás dolgok jönnek ki belőle :-))), gyurmázuk, festünk, rajzolunk, ragasztunk, kertészkedünk és még sorolhatnám az ezer meg ezer csuda dolgot amivel lefoglaljuk magunkat. De az vesse rám az első követ aki nem sokallt még be az ezredik "miért"-től, vagy rosszabb napjukon a véget nem érő nyávogástól, visítástól. Mert ilyen is van, és ha ehhez még az idő is rossz és mondjuk én sem vagyok a topon, akkor elszabadul a pokol. Ez a tél (a nyár sem) pedig nem kedvezett a szabadtéri játékoknak a sok esőjével és komoly kihívás volt (most is az!) egy 3 és egy másfél éves örökmozgó manót 24 órában lefoglalni (na jó, kevesebb, mert éjjel azért alszanak - szerencsére) - hát nekem most lett elég a főállású anya szerepből. Illetve nem is ez a legmegfelelőbb szó, mert nincs belőle elegem, csak mintha kifogyott volna belőlem a szusz. És minden téren egyszerre - agyaság, "feleségség", "nőség", "emberség" területén is.

Nagy szerencse, hogy olyan munkát találtam amit napi pár órában kötetlen időben tudok végezni, így nem kell lemondjak az eddigi életemről, nem kell bölcsibe, oviba adnom a gyerekeket, VISZONT feltöltődve, frissült aggyal válaszolhatok az aktuális ezredik "miért"-re. Nagy kincs ez, és meg is becsülöm, mert nem mindenkinek ilyen jó a helyzete.

Hát igen.. vmi ilyesmi ANYA szeretnék lenni...

Szerencsések a gyerekeid! (Tudom, Te úgy érzed, h Te vagy szerencsés, h ŐK vannak neked...)

:o)

Szia!

Sugárzik az öröm a vitaindítódból, és igazad is van: mindenki alakítsa úgy az életét, ahogy a legjobbnak gondolja.

Az a véleményem, hogy amíg a gyerekek kicsik, legjobb, ha otthon vannak az édesanyjukkal. Ez nem azt jelenti, hogy időnként nem lehetne helyettesíteni (leginkább az édesapával, nagymamával), de intézménybe nem adnám semmi kincsért.

4 felnőtt gyerekem van, összesen 17 évig voltam velük otthon. Egyik se volt kiscsoportos óvodás, háromévesen még nagyon korainak tartottam, hogy a napjuk nagy részét idegennel töltsék. Sőt a kisebbik fiam csak nagycsoportban kezdett (egyébként ő a legokosabb gyerekünk).

Egyszerűen nem bíztam az óvónőkben, hogy arra millió kérdésre jól tudnak válaszolni, amit egy hároméves feltesz. Aztán minden válaszról eszébe jut még öt kérdés, ide-oda csapongva. Néha nem kis szellemi teljesítmény volt, a lexikonokban kellett utánanéznem, vagy a fizikus unokatestvéremtől, hogy is van a villám meg a csillagok, és hogy lehet ezt egy kisgyerek szintjén elmagyarázni.

Nekem nagy élmény volt látni minden nap, hogy okosodnak, fejlődnek, és nagyon jól érzik magukat otthon. Nagy szabadságban éltek, mostani divatos szóval kreatív gyerekek voltak. (MIndegyik a Műszaki egyetemet végezte, illetve egy még oda jár.) Sokat rajzoltunk, festettünk, gyurmáztunk tésztából, egy csomó verset még most is tudok, és igazán élveztem is, amikor mondogattam nekik, rengeteget énekeltem. Gyermekdalokat és főleg népdalokat, és sokat-sokat meséltem, könyvből is, meg fejből, főleg a személyre szabott meséket, ami természetesen róla szólt.

Na ezt csinálja utánam egy óvónő!

Voltak nekem egyébként óvodai foglalkoztató könyveim, onnan vettem ötleteket, mit lehet játszani velük, mert persze az egész életünk játék volt.

Nekem mindig volt időm, hogy velük foglalkozzam. Inkább elhalasztottam valami házimunkát, ami nem volt fontos annyira, ha pl. követni kellett egy csiga útját. A lassúságot csak úgy lehet érzékelni, ha közben nem csinálunk semmit, csak szép nyugisan ott vagyunk.

Ez a legfontosabb: az idő.

Azt nem szabad lerövidíteni, helyettesíteni nem lehet. Így is túl gyorsan eltelt az a pár év, és felnőttek.

Nagyon drukkolok Neked,és ügyes vagy a -18kg-al,nagyon szép eredmény ám!!!!

A házimunkában meg Párod is néha néha besegíthet(lehet h.segít nem tudom),ne csak Te csinálj mindent,hisz dolgozol Te is,Ő is,közösen tartsátok a frontot minden szempontból:)))

Kitartást Neked,puszi

Gratulálok!

Nagyon szép eredmény,nagyon ügyes vagy !

Üdv. Kati