Kollektív büntetés (beszélgetés)
Ha Lmondhatom a véleményemt..
egyet értek az ilyen tanárral
Ez az u.nevezett porosz iskolamódszer. Évszázadokon át bevált és beválik a katonaságnál is, mindenhol ahol közösséget kell épiteni és a kilógókat a követelményekhez "igazitani"
Ez mára fellazult, azért lehet a tv-ben anynit látni , hogy bemennek megverni a tanárt, mert pl. kiküldte a "túlkoros" fiucskát mert zavarta az órát.
Igen, a kollektív büntetés eredeti célja, hogy a közösség szóljon rá arra aki miatt elmarasztalták a csoportot
Munkahelyen mindenkinek levonnak a másik késée miatt
Munka trv. könyv nem enged iylet, de hatásos
Rászólnék bizony a kollegára, hogy b**+ gyere már időben a munakahelyre
Nem egy olyan munkahely van ahol egy késő miatt nem lehet elkeudeni a munkát
Nem irodárol beszélek
Iskolában is van/volt olyan hogy osztály átlag, ami súlyozza az osztályfönököt, a szaktanárokat
A közösségböl ne lógjon ki senki, ezt igy lehetne eredményesen elérni
Ismerősöm lánya nyolcadikos, a következő volt:
Biológiából volt írásbeli házi feladat is, meg szóban is készülni kellett. Kiderült, hogy a fél osztálynak nincs megírva a leckéje. (Tényleg kb. a fele, 28-ból 13 gyereknek).
Ezeket a gyerekeket elkezdte feleltetni a tanárnő, de nem készültek szóban sem. Erre: Az EGÉSZ OSZTÁLY, tehát minden gyerek egyest kapott, mindenkinek bevágott egy elégtelent.
Ismerősöm lánya pl. megírta a leckét, sőt ismerősöm ki is kérdezi a mai napig minden nap a szóbelit is, felkészülten ment a lánya. És még ott volt a másik 14 gyerek, akiknek kész volt a leckéjük. Hogy szóban mennyit tudtak, az pedig akkor derült volna ki, ha feleltetve lettek volna (de nem lettek). És mindenki egyest kapott.
Szülők többen együtt bementek az igazgatóhoz, az persze megígérte, hogy utánajár, de semmi foganatja nem volt. Sőt még a tanárnőnek állt följebb, másnap azt ordibálta órán, hogy "jöjjenek csak be a szüleitek, majd megmondom, kiknek a hülye kölykei miatt kapott mindenki egyest."
Azért nagyon jó, nem?:((
Igen! Nekem is tetszett:)
Szeretek jókat dumálni:)))
Vigyázz magadra, majd találkozunk egy másik fórumon:))
Szerintem, mindegy, végül is jót dumáltunk erről a témáról, ő meg úgysincs itt.
Ebből persze biztos nem lesz olyan hosszú fórum, mint a "nagycsaládos"-ból, de azért jó volt.
Számodra kiderült a lényeg? Mármint, hogy mit akar a fórum indító.
Az zavarja, hogy az ő gyerekének is futnia kellett, vagy az ő gyerekét utálja mindenki, mert miatta kellett futni?
Tehát a szalagavató után volt buli, ott helyben, de nekik azaz az osztály nagy részének ez nem felelt meg, így külön akartak szervezni.
Nekünk is volt annak idején szalagavató és buli. Egy helyen. Ünnepség, tánc, majd buli. Jó volt nagyon:) Mi is mentünk osztályfőnökkel nem csak osztály kirándulásra, hanem az ő balatoni nyaralójába is, az is klassz volt. Piáltunk, buliztunk, de bizonyos korlátok között. ha az ofő azt mondta, mehetünk haza a discóból mentünk. Nem drogoztunk, stb.
Sajnos a bulik már nem arról szólnak, mint régen. A fiam ezért nem díjazza ezeket. A saját baráti körével elmegy szórakozni, amikor kedve, iszik, bulizik is, csajozik is. De mi elvárásainkoz képest, ismeri a korlátokat. Tudja, hogy nem jó ha olyan részegre issza magát, hogy nem emlékszik semmire, tudja, hogy a drog rombolja az egészséget, stb. Tehát úgy látom ésszel csinálja és úgy, hogy jól érezze magát:) Ezt az osztálytársaival nem tudta megtenni sajnos...
Szallagavató volt csak utána nem mentek még el bulizni. Szerintem decemberben még nincs mit ünnepelni egy lehet, hogy sikerül érettségin. Én azt mondtam, hogy érettségiután legyen bankett, akkor már van mire bulizni:)
Na meg a kirándulás, nem hatotta meg őket. Többen azért akartak menni, hogy piáljanak, atöbbiek erre nem voltak kíváncsiak, így senkit nem zavart igazán, hogy nem mennek. Az én fiam kifejezetten örült:)
Amit írtál, ahhoz tényleg jó osztályközösség kell. Régen volt is ilyen! Ma már nem igen....
Biztos igazatok van, és én vagyok lágyszívű, de vannak bizonyos dolgok, amikkel azért nem büntetnék. Ilyen pont egy kirándulás, vagy egy szlagavató buli. Mert ezek azért életreszóló emlékek szoktak lenni.
Amúgy a középiskolában minket is büntettek azzal egyszer, hogy nem megyünk 4-ben kirándulni.....na,jól megbüntettek, mert azokon a napokon, mikor a többi osztály kirándult, nekünk is szabadnap volt...mi meg megszerveztük, a szülőkkel is megbeszéltük és elmentünk magunk, 3 napra! Kirándulni. És nem volt balhé...és tanárok sem!! Nagy büntetés volt mi? Utána meg kapkodtak a fejükhöz a tanárok, hogy igazolatlan, meg nem volt engedély, meg hogyan képzeltük....aztán összehívtak egy rendkívüli szülőit, és kiderült, hogy az összes szülű tudott a dologról és beleegyezett!! A tanárok a saját csapdájukba estek!! Bár ehhez ilyen osztályközösség is kellett!! :-)))
Lehet, hogy túlzás, de alkalmazzák. engem különösebben nem zavar addíg, amíg a gyerekemet nem állítják a falhoz, hogy főbe lőjék a többiekkel együtt:)
A fiaméknál is volt hasonló, mint kovácserikáéknál. Akkor mentek volna 3 napos kirándulásra, ha senki nem bukott volna félévkor. Mivel az osztály fele megbukott 1,2,5 tantárgyból nem volt kirándulás csak érettségi. Ott is szuperül teljesítettek:) Szerintem megérdemelték. Épp ezért a szalagavató utáni bulit sem támogattam. Azt mondtam, hogy majd az érettségi után lehet bulizni, ha sikerül, addig nincs minek örömködni. Tudom undok vagyok, meg lehet maradi is....
Tehát újra megállapíthatjuk, hogy ez egy sokkal összetettebb dolog, mint aminek látszik....mert nyilván Ausztriában egész más a mentalitása a gyereknek, a szülőnek és a tanárnak is.
Bár szerintem ilyen "halmazati" büntetés, egy kicsit túlzás volt, országtól függetlenül!
Biztos, hogy nem. Ilyen módszerekkel nem lehet rendre szoktatni a gyerekeket! Ez hülyeség!
Ráadásul a szülő is kikattan, a gyerek sem érti....aki meg trehány volt, az az is marad, mert nem konkrétan neki szólt csak a fegyelmezés...tehát nem törődik vele...nincs súlya a számára a dolognak!!
Jó...ők már tudnak arról gondolkodni, hogy kire kell ezért haragudni....de magával a cselekedettel akkor sem értek egyet! Ha csak egy gyerek volt, aki nem értette a feladatot és ezért "téblábolt", akkor nem az egész osztályt kell büntetni...és jelen esetben nem az a lényeg, hogy mi maga a büntetés, hanem az elv!!
Modjuk avval sem értek egyet, - már nem emlékszem ki írta - hogy ennek akár még közösségformáló szerepe is lehet, mert akkor együtt utálják a tanárt. (biztos nem szó szerint írtam, de ez volt a lényeg) Hát könyörgöm, akkor ez a cél???? És ez jó? Mert szerintem ez sem!
Lányoméknál volt ilyen, hatodikban: Volt 1-2 gyerek, aki állandóan szemetelt, kiborította a kakaótját és ott hagyta feltörlés nélkül. Az ofő pedig minden gyereknek beírta, ofői figyelmeztető kíséretében, hogy "Renszeresen szemetel, rendetlen, trehány, kiborított italát úgy hagyta, stb."
Hát, voltak anyukák, akik ájuldoztak, először én is. Aztán ofőin megmondta az ofő, hogy ezzel akarta elérni, hogy egymásra hassanak a kölkök.
Mondjuk nem tudom, volt-e értelme.
Értelek!:)))
És igaz! Én is tapasztaltam már ezt!
A szerintem normális helyeken a főnök is szereti jól érezni magát, de sajnos volt benne részem, hogy valóban zavarta a főnököt, ha túl jóban voltak a kollégák és ezért elkezdte egymás ellen uszítani őket/minket.
Tanárokkal kapcsolatban még nem tapasztaltam.
Ha jól olvastam, középiskola első osztály.
De nem biztos.
Ma kissé szétszórt vagyok. :))
Rosszul értelmezted amit mondok: nem ettől leszünk rossz főnökök, hanem már nem egy munkahelyen tapasztaltam, hogy ha kialakul egy jól együtt dolgozni tudó csapat, akkor ott maga a főnök kezd el lázítani egymás ellen, mert nem szeretik, ha az emberek összetartanak...mert félnek...pedig igenis jobban megy a munka, ha kellemes légkörben, egymást segítve, motiválva dolgoznak az emberek.
Én egy kicsit ezt látom néha a tanároknál is, hogy nem tetszik, ha védik egymást a gyerekek....és miután gyerekek, sajnos sokszor rosszul ítélik még meg a szituációkat.
Ebben tökéletesen igazad van.
A tanárra haragudtunk.
Ez csak akkor válik problémává, ha a szülő ( MOST NEM AZ ITT HOZZÁSZÓLÓKRÓL VAN SZÓ) együtt szidja a tanárt a gyerekkel.
Találkoztam ilyen helyzettel, amikor a boltban nagy hangon szidta anyuka a gyerek jelenlétében a tanárokat, mert csak és kizárólag ők voltak a hibásak, hogy az "okos" csemetéje 3X bukott meg.
Na, ez a gyerek milyen tiszteletet tud adni másoknak?
Bocsi, ez nem konkrétan ehhez a témához tartozik.
Szerintem az ilyen kollektív büntetések nem váltják ki az utálatot.
Nálunk is volt ilyen. Egy-egy ilyen eset után még szorosabb közösség alakult ki bennünk. Hiszen nem az osztálytársat utáltuk ezért, hanem a tanárt.
Nem ettől leszünk rossz főnökök.
Igazad van, hogy manapság csak a jogaikra hívjuk fel a gyerekek figyelmét, és épp ezért van, hogy felnőtt korukban is érdekes jellemük lesz.
Igen ismerős:))), de én nem fognám az ilyen büntetésekre, ha valaki ilyen lesz:))
Nem azért írtam! Tudom, hogy nem szidtál senkit!
Csak azt akartam jelezni, hogy számomra ez a fórum egy eüt szidó fórummal ér fel. És a fórum indulásakor elhangzott, hogy az egy hülye!
Zárjuk le a témát.
Számomra nem derült ki a fórum célja:)
Elkerülte a figyelmedet, hogy NEM SZIDTAM SENKIT!
Sem konkrétan ezt a tanárt, sem a tanár-társadalmat!
Pusztán a módszerrel nem értek egyet.
Ellentétben némelyekkel (ha már megemlítetted az eü-s fórumokat), ahol a sárga földig lealáznak bennünket.
Szerintem itt a kérdező nem is azt fájlalja, hogy futotta az osztályt, hiszen megtehette volna alapból is....testnevelés óra volt. Aki nem beteg nem is hal bele. Viszont akkor ne tegye hozzá X.Y. miatt.
1. Miért fórdítja zúdítja az osztály haragját rá?
2. Más hülyeségéért ne más, mások feleljenek már.
Mindig azt ke büntetni aki elkövetet valamit.
Milyen lenne már a munkatársam késik és azt mondja
az igazgató -Kedves munkatársak! Ma mindenkitől levonok egy óra munkabért, mert X. Y. késett.
Na nee már!!!
Sajnos az a baj szemet hunyunk dolgok miatt, jelszó bagatel és lásd végkielégítések a kisemberek "szívnak." Messzire kerültem a tárgytól, de mindenki és mindenhol a felelőst büntesse, legyen akár rossz napja is. Az orvosra se mondjuk, hogy nem baj nem sikerült a műtét, de szegény most veszítette el az édesanyját.
Mindenki tegye a saját dolgát tisztességesen és igazságosan.
A futástól tényleg nem lesz bajuk, de attól, hogy szinte gerjesztik a gyerekekben, hogy utálják egymást attól igen. És később sajnos ez lesz a munkahelyeken is.
Ma már kicsit mások a gyerekek, mint mi voltunk, de hát mi adtuk alájuk a lovat azzal, hogy csak a jogaikra hívtuk fel a figyelmüket, a kötelességeikre nem.
Mindemellett én úgy látom, hogy a közösségi szellem, az összetartásra nevelés manapság már nem jó pont a nevelők (és később a főnökök) szemében...félnek valószínűleg, hogy másképp nem tudnak hatalmat gyakorolni.....ismerős??? :-))
További ajánlott fórumok:
- Amiért bűntetés jár
- Felfüggesztett büntetés szerepel-e az erkölcsi bizonyítványban, és el lehet-e így helyezkedni valahol?
- Jutalmazás - büntetés
- Bkv büntetés, fenyegetőzés
- Jutalmazás, büntetés.Kíváncsi lennék arra, ki hogyan jutalmazza és bünteti gyermekék? Szükség van-e rá?
- Rendőri túlkapások, igazoltatások, büntetések, korrupciók...