Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond?! (beszélgetés)

Szerintem, amikor tervezi valaki a babát, nem tudhatja mire vállalkozik, csak sejtheti.

Főleg, ha az a baba netán betegen születik. :/

Van benne igazság.

Alig vártam, hogy beszélni tudjanak, hogy megtudjam mi a bajuk, ha sírnak, hogy átaludjam az éjszakákat.

Aztán középiskoláig semmi gondom nem volt, illetve annyi, hogy 2 gyereket 2 felé hordtam iskolába, edzésre. Sokszor a szülői is egyszerre volt.

Amikor a fiam kamaszodott, bizony lett 1-2 ősz hajszálam, a társaság miatt, akkor visszasírtam a csecsemő és kisgyermekkort.

Anyagilag mindegy volt. Sokba voltak babaként is, és kamaszként is, nem áldozatként tekintek magamra, csak megemlítettem, boldog vagyok, hogy vannak nekem.

Így van! Viszont én rengeteg olyan anyukával találkozok, akiknek tényleg az életük a gyerneknevelés, nem azért, mert ezt választották, hanem azért, mert egyedül maradtak a feladattal.

Nem ellent mondok, csak árnyalom. Nem mindegy, hogy két ember vállal gyermeket, s aztán egyre hárul, vagy két ember viszi a napi terheket. Az első esetben nem merném kijelenteni, hogy miért vállalta, vagy nem szereti, viszont most már lehet, hogy el kell gondolkodni nőként, hogy akkor is akarok-e gyermeket és hányat, ha tudom egyedül maradhatok vele, velük. Na de ez másik téma.

Szerintem ez pont fordítva van. És a környezetemben sokan gondolják ugyanezt. ahogy nő, egyre Önállóbb, okosabb, kevésbé szorul rá az emberre minden apróságban, egyre könnyebb. Persze a következetesség, és a példamutatás alap, hogy az ember ne köpje szembe magát gyereknevelésben.

Enyimek már bőven középsulisok, összehasonlithatatlanul könnyebb, mint kicsinek volt velük. Ügyesek, önállóak.

Szóval szerintem téyleg fordítva van. Ahogy nőnek egyre kevesebb a probléma. És én ezt látom alapnak a környezetemben is.

Valószínüleg pénzügyben olyasmire céloz, mely szerint kisbabának építőkocka, nagyobbnak legó, még nagyobbnak drága kütyü, aztán lakás, autó.

Ideális esetben ezek nem követelés tárgyát képezik. Az tényleg gond.

Igaz!

(Nem szeretetfüggő. Szerintem.)

Én se nálunk.

Szerintem aki nem gondként tekint a kihívásra, akkor az nem is gond hanem az élet természetes velejárói.

Hányszor hallottam már hogy mekkora gond egy gyerek felnevelése! Mennyi áldozatot kell hozni mire felnő egy gyerek! Én ezzel sem értek egyet. Aki igazán és szívből szereti a gyerekét, annak nem áldozat amit érte tesz.

Általában pénzügyekre fordítják le ezt a mondást. Az évek előrehaladtával anyagilag lehetnek is nagyobbak a kiadások...!

Önállósodásuk során pedig a rengeteg külső hatás következtében új utakra is lépnek, ahol már a szülői tanácsokat, kéréseket nem mindig fogadják el...

Az ifjú felnőttek gondjait a szülő már nem tudja orvosolni sok esetben..., de az aggódás, agyalás bizony fájóbb gondokat okozhat, mint az előző években volt.