Kisfiúknak baba? (beszélgetés)
Nekem fiam és lányom van, 4 év a korkülönbség köztük. Annak idején a fiam kimondottan sírt, hogy ő miért nem kap babát. Így a nagymamától mindketten azt kaptak, csak az egyik fiúnak, a másik lánynak volt öltöztetve. A fiam később is szívesebben segített a főzésben, takarításban, szakmának is a dísznövény kertészetet tanulta. A lányomat meg inkább a kerti munka és a motorozás érdekelte. Most, felnőtt fejjel mindkettő simán megél, semmi gond a házasságukkal. Nincs is köztük női-férfi munkamegosztás.
Most felnőtt fejjel szívesen vesszük, hogy párunk segít a házimunkában, akkor miért lenne pont gyerekkorban ciki, hogy ismerkedik vele.
Megjegyzem, 2 fiú unokám van, de a kisebbik kimondottan szeret a lányom babájával játszani. Eteti, altatja, tisztába teszi,fürdeti. Mint egy gondos apuka.
Az enyém nagyon beteg volt és meglátott egy "lencsibabát..." Évekig meg volt neki. Etette, itatta, altatta, gyógyszert adott neki.
Van náluk egy ilyen "gondoskodó, babázó" időszak. Ma már műszaki informatikus... Egyszer nagyon jó édesapa lesz belőle.
Ismeritek Nyerges Ági rongybabáit? Én tőle vettem egy édes kis manót. Kb. 1 éves volt a fiam, amikor megkapta. Most 2 és fél évesen ez a manóbaba a mindene :)
Amúgy nézzétek meg, gyönyörűek: www.rongybabak.hu
Az én fiam is oda volt a babákért:) Amikor már nem lehetett bírni vele, vettem neki Action mannt.
Volt neki nindzsa, katona, stb. Varrtam nekik ruhákat (pókember, supermann, maszk, zorró, ágyneműt, stb.) Öltöztette őket:) Aztán kapott egy Ken babát is. Egy idő után nem érdekelte tovább:)
Nekem a fiam körül van véve lányokkal. A húgomnak két kislánya van egy 6 éves és egy 3 éves. A sógórnőmnek is két kislánya van egy 3 éves és egy 1,5 éves.
A szüleimtől babát kapott karácsonyra, mert azt kért. Játszik vele fésűli és tologatja a babakocsiba. A tesóm lánya és a sógórnőm lányai meg autókkal játszanak.
Armandónak rengetek autójai, traktorai meg minden féle járgányai van, de néha babázik is. Amirával együtt szoktak játszani.
Hát igen.Az én fiam is folton főz.Az sem éppen fiús játék.Meg fésül.Nem tiltom el.Mert felesleges.Még túl pici hozzá.Sőt most azon gondolkodok, hogy megkeresem neki az én kiskori régi vasalómat mert álandóan jön egy rossz egérrel a deszkához és vasal Ő is.
Szerintem nem kell gátolni.Úgy is egy idő után eldől milyen játékot szeret jobban.
Miért ne?
Én lány létemre annó kisautóval játszottam, az öcsém meg az én barbie babámmal! Ráadásul pucérra vetkőztette. Nem lett semmi defektje, ha az nem az, hogy szereti a hosszú szőke hajú csajokat. Nyugodtan vegyél neki, akár egy rongybabát, akár másmilyet, ami tetszik neki. Idővel majd elhagyja magától, addig is megtanulja a testrészeket rajta.
Nincs abban semmi rossz, ha egy kisfiú babázik többszörös tapasztalatból tudom. Normális édesapák lettek. Most itt is miért kellene a fiú babához ragaszkodni, nem mindegy? Baba, baba....megtanulja van kislány és kisfiú. A legtöbb babán a haján kivül más nemi jelleg nem látszik. Nyugodtam adtam a fiúnak babát, hidd el amikor nagyobb lesz "ciki" lesz neki a baba. Addig meg hasznos, mert tanulja a testrészeket, bilire lehet ültetni , hátul fecskendőből vizetnyomni a bilibe, mintha a baba pisilne. Ő is
szívesen fogja utánozni. :)
az enyém is szereti a játék gyümölcsöket,pont tegnap kapott barátnőmtől egy csomagot.
Majd szétnézek akkor a babák között figyelmesebben,eddig ilyen hiper szuper hajas babákat láttam csak,de olyat én sem akarok neki venni.
köszi :)
Múltkor láttam egy játékboltban nagyon helyes textilbabákat, olyan igazi puha, ölelgetős, "régimódi" fajtát. Volt köztük fiú baba is, kantáros nadrágban, sapkában, szerintem nagyon édes volt.
És egyáltalán nem ciki fiúnak sem a baba. Miért lenne cikibb, mint mondjuk a plüssállat?
Bocs, de kislánynak dömper?
Az én lányom annó imádott dömperezni, olyannyira, hogy 2 éves korában akkorát kellett venni neki, hogy ő is bele tudjon ülni:)
Állandóan telerekta mindennel, és egyik helyről a másokra furikázta, majd szétszedte és összerakta. Ja és a babázás nem érdekelte, majd csak olyan 4-5 éves korában kezdett el babázni
Ma egy 3 diplomás csajszi (szóval nem lett belőle autószerelő:)
nem kell drága hajas babát venni.valami egyszerűbbet,amit ültetni is lehet.
oviba az enyém is a játék konyhába garázdálkodik.
a lányok azért ezt nem nagyon hagyják-de söprögetni engedik, és a játék ételeket gyümölcsöket is szívesen pakolgatja.
szerintem nincs benne semmi, ezért mert fiú?
az enyém szeret kavargatni főzés közben, meg segít teregetni és felmosni.erről nem fogom leszoktatni.nem baj ha segít nekem.
szerintetek nem ciki veni kisfiúnak babát?nagyon érdekli a kisfiamat,a játékboltokban is úgy megcsodálja őket,mutatja rajtuk a szemét,orrát,száját... szerintem ezért tetszik neki.
Gondoltam már hogy veszek neki egyet hogy jobban szemügyre vehesse,szerintetek?