Kis lyuk a szíven (beszélgetés)
Unokatestvérem lyukas szívvel született.
"Majd kinővi ", mondta a háziorvos......
persze! 9 évesen műteni kellett.
Szerencsére jól van.
Szia!
Nekem a kisfiam a 26-ik héten született 1130 g-al. Nekünk is van 4 mm-es rés, a Botallo-vezeték nem záródott be teljesen. Ezért van a szívzöreje. Most múlt el 1 éves és 11 kilós semmi baja nincs 2 évesen megyünk vissza kontrollra a kardiológiai intézetbe. Remélem ,minden rendben lesz mert ez idővel szűkülhet illetve teljesen be is záródhat.A koraszülött osztályra is visszajárunk a Máv kórházba, és a főorvos is azt mondta nekünk, ezzel simán minden gond nélkül együtt lehet élni, mert neki is van szívzöreje. Én tényleg csak megnyugtatni akarlak.Ha na Babád rendesen fejlődik, nincs külső jele pl, nem fáradékony akkor ne aggódj, minden rendben lesz!
üdv:Ildikó
Ez a foramen ovale, ez összenő, minden kicsit gyerek így születik.
Sőt, amíg benn van, addig totoál ott a lyuk, az első légvételnél csapódik a helyére, mint egy ablak.
Szia!
Van ismerősöm, akinek hasonló problémája volt a kislányával, de pár hónap alatt rendeződött. Ez előfordul és nem feltétlenül jelent bajt. :) Persze biztosat mindig csak az orvos mondhat.
Szia, az én kisfiamnek 5mm volt, most lesz 6 éves teljesen benőtt. Ha esetleg nem nőne be akkor katéteres eljárással bezárják neki.
De szerintem nem lesz gond, nekem több cm volt, engem meg is műtőttek. De a kisfiamnál nem volt nagy a kyuk és teljesen beforrt neki, viszont ellenőrzésre kell majd járnotok, csak akkor katéterezik meg ha nem kezd össszenőni a lyuk.
Sziasztok!
1 hetes kisfiam szívén 4 mm-es lyukat találtak,miután szívzörejjel intenzíven vizsgálták.Az orvosok 1 hónap múlva hívták vissza kontrollra,de semmit sem mondtak.Ha nem nő össze magától,mi fog történni?:( Műtét?Valaki van még hasonló helyzetben?Nem szeretnék egy hónapig folyamatosan aggódni,mert nem tudom,mire számíthatok...
További ajánlott fórumok:
- A 15 éves lányom hazaállított 3 lyukkal a fülében. Ezeket a "szakembereket" nem szabályozza semmi? Pl. szülői engedély, vagy valami más?
- Fülműtét - lyukas dobhártya "foltozgatása". Volt-e már valakinek?
- Terhességi cukor, a fekete lyuk?
- Életem fekete lyuka
- Kisbabám (6 hónapos) szívén 3mm-es lyukat találtak. Az orvos szerint ebben a korban ez normális és gyakori. Tényleg az?
- Nagyon szíven ütött, hogy a férjem szerint ellopta a híres...