„Kis Brüsszeli Útikalauz Stopposoknak”, avagy „Mi belgák hova álljunk"?

1. A „belga” emberek

Mint az bevezetőnkből már kiderült, Belgiumban nem élnek belgák, mivel ilyesmi nem létezik. Szép számban élnek itt ellenben flamandok (akik igazából hollandok), vallonok (akik igazából franciák) és persze németek (a német az német ugye). Brüsszel hivatalosan is kétnyelvű, minden felirat flamand és vallon (értsd, holland és francia) nyelven is megtalálható, ami sokszor nehézségeket okoz az ittenieknek. A fentiekből és a történelemből már könnyen rájöhetünk miért éppen Brüsszel ad otthont az Európai Uniónak: a „belgák” egyformán utalják a franciákat és a németeket (mivel mindig rajtuk keresztül háborúztak), de mindenkinél jobban utálják az angolokat. Olyannyira, hogy bár nagyon sok brüsszeli beszél angolul, a legtöbben egyszerűen nem hajlandók megszólalni ezen a nyelven, ráadásul mindkét közösség úgy veszi, hogy ők már merő jóindulatból megtanultak egy plusz nyelvet, aki meg azt sem érti, az tehet egy szívességet.

A „belga” továbbá rendkívül nyugodt. Nem a drogok hatására, mint holland szomszédja, hanem csak úgy, csípőből. Egy „belga” sosem háborodik fel: ha rápiszkít egy madár, ha nekimennek az autójának, ha rácsapja a vizet egy busz, ha eléfurakodnak a sorban, a „belga” mindig megőrzi a nyugalmát. Egy középkorú hölgyet egyszer kétoldalt összepréselt a busz ajtaja és a hölgy fancsali arccal csak annyit mondott, hogy „s'il vous plait” (szilvuplé). (Aki eddig csodálkozott, hogy ’41-ben a Wehrmacht hogy győzhette le a belga sereget 110 perc alatt, annak íme itt a magyarázat.)

2. Bevándorlók, külföldiek, kisebbségek

Az összes kisebbség közül, legnagyobb számban talán a feketék (a továbbiakban négerek) képviseltetik magukat Brüsszelben. Nyugat-Európa más néger populációihoz képest azonban jelentős különbségeket figyelhet meg az ember. Egyrészt az itteni négerek nem tömörülnek gettókba (bár természetesen vannak olyan városrészek, ahol többségben vannak), másrészt nem követik a világ többi táján négereknek „kötelező” rapper és kosárlabdázó divatot, hanem visszafogottan öltözködnek, sőt viselkednek. Ennek megfelelően (bár természetesen itt sem alakítottak ki dominanciát a szellemi vezetők köreiben), a brüsszeli négerek meglehetősen jól integrálódtak, az pedig egyenesen megmosolyogtató, amikor egy „flamand néger” távolságtartó egy „vallon négerrel” szemben.

A következő legnagyobb számú kisebbséget az arabok alkotják. Ők is különböznek más országokban élő bevándorló-tárasaiktól: az itteniek túlnyomó többsége ugyanis erősen vallásos, azaz az asszonyok csadorban, a férfiak pedig fehér köntösben járnak és nagy szakállat viselnek, melynek következtében nem elsősorban illegális jövedelmekből élnek, hanem van tisztességes munkájuk. További érdekesség, hogy sokkal toleránsabbak a befogadó ország szokásaival szemben (ami pedig egyébként nem szokásuk): egyes arab üzletekben például árulnak alkoholt is, de azt a vevőnek magának kell a kódleolvasó előtt elhúznia, mivel a szunna értelmében meg se érinthetik az alkoholt. A népek barátságának legplasztikusabb, már-már giccses megnyilvánulása a Froissart két szomszédos boltja, ahol az algériai ortodox szunniták és az izraeli hászid zsidók együtt járnak ki dohányozni az ajtó elé (miközben az üzletekben persze feltorlódik a sor). Ebben elsősorban nem az a lenyűgöző, hogy szót értenek egymással (biztosan a vásárlókon gúnyolódnak, aki hiába keresik a sertéshúst), hanem az, hogy földig érő vastag köpenyükben-kaftánjukban, széles kalapjukban és derékig érő szakállukkal a tűző napon állnak, még sincs melegük.

A következő bevándorló-csoport az indiai. (A rend kedvéért ide soroljuk a pakisztáni és bangladesi származásúakat is, mert ők egyrészt igazából indiaiak, másrészt úgyse olvassák beszámolónkat.) Szinte minden zöldséges és kisbolt-tulajdonos indiai Brüsszelben (kivételt csupán a néhány arab bolt képez). Vicces akcentusukon túl (ld. Abu a Simpson-családból) hatalmas előnyük, hogy viszonylag jól beszélnek angolul, ezért tőlük olyan termékeket is lehet vásárolni, aminek az ember nem tudja a francia (vagy holland) nevét. Az indiaiak továbbá valóban megsütik a húst (sőt még fűszereket is használnak), ezért azok a boltok, ahol készételeket is árulnak, igazi felüdülést jelentenek a rosszabbnál-rosszabb „belga” éttermek lehangoló szürkeségében. Két hátránya lehet az indiai boltoknak: egyrészt náluk ugye nagy divat a vegetarianizmus (és akkor az ember szomorúan konstatálja, hogy korán örült), másrészt a hindu vallási ünnepek teljességgel kiszámíthatatlanok, így sosem lehet előre tudni, hogy mikor lesz nyitva egy-egy bolt.

Végezetül szólnunk kell az dél-kelet-ázsiai, tehát kínai és vietnámi bevándorlókról, illetve ezek hiányáról is. Az európai nagyvárosok többségében nagy számban megtalálható kínai piacok és kínai éttermek Brüsszelben teljesen hiányoznak és ázsiai emberrel is csak turisták formájában lehet találkozni. Meglepő, hogy az egész világot elárasztó kínai bevándorlási hullám hogyan kerülhette el éppen Brüsszelt, hogyan képesek a hatóságok távol tartani éppen az egyébként mindenütt jelenlévő kínaiakat, amikor minden más nép vígan letelepedhet Belgiumban. Hivatalos magyarázat nincsen, de az emberben mégis felötlik egy történelmi gyökerű megoldás: a csupán kevés gyarmaton, ráadásul azok felett is csak rövid ideig uralkodó mini-impériumokhoz hasonlóan, a „belgák” is birodalmi küldetéstudattal kompenzálják jelentéktelen történelmüket. Innen eredhet az EU iránti zsigeri vonzódásuk, emiatt fogadják be könnyedén az arabokat és négereket (mint gyarmati-birodalmi polgárokat) és talán emiatt ellenszenveznek az ázsiaiakkal, amit ha másban nem, a rizs iránti olthatatlan gyűlöletükben is kifejezésre juttatnak (ld. alább).

Összességében: a brüsszeli bevándorlók abszolút megfelelnek az európai viselkedési normáknak, főleg más városokkal összehasonlítva. A gyakorlatlan látogató esetleg elcsodálkozik ugyan olyan negyedeken, mint az Ixelles és a Flagey (ahol többségében arabok és négerek élnek), sőt fél végigmenni az ottani utcákon, ám aki valaha is járt a Józsefvárosban, Angyalföldön, vagy Újpesten, az csak mosolyog a gyáva nyugatiak ijedtségén.

3. Időjárás

Brüsszelben az év 200 napján esik az eső, ez letagadhatatlan tény, ráadásul nem is csak amolyan mezei módon felülről, hanem a számtalan itt találkozó légáramlat hatására szinte állandón vízszintesen zuhog. Ha ez még nem lenne elég, a szél sem állandón fúj, hanem amikor egy-egy tengeri légáramlat eléri a várost (kb. öt percenként) akkor hirtelen nagy erejű szélroham söpör végig a házak között. A brüsszeli időjárásnak ugyanakkor megvannak a szép oldalai is. Egyrészt, aki odafigyelt környezetismeret órákon és nagyjából ismeri a földrajzi szélesség, a tengerszint feletti magasság és a tenger távolságának időjárási összefüggéseit, az nem lepődik meg a fenti tényeken, mint ahogy ostobaság lenne azon is felháborodni, hogy Szibériában hideg van télen. Másrészt az eső nagyrészt „angol stílusban” esik, azaz nem elég erős ahhoz, hogy kinyissuk az esernyőt, vagy otthon maradjunk, de elég erős ahhoz, hogy összevizezze a frizuránkat és idegesítsen minket. Harmadrészt (ez persze szubjektív benyomás) a szürke égbolt és a komor esőfüggöny sokan jobban illik a város gótikus és neogótikus építészeti remekeihez, mint holmi giccses napsütés, amitől az emberek leizzadnak és nem dolgoznak. Akinek tetszett Gotham City grafikai ábrázolása, az Brüsszelt is szeretni fogja (magam is közéjük tartozom). Negyedrészt, mivel mind a kulturális élet, mind pedig a TV-műsor hagy kívánni való maga után (ld. alább), és az eső miatt sokszor ki se lehet menni az utcára, az itt élő fiataloknak nem marad más lehetőségük, mint hogy egymással foglalkozzanak, melynek eredményeképpen Brüsszel az egyetlen város Európában, ahol a népesség (és főleg a fehér populáció!) rohamosan növekszik, ily módon példát mutatva az elöregedő kontinens halvérű polgárainak. Ötödször az eső kiváló alkalom a szórakozásra: figyeljük meg, ahogy az ostoba turisták gyáva módon kinyitják az esernyőjüket és aztán nevessünk nagyokat, amikor a hirtelen feltámadó szél kifordítja az ernyőiket és egy csomó vizet az arcukba zúdít. Minél jobban káromkodnak, mi annál jóízűbben fogunk nevetni!

4. Ételek, italok

Bár a „belga” meg van róla győződve, hogy franciásan főz, igazából ugyanolyan ehetetlen ételeket gyárt, mint az általa gyűlölt angolok. Állandóan a tengeri élőlényeket erőlteti (hal, rák, csiga, polip stb.), amitől a normális európai (értsd kontinentális) embernek felfordul a gyomra, márpedig a hal Brüsszelben kikerülhetetlen: még a legártatlanabb szendvicsről is kiderülhet, hogy halkrém van benne. Ezen felül, a „belgák” egyszerűen nem ismerik a köreteket. A rizst például kifejezetten utálják (ázsiai szemét), és nem is lehet nagyon kapni, viszont sok sült krumplit esznek (ami ennyi erővel akkor amerikai szemét, azonban meggyőződésük, hogy a sült krumpli eredendően belga találmány). Nagyon népszerű továbbá a kuszkusz, ami kb. rizsszem-méretű tésztagolyókat takar, (és amit jobb helyeken tarhonyának hívnak amúgy).

Ha véletlenül szárazföldi állat húsát készítik el (pl. marha, vagy csirke), az mindig kicsit nyers. Az ember toporzékolhat, hogy „velldán”, meg „szányőr”, a közepe akkor is nyers lesz, és nincs mit tenni. Sajnálatos módon az itt élő arabok és törökök is alkalmazkodtak a „belga” ízléshez, illetve ízetlenséghez: ők sem használnak fűszert, miáltal még a legjobb török étterem kínálata is messze elmarad a bármelyik pesti büfében megtapasztalható „Edzsél madzsar!” komfortjától.

Amiben a „belgák” igazán jók, az a csokoládé. Mindenféle csokoládé kapható, amit az ember el tud képzelni, sőt még annál is több. A „chocolate belgique” egyik vezető és talán legnépszerűbb márkaneve a Leonidas. A cég központja egyébként a Nagykörúton található (minden magyar így hívja a Rue Anspach-ot), közvetlenül egy nagy perzsa étterem mellett, de úgy látszik az egymás melletti cégtábla („Leonidas + Persia”) nem hozza felszínre a Thermopülai-szoros emlékeit, és jól megférnek egymás szomszédságában.

A másik terület, ahol az úgynevezett „belgák” nagyot alkottak: a sör. Mindenből képesek sört készíteni az ananásztól a burgonyáig, és 6%-os alkoholtartalom alatt mindent víznek tartanak. A legnépszerűbb a „Leffe” nevű, nálunk is kapható 8,5%-os búzasör, de nem vetik meg a 13%-os (tehát a bornál is erősebb) Westmalle nevű nedűt sem, nem is beszélve a helyi trappista szerzetesek által gyártott címke nélküli, 18%-os sörről, ami a kolostor forrásvizéből készül, titkos recept alapján. A rekordot egyébként a Lucifer nevű 25%-os sör tartja, ami már töménynek is elmenne, de hidegen, szénsavasan és korsóból isszák.

A németekkel ellentétben a „belgák” elismerik, hogy más nemzetek is képesek sört főzni. Ennek köszönhetően vannak boltok, ahol minden (értsd minden!) sört lehet kapni, amelyet a megfelelő tisztasági előírások betartása mellett a világ bármely pontján gyártottak (ez több ezer különböző márkát jelent!). Nagy meglepetésre a Kőbányai Világos átment a vizsgán, így lehet kapni. (folyt.köv.)