Kirepülve .... (beszélgetés)

Engem nem viselt meg a lanyom tavozasa,mert kozepsuliban volt kollegista is,meg bejaros.Sokat jart pestre,vegul erettsegi utan ott tanult tovabb,es ott is ragadt alberletbe lakik,es ott folgozik most mar.Ritkan jon haza.

A fiam meg velunk lakik,par eve Daniaban folgozott 8 honapig,akkor ures volt a haz tenyleg.

De nem viselt meg,ez az elet rendje...Nemsokara pedig o is elkoltozik sajat hazba,azt ujitgatjuk fel neki...

En csak magambol indulok ki,anyu vigyazott tobbet a gyerekeimre mikor kicsik voltak.Anyos nem igazan torte magat,neki is volt a fia mellett ket lanya,es az o gyerekeik kozelebb alltak hozza..,:(

Persze gondolom nincs mindenhol igy...

Plane ahol a fiu egyszem gyerek es elso unoka,az mindig becsesebb..

Igen. Én is büszke vagyok a gyerekeimre. Nagyon örülök, hogy a saját lábukra tudtak állni, hogy megállják a helyüket az életben.

És ugyan nem mondtam nekik - de azért belehaltam, amikor elköltöztek. Ráadásul jó messzire mind a ketten.

A párom halála után különösen éreztem a feleslegesség érzését. És az a tudat, hogy én sosem leszek az a nagymama, aki elhozza az unokáját az óvodából, akinél hétvégén ott alszanak. Vagy hétköznap, amikor a szülők egy kettesben töltött estére vágynak, akkor a nagyi vigyáz rájuk...Nem, én az a nagymama leszek, aki a skaypon integethet az unokájának, vagy évente 1-2 alkalommal magához ölelheti őket...

De azért örülök, hogy a gyerekeim boldogok, és jól érzik magukat a választott új otthonukban.

Én is azt várom a gyerekeimtől, hogy ők hívjanak. Nem azért, mert nem érdekel, hogy mi van velük, hanem mert nem akarom zavarni őket. A lányom munkabeosztása nem megszokott. A fiam is sokat dolgozik, szintén össze-vissza. Nekem a hivatali munkabeosztásom eléggé kiszámítható. Bulizni sem nagyon járok...

Olyan van viszont, hogy hogy életjelet kérek tőlük, és akkor hívnak. :)

Mi anyák jó esetben már kiskoruktól az önálló életre neveljük, tanítjuk a gyerekeinket. Ha lehet, elengedjük a kezét, csak a szemünkkel követjük aggódva minden lépését. Aztán megkönnyezzük, mikor ott hagyjuk a bölcsődében, óvodában, iskolában. Bár a szívünk fáj, de tudjuk, már szüksége van másra is, nem csak ránk. Aztán felnőve átadjuk a választott társának. Segítjük, ha segítségre van szüksége. De hagyjuk, hogy a saját életét úgy élje, ahogy neki jó. Példa: Mindig rábíztam a lányomra, mikor szeretne az ünnepeken jönni a családjával. Sajnos, a másik oldalon akadályozták a saját családi szokások kialakítását. Egy konkrét példa: Az első karácsony: lányom mondta, hogy 25-én jönnének, jó-e. Természetesen. Pár nap múlva felhívott, hogy a férje szülei azt mondták, náluk 25-én lesz karácsony, akkor menjenek. Nem az fájt, hogy 26-a volt a miénk, hanem az, hogy a lányom kívánságát semmibe vették. Akkor megfogadtam, nekem minden nap ünnep, amikor látom őket. A vőmet nem tudták elengedni, válás lett a vége.

A fiamék velünk laknak. Elég nagy a ház, külön bejárattal. Nem szólok bele az életükbe. Az az ő dolguk.

Van már két kamasz unokám. Most már őket kell "elengedni".

Szoros a kapcsolatunk, a fiammal napi szinten találkozunk, a lányommal telefonon hetente 2-3-szor beszélünk.

Hogy éltem meg az elválást? Örültem, hogy élik az életüket, kiteljesedhettek. Tudom, hogy fontos vagyok számukra továbbra is, de tudomásul veszem, hogy nem én vagyok a legfontosabb. Nem is várom el.

Ezt pontosan így gondolom én is.

Hovatovább az nem lenne normális ha az én 31 éves lányom itthon ülne a szoknyám mellett.

Nagyon jól tudja, hogy bármibe és bármikor számíthat ránk. Hiszen amíg a kezünket, lábunkat mozgatni tudjuk a gyerekünk a gyerekünk és halálunkig rettegünk értük.

Egyébként az én lányom nagyon okosan és tapintatosan csinálta. Mindig csak keveset vitt el a szobájából. Aztán már csak azt vettem észre, hogy üres a szekrénye, fiókja, asztala:)

Jó volt ez így:)

A telefonálások, hívások tekintetében pedig mindenki hívja a másikat, éppen ki akar valamit mondani. Ebből nem csinálunk kabinet kérdést. Minden nap beszélünk.

Pontosan:)

Én is mondanám néha, de nem mondom, (najó, nagyon ritkán és diszkréten) és inkább csak az unokáim tekintetében és csak pozitívat:)

Nagyon tetszett a cikk, meg is könnyeztem.

Az én lányom érettségi után ment ki Londonba nyelvet tanulni rokonokhoz. Mégis "bele betegedtem". Aztán mikor 4 hónap múlva haza jött és átölelve rettegve kérdeztem a repülőtéren, hogy visszamész-e, a nyakamba borulva mondta: nem anya, soha. Ekkor nyugodtam meg. Eredményes volt a nyelvvizsga, majd a diploma megszerzése munka mellett. Utána férjhez ment és már azóta van két gyönyörű unokám. Élik az életüket. Sokat vannak nálunk az unokák, hozzuk-visszük őket, közös programokat, hétvégéket, nyaralást szervezünk. És ez így van jól. Amint tehetem vigyázok rájuk és nálunk vannak.

Nekünk is más lett az életünk a férjemmel kettecsként. De ez így van rendjén. Ha itthon lennének még és nem lenne társuk az lenne a bajunk, mert az szerintem nincs jól.

A lényeg, hogy szoros és jó a kapcsolatunk.

Szerintem jól csinálod amit és meglásd' ha az unokák jönnek az megint egy hatalmas fordulópont lesz az életetekben. Ők az igazi és örök szerelem. Az megint egy külön fejezet lesz. Ők egy csoda:)

Soha nem ertem meg milyen joggal birtokoljak egyes szulök a sajat gyerekuket ? milyen jogon nem akarjak " elengedni " ? gyerek nem a birtokuk a gyerek szamunkra csak kölcsön van ! szeresd es respektald öt !gyerek az nem a rabod es plane ne rajta keresztul probald behozni azt amit vagy a te szuleid hibajabol vagy a te sajat magad hibajabol eltoltal az eletettbe ne a gyereken keresztul diplomazal es kariert epitsel . Sok szulö van ki a gyerekenek a sikeren utazik mind a habfelhön es hizik amikor a diplomakal dicsekszik. Nem !a gyereknek joga van hogy az ö sajat eletet ugy valassza ahogy ö szeretne .Nem beszelve a fius anyukakrol amik aztan total bele tudnak zavarni a fiatalok eletebe , unokak eljövete majdnem egy tetszvemheseget okoz naluk patologikusan szenvednek ha nem lassak a unokat. Sok hazassagban valahogy minden helyre jönne ha " jot akaro " szulök kevesebbet lennenek keszenlteben !Vegul aztan vallas es mind az összes " szereplö " vesztes lesz mert az anyuka vissza kapja kicsi fiat , es kicsi fia elveszti a sajat gyerekevel valo kontaktot ( vasarnapi apuka stb) no es emlitett szulö aki artott az majd vigasztalja magat mivel a kicsi fia -anyafia ujra othon lakik - hol mashol ? Hotel ANYA teljes szerviszel ... Aztan hogy elengedni ??? soha sem szabad annyira tartani erövel hogy egy napon nem tudjuk elengedni ?

Anno a lanyam turistikai szakra jart es mar 16 evesen utazott egy ket barattal vilagban . Nem volt semi hiszti ugy volt vezetve nem nevelve , önbizalom es önertek tudatt volt a fontos .

Köszi.

Akkor még neked valóban messze van ez az érzés, de nem is kell ebből cirkuszt csinálni az biztos, csak arra szerettem volna rávilágítani a cikkel, hogy milyen érzéseket kelt egy ilyen helyzet az anyákban és bizony nem olyan könnyű elengedni, de el kell és ha már el kell, akkor tegyük optimistán, boldogan, az ő érdekében.

Jo kis cikk volt.

Bar en meg tavol allok attol a naptol, amikor a gyerekek lelepnek (ovodasok), valoszinuleg eleg hamar elkoltoznek majd, legalabbis reszben, mert nalunk nincs ertelmes egyetem.

Gyerekkent eleg hamar elkoltoztem otthonrol, es sosem ertettem az ekoruli cirkuszt a szulok reszerol. Hat, majd meglatjuk, en hogyan viselem :D

Koszonom meg egyszer, jol csinalod, csak igy tovabb.

ez nagyon jó cikk volt :)

a cikkíró személyes gondolatai rám nagyon pozitívan hatottak, és nagyon tetszik ez a hozzáálás a témához: nem kell elbagatellizálni, ha valami fáj- de túl kell lépni rajta és azt nézni mi az a pozitívum, amit a "gyerek" elköltözése hoz :)

Mégegyszer gratulálok a remek személyes hangvételü cikkhez és kívánom, hogy a cikkíró élje meg a nagymamasággal járó boldogságot és egyben kétségeket is, mert ezek ugyan úgy hozzátartoznak- hiszem, hogy mindezt pozitív hozzáállással és optimizmussal fogja tenni

Felre ne eetsetek abszolut nem teng tul. Nagyon jol csinaljak az en szuleim is.

Pedig fel volt adva nekik a lecke. 19 evesen mar nem laktam otthon. Egy szem gyerek....nem lehetett konnyu.

Most mar atveszeltek.

Jol csinaltak.😊