Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Kirepülve .... fórum

Kirepülve .... (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Kirepülve ....

1 2
2017. máj. 7. 05:49

Engem nem viselt meg a lanyom tavozasa,mert kozepsuliban volt kollegista is,meg bejaros.Sokat jart pestre,vegul erettsegi utan ott tanult tovabb,es ott is ragadt alberletbe lakik,es ott folgozik most mar.Ritkan jon haza.

A fiam meg velunk lakik,par eve Daniaban folgozott 8 honapig,akkor ures volt a haz tenyleg.

De nem viselt meg,ez az elet rendje...Nemsokara pedig o is elkoltozik sajat hazba,azt ujitgatjuk fel neki...

50. júliusi (válaszként erre: 47. - 35d45e2ed1)
2017. máj. 7. 05:45

En csak magambol indulok ki,anyu vigyazott tobbet a gyerekeimre mikor kicsik voltak.Anyos nem igazan torte magat,neki is volt a fia mellett ket lanya,es az o gyerekeik kozelebb alltak hozza..,:(

Persze gondolom nincs mindenhol igy...

Plane ahol a fiu egyszem gyerek es elso unoka,az mindig becsesebb..

49. globus (válaszként erre: 47. - 35d45e2ed1)
2017. máj. 6. 19:02
Én egyáltalán nem bánom, ha háttérbe szorulok, főleg feladatok terén. Elég, ha az öröm marad, munka lehet másé :)
48. l.luiselotte (válaszként erre: 47. - 35d45e2ed1)
2017. máj. 6. 18:59
az egyáltalán nem biztos.
47. 35d45e2ed1 (válaszként erre: 39. - Sly7105)
2017. máj. 6. 18:28
Szia, nekem még csak 22 éves a fiam barátnő van, de még esküvő összeköltözés stb. távoli de olvastam amit írtál hogy mi fiús nagymamák majd háttérbe fogunk szorulni mert a lányok az édesanyjukhoz fognak fordulni. nekem ez már régóta "sejtésem" de most így konkrétan leírva furcsa látni de tényleg igazad lehet.
46. Ercsi4 (válaszként erre: 14. - Hanami)
2017. máj. 5. 20:45

Igen. Én is büszke vagyok a gyerekeimre. Nagyon örülök, hogy a saját lábukra tudtak állni, hogy megállják a helyüket az életben.


És ugyan nem mondtam nekik - de azért belehaltam, amikor elköltöztek. Ráadásul jó messzire mind a ketten.

A párom halála után különösen éreztem a feleslegesség érzését. És az a tudat, hogy én sosem leszek az a nagymama, aki elhozza az unokáját az óvodából, akinél hétvégén ott alszanak. Vagy hétköznap, amikor a szülők egy kettesben töltött estére vágynak, akkor a nagyi vigyáz rájuk...Nem, én az a nagymama leszek, aki a skaypon integethet az unokájának, vagy évente 1-2 alkalommal magához ölelheti őket...


De azért örülök, hogy a gyerekeim boldogok, és jól érzik magukat a választott új otthonukban.

45. Ercsi4 (válaszként erre: 3. - Kokuszoscsoki)
2017. máj. 5. 20:15

Én is azt várom a gyerekeimtől, hogy ők hívjanak. Nem azért, mert nem érdekel, hogy mi van velük, hanem mert nem akarom zavarni őket. A lányom munkabeosztása nem megszokott. A fiam is sokat dolgozik, szintén össze-vissza. Nekem a hivatali munkabeosztásom eléggé kiszámítható. Bulizni sem nagyon járok...

Olyan van viszont, hogy hogy életjelet kérek tőlük, és akkor hívnak. :)

44. Sly7105 (válaszként erre: 43. - Mária 54)
2017. máj. 4. 11:01
Jó esetben igen, arra neveljük őket, és biztosan mindegy egyes lépcsőfok hozzájárul ahhoz, hogy közben megerősödjünk, ők is, mi is, amikor majd külön válnak útjaink, ne legyünk gyengék. Én is hasonlóképpen csináltam a húsvétot, mint ahogy nálatok a karácsony...nem határoztam meg semmilyen időpontot, amikor akartak, akkor jöttek, de borzasztó, ha a szülők kikötik, hogy márpedig ekkor és ekkor kell itt és ott lenni. Ez nagyon bosszantó tud lenni, valóban teljes megsemmisítése az ő elképzelésüknek. De tudom, hogy sok helyen így van...És igen..., amikor önállósulnak, már nem mi vagyunk a legfontosabbak, ez teljesen rendben van.
43. Mária 54 (válaszként erre: 1. - Sly7105)
2017. máj. 4. 06:48

Mi anyák jó esetben már kiskoruktól az önálló életre neveljük, tanítjuk a gyerekeinket. Ha lehet, elengedjük a kezét, csak a szemünkkel követjük aggódva minden lépését. Aztán megkönnyezzük, mikor ott hagyjuk a bölcsődében, óvodában, iskolában. Bár a szívünk fáj, de tudjuk, már szüksége van másra is, nem csak ránk. Aztán felnőve átadjuk a választott társának. Segítjük, ha segítségre van szüksége. De hagyjuk, hogy a saját életét úgy élje, ahogy neki jó. Példa: Mindig rábíztam a lányomra, mikor szeretne az ünnepeken jönni a családjával. Sajnos, a másik oldalon akadályozták a saját családi szokások kialakítását. Egy konkrét példa: Az első karácsony: lányom mondta, hogy 25-én jönnének, jó-e. Természetesen. Pár nap múlva felhívott, hogy a férje szülei azt mondták, náluk 25-én lesz karácsony, akkor menjenek. Nem az fájt, hogy 26-a volt a miénk, hanem az, hogy a lányom kívánságát semmibe vették. Akkor megfogadtam, nekem minden nap ünnep, amikor látom őket. A vőmet nem tudták elengedni, válás lett a vége.

A fiamék velünk laknak. Elég nagy a ház, külön bejárattal. Nem szólok bele az életükbe. Az az ő dolguk.

Van már két kamasz unokám. Most már őket kell "elengedni".

Szoros a kapcsolatunk, a fiammal napi szinten találkozunk, a lányommal telefonon hetente 2-3-szor beszélünk.

Hogy éltem meg az elválást? Örültem, hogy élik az életüket, kiteljesedhettek. Tudom, hogy fontos vagyok számukra továbbra is, de tudomásul veszem, hogy nem én vagyok a legfontosabb. Nem is várom el.

42. Sly7105 (válaszként erre: 41. - 31bc25d879)
2017. máj. 3. 21:38
Így van...de mivel lányos anya is vagyok, kèsőbb mèg főnagyi szerepre is van esèlyem 
41. 31bc25d879 (válaszként erre: 39. - Sly7105)
2017. máj. 3. 18:32
Hát ezt mondja a nászasszonyom is. Lehet, hogy picit igaza van:)
40. Sly7105 (válaszként erre: 38. - Lonelywolf)
2017. máj. 3. 18:17
Sajnálom, de mivel ilyen friss a történet, ez még változhat....
39. Sly7105 (válaszként erre: 34. - 31bc25d879)
2017. máj. 3. 18:16
Köszi, hogy olvastad :) Az unokatémához még nem tudok hozzászólni, de azt elhiszem, hogy külön fejezet lesz :) De azt gondolom Te jól csinálod az egészet, akkor vagy ott, amikor kell :) Én másodnagymama leszek, mert fiús nagymamáknak tudomásul kell venni, hogy a nagymamák között ők a másodikok, hiszen minden anya az édesanyjához fordul elsőként a kisbabás ügyekben, ezt is el kell tudni fogadni.
2017. máj. 3. 17:27
Az én nagyfiam októberben költözött el anyámhoz, mert anyám beteg, a fiamnak meg elég tré munkahelye volt, közben szoftverfejlesztőnek tanult, és a 3 műszak mellett nagyon nehéz volt ez. Így kitűnően letette a vizsgáit, és Pesten kapott állást, és tanul tovább programozónak. A kisebb fiam, aki most 20 éves, egyik napról a másikra fogta magát, és elcuccolt az apjához, mert a menyem veszekedést provokált, mint egyre többször mostanában. Munkahelyi problémái voltak, és sajnos így vezette le, pedig sosem bántottam, mert megfogadtam, hogy akit a fiaim választanak, azt elfogadom én is, mert azt akarom, hogy boldogok legyenek. Ez kb 2 hete történt, és totál padlón vagyok.
37. 31bc25d879 (válaszként erre: 14. - Hanami)
2017. máj. 3. 15:35

Ezt pontosan így gondolom én is.

Hovatovább az nem lenne normális ha az én 31 éves lányom itthon ülne a szoknyám mellett.


Nagyon jól tudja, hogy bármibe és bármikor számíthat ránk. Hiszen amíg a kezünket, lábunkat mozgatni tudjuk a gyerekünk a gyerekünk és halálunkig rettegünk értük.

2017. máj. 3. 15:30

Egyébként az én lányom nagyon okosan és tapintatosan csinálta. Mindig csak keveset vitt el a szobájából. Aztán már csak azt vettem észre, hogy üres a szekrénye, fiókja, asztala:)

Jó volt ez így:)


A telefonálások, hívások tekintetében pedig mindenki hívja a másikat, éppen ki akar valamit mondani. Ebből nem csinálunk kabinet kérdést. Minden nap beszélünk.

35. 31bc25d879 (válaszként erre: 10. - 915e4d9553)
2017. máj. 3. 15:25

Pontosan:)

Én is mondanám néha, de nem mondom, (najó, nagyon ritkán és diszkréten) és inkább csak az unokáim tekintetében és csak pozitívat:)

2017. máj. 3. 15:15

Nagyon tetszett a cikk, meg is könnyeztem.


Az én lányom érettségi után ment ki Londonba nyelvet tanulni rokonokhoz. Mégis "bele betegedtem". Aztán mikor 4 hónap múlva haza jött és átölelve rettegve kérdeztem a repülőtéren, hogy visszamész-e, a nyakamba borulva mondta: nem anya, soha. Ekkor nyugodtam meg. Eredményes volt a nyelvvizsga, majd a diploma megszerzése munka mellett. Utána férjhez ment és már azóta van két gyönyörű unokám. Élik az életüket. Sokat vannak nálunk az unokák, hozzuk-visszük őket, közös programokat, hétvégéket, nyaralást szervezünk. És ez így van jól. Amint tehetem vigyázok rájuk és nálunk vannak.

Nekünk is más lett az életünk a férjemmel kettecsként. De ez így van rendjén. Ha itthon lennének még és nem lenne társuk az lenne a bajunk, mert az szerintem nincs jól.

A lényeg, hogy szoros és jó a kapcsolatunk.


Szerintem jól csinálod amit és meglásd' ha az unokák jönnek az megint egy hatalmas fordulópont lesz az életetekben. Ők az igazi és örök szerelem. Az megint egy külön fejezet lesz. Ők egy csoda:)

33. Sly7105 (válaszként erre: 32. - Muraja)
2017. máj. 3. 14:47
Értem, de az átlag családoknál nem így van...
32. Muraja (válaszként erre: 30. - Sly7105)
2017. máj. 3. 14:20
Szamomra az elengedes soha nem volt aktualis mert en ezt termeszetesen vezettem ra az egesz " gyerköc csordam " ovis korszak nalunk defakto nem is volt mert nem jartak oviba es az iskola is inkab ( privat iskola volt ) szabadon alakult pl. flexibil bejaras es inkab othon tanulas volt . Igen ennek mar egy nehany eve de megerte , semi stresz semi rohanas es ma ? mind angyon jol alja az eletet .Es ami mar az elsö kulön 4 honap volt 8 ikosan azt kulföldön vegesztek meg nem egesz 14 evesen .
31. igazság hol vagy? (válaszként erre: 3. - Kokuszoscsoki)
2017. máj. 3. 13:12
Talán nem akarunk zavarni..,nem szeretnénk nyomulni.
30. Sly7105 (válaszként erre: 29. - Muraja)
2017. máj. 3. 11:16
Valóban, sajnos vannak, akik birtokolni akarják a gyereküket (általában fiús anyák). Az elengedés olyan értelemben ENGEDÉS, hogy természetesen ez nem egy megteheti/nem teheti választás, amit majd anyuka dönt el, hanem egy olyan folytonossági folyamat(kötelék) megszakadásának "engedése", ami természetszerű és szükséges, mégis kicsit fájdalmas, hiszen véget ér egy korszak, valami lezárul. Gondoljunk csak arra, hogy már óvodás korban érzékenyen érint bennünket a gyerekünk ballagása, és így tovább haladva előre az időben, egészen a "végső" elválásig, amikor elköltözik, önálló élete lesz. Azt én sem tartom normálisnak, ha egy anya "hazasírja a kicsi fiát", ahogy fogalmazol, de előfordul az életben ilyen is. Ehhez azért kell egy bizonytalan, határozatlan "fiú" is...
29. Muraja
2017. máj. 3. 11:01

Soha nem ertem meg milyen joggal birtokoljak egyes szulök a sajat gyerekuket ? milyen jogon nem akarjak " elengedni " ? gyerek nem a birtokuk a gyerek szamunkra csak kölcsön van ! szeresd es respektald öt !gyerek az nem a rabod es plane ne rajta keresztul probald behozni azt amit vagy a te szuleid hibajabol vagy a te sajat magad hibajabol eltoltal az eletettbe ne a gyereken keresztul diplomazal es kariert epitsel . Sok szulö van ki a gyerekenek a sikeren utazik mind a habfelhön es hizik amikor a diplomakal dicsekszik. Nem !a gyereknek joga van hogy az ö sajat eletet ugy valassza ahogy ö szeretne .Nem beszelve a fius anyukakrol amik aztan total bele tudnak zavarni a fiatalok eletebe , unokak eljövete majdnem egy tetszvemheseget okoz naluk patologikusan szenvednek ha nem lassak a unokat. Sok hazassagban valahogy minden helyre jönne ha " jot akaro " szulök kevesebbet lennenek keszenlteben !Vegul aztan vallas es mind az összes " szereplö " vesztes lesz mert az anyuka vissza kapja kicsi fiat , es kicsi fia elveszti a sajat gyerekevel valo kontaktot ( vasarnapi apuka stb) no es emlitett szulö aki artott az majd vigasztalja magat mivel a kicsi fia -anyafia ujra othon lakik - hol mashol ? Hotel ANYA teljes szerviszel ... Aztan hogy elengedni ??? soha sem szabad annyira tartani erövel hogy egy napon nem tudjuk elengedni ?

Anno a lanyam turistikai szakra jart es mar 16 evesen utazott egy ket barattal vilagban . Nem volt semi hiszti ugy volt vezetve nem nevelve , önbizalom es önertek tudatt volt a fontos .

28. Sly7105 (válaszként erre: 27. - M0ncsa)
2017. máj. 3. 08:25

Köszi.

Akkor még neked valóban messze van ez az érzés, de nem is kell ebből cirkuszt csinálni az biztos, csak arra szerettem volna rávilágítani a cikkel, hogy milyen érzéseket kelt egy ilyen helyzet az anyákban és bizony nem olyan könnyű elengedni, de el kell és ha már el kell, akkor tegyük optimistán, boldogan, az ő érdekében.

27. M0ncsa
2017. máj. 2. 22:37

Jo kis cikk volt.

Bar en meg tavol allok attol a naptol, amikor a gyerekek lelepnek (ovodasok), valoszinuleg eleg hamar elkoltoznek majd, legalabbis reszben, mert nalunk nincs ertelmes egyetem.

Gyerekkent eleg hamar elkoltoztem otthonrol, es sosem ertettem az ekoruli cirkuszt a szulok reszerol. Hat, majd meglatjuk, en hogyan viselem :D


Koszonom meg egyszer, jol csinalod, csak igy tovabb.

26. Sly7105 (válaszként erre: 19. - Globus)
2017. máj. 2. 18:00
De nem tudhatod, szerintem aki 70 évesen kezd bele ilyesmibe, az szuper és becsülendő. Persze ezek ritkább esetek, de anyukám is pár éve még eljárt nyugdíjas tornára, nagyon szerette, akkor épp 70 közeli volt. Nem is arra gondolok, hogy új hobbikat kellene most keresni feltétlenül, de hogy több szabadidő jut, az biztos, és ezt fel lehet használni akármire.
25. Sly7105 (válaszként erre: 23. - Schnuffiland)
2017. máj. 2. 17:57
Köszönöm szépen! Pozitívan szemlélődöm, de néha legbelül vannak kétségeim, de ezek csak a sajátjaim, nem szabad senki másra kivetíteni, ez csak egy anya szokásos aggodalma... A nagymamaságra őszintén kíváncsi vagyok, annál is inkább, mert a kisbabák a gyengéim. Remélem majd igénybe vesznek néha :)
24. Sly7105 (válaszként erre: 21. - Dolcsy1989)
2017. máj. 2. 17:55
Hagyom kibontakozni, igen, ez a legjobb szó rá, mert mindkettőnknek új helyzet ez valóban. És azt gondolom, hogy akkor tudunk beleszokni könnyen ebbe a helyzetbe, ha adunk egy kis időt egymásnak, egy kis teret, hogy mindenki abban az új dologban keressem meg a helyét, ami adódott. Köszi a pozitív jelzéseket ! :)
2017. máj. 2. 17:21

ez nagyon jó cikk volt :)

a cikkíró személyes gondolatai rám nagyon pozitívan hatottak, és nagyon tetszik ez a hozzáálás a témához: nem kell elbagatellizálni, ha valami fáj- de túl kell lépni rajta és azt nézni mi az a pozitívum, amit a "gyerek" elköltözése hoz :)

Mégegyszer gratulálok a remek személyes hangvételü cikkhez és kívánom, hogy a cikkíró élje meg a nagymamasággal járó boldogságot és egyben kétségeket is, mert ezek ugyan úgy hozzátartoznak- hiszem, hogy mindezt pozitív hozzáállással és optimizmussal fogja tenni

2017. máj. 2. 16:32

Felre ne eetsetek abszolut nem teng tul. Nagyon jol csinaljak az en szuleim is.

Pedig fel volt adva nekik a lecke. 19 evesen mar nem laktam otthon. Egy szem gyerek....nem lehetett konnyu.

Most mar atveszeltek.

Jol csinaltak.😊

1 2

Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook