Kihez forduljak?Depressziós lettem? (beszélgetés)

Hát...pedig egoista lettél, ami nem is csoda. Általában az emberek szeretik kényeztetni az egójukat, ami "hozzászokik" ehhez és ugyanennyit, ha nem még többet igényel időről időre.

Egyszerűen fedezd fel magad, hiszen a külső nem minden, sőt...SEMMI. Múlandó, tehát nem kell miatta többet bosszankodni a kelleténél. A lelked viszont egyedüli, megismételhetetlen és te magad vagy. Ezt tartsd szem előtt! A picit pedig akár megbántad, akár nem, a tiéd. Gondolj bele, hogy ő nem a szépégedet nézi, ő nem hagy el téged. Ha más nem is, ő szeret téged és éppen ezért szeresd te is őt.

Jó meglátás. Tényleg pozitívum. Egy lépés előre, csak így tovább. :)

Ha úgy érzed, hogy fel kell keresned egy pszichológust, akkor tedd meg. Egy szakember ilyen téren ugyanolyan fontos, mint a "mezei" tanácsok. Szerintem egyébként az első lépésnek annak kellene lenni, hogy elfogadod és megszereted magad, hiszen ha saját magaddal hadilábon állsz, másokkal sem lehetsz másképp. ;)

pnt ezt, hogy ne nyafogjak... tűrjek el mindent.... végülis ez a nők sorsa...

meg h én jöttem ide lakni és ezért is nekem van kuss. bele kell törődnöm. na mindegy.

Köszönöm, lehet erre volt szükségem.... Egyetértek az irománnyal viszont van , ami nem áll meg. A 9 órási hazajövetel 1 x fordult elő.

És igen mehetnékem van, de mégsem megyek.

Mert nem tehetem meg a gyerekem mellett.

A ruhásszekrényembe pakolást pedig rühellni fogom ha a fene fenét eszik is, mert akár a szexuális segédeszközeinket is megtalálhatná!

Azthiszem tudom a hibámimat, sőt mindíg megfogadom h másképp csinálom, de nem megy...

Lehet hogy anyámnak kellett volna néha kicsit rendbe raknia a lelkemet, úgy mint az előző hozzászólónak.

Végig olvastam irományodat, s azt mondhatom hogy egy hisztis tyúk vagy akinek semmi nem jó!!! Kaptatok egy szintet a lakásból, ingyen és bérmentve, az anyósod vigyáz a babádra, de neked ez sem jó! Élnéd azt az életet,melyet megszoktál de előre nem gondoltad végig, hogy egy gyerek felelősséggel jár. Az a bizonyos 10 kg aggaszt, melyet magadra kaptál, s melyet nagyon könnyen le lehet dobni, ha van egy kevés akaratod, de ahogy látom a helyzetet, abból hiányba szenvedsz, viszont vádolni mindenkit tudsz a környezetedben. Én is szolnék, ha egy csecsemővel este 9-kor jönne haza a menyem, hiszen az a asszony aki szóvá tette, nevelt gyereket, s tudja hogy a gyereknek/csecsemőnek rendszerességre van szüksége, s nem arra, hogy a anyja mennyi időt tölt szüleinél. Nem értem anyádat sem, hogy miért nem szólt, "lányom, most be fejezzük, s indulj a gyerekkel haza!" Én megtettem volna bármennyire szeretem a lányomat. Szapulsz mindenkit a környezetedben, de önmagadba nem nézel, pedig jó mélyre kellene ásnod, hogy saját hibáidat is észre vedd. Itt nem csak az férjben, anyósban s család többi tagjában van a hiba, hanem benned. Kemények a mondataim, lehet hogy utálni fogsz, de nem érdekel. 16 évet éltem az anyósomékkal s tudom milyen nehéz a közös nevezőt megtalálni, de meg lehet, ha az ember egy kicsit alkalmazkodik, s nem csak azt látják, hogy a menyük flangál jobbra, balra, a lakás szalad mint a csatatér, a gyerek örökké le van passzolva mert mehetnékje van.. Hányszor tetted fel magadnak a kérdést, hogy szereted-e illetve szeretted-e a férjed? Azon kívül hogy sok mindenről le kellett mondanod, mit tettél cserében? S folytatom át kell rendezni az egész életed, akár tetszik akár nem, mert hiába mész vissza anyádhoz azt a gyereket fel kell nevelni, s a gyereknevelés nem babazsúr. Azt hiszed hogy egyedül olyan könnyű lesz?! Nem, nem, nem lesz könnyű! Két ember helyett kell dolgoznod, ami azt jelenti, napi 10-12 óra meló, közben a gyereket bölcsibe, oviba, iskolába kell vinned, foglalkoznod kell vele, ha nem akarod hogy az utca nevelje! Vagy úgy gondolod, hogy majd az anyádék helyetted felnevelik?! Egy ideig segítenek, de a végtelenségig nem, főleg ha látják hogy piciny leánykájuk nem az unokájukkal foglalkozik. Mint írtam, egy gyerek nagyon sok lemondással jár. Le kell szokni (egyenlőre) a szoliról, a menő cuccokról, kozmetikus havonta 1-szer, fodrász 2-3 havonta s sorolhatnám még egy darabig.. Ellenben meg kell tanulnod spórolni, hogy ne legyetek mínuszban.. s ebben kérheted az idősebb, tapasztalt környezetedben lévő családtagok segítségét. Azt hiszed hogy az örökös hisztiddel sokra mész?! Nem! Egy ideig elviseli a párod, de a végtelenségig nem! Valamit, valamiért! Nem akarok hogy elmenjen otthonról, vigyél haza 1-2 dobozos sört, lepd meg vele, ez egy gesztus, lássa hogy foglalkozol vele, s egyből jobb lesz a kedve, s nem fog elmenekülni ha nem áll örökké a "bál".. Próbálj lecsillapodni, most igazán nem lenne jó ha gyógyszerekkel tömnének s úgy néznél ki mint egy debil, (ráadásul híznál még 10 kg!), aki mást nem csinál mint alszik, alszik, néha magához tér, megeteti a gyereket, aztán vissza zuhan a kómába! Egyetlen mondattal helyre tudod hozni magad, ha akarod! Leirom mit tanulj be, s a nap bármely időpontjában alkalmazhatod, annyi ideig ameddig le nem csillapodsz s minden mellékhatások nélkül!

NAPRÓL, NAPRA, PERCRŐL, PERCRE EGYRE JOBBAN ÉS JOBBAN ÉRZEM MAGAM, NEGATIV ESEMÉNYEK NEM BEFOLYÁSOLJÁK KÖZÉRZETEMET..

Ha ezt a rövidke mondatot megtanulod rövid időn belül elfog múlni a depis hangulatod, s ezt halál komolyan mondom. Naponta tervezd meg mit fogsz csinálni, mit fogsz főzni.. oszd be az idődet, beszéld meg a pároddal, mit szeretne vacsorára enni, főzzél, mossál, takarítsál, neveld közös gyereketeket.. hiszen otthon vagy ez a munkád. Ha jól szervezed a napod, azt veszed észre hogy otthon van a párod, tiszta a lakás, s jut egymásra idő, ami egy fiatal pár esetében nagyon, nagyon fontos..

nem 30 vagyok.

Már írtam, hogy régi hoxás vagyok csak sokmindent nem szeretnék nyilvánosságra hozni...

Na ez már kicsit nagyobb baj:( Mármint hogy abban sem vagy biztos, hogy a pároddal akarsz-e élni.

Most néztem meg az adatlapodat..30 éves vagy. Nem jött ez a baba olyan korán:)

Az a baj, hogy már én abban sem vagyok biztos h a párommal akarok e lenni...

Figyu... szerintem tök felesleges volt ezt a fórumot is kiírnom, mert még magam sem tudom mit akarok... Istenem... be vagyok kattanva...

Egyik percben szeretem, másikban gyűlölöm...

Komolyan csajok köszi h segítetek, jöv héten felkeresek egy pszihológust, aztán megírom h mi volt...

Na a másik dolog... Olyan sokmindenkitől hallottam már h én gyűlölöm az embereket... viszont legalább annyira szeretni is tudok...

De pl. van olyan ember akit utálok és még én sem tudom h miért...

Talán mert gyagyás vagyok.

Igen, de ő anyafüggő.

Azt mondta h ne foglalkozzak vele, meg h őt nem érdekli ha az anyja duzzog.

Pff..

A szekrényembe hajtogatásra meg annyit mondott neki, viccesen, hogy anya tudod ez nem esik nekünk jól....

Pff...

ennyi...

Ugyan...ne ostorozd már magad..ez így esett, és ezzel már nincs mit tenni..ott a baba, és kész. Inkább arra kellene törekedni, hogy a pároddal megértesd azt, hogy Neked mért ennyire rossz.

Nem tudnátok sehogy sem külön költözni?

Emiatt is bűntudatot érzek, hogy én is azon gondolkozom, hogy mégesm kellett volna megtartanom.

Igaz ezek nem egy anyához illő szavak???

Borzasztóan is érzem magam:(

sajnálom:( együtt élés a szülőkkel mérgezi a legjobb kapcsolatot is:(

mintha a lányomat hallanám..pontosan ezért nem akar még babát...

Nos az a baj velem, hogy én terhességem előtt elég dekoratív voltam...

Sőt mondhatni nagyon szép...Szerettek a férfiak megbámulni( bocsi nem nagyképű akarok lenni)

MOst meg 10 kiló felesleg van rajtam...igaz nem vagyok kövér, de ahhoz képest amilyen voltam... van rajtam na.

Régebben szoliztam... és úgy öltözködtam hogy csak na...

Most meg ha van plusz pénzünk azon gondolkozunk h mit vegyünk a gyereknek belőle...

Persze csak ha van...Már nem tudok úgy öltözködni , sminkelni, szórakozni, mint régen... bánt... lehet azért is mert fiatalon vállaltam a babát... ( nem terveztük)

A másik dolog... A párom testvére állandóan szapul... nem tudom mi baja van velem, de már többször is odáig fajultak a dolgok , hogy mondtam kész vége elköltözöm a babámmal együtt...Egyébként a legnagyobb baja a féltékenység... féltékeny a babámra mert most minden figyelem rá hárul... Sajnos csak anyukámhoz mehetnék de ott nem férne el a párom is... Csak miatta tartok még ki és miatta lakok még itt a szüleivel.

Külön szinten lakunk igaz bármikor fel -le járás van ,ami ugye nem egészséges...

Eddig nem nagyon zavart , de kezdem kicsit tehernek érezni a "jóindulatú tanácsokat" is.

Nem szeretem ha beleszólnak az életembe. na

Nem szeretem ha kiszedik a szekrényemből a ruháimat, mialatt én orvosnál vagyok és nagyira bízom a gyereket.

Nem szeretem, hogy lecsesznek ha este 9-kor érek haza a gyerekkel..( az édesanyámnál voltunk és a babám végigaludta a látogatást)

Szóval rengeteg dolog miatt kezdek kiakadni és bizony mindezt a páromon vezetem le:(

Egy sörre akart tegnap is kimenni a barátjával és olyan hisztit vágtam, hogy nem is ment és nem is szóltunk egész este egymáshoz...

Nem tudom mi lett velem... A végén már azt mondtam h el akarok tőle költözni, ne folytassuk a kapcsolatot.

Egész éjszaka bőgtem.

Olyan önsajnálat van urrá rajtam , hogy hihetetlen...Nem tudom, teljesen úgy érzem mint aki becsavarodott:(:(:(

köszönöm hogy írtatok, holnap még bővebben kifejtem a dolgokat... sok tényező van ami idegesít pl együtt lakunk s családdal , após anyós, testvér... egy házban de külön szinten.... ez is kiborít

de holnap kifejtem csak nem alszik a babám és már ki vagyok:(