Kicsi kincsem

Honnan is kezdjem?

2007-ben megismerkedtem a párommal. Szerelem volt első látásra. Rögtön össze is költöztünk, egy év múlva össze is házasodtunk. Megegyeztünk, hogy nekiállunk a baba dolognak. Mivel PCOS-s vagyok, rákészültünk a várakozásra. Októberben végén volt az esküvőnk. Novemberben álltunk neki a baba projektnek. Ami úgy sikerült, hogy novemberben csak egyszer tudtunk együtt lenni, mert sajnos Őt a munkája elszólította, így decemberben sem történt meg a "dolog".

Én is akkor kezdtem az új munkahelyemen. Január első hete volt. Barátnőm kérdezte, hogy mikor volt meg utoljára? Hát, november 20-án. Őszintén, nem gondoltam, hogy terhes vagyok,

PCOS-s vagyok, egyszer voltunk együtt... kizárt.

De tévedtem. Jól emlékszem, vasárnap reggel volt, vártam a párom haza. Előző nap kaptam egy tesztet, csináljam meg. Vasárnap reggel rögtön olyan erős két csíkos lett a tesztem, hogy majd le estem a székről! Nem akartam elhinni! Mentem is dokihoz, akkor már 7 hetes terhes voltam.

Ott dobogott a kicsi szíve. Olyan boldog voltam.

2008. augusztus 31-re írtak ki. Csodálatos terhességem volt. Nem voltam rosszul, alma kompóton kívül mást nem kívántam. :) De a kilók így is feljöttek.

29-én kellett befeküdnöm a kórházba. Babóca nagyon jól elvolt odabent. Szerettem volna hazajönni, de nem engedtek, mert azt mondták valami nincs rendben vele. Hol a magzatvízzel volt valami, hol a köldökzsinórral. Mindegyik orvos mást mondott. Féltem és nehezen viseltem a kórházban töltött napokat. Szeptember 5-én a reggeli vizitnél a főorvos hívott a vizsgálóba. Közölte, szedjem össze a cuccaim és menjek a szülőszobára. Szülünk. Nem tudtam sírjak, vagy nevessek. Gyors telefon lett volna apának, ha a telefonom nem mondja be az unalmast. Nem baj, van másik... ami szintén akkor romlott el...

Gondoltam, ennék rosszabb már úgysem lehet. Egyik szobatársam odaadta a telefonját. Végre elértem apát. Hát hol volt? Tesómmal Pesten, a dugóban. Én meg a megye másik végén. Le szülőszobára, vérvétel, burokrepesztés, borotválás, pezsgőkúp, zuhany. Felraktak CTG-re. Pont délben volt az első fájásom. A következő 20 perccel később. Hát, gondoltam, a férjecském biztos ideér, elég ritkák a fájásaim. Ahogy ezt így kigondoltam, jött is a következő, innentől kezdve egy órán át 5 perces fájásaim voltak. Közben drágám is odaért. Kicsit bántva éreztem magam, mert amikor sógornőm szült, ott voltak a szüleim, hozzám meg nem jöttek. De legalább párom ott volt.

Visszatérve, már olyan 2 óra lehetett, amikor már el sem múltak a fájások. Kaptam oxitocint, meg szurit is még. Ketten voltunk apával, bejött szülésznő, mondtam, hogy ingerem van. Az még nem lehet! Hát de van. Odajött megnézni, kiabált a dokinak, kapta szét az ágyat, mert már látszódott a feje az én kicsikémnek. Nyomtam, de nem jött! Elakadt, a szíve lelassult.

Az egyik orvos nyomta a hasam, a másik vákuummal húzta. Így 2008. szeptember 5-én 15 óra17 perckor megszületett kisfiúnk, Attila. Nem sírt,csak nyögdécselt. Lemérték: 3500 gramm és 49 cm! Pont, mint gondoltam.

Kedden mehettünk volna haza, de besárgult. Aztán felhelyezték a gyerekosztályra. Nem volt tejem sajnos, de jártam hozzá és próbáltam szoptatni. Aztán kipöttyösödött. Mint kiderült, érzékeny a bőre és csak az a baj, erős volt a mosószer, amivel mosták a ruhákat. Összesen 2 hetet voltam bent, egyet babásan, egyet babával. :) Azóta Ő már ovis nagyfiú :)

Sajnos a kistesó már nem jön ilyen könnyen, 3 éve hiába várjuk...

Így is nagyon boldogunk vagyunk, le sem lehet írni mennyire! :)