Kétely (beszélgetés)

Ez természetes és érthető. Magam is így gondolom. Azért köszönöm, hogy megtiszteltél a próbálozásaiddal.

Minden jót kívánok Neked, ha nem találkoznánk.

Üdvözlettel: Lhara

Ez volt az első írás, amit olvastam tőled. Nem tudott megfogni. Sőt!

Aztán próbálkoztam más cikkeiddel, azokkal sem jártam jobban.

Valószínűleg azok táborába tartozom, akiket nem érintenek meg az ilyen elvontan leírt történetek.

Biztos vannak, aki élvezettel olvassák, úgyhogy írj nyugodtan, főleg ha ez segít a magánéleti problémáid átvészelésében. Legfeljebb aki nem akarja, nem fogja elolvasni. Mint például én. :)

Bocsánat mindenkitől, hogy csak most reagálok, de mindennnek eljön az ideje... itt vagyok.

Kedves Encsi82! Ezt a kérdést nekem vagy Spinellinek tetted fel? Ha nekem... tisztelettel válaszolok. A gondom... gondjaim egyre másra oldódnak ezzel kapcsolatban, tehát jelenidőben már nem is igen érdemes szólni róluk... a kételyeim szinte mind teljesen a múlté.

Kezdetekben nem értettem miért ez a "kényszer" rajtam, hogy írjak. Szinte betegnek éreztem magam... őrültségnek, hogy mégis leírtam mindazt - amit visszaolvasva ugyan érdekesnek és bennük sok esetben az életem addig megmagyarázhatatlannak tűnő dolgaira adott választ találtam -, de sehogyan se éreztem normális dolognak, hogy pont nekem kell ezeket megtennem. A kényszert általában rosszul viseli a legtöbb ember, de engem még az is zavart, hogy "nem tudok írni". Igaz, hogy az iskoláimban jól ment mindig az irodalom és nyelvtan tanulás, tán némi érzékem is megmutatkozott az irodalom értése terén, de nem volt ilyen irányú végzettségem. Ebből adódóan pedig szilárdan hittem, hogy csak silányságot művelhetek ezen a területen. A büszkeségem meg nem engedte soha, hogy kóklerséget vállaljak föl. Azért van benne valami, hogy ezek után féltem a kóklerségtől, nem?

Ez egyébként ma sincs másként... de mintha valami mégis oldaná ma már ezeket a félelmeim. Talán mert elég sok értő olvasómra leltem időközben... kapok bíztatásokat is, de nem utolsó sorban örömöt érzek írásközben. Jó hatással van rám... ezért nem hagytam abba azóta sem.

Ilyen önrefelxiókat én is fogalmazgatok, elég gyakran...de többnyire csak a fejemben.

:)