Két éves kislányom egyre akaratosabb.Más anyukák ezt hogy küzdik le? (beszélgetés)

:( nektek aztán tényleg vannak rossz tapasztalataitok, megértelek - én is szívesen játszok más gyerekeivel, de sajnos az enyémre nagyon kell figyelni, ha átlagos gyerek lenne semmi gond nem lenne ebből.

Előbb már leírtam, egyszer mi is vittünk cukrot, és bele sem gondoltam, hogy más gyereknek meg kelleni fog, eleve rámjött az ideg mikor láttam, hogy milyen sokan vannak lent. A fiam otthon örömében kiugrik a bőréből, hogy megyünk a játszóra, aztán ilyenkor meg nem megy be..

a legrosszabb gyerek is rögtön lehiggad ha kap néhány jó szót, igy állítottam le azt a 4 éves kislányt aki megrángatta a gyerekemet(nem az enyémre haragudott, az anyukának szólt a műsor mert pici tesóval voltak lent és féltékeny volt a lány ezért folyton rosszalkodott hogy az anyja rá is figyeljen.)na én megdicsértem a ruháját milyen csini, mindig így voltam vele, egy idő után megszeretett minket és a gyereket is békén hagyta.

sajnáltam az anyukáját, mert panaszkodott hogy nem tud a többiek közé menni, mert a lány mindig rosszaságon töri a fejét, ezért egyedül sétáltak stb.és féltékeny volt a tesóra is.

jó nagy érzéketlenség - én mosolyogtam a kislányra, és mondtam a fiamnak, hogy nézze - kiszínezi a rajzot, meg hogy próbálja meg ő is :)))

Egy ideig bejött, kár hogy nem jött oda az anyukája.

Szegény kicsimmel nemigen beszélgettek még más anyukák, sem a barátnőim, sem a rokonok a nagyszülőket leszámítva.

Két szomszédunk viszont mindig bohóckodik neki, őket szereti. Meg a zenebölcsit tartó nőt is nagyon kedveli, mert kedvesen szólítja meg.

hát én teljesen meglepődtem, mikor egyszer lementünk a dobozos smarties cukorral - mivel mindig bementünk a kisboltba zsömléért, vagy innivalóért, ott mindig kért ilyen cukrot -ott van a pénztárnál az ő szemmagasságában :)) amúgy is csak játszott vele. De általában egyedül voltunk a játszón, vagy eltettem a cukrot, nem emlékszem - akkor viszont sokan voltak és 5-6 éves gyerekek rögtön letámadták, hogy adjon - ez meg majd összeszarta magát. Egyik kislány meg is kérdezte, miért remeg a kisfiú.

Persze én vagyok a hülye, de magamból indulok ki - eszembe se jutott - vissza tudok emlékezni 5-6 évesen oda nem mentem volna idegen gyerekhez bármit is kérni.

Mindegy, tanultam az esetből.

az enyém pont ilyen odaszalad belerajzolna...de rohanok utána, hogy ne legyen belőle baj...csak sokszor meg se várják odaérjünk...ilyenkor szokták neki mondani jobb ha nem lennél itt stb.

egyébként nem baj, ha látják a másik bele tud piszkálni a játékukba,csak legyen ott valaki aki segít nekik hogy együtt játszanak.erre minidg figyelek...rohanok :)

Teljesen így van, ahogy írod. Én elhiszem, hogy fárasztó egy gyerekkel otthon, de a játszótér nem gyermekmegőrző (bezzeg az oviban hogy az óvónő fejére tudják olvasni, ha az udvaron nem a csemetéjével van elfoglalva). Én is folyton játszottam velük, ott álltam a csúszdánál, én voltam a sorompó, hogy sorban menjenek. A hintánál én voltam a fő lökdöső, mert csak óbégattak, hogy anya, lökjél meg, de ők meg ültek a padon és osztják az észt. Szóval én is más gyerekét is bevontam, hiszen az enyémek is úgy tanulják meg, nem? És nekem is sokkal könnyebb lett volna, ha van ott egy partner és ketten mondjuk, hogy ezt hogy kell, hogy illik, stb. Arról már nem is beszélve, hogy az ügyeletes orrtörlő, meg itató is én voltam.

Na meg még ami különösen tetszik: jön az anyuka a gyerekkel, egy szál pöttyös t.rudi a kezében. A homokozó kellős közepén kinyitja és eszi a gyerek. Ha meg odamegy más gyereke, akkor vérig van sértődve az anya, hogy milyen neveletlen. De ugyanezt más anyuka eljátszotta fagyival és még sorolhatnám. Mi is szoktunk levinni kekszet, gyümölcsöt, amit fönt megmosok, megpucolok, felszeletelek, hogy mindenkinek jusson bőven.

Ezek inkább ilyen emberi dolgok.

ha két felnőtt is van az már jó - egyébként annyira nem örülök annak, hogy a többi anyuka csak a padon ül. Emiatt sokszor ment el a kedve a gyerekemnek - békésen homokoztunk, és odajött hozzánk egy gyerek, rögtön elkezdett azzal a játékkal játszani amivel épp játszottunk, próbáltam bevonni, de közben a fiamnak ment el a kedve - rengetegszer volt ilyen. Ha odajött volna az anyuka is és hoz játékot is, akkor cserélgethették volna én meg tudok annyira figyelni a fiamra, hogy ne a menekülést válassza a játék helyett.

A múltkor sokan voltak lent, elég nehéz volt becsábítani, de kitaláltam, hogy krétával rajzoljunk. Persze alig húztunk egy vonalat egy kislány odajött hozzánk, az anyukája hintázott úgy beszélgetett egy másik anyával. Azt mondja kérjél a fiútól krétát biztos ad. Persze a fiam magához szorította a krétáit

erre a csaj - vagy nem.. és még el is húzta a száját :))

Mondtam a kislánynak, hogy várjon csak, és adtam neki a táskámból krétát - így megúsztuk azt, hogy a fiamtól vegye el :)))

Sajnos a kicsi összefirkált mindent, amit a kisfiamnak rajzoltam, nem csoda, hogy elment a kedve - na ha akkor odajött volna a lány anyukája és rajzol a lányának, akkor a fiammal egymás mellett el tudtak volna játszani és talán pár perc múlva már együtt nevettek volna.

Ennyin múlik.

De úgy látszik a játszótér nekünk nem jött be.

legalább valami jó is eszembe jut.

Na megyek, mert a párom most ér haza,jó éjszakát!

holnap benézek.

Az már tényleg túlzás, elhiszem, hogy baromira eleged van a játszótérből - jó hír hogy legalább az óvónőtök normális (reméljük:)) és legalább ott nem lesznek ilyenek.

Egyébként a múltkor elszedték a fiamtól a lapátot, a másik gyerek anyukájával együtt biztattuk a fiamat, hogy kérje vissza - és visszakérte :))) Szerencsére vannak normális anyukák is :)

Egyébként ha hozzám is odajön egy kicsi mindig kedvesen beszélgetek vele, meg sem állnám - olyan aranyosak :)) De a többség nálunk sem beszélget a gyerekekkel, a fiammal még egy anyuka sem játszott.

Szerintem sem a gyerek a hibás. Olvasni is rossz ezeket a példákat. De mindegy.

A játszótéri nagyfiú anyukája elég bunkó volt, szerintem meg kellett volna kicsit szidnia a fiát, esetleg egy-két percre elvinni a csúszdától, de ehelyett fogalmam sincs mit, de mondott valami bunkót nekünk, én meg mehettem a zokogó fiammal haza. Hetekig nem akart bemenni a játszótérre. És ez tavaly volt - néhány hónapja valaki felment utána a mászókás csúszdán, erre lelépett a másfél méter magas mászókáról a semmibe (oda se nézett, csak a gyereket leste és hátrált) az apja kapta el.

De a játszóházban jó, azt nekünk találták ki.

Barátnőm fia meg tiszta apja, vezéregyéniség (alfa-hím :))) Őket elhagyta az apuka a szülés után nem sokkal de amúgy félelmetesen bunkó és erőszakos ember - ezért számít sokat a nevelés, egy talpraesett gyerek sokra viheti, ha megtanulja, hogy ne erőszakkal érje el amit akar.

igazából azt szerettem volna írni, hogy sok olyan helyzetben is megvédenek amikor nincs is mit,mert baj meg vita csak a másik szülő fejében van-pl. megfogta egy kislány kezét és a szülei rögtön az enyémnek ugrottak hogy bántani nem szép dolog.Ebben nem volt rossz, a gyerekem kedves volt-mindketten mosolyogtak, persze a szülői bemondás után a kislány is elzavarta hogy ne bánts engem, mindezt kapta egy kézfogás miatt-erre akartam célozni.olyan sosem volt hogy egy kisebbet nagyobbat hagytam volna hogy bántson!

sőt ha megijesztett mégis valakit, mondjuk agy kisebbel akart kergetőzni a kicsi pártjára álltam és én védtem meg a sajátomtól,közben mondtam neki hogy a kicsikkel finoman mert ők még nem tudnak úgy játszani,és a picinek a saját anyjától kellett volna hallania, nem baj a kisfiú már nagy, csak próbált volna kergetőzni veled.legalábbis én sokat magyarázom a gyerekemnek.sok szülő meg egy szót sem szól,csak ha fegyelmeznek, hallom a hagyjuk, nekem ez fura, ha hozzám odatipeg egy pici biztos beszélgetni kezdek vele.

Nos, ne haragudj, de nem a gyerek a hibás, ha öngyújtóhoz jut és nem a gyerek a hibás, ha a kút nincs letakarva, meg azért sem, mert 6-7 évig a szalma ott van hagyva szabadon hozzáférhetően. Ha ilyenkor megsérül valaki nem a gyereket ítélik el, hanem a szülőt. Pontosan ezért. Na mindegy, nem vagyunk egyformák, és nem gondoltam, hogy agyba-főbe püfölöd a gyereket, de akkor sem értek egyet a testi fölény használatával.

Mint ahogy Mccanzi (bocs, ha rosszul írtam) is írja, vannak erőszakos emberek, gyerekek, azokat fékezni kell. De nem erőszakkal (a gyerekek esetében).

Sajnálom a kicsit, vannak ilyen esetek is. És persze, hogy ilyenkor a kisfiad megrémül és nem érti, miért van a falhoz nyomva. Én sem arról beszéltem, hogy egy durva gyereket a szeretettel kell csendesíteni és csendben tűrni kell. De ha jól utánanéznél, tuti, hogy találnál az erőszakos nagyfiúnál valamit, ami miatt olyan. Pl. el van nyomva otthon, az oviban vele csinálják ezt, stb.

" szülő megvéd előtte, helyette lerendezi a vitákat stb. az az iskolában egyedül nem fogja tudni kezelni a többieket,magát sem."

de azért az nem mindegy milyen vérmérsékletű és milyen korú gyerekről van szó. Én nem védtem meg a gyerekemet a barátnőm vadóc fiától (mert nem egy anyától hallottam már, hogy ne szóljon rá senki az ő gyerekére- gondoltam majd ő rászól a gyerekére, de nem tette)

A fiú egy hétig minden játékát elvette tőle, nem azért mert ő akart velük játszani, csak hogy ne legyen a fiamnál. Falhoz nyomta, meg állandóan fejhangon kiabált. A fiam úgy kikészült a hét végére, hogy mikor elmentek aznap bementünk a játszóra és kimenekült a homokozóból mikor jött felé egy kisfiú. Azelőtt semmi gondunk nem volt. Sose volt vagány gyerek, de nem félt a többi gyerektől, csak néhány felnőttől. (ebből is látszik, hogy alapból félős volt, de ez az élmény szorongást váltott ki belőle) Végre rávettem, hogy lecsússzon a többi gyerekkel, akkor meg ráüvöltött, egy nagy fiú, onnantól megint kezdhettem elölről.

Nem tudom, hogy félreérthető volt amit írtam?

Gondolom ti sem gondoljátok, legalábbis az idézetek sem arról szóltak, hogy agyba-főbe verjük a gyereket. Ki van hangsúlyozva, hogy nagyon néha, és gondosan mérlegelve. Vannak olyan gyerekek, akik egyáltalán nem tudják, hogy hol a határ. Pld az én lányom még ovis volt, mikor építkeztünk. A szomszéd kisfiúval a szomszéd telken akartak játszani, ahol volt egy kút, ami nem volt letakarva. Mondtam nekik, hogy nálunk annyi hely van. Használaton kívüli istáló. Fészer, anyám tyúkja... minden. Játszanak ott. Mit akartak játszani? főzöcskézni! téglábol csináltak tűzhelyet, s szomszéd fiú hozta az apja öngyújtóját, és meggyújtották (!) ott ahol kb 6-7 éve széna volt felhalmozva. (JÓ SZÁRAZ!) hát égett mint a csoda. Az én lányom tudta, hogy baj van, mégis szaldt hozzánk, hogy ég a pajta. A fiú, meg hazasomfordált. Az anyja megkérdezte: milyen füst szag van. Ég valami? - Neeem! - mondta a gyerek. Végül is a pajta porig égett, de legalább nem terjedt tovább a tűz. A férjem haza hozta a gyereket (az albérletünkbe) és ölbevette, elmondta neki, hogy most ebből óriási baj lehetett volna! Most sajnos el kell fenekeljelek, hogy soha ne felejtsd el, hogy nem szabad ilyet csinálni. 4-5-öt kapott a fenekére, miután bújt az apjához kicsit pityergett és utána minden rendben volt. Nem tört össze a lelke, tudta, hogy rosszat csináltam, meg kaptam a bűntetést- Szeretnek, tanítottak. Többször nem volt ilyen gond. Bármikor emlegettük az esetet, nem volt beteg tőle, még a fenekelést sem említette, felszabadultan nevetett rajta,meg a "számla" ki volt egyenlítve. Nem emlékszem rá, hogy utána bármikor is kapott volna, akár egy fenekelést, vagy bármit. Vagyis 14 éves korában, mikor beszólt az apjának ( egy pofont) minap mondtam neki, mikor helyeselt hogy az öccse is meg lett bűntetve. Neked jó volt az a pofon? - Igen! megérdemeltem! mert ezt... meg ezt mondtam.

Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy majd visszaüt akár a testvéreinek, vagy az anyjának!!!

Attól mert kellő időben, kapott kettőt, hármat?!?! Azt nagyon jól tudja, hogy nem lett volna szabad. Én csak a határ átlépésről beszéltem.

Végeztek egy felmérést egy óvodában, ahol jó nagy udvar volt, és egy elég forgalma út mellett.

Kerítés volt. Nyugodtan játszhattak a gyerekek. Egy alkalommal elbontották a kerítést. Mit gondoltok a kicsik elkószáltak? Nem! legalább 2-3 méterrel bejebb játszottak csak. A gyerek akkor boldog, ha tudja, hogy itt a határ, eddig mehetek.

Jaj, és eszembe jutott az is, bocsi ha túl hosszú vagyok, de ez a téma.. olyan gondolatindító. Szóval muszáj hagyni, hogy a gyerek is kifejezhesse az érzelmeit. Amikor még pici 2-3-4-5 éves, akkor ha szomorú, ha mérges, ha tehetetlen, ha fáj valamije, akkor vagy sír, ordít, vagy dobál, csapkod, dühöng. A 6-7 éves gyerek sem tudja még igazán mi is a baja, de talán ő már el tudja mondani, hogy mit érez pontosan.

És ha ezt kiölöm belőle, mert uralkodjon magán (azt is meg kell tanulni), nem ordíthat, ha mérges, nem sírhat, ha dühös, akkor leszokik róla, hogy nekünk megfeleljen. Aztán amikor tiniként csinál valami borzasztót, vagy hülyeséget, akkor jön az: hiszen én mindent megadtam neki, jól neveltük, olyan jó gyerek volt, de mostanában nem mond el semmit. Én sem mondtam, a szüleim olyan tévhittel vannak rólam, hogy csak na. És konkrét eseteket tudnék felsorolni, hogy hol, melyik beszólásukkal rontották el, amikor kisiskolás voltam.

Most lehet, hogy nehéz a hisztit elviselni, de elmúlik és később olyan jó, amikor hozzánk fordulnak a bajukkal.

igen sokmindent másképp mondtak, gondolom a védőnőm is ezért mondott olyanokat, hogy csuklásra adjak neki pár csepp narancsot. A dokinő szerint nem baj, ha csuklik, nem is adtam neki semmit az anyatejen kívül hat hós koráig.

Most nyílt is egy új topik, a korai hozzátáplálásról van szó, mert anyáink is így tették - remélem azért bagózni nem fognak :)

Szerintem nem nagy idő az a hat hónap nyugodtan lehet addig várni, én még örültem is hogy nem kell a bébiételekkel pepecselni, persze lehet mások unatkoznak azért kezdik jóval hamarabb? Meg sokan abban hisznek, hogy válogatósabb lesz a gyerek, ha később kapja a hozzátáplálást, én ebben sem hiszek, nagyon jó étvágyú volt a kisfiam, csak mikor jöttek a fogai akkor evett kevesebbet, meg két évesen kicsit válogatós lett. Mindig átlagos súlyú volt.

Hát lányok! Büszke vagyok Rátok! :) Az én történeteim teljesen ugyanolyanok, mint ében11-é. Ugyanaz, ha a kisfiam hozzáért a hintán a picihez, letörölték a kezét és mondta az anyja jó hangosan, félig hátra, nekem, hogy majd otthon jó alaposan megmossuk, ne aggódj kisfiam. Hát kész voltam. Minek jön akkor le ide a játszóra? Van olyan anyuka, aki ilyen fertőtlenítő zselével jár le és folyton kenegeti a gyerekét. Látnátok néha az enyémeket... :) Én is meghagyom nekik az alkotói szabadságot. :) azokért a dolgokért, amiket nem szándékosan csinálnak, feldöntenek valamit, kiborul valami, akkor buzdítom, hogy segítsen helyretenni, összesöpörni a virágföldet, stb. Még a mai napig (7évesek) hallgatom, ha valamit számon kérek rajtuk és én nem csinálom, vagy ilyesmi. Akkor vagy megbeszélem velük, hogy igazad van, vagy valamiért rosszul látja a dolgokat. Ma már remekül elrakják a játékukat, visszateszik a könyvet a helyére, de persze sokszor kell őket emlékeztetni rá.

A 9hónapos-ragacsos-felmosós történeten meg röhögnöm kell. Én örültem, ha egy szobában maradtak, nemhogy felmosás alatt magyarázzam, hogy most nem jöhetsz be a konyhába. Nem is látja, hogy mi folyik ott. Porszívózni "segítettek", de akkor mostam fel, amikor aludtak. Ma meg már tudok szólni, hogy vigyázz, csúszós, felmostam. (aztán valamelyik mindig landol)

Még ami eszembe jutott: Apósomék mondták, amikor 3 évesek voltak a fiúk: hát ezek a gyerekek nem tartanak tőled egy kicsit sem. A válaszomon meg kiakadtak: Én nem is akarom,hogy tartsanak tőlem, azt szeretném, hogy tiszteljenek, szeressenek és azért csináljon meg valamit, mert én kérem és tudja, hogy akkor örömet szerez vele. Azóta hallgatom, hogy nem is hiperaktívak, csak túl engedékeny vagyok. Na persze...

Mondjuk én eleve utálom az erőszakot, a férjem is, ha eldurran a feje, legfeljebb csak felemeli a hangját. (akkor lapulás van) És a fiaim imádják, és első szóra (!!!!!) szót fogadnak, amit kérünk. Legtöbbször. :)

Na, a lényeg a lényeg, hogy a 2 és 4 éves kor nagy fordulópont a gyerek életében. Nem akkor kell őrmestert játszani. A főnök én vagyok, de következetes, magabiztos, határozott kiállással ezt nagyon is jól veszik.

És még valami: mi hányszor nyavalygunk, hogy nincs kedvünk főzni, vagy századjára elmesélni ugyanazt, vagy megint a boltba menni ebédre valóért, vagy sorban állni a postán. Vagy egyszerűen esik az eső és rossz kedvünk van, vagy más gondunk van. És azt meg a szegény gyereknek is el kell viselnie. Mert vele vagyunk türelmetlenek, vele veszekszünk csip-csup dolgokért, hamarabb elszakad a cérnánk, mint máskor. Ez oda-vissza érvényes.

Ez durva..

Én is elővettem anyukám terheskönyveit.:) Cigizésről nem volt szó benne , de gyakorlatilag minden pont az ellenkezője annak, mint amit most tlaálnak helyesnek.

(pl: órára evés- igény szerint szoptatás; hozzátáplálás elkezdése, stb.)