Kell a gyerek? (beszélgetés)

de ha mégis gyereked születne, akkor már biztosan nem éreznéd tehernek, hanem beindulnának az anyai ösztönök.

Fiam születése előtt nem titkoltam, hogy nem szeretem a gyerekeket ( azért az idegeneket most sem ), én szerelmes voltam a férjembe, nem ellaposodott kapcsolat volt, és ahogy megszületett, teljesen megváltoztam, a gyerek lett a központ, stb. Bár nem voltam gyesen, mert anyukám friss nyugdijas volt és vállalta

és érdekes módon a fiam születése után egész más szemmel néztek rám azok, aki megszólták a gyerektelen párokat. Fiam 1991-bn született és örülök, hogy van nekem.

Pedig a születése előtt, igaz tanultam, de nagyon távol állt tőlem az anyaság. Gyorsan elszállt ez a 27 év és egyáltalán nem volt fárasztó vagy kimerítő.

Nem kell. Azért mert mások elvárják?

Boldogságot nem csak egy gyermek nyújthat az életben.

Csak, hogy jól értem e? Nem a saját kapcsolata van ellaposodva, hanem másoké, akiknek nyűg a gyerek, de benne kell maradni egy ellaposodott kapcsolatba a gyerek miatt, akitől szabadulnának, de nem tudnak, mert a gyerekek szeretik a mamahotelt vagy ha még is elköltözne, akkor is életük végéig meg kell majd játszaniuk, hogy a gyerekük fontos.

Bár, hogy újra olvastam lehet, hogy még is a saját ellaposodott kapcsolatáról beszél.

Ha erről, akkor nem értem, hogy miért marad benne? Egy igazán karakán nő nem marad benne egy ellaposodott kapcsolatban akkor sem, ha közös gyerek van, nemhogy gyerek nélkül!

Azért számomra roppant érdekes tűnik a fórumindító környezete, ahol egy gyerek nyűg, és szabadulnának a szülők tőlük, de nem tudnak...

Milyen emberek az ilyenek? A legtöbb szülő szereti a gyerekét minden nehézség ellenére. Lehet, hogy csak nekem van ilyen hülye elképzelésem a családról?

Ne törődj mások véleményével, senkinek semmi köze a ti életetekhez!

"Itt ütközik ki a 19. századi és a 21. századi életfelfogás. A 19. században nemzetben gondolkoztak, és úgy tartották, hogy a nemzet nagyságát az állampolgárainak száma adja. Ezzel szemben a 21. századi retorika azt mondja, hogy egy-egy ország vagy nemzet nagyságát nem a lakosok száma, hanem azok életminősége adja. És ez utóbbi felfogásba beletartozik az a gondolat is, hogy egy túlnépesedett Földön vagy egy végtelenül lepusztított természeti környezetben vajon tényleg sokkal több embernek kell-e élnie. A skandináv országokban, ahol egyébként magasabb a születési arányszám, sokkal többen vannak azok is, akiknek egyáltalán nincs gyereke. De mellettük sokan vannak, akiknek három vagy annál több gyerekük van. Ezekben az országokban úgy állnak hozzá, hogy a gyermekvállalás a nő, illetve a pár saját döntése. Támogatják azt is, hogy a pároknak több gyerekük legyen, de azt is elfogadhatónak és normálisnak látják, ha valaki nem vállal gyereket."

[link]

A te fiatal éveidnek már úgyis a végén jársz, akár jöhetne is :DDD

De komolyan: egy ellaposodott kapcsolatba ne vállalj gyereket. Továbbá ha valóban így érzed, kíméld meg a gyerekedet attól, a fizetése nagy részét pszichológushoz kelljen hordania, mert az anyja szerette volna, ha lógva hagyják, ezért megszülte.

Ha úgy gondolod, hogy a gyereked lóg a nyakadon, ne legyen. Akkor nem szabad szülnöd. A gyerek nem egy porcelán tárgy, hogy ha nem akarom vagy nincs kedvem foglalkozni vele beteszem a vitrinbe és majd előveszem ha meggondolom.

Aki pedig beszól, bármiért bármikor beszólhat. Ignoráld ezeket az embereket.

Szerintem a saját döntésünket simán lehet vállalni, és nem tartozunk elszámolni az okokkal.

Lehet azt válaszolni, hogy "így döntöttünk, és nem szeretném ezt veled megbeszélni." Ha kicsit megbántódik az illető, az se baj, okuljon belőle!

Senkinek nem feladata, hogy a másikat "nevelje".

Kedves Mindeni! véleményeitekre lennék kíváncsi.

Miért érzem azt, hogy megszólják és lenézik azt a párt, akinek legalább egy gyereke sincs? Nekem és a páromnak nincs gyereke, viszont családi szinten rengeteg a probléma, és sokat költözünk (Pesti-Vidék) megterhelő. Nincs gyerekünk, harmincas éveink végén járunk. Érzem, hogy elvárják/kell és szeretem is a gyerekeket, mégis, ha belegondolok nem tudnám az életem elképzelni úgy, hogy életem végéig be merjek vállalni egy ellaposodott kapcsolat mellett egy gyermeket. Pedig tudom, hogy "lógva hagynának" bennünket mindenhol, ha legalább egy gyerekünk lenne. Olyat is ismerek akinek terhes már , hogy a gyerek(ek)a nyakukon lógnak most mér életük végéig, de legalább is nagyon sok sok évet elvesznek a fiatal éveikből. Talán egy új társ mellett akivel boldog vagyok lehetne. Eddig egy férfivel érzetem úgy, hogy szülnék neki.