Kamaszok és szüleik (beszélgetés)

Köszi,megfogadom a tanácsodat,azt majd megirom,hogy bevált-e nálunk!Remélem,hogy igen!Köszi a segitséget!

Minden jót kivánok nektek!:)

A legjobb (leghatékonyabb) büntetés szerintem attól eltiltani, amit a legjobban szeret. Ha csavarogni - akkor nem elengedni. Ha gépezni, akkor azt. És tartsd magad ahhoz, amit kiszabtál rá. Pár alkalom után rájön, hogy nincs kiskapu, jobban jár, ha azt teszi, amit te akarsz. Legyél egy kicsit másmilyen, mint szoktál lenni, akkor meglepődik. Ha veszekedni szoktál,akkor ne tedd. Ülj le és beszéld meg vele. Ha hosszan szoktál, akkor most légy rövid.

Én sokszor mondom azt neki, hogy én nem ilyen anya vagyok, hanem igyekszem nem "anyásan" állni a dolgokhoz,ő viszont nem úgy viselkedik velem.

Ma azt mondta, szerinte barátnők vagyunk....

Pedig tegnap kapott egy-két pofont. Látod, nem haragszik és elköltözni sem akar. A szíve mélyén tudja, hogy jót akarok neki.

Szia!Csak az a baj,ha dühös vagyok,nem tudom az ütésemet kontrolálni.De az érdekes,hogy a fiúkkal semmi gondom nincs.Szinte lesik,hogy mikor mit kéne segiteni,sose kell velük kiabálni és értenek a szép szóból is!Hát testvérek között ekkora különbséget!Pedig a nagyfiam is kamaszodik.Igen,mi is 6-an voltunk testvérek,én vagyok a legidősebb,majdnem mindent nekem kellett csinálni otthon és még egy csomó + foglalkozásra is jártam,évekig zenéltem,énekkar meg egyebek.A 3 kisebb tesómnak már jó dolguk volt,nem sok mindent mozditottak.Mi megbecsültünk mindent és tiszteltük a szüleinket!Ahogy meg hallgatom a mai fiatalokat,tisztelet a kivételnek,akár mennyire is jók a szülei,mégis szidják,szapulják!Hát érdekesek a dolgok,az már biztos!Azért köszi,megszivlelem amit irtál!:)

Még érdekelne,hogy milyen büntetést lehet kiszabni,ha felesel és szemtelenül beszél?

Szia, azért az egy pofon az nem kék-zöld foltokat eredményez. Csak lehűti a kisasszonyt, visszazökkenti a valóságba, nekem meg lemegy az ideg. Aztán utána érdekes módon lehet vele beszélgetni is.

A fiam is kiharcolja időnként, amikor túlteng benne az energia és mások sanyargatásával akarja levezetni (ahelyett hogy mozogna, játszana). Olyankor ha kap egyet- kettőt akkor egy jó ideig tudja, mit szabad és mit nem. Ahogy nőnek egyre kevesebbszer történik, de nem halnak bele.

Megutál??? Dehogy, hiszen te vagy az anyja. És hova menne? Mert betölti a 18at? Nincs már lehetőség. Tudják ők azt, hogy a javukat akarjuk, csak annyira felnőttnek érzik magukat, hogy nehezen viselik a korlátozást. És ne félj a gyerekedtől. Tapasztalatból tudom, hogy mindig az a gyerek a leghálátlanabb, akinek a legjobb volt a dolga. Akit fogtak és akitől követeltek az tudja a szüleit tisztelni felnőttként is.

Mi nagyon nehéz sorban nőttünk fel (nem éheztünk de épp hogy megvolt, ami nagyon kellett) és mindhárman imádjuk a szüleinket. Pedig csattant a pofon elég gyakran. És be is voltunk fogva rendesen elég kicsi korunktól kezdve.

A nagylánynak pedig azt mondanám a helyedbe, a lelki terrorra, hogy nem volna rá szükség, ha a szép szót is értené. És jól tudja, hogy nem mered megütni, ha sosem mondtad neki, akkor is. Az enyém ma is kapott egyet - na bumm. Nem haragszik, nem duzzog. Minden rendben.

De ha megharagszik,akkor meg is utál,nem?És én azt nem tudnám elviselni!Aztán,ha nagykorú lesz úgy eltűnik,hogy hirét se hallom majd!Én ilyenektől félek!De azért fogom a gyeplőt,nehogy elszaladjon a ló!

Csodálom,hogy ti milyen következetesek vagytok!Meg mertek pofont adni!Én nem merek,mert egyszer adtam a nagyobbiknak,azt sajnos akkora volt,hogy kirepült a tejfoga és végighasadt a szája!Én azóta nem suhintok!Inkább szólok párszor szépen,azt ha nem ért,akkor felemelem a hangom!Erre a nagylány mindig azt mondja,hogy én lelkileg terrorizálom,mert mást se tudok,csak üvölteni!Mondtam neki,addig örülj,mig nem kapsz egyet,de azt megbánnánk mind a ketten!Meg gyerekkoromban az apám,minket mindennap agyonvert,úgy mentünk suliba kéken-zölden!Volt,hogy tornaórára nem mertem átöltözni!Hát én ezésrt se ütöm őket!Ebben nőttem fel és ezt nem akarnám a gyerekeimnek!

Követelődzés! Nem is hívnám így, mert nem hangosan kér, hanem kunyerál és lyukat beszél a hasamba, hogy ez neki kell, mert olyan jó és szép és menő. Ha megmondom neki, hogy ezt most nem, akkor megy az apjához és kikunyerálja attól. Ezen is kell változtatni, mondtam a férjemnek, hogy mindent beszéljünk meg mielőtt válaszolunk neki. A múltkor valahogy szó került róla, hogy ki kerül a legtöbb pénzbe. És egyértelműen - de nem fejreolvasósan - mondtam, hogy ő. Épp kismotorra vizsgázik: vizsgadíj, tanfolyamdíj, bukósisak, motor. Ment Németországba - mert az apja megbeszélés nélkül igent mondott rá - közben meg olyan szarul állt jó pár tantárgyból, hogy be voltam tojva, meg fogják buktatni. Szóval valóban ő van a legtöbbe. Ezen úgy megsértődött, hogy bőgve elvonult. Ilyenkor hagyom, hogy kidühöngje, kibőgje magát, de a hiszti jutalma nálunk is pofon. Én elég rugalmas vagyok, velem lehet hülyülni, sőt, van amikor én vagyok a főkolompos, de tudja, hogy hol a határ. A tiszteletet azért elvárom. Neki is a kence-fice és a cipő-ruha a fontos, sem a tanulás, sem más. Képes reggel azért korábban kelni, hogy kisminkelje magát. Ma is összekaptunk és mondtam neki, hogy annyival keljen korábban, hogy elpakolni is legyen ideje, mert minden szanaszét marad és ha valaki jön hozzánk, ezt látja elsőnek. Sokszor kell figyelmeztetni, hogy nem egyedül van, hanem van még a családnak másik négy tagja, akiknek szintén lehetnek igényeik. Ne mindig csak a maga dolgaira gondoljon.

Tegnap mondott egy megdöbbentőt. Sokszor mondja, hogy rossul alszik. Mondtam neki, ha olyan dolgot tenne, amitől elfárad, akkor semmi baj sem lenne az alvásával. De ha egész nap a tv előtt fekszik és a gép előtt ül, akkor nincs is mitől elfáradnia. Erre azt mondta, hogy ő sosem fog annyit dolgozni, hogy annyira elfáradjon....

Ma mondtam neki, hogy akinek kétkezi munkás az apja és az anyja reggeltől estig meg sem áll, annak nagyon nem szabadna ilyet mondania. És ne gondolja azt, ha kirepül az életbe, akkor ugyanezt a színvonalat tudja folytatni, amiben most él. Vagy talán addig hajszolja a férjét, amíg ki nem hajtja belőle - bármi áron???

Én is úgy gondolom, hogy egészséges és teljes értékű felnőtt válik belőlük akkor is, ha nem kapnak meg mindent. Hiszen mennyi mindenre vágyakozunk egy életen át. És boldogtalanok lennénk? Á, dehogy. Meg kell tanulniuk elviselni a NEM-et is.

Ha nem venné fel a telefonját, én sem engedném el. Addig, amíg gyerek, igenis az én szabályaim szerint kell élnie. Ha tetszik, ha nem. Ha pedig át akar verni, akkor keményebben kell fogni. A kis önérzetük elviseli a szigort is, mégha dacoskodnak és haragszanak is. Mert ha Camea nem pofozza ki a társaságból, akkor ki tudja, hol lennének már. Szerintem is illik tudni, hogy kikkel van. Ha nem hajlandó megmutatni őket, akkor ne engedd el. Jogod van tudni, hogy kikkel és hol van. Ha más indokot nem fogad el, akkor azért, mert még nem nagykorú.

Ja, és ha nem lehet őket megfogni,h ogy nem kap nadrágot, hát ne is kapjon. Járjon lyukasban, kopottban. Majd ha amiatt szégyenkezik, fontos lesz neki. De amíg tudja, hogy úgyis megkapja, addig nem lehet befolyásolni vele.

Én mondtam nekik, hogy olyan dolgokra fogok nemet mondani, hogy az álluk is leesik. Azt hiszem még nem késő megfogni őket. Egyszer még megköszönik nekem, addig meg csak had haragudjanak.

Nemtom... a szivem szakadna meg, ha más felé több bizalommal lenne, mint felém. Teljesen normális felnőtt lesz ám... csak kár az elvesztegetett évekért.

Próbáltatok célokról beszélgetni? Mit akar az élettől? És azért a célért mit tesz... mit akar tenni. Nem jó csak úgy tengeni-lengeni a világban... és mindig mástól függni. Mi lesz vele, ha Ti lerobbantok, tudja majd magának biztosítani azokat a dolgokat, amiket ő fontosnak tart? AKkor mit tenne? Vagy egyáltalán mi lenne akkor a testvéreivel... ott hagyna benneteket, odaköltözne a fiúhoz, mert ott könnyebb?

Beszélgessetek sokat... már persze ha hagyja.

Jó tanács?

Következetesség! Ha valamire azt mondod, hogy nem, akkor NEM. Nem veszi fel a telefonját? ... nálunk egyértelmű lenne, hogy nem is megy akkor sehova.

Nálunk két gyerek van. Most a nagyobbik van képezve, sok mindent megkap. Mondjuk ne olyasmire gondolj, hogy ruha, cipő... mert wc-papírba tekerve is elmenne a suliba, annyira nem érdekli ez a része. De különórák, nyelvtanfolyamok, könyvek... ilyesmi, minden, ami a felnőtt életében hasznára lehet, és amire vágyik... mert ezek azok, amikre vágyik (moooondom, szerencsés vagyok ;)). Ez a kicsivel meg volt beszélve, és már fel van vázolva, hogy neki hogyan mint lesz a továbbképzése, hogy elérje az álmait. A 14 éves fiamnak pl. mobiltelefonja sincs. A 17 éves leánynak most lett májusban, mivel júniusban külföldre ment tánctáborba. Addig neki se volt, 14 évesen elvettem... és eddig nem kellett.

Nálunk soha nem volt követelőzés. Ha veszek valamit, akkor szépen megköszönik, de óhaj-sóhaj szinte nem is emlékszem mikor volt. Persze lehet, hogy azért, mert kérés nélkül iderakom... nem tudom. :o))

Mondjuk, ha ordibál és kirohanásai vannak, azért egy jó kis füles nem ártana... már bocs. Amúgy pedig meg lehet beszélni, hogy lehet idegbajos, lehet problémája, akkor bevonulhat a szobájába, és megkérhet, hogy most ne zavarjátok, és tiszteletben fogjátok tartani, de senkinek az érzelmei, méltóságáb a nem lehet belegázolni. Persze, ha Te se teszed! ;)

Én a kenyérre kenhető anyuka vagyok... alapjáraton engedékeny, de ha gond van, akkor nincs ellenvetés... és MIATTA nincs... mert ÉRTE vagyok és ÉRTE van minden, amit teszek. Ezt kellene neked is elfogadtatni lánykáddal.

És mi az, hogy szégyelli a lakást vagy bármit? Egyébként ez előfordul a kamaszoknál, mindenkit és mindent különbnek tartanak, mint ami otthon van.

Én is egyedül neveltem a két gyermekem... de ezerféle programunk volt mindig... kreatívkodtunk, színházba, koncertre jártunk már egészen kiskorukban és most is. Végülis a gyerekeim büszkék rám, úgy ahogy én is rájuk... a külsőségekkel pedig egyáltalán nem foglalkozunk... ők se.... én se. :o)

Van a lánykámnak is olyan osztálytársnője, aki lóg a suliból rendszeresen baráti társaság miatt... mi ezt szerencsére nem értük meg. Nem lehet jó tanácsot adni... nekem bevált az, hogy kőkeményen fogtam a rossz időszakában, de lehet, hogy a Te gyereked hasonló helyzetben még jobban lázadna.

Biztos már milliószor beszélgettetek róla... de szerintem ez alap, hogy tudd, hogy kikkel barátkozik. Ha bármi történne, kinél... hol keresnéd?

Én "ókori" voltam a volt férjem nagylányának... de kedvesen ókori, mindig mondta, hogy "hjajjjj, Éva, Te olyan óóóóókori vaaaagy!"

A lányomnak 3-4 hónap volt 8. osztályban, hogy olyan társaságban volt, amit én nem ismerhettem meg. ... nos, mind kiderült, nem bennem volt a hiba. Szó szerint kipofoztuk abból a társaságból. Hermetikusan elzártuk, telefon elvéve, internetről letiltva, iskolába kisértük, haza csak az öccsével együtt jöhetett... stb. Amikor ezt le szoktam írni, akkor sokan megszóltak, hogy terrorizáltam a gyereket, de ÉN VAGYOK AZ ANYJA, ÉN VAGYOK A FELELŐS ÉRTE MINDEN TÉREN. Azóta már sokszor bebizonyosodott, hogy így volt jó, és így kellett történnie. Nem lébecoltunk el éveket, hogy majd kikeveredik belőle, majd megjön az esze. Mondta ám ő is előtte, hogy "a barátaim tudják mi a jó nekem". Aztán amikor becsapott a "barátai" miatt, és persze rájöttem... és elvertem úgy rendesen, és akkor megmondtam neki, hogy ezen a világon egyetlen olyan ember van, aki azt akarja, hogy neki minden körülmények között jó legyen, és az ÉN vagyok. Előtte se bántottam és azóta se, de akkor igen. És hogy megérte-e?

Igen, igen és százszor is igen. Utána intenzíven kezdett tanulni angolul... nyelvvizsga... mellette tanul franciául, és hobbiszinten törökül és hindiül. Rengeteget olvas. Hastáncol... ami már nem csak hastánc, mert erőteljesen vonzódik az indiai táncok iránt, rendszeresen képezi is magát. Darbukázni tanul (afrikai dob). Most a július-augusztus hónapot végigdolgozta, mert novemberben 3 napos tánc intenzív kurzus lesz két neves (világhírű) táncos vezetésével, és bejelentkezett rá. (Júniusban Hvar szigetén volt hastánc-táborban... no igen, nélkülem... egyedül! :o))

Osztálytársaival jóban van, de nincs barátnője. Mikor most a nyáron megkérdeztem tőle, hogy nem hiányoznak-e a barátnők, barátok... és mosolyogva rázta a fejét, hogy egyáltalán nem. Megkérdeztem: "Miért? Többet kaptál?" Válasz: "Sokkal, de sokkal többet!"

Az én lányom túl lusta még, hogy csavarogjon. Mert akkor busszal kell mennie és az meg nem fekszik neki. Persze néha elmegy, de mindig tudja a rendet, ha esetleg nem éri el a buszt, akkor rámcsörög, de volt olyan is, hogy meg sem beszéltük meddig maradhat és jött rendesen. A barátnőit/barátait ismerem, van aki itt is szokott aludni, az msn-en üzenni szoktam nekik rajta keresztül. Sokat beszél róluk (persze nem áltatom magam, hogy mindent tudok), és ha olyat is hallok, ami nem helyénvaló, akkor sem szúrom le, hanem megpróbálok egy kicsit az ő fejével gondolkozni és aztán kicsit később beszélünk róla, hogy hogy is kellett volna, vagy mire kell legközelebb vigyázni.

Azért az "őskori"-ra reagálnék egy kicsit a helyedben, ki kellene találni, hogy ne így álljanak hozzá. Talán ki kellene találni az igazi okot, amiért nem akarja bemutatni őket. Vagy tényleg veled van baja, lehet, hogy meg kéne kérdezni tőle, mi is az, vagy a barátnők nem "szalonképesek".

Én nem biztos, hogy belenyugodnék ebbe az indoklásba...

Hát tényleg jó ez a fórum!Nálunk is ez a helyzet,hogy a 11éves és a 3 éves fiam pattannak,ha valamit kell csinálni,a nagyobbik elmosogat,boltba jár meg minden,a két lányom meg olyanok,amit lentebb már irtam!Sajnos én hiába "zsarolom" hogy nem kapsz ezt vagy azt,azt mondják,akkor el lesznek nélküle is,ha kilyukad a nadrág,akkor úgyis kell másik!Ezzel elintézik!Na,a két lánnyal izzadok is rendesen!Rongyosra járattathatom a számat!A nagyobbik fiam lesi szinte minden kivánságomat,nekem ugyan azt mondta,mint a te fiad!Érdekes micsoda különbség a gyerekek között!Nem tudom,miért van igy!

Különben gratulálok a kisbabádhoz és jó egészséget nektek!:)

Sziasztok. Ma volt az asztalra tenni és elvenni dologról szó. Próbáltuk újfent az agyába vésni, hogy amilyen színvonalon él, azt nem vagyunk kötelesek biztosítani neki, mert már az "alap"-nál magasabb kategória. Feltett szándékom - és a férjemet is próbálom meggyőzni erről - hogyha valami extra dolgot szeretne (ami lehet akár egy olcsóbb ruha, amit mi nem tartunk szükségesnek), akkor igenis dolgozzon meg érte. Valamilyen értelemben. Most pl kikunyerált egy újabb táskát a sulira (táskamániás) és azt mondtam neki, hogy két hétig ő porszívózik, akkor amikor én mondom. Nincs duma, ha szólok, akkor meg kell fognia. Tegnap mondtam neki, hogyha szólnom kell mégegyszer, akkor elveszem tőle. Ma már nem sápítozott, hogy holnap megint ez lesz a dolga.

Szerintem nem késő a nagyobbaknál sem bevezetni. Ahogy Camea csinálta, odahívni őket, elmondani mi az elvárás és milyen rendszerességgel (volt hogy leírtuk, amit mondtam, mert később ki akarta magyarázni!), és azt sem árt tisztázni, hogy mi van, ha nem csinálják meg. Velem már 11 évesen ordított anyám, ha nem volt elmosogatva. Persze, szegény hazaesett a munkából meg a boltból, hogy valami meleg kaja kerüljön az asztalra, mire apám hazaér és ha ott állt a mosogatnivaló... akkor később lett vacsora.

És következetesnek kell lenni velük, mert az én lányom is tud ám úgy nézni, mikor mondom, hogy mit csináljon (pl teregessen ki, úgy néz rám, mintha keze sem lenne), a legjobban pedig azt szeretem, amikor hülyének tetteti magát, hogy ő ezt aztán nem tudja.

És most jön a csoda. A 11 éves fiam épp az ellenkezője. Ő igazából csak a szobáját nem szereti rendbe rakni, de bármilyen kérésemre ugrik. Nemrég szültem a harmadik babámat és a terhesség vége felé a férjem nagyon sokat dolgozott, mindig a fiam jött velem vásárolni (jobban tudja mit hol talál a boltban, mint a lány). A gyerkőc cipekedett, pakolt helyettem és amikor hazaértünk mindent kirámolt az autóból, bent pedig a szatyorból is! Mindennek tudja a helyét. Sosem mondtam neki, mindezt magától csinálja. Egyszer szó került róla és azt mondta, neki sincs mindig kedve hozzá, de tudja, hogy meg kell csinálni valakinek, akkor meg miért ne segítsen. Dolgos kis gyerek, az apjának meg segít lepakolni a tüzifát az autóról, aztán lehordani a pincébe. A lányom közölte erre, hogy az férfimunka. Na azóta többet mosogat - mert az női.

Mondtam neki, hogy ezután a női munkát elfelezzük.

Akkor drukkolok mindannyiunknak, jó tapasztalatokat cserélni, ötleteket kapni. Aztán remélem beszámolunk majd az eredményekről is.

Olyan 11-12 évesek voltak, amikor egyszer behívtam mindkettőt, és kértem, hogy sorolják el az ANYA rokonértelmű szavait... mondták, mondták... és a végén megállapítottuk, hogy hjéééé, a CSELÉD, SZOLGA nem volt köztük. Akkor elmagyaráztam, hogy ebben a lakásban egyetlen KIRÁLYLÁNY van, és az én vagyok, és így tessék hozzám viszonyulni. Aztán bemutattam őket egymásnak a mosogatógéppel... és mondtam, hogy amikor hazajönnek a suliból tessék a tiszta edényeket kirámolni belőle, ne én folytassam az egész napos munkát még otthon. Konkrétan elmondtam, mit nem szeretnék látni a szobájukba... úgymint az ágy alatt és ágy mellett bármit is (amúgy imádják körberakni mindennel) és az íróasztalon rend legyen.

Nálunk bevált... azt már ők beszélték meg, hogy melyik nap ki pakol ki a mosogatógépből, melyik viszi a szemetet... stb. többé nem kellett szólnom. :o) De moooondom, én szerencsés vagyok! ;)

Ez az "asztalról akkor lehet elvenni, ha teszünk is oda", ez nagyon fontos, mivel ha nem így működik, egyszercsak nem lehet elvenni semmit. A követelőzést pedig nem ismerem, és nagyon meg is lepődnék, ha egyszer csak hallanám otthon. :o)

Ezt próbálom én is megértetni vele, hogy ameddig nem teljesít sem az iskolában, sem itthon, addig ne legyenek elvárásai. De nagyon nehezen érti meg, hogy a luxus dolgok biztosítása nem a kötelességünk. Sajnos nem nagyon becsüli meg és értékeli, amikor nagy erőfeszítések árán (a részünkről) jut valamihez.

Alig várom,hogy elmehessen dolgozni (most 14 éves), abban bízom, hogy akkor felfogja végre, miért mennyit kell dolgozni.

A másik baj, hogy amikor valami kell neki, akkor apuka szétszakítja magát, csak hogy előteremtse, amit ő is jó dolognak tart, hogy örömet okozzon neki. Nagyon nehéz meggyőzni róla, hogy nem hal bele a gyerek, ha nem kap meg mindent. Most arra próbálom rávenni, hogy dolgozzanak meg azért, ha valamit szeretnének (van egy 11 éves fiam is). Tudom, hogy még sokat kell győzködnöm erről, pedig ő is nagyon kiakad, amikor csalódnia kell a gyerekeiben.

Másik gondom még az, hogy a saját tulajdonát nagyon félti mástól, viszont másét nem tiszteli.

Ez azt jelenti, hogy a saját dolgai mind a szobájában vannak és ami nincs, ahhoz nem szabad nyúlnia senkinek, mert akkor hiszti van. De ő simán elvesz és elvisz olyan dolgokat, amik nem az övék és a legrosszabb, hogy vissza sem teszi a helyükre őket, így akié, az kajtathat utána, hogy megtalálja. Gondolok itt sminkeimre (neki több van, mert én nem nagyon használom), vagy bármi más, amit használhat, csak illene elkérni és visszavinni.

Vagy én gondolom ezt túl szigorúan?

:D Az én kislányom is rendetlen! :o) ... nem lusta... dolgozik nyáron is napi 8-10 órában, természetesen saját zsebre. Rengeteget olvas, próbákra jár (mint már írtam 17 éves lesz), de naggggyon rendetlen. ... elmagyarázta nekem, hogy az én rendem és az övé az egészen más, és én az én rendemet próbálom rákényszeríteni. És ne mondjam neki, hogy csináljon rendet, mert őszerinte rend van, hanem ha zavar valami, akkor mondjam, hogy ezt vagy azt pakolja el (konkrétan!).. akkor elteszi, de értsem meg, hogy nem ugyanazzal a szemmel nézzük a dolgokat. :o))

Az igényekre: nálunk nagyon bevált és következetesen működik... az asztalról akkor lehet elvenni, ha teszünk is oda. Értsd: akkor lehet kérni a másiktól, (követelni soha!) ha a saját oldalunkról maximálisan teljesítünk a többiek felé.

Szia. Én most egyenlőre türelmesen várok, és rengeteget beszélgetünk. Megpróbálom rávenni a lányomat, hogy a tanulásra kéne koncentrálni, mert az utolsó év nagyon fontos.

Szoktam a férjemnek mondani, hogy a rossztól van rosszabb is. Nehogy visszasírjuk még ezt a fiatalembert. :)

Bocsi, nyaralni voltunk, azért nem írtam.

A nagylányom nagyon lusta és rendetlen. Jellemzően mindig keres valamit és kaotikus a szobája. Ami számára fontos, arra sem tud igazán vigyázni. Itthon semmit sem segít, pedig gyakran felhívom rá a figyelmét. Természetesen van, hogy kiosztom rá a munkát, akkor kénytelen megcsinálni. Csak sokkal jobban esne, ha magától látná és csinálná meg.

Ezek ellenére persze igényei vannak és elég rosszul viseli, ha nemet mondunk.