Miért nehéz a kamaszokkal? (beszélgetés)

Nagyon jó, hogy leírtad..

Köszönjük.

Gondolataidat talán ez fejezi ki a legjobban:

Kahlil Gibran: A Próféta (részlet)

És egy asszony, aki mellére csecsemőt szorított, azt mondta: Beszélj nekünk a Gyermekekről.

És ő így szólt:

Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.

Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.

Általatok érkeznek, de nem belőletek.

És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.

Mert nekik saját gondolataik vannak.

Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.

Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.

Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.

Mert az élet sem visszafelé halad, sem meg nem reked a tegnapban.

Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.

Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.

Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrás;

Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.

Mióta elváltunk,nincs kapcsolata az apjával,ez 14 éve volt.

Van egy élettársam,neki nagy duzzogva leül tanulni,csak begyűjt egy csomó rossz jegyet és évvégén akarja megváltani a világot.Iskolaváltást úgy értem,hogy továbbtanulás előtt állunk.

Nekem még nincs gyermekem, de én ezt a korszakomat pár éve fejeztem be...

Ilyenkor az van bennünk, hogy szeretnénk mi dönteni a dolgokban, szeretnénk ha a mi véleményünk is ugyan úgy számítana, mint más véleménye...Mivel előtte annyira ezek nem voltak fontosak ezért biztos furcsa hogy szinte egyik pillanatról a másikra ez megváltozott. Eljön az a pillanat amikor nem csak az lesz a fontos hogy a napi rutin meglegyen, szeretnék kiépíteni a baráti társaságot...nah ez az ami nagyon nehéz...odafigyelni hogy milyen társaságban van, hogy nincsenek-e rá rossz hatással, én el se tudom képzelni ezt hogy lehet megoldani...

Ebben a korban szerintem a legjobb megoldás az, hogy egyik délután leülsz vele, és csak annyit mondasz neki, hogy bármi van, veletek beszélhet nyugodtan, meghallgatjátok az érzéseit, ha valami probléma van akkor forduljon hozzátok nyugodtan...és amikor beszélgetni szeretne veletek, akkor ne az épp aktuális sorozat legyen a fontosabb hanem tényleg amit mondani szeretne, még ha tiszta piti kis ügyről is van szó..ebből látni fogja hogy ő igen is fontos és 100%-os figyelmet kap :)

Én el sem tudom képzelni hogy ezt az időszakot majd hogy fogom túlélni, velem is elég nehéz volt én pontosan tudom, de én nem éreztem hogy mellettem lennének a szüleim...

Az enyém 14 éves. Változó a hangulata és ha látom rajta akkor nem nyaggatom, majd elmondja mi bántja. Nekem inkább 2 éve voltak vele gondjaim, ő akkor nem akart tanulni. Le kellett ülni mellé felváltva. Hol én, hol a párom tanultunk. Aztán szép lassan beleuntunk az egész noszogatásba, ordításba, könyörgésbe és sírásba. Kijelentettem neki, hogy magának tanul és ha nem tanul akkor nem lesz belőle semmi az életben. Nem vagyok hajlandó minden este hullafáradtan kínozni egymást. Tanuljon meg tanulni stb.stb.stb. Ez hatott rá. Már nem kell mellé ülni, ha rossz jegyet kap, majd kijavítja. Magának tanul. De ha segítség kell neki mindig itt vagyunk neki. Már nem titkolja el a jegyeit, sokkal őszintébb lett.

Apukájára sem hallgat? Mert ha rá jobban hallgat, talán neki kellene átvenni egy időre az irányítást, míg te ki nem borulsz idegileg.

Gratula!!! :D

Annyival egészíteném még ki, hogy

1. a szülők nagy része (ill. a felnőttek nagy része) hajlamos elfelejteni, hogy ő is volt gyerek :(

2. a gyerekünk nem a tulajdonunk, és nem a másolatunk, hanem egy önálló személyiség, és nekünk az a feladatunk, hogy a helyes mederben terelgetve segítsük a képességeit kibontakoztatni. Az útját ő maga tudja :D

Nekem még nincs ekkora gyerekem, de én nem rég voltam kamasz..

Akkor az ember egyszerre nagyon kicsi gyerek, és nagyon nagy felnőtt..

De nagyon szégyelli kisgyerek részét, és ezt próbálja titkolni. Ettől agresszív kicsit, és ettől idétlen.. Ezért cukkolni, piszkálni, semmiképpen se szabad, és ha cikis dolgoktól megvéded (persze nem elvetelenül), csak szeretettel, akkor jó értelemben jófej lehetsz..

A másik baj meg, hogy a szülőknek nagyon nehéz felfogni, hogy 1-2-3-4 év, és a gyerek felnőtt, saját döntésekkel, aminek lehet, hogy ő látja a rossz következményét, de nem dolga tőle megvédeni a gyereket, mert dolgokat magának kell megtapasztalni.. Ez nehéz. Persze itt azt azért feltételezem, hogy a drog, szex, stb.. negatívumaival tisztában, van, mert ezeket nyilván meg kell akadályozni, ha lehet..

Furcsa az is, hogy nagyon sok közös van bennünk a gyerekkel, de ugyanakkor sok különböző is. Nekem egy borzasztó lányom van, aki 4 hónapos kora óta prekamasz tüneteket produkál... Iszonyat. Csomószor elhangzik a számból, hogy bezzeg én.. Aztán magamat kell fegyelmezni, hogy baccus, ő nem én..

Meg én is megpróbálok visszagondolni, hogy milyen is volt, mit is éreztem, miket mondogattam magamban akkor..

Saját szüleim nagyon tiltottak a fiúktól (pedig csak az az egy szem hülye volt, aki ma is van), még 20 évesen is, aztán persze 22 évesen terhes lettem.. Volt a nagy balhé, ahogy kell. Azóta már három gyerekem van, és anyámék nemrég megköszönték, hogy ez így van, és hogy milyen jó nekik.. És azt is elmondták, hogy bizony akkor nemigen fogták fel, hogy felnőttünk, mert olyan gyorsan történt.. Hát ilyen ez.. 10 éves, aztán pár év és kamasz, aztán még pár év, és felnőtt.. Tényleg nehéz elhinni..