Jól válni, rosszul tűrni - rosszul tűrni, jól válni? (beszélgetés)

Pedig azt írtad le, hogy szereted, nyilván van benned sértettség. Ha ő baráti kapcsolatot szeretne fenntartani, azt valószínű nem úgy érti, hogy ezentúl együtt jártok majd kocsmázni, pasizni/nőzni.

Idővel, majd ha elmúlnak az érzések, és jön a te életedbe is más, akkor normálisan tudsz majd vele beszélni és kezelni a közös dolgokat. Nem bájcseverészni kell, hanem normálisan kommunikálni, sértettség és elvárások, szemrehányások nélkül. Ami nehéz egy válás után, de idővel alakul.

Kedves huszonöt. Éppen hogy a gyerek oldaláról nézem a dolgot, azért beszélek vele egyáltalán. Sértettség nincs, volt de már nincs. Csak. „ hidegen „ hagy, mint nő. Már nincs rám hatása, és ez fáj neki.

Egyébként az a véleményem a válás, szakítás után is bájcseverésző emberekről, hogy valami ott nem stimmel.

És ez nem érzelmi fejlettség vagy intellektualitás kérdése. /sem eq, sem tq/

Megértem, hogy számodra nehéz, mert ő hagyott el és érzel iránta, de abban semmi rossz nincs, hogy baráti kapcsolatot szeretne fenntartani, ami a gyerek miatt is jó lenne. Ezt majd akkor tudod te is megtenni, ha már érzelmileg is lezártad, jön más az életedbe.

Jobb lenne ellenségeskedni? Szerettétek egymást, együtt éltetek, miért kéne meggyűlölni a másikat? Ha nem lenne a gyerek, mehetnétek jobbra, balra, lezárva a múltat. De ott a gyerek, akire tekintettel kell lenni, és normális kapcsolatot kialakítani. Neked is rá kellene gondolni elsősorban, az ő érdekeit nézni, nem a saját sértettségedet.

Érdekes válaszok jöttek.

Azóta megoldódott, kidobáltam a cuccait, a kommunikáció is a szükséges mértékben zajlik, és kb. egy, nem érdekel arcfelület tekint rá felőlem.

1 év eltelt a semmivel, igaz hogy még én sem találtam senkit, de ő sem. Mostanában veszem észre, hogy mivel nem foglalkozok vele, próbál dörzsölődni, kis erőfeszítéssel / részemről/ szerintem haza is jönne. Csakhogy már nem kell.

Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam el rajta.

De az alapigazság lebeg előttem, ha egyszer megtette, megteszi máskor is. Az életem pedig nem átjáróház. A gyereké főleg nem.

Sziasztok!

Nem akarok okoskodni, de azért csak van valami oka, ha egy 40 éves nő menni akar és új életet szeretne.

Ugyan aki a gyerekről le tud mondani, az tényleg nem sokat ér! Keress te is új partnert és jobban fogod érezni magad! Ha újra férfiként tekint rád egy másik nő, megtalálod a magabiztosságodat!

Sok sikert!

Barátság, csevegés sosem fog működni.

Önérzet is van a világon.

Én nem nagyon értem, hogy mi a gond, ami konkrétan zavar.

A cuccai, amit otthagyott? (merthogy rá és a szakításra emlékeztetnek?) Ez a könnyebbik: ha ő rest elvinni őket, akkor pakold össze neki, dobozokba, mondd, hogy jöjjön érte, vigye el (mivel elköltözött, gondolom, tudja hová vinni). Ha nem teszi, fel a padlásra, le a pincébe, vagy valahová elpakolni, ne legyenek a szemed előtt.

Ez is segíteni fog szerintem túllépni. Merthogy azt kéne, elfogadni, hogy ti egy családként már nem fogtok együtt élni, lezárni, "meggyászolni", felépülni és keresni mást.

Eltűnni sosem fog (remélem) az életedből, hisz a gyerek miatt egy életre össze vagytok kötve. Barátság, "csevegés" csak akkor fog működni, ha már kialakult az új életed neked is, elengedted, lezártad. Addig szerintem szorítkozz a muszáj-beszélgetésre (hányra jössz a gyerekért, ilyesmik), és ezt próbáld meg megbeszélni vele is, hogy ne erőltesse, neked még le kell zárnod, és ehhez idő kell.

Sok sikert.

Sziasztok.

Az élettársam, nő, elköltözött. Régen. A fél ház tele van a dolgaival még.

Kb, minden hónapban költözik, fél éve. Ez annyiszor tör engem össze. Reménykedek benne, hogy visszajön, és ezért húzza.

Mielőtt bárki szidna, nem voltam rossz a kapcsolatunkban. A mai napig azt mondja, minden rendben csak akar velem élni, 40 éves, és újat akar. Van egy kisfiunk. Az elhelyezés teljesen megoldott, egy hét itt, egy ott, ill. párszor már megkaptam, hogy neveljem fel én!

Amit szeretne az egy baráti kapcsolat, ahol békésen cseverészünk, aztán mindenki megy másfelé. Az első férjével is ezt csinálta, ha ezt akkor, 6 éve látom, akkor elmenekülök. Vele meg tudta tenni, az cseverészik mint egy hülye, én képtelen vagyok rá.

Ez nem érzelmi sivárság részemről.

Mivel ez nem kettőnk döntése volt, csak az övé, / egy szép napon minden előzmény nélkül bejelentette, hogy másnap elköltözik/ így érzelmileg érintett vagyok nagyon is, mondhatni kibabrált velem nagyon.

És igen, mivel szeretem így fél éve erről az egészről szól az életem, tudja hogy szeretem, azt is hogy érte, és amikor meglett a kisfiunk, akkor értük éltem.

Szóval nem tudok érintettség nélkül cseverészni, nem tudok jópofát vágni, nem tudok barát lenni.

Így viszont nem fogunk jó felé menni, már most van hogy egy-két hétig nem beszélünk. A gyereket elviszi reggel, én elhozom délután, és közben semmi kommunikáció másfél hétig.

Mi a megoldás?