Jóképű pasi Bugra Gülsoy szerintetek ? (tudásbázis)
Ismét megnéztem a fotóit.
A 72 éves nénikém oda van érte;)
Nekem a jó színész jelenti azt, hogy teljesen leköt a játéka, és nem azzal foglalkozom közben, hogy ej, ez a Kis Lajos megint de jó.
Majd utólag.
Pl. amikor Gene Hackman kosárlabdaedzőt játszott. Nem Hackman-t követtem a film folyamán, hanem az edzőt.
Az már utána ugrott be, hogy ej de mit alakított Hackman.
Persze, hogy meg tudom állapítani! Hiszen le is írtam. Ha újra olvasod, ott a válaszom a kérdésre. :)
Egyébként azt csak mellékzöngeként írtam, hogy egy színész miként tud számomra szimpatikussá vagy éppen ellenszenvessé válni a szerepe szerint.
Csak egy példa: Nem tudom, láttad-e a Kapj el, ha tudsz-ot Leonardo DiCaprio főszereplésével. Mit mondjak, egy valós történet alapján készült film volt. Negatív figurát alakított benne DiCaprio, mégis drukkoltam a negatív hősnek.
Egyébként meg csak azért merült fel bennem ennek az említése, mert a Bugra Gülsoy is színész.
Jó hát nyilván , ha megismerünk valakit, akkor már nem olyannak látjuk, mit előtte, de ha valakit elsőre meglátsz, csak meg tudod állapítani, helyesnek látod , vagy nem.
Van egy olyan mondás, szép az, ami érdek nélkül is tetszik.Kibővíteném azzal, hogy ismeretlenül is tetszik.
Szerintem őt sem a nők 98%-a falná fel.
Egyébként ha jó gyrost tud készíteni, azt 100%, hogy felfalnám. Mármint a színész gyros-át. :)
Mondjuk most nem értem, ez miért lett tudásbázis kérdés, de mit értetlenkedek én itt?
A pasi vagy bejön valakinek vagy nem. Egyébként véleményem szerint - ha már színészekről beszélünk - akkor a szerep szerinti szimpátia vagy ellenszenv nagyot tud dobni egy karakter megítélésében. Mindegy, hogy pozitív vagy negatív hőst játszik, ha szimpi, akkor szebbnek látjuk. Bocs, látom. Legalábbis én így vagyok vele.
De hogy a kérdésre is válaszoljak, nekem a jóképű mást jelent.
Mintha összegyúrták volna egybe Rodzsingo Federert meg Tony Curtist. :D
Amugy ez milyen folytatasos tortenet itt? Minden napra egy pasi? :D
Érdekes, mert annak a színésznek, aki a Star Wars-ban a vödörnek a gyereke, nem tudom a nevét... az a pacák is nagyfejű, de még hal-képe is van, gülü szeme és mégis odavolt érte mindenki.
Nagy nehezen megtaláltam: Mark Hamill.
További ajánlott fórumok:
- Társkeresés a neten. Aki túl jóképű az kamus lehet?
- Hogy lehet egy jóképű pasit első randi alkalmával megfogni? Mit ne szúrjak el?
- Egy jóképű, rendes pasinak, hogy lehet, hogy nincs barátnője?
- Be kell szereznem egy jóképű és gazdag pasit, akihez...
- Ma a buszon egy nagyon jóképű, fiatal pasi megkérdezte,...
- Egy nagyon jóképű pasi gyakran akkor hozza a lányát az...