Iskolai mobbing (beszélgetés)

Nekem egy dolgon akadt meg a szemem, amivel kapcsolatban van némi tapasztalatom "Lepsény"...

Nagyon, nagyon figyelni kell arra iskolaválasztásnál, hogy hol, kikkel, milyen környezetben hagyod a gyerekedet -meg, hogy hogyan neveled.

Újra

[link]

Most is megy sajnos, csak más eszközökkel.

Mo. azért sajnos eléggé az élen jár a depressziósok, alkoholisták számával, ez azért elég szomorú, és vhol elég sokunk felelőssége is.

Szóval mindezt látva is azt gondolom, hogy az empátia, önzetlenség, figyelmesség, felelősségérzet egy gyermek iránt minden felnőttben nagyobb kellene hogy legyen.

Csak senki nem akar konfrontálódni, gyanúsítgatni, nem merünk szólni, nem tudjuk hogyan, félünk, hogy mik lesznek a következmények, mibe nyúlunk bele...

Ezért is gondolom azt, hogy ez a közösség felelőssége.

Ha én tagja lennék annak a közösségnek felelősnek érezném magam a fiú haláláért, akármilyen mértékben is.

Remélem a környezet idővel megpróbál majd "profitálni" ebből, és a közösség elé tárni a mulasztásaikat is, amellyel lehet, hogy ez megelőzhető lett volna.

Viszont, ha 1-2 ember tudja, az már vmi.

Borzasztó nagy a felelősség a szülőkön, tanárokon, és ezzel sokszor eléggé egyedül vannak, tudatlanok is, nincsenek eszközeik...

Sok problémára rávilágít 1 ilyen eset, ami sajnos már nem hoz vissza senkit, és nem tudom, hogy lehet a család, közösség fájdalmán is enyhíteni egy ilyen esetben.

Az öngyilkosság gondolata is felfoghatatlan (szerencsére) egy egészséges pszichével rendelkező ember számára.

Azt gondolom, hogy a távoktatás megjelenésével még nagyobb teher nehezedik a szülőkre, tanárokra is, akik erre egyáltalán nincsenek felkészülve. A legjobban meg a gyerek szívja meg, mert ő van a folyamat végén.

Szerintem létezik olyan sunyi lelki bántalmazás, amikor csak egy-két ember tudja.

Nem feltétlenül tömeg előtti megalázásról lehet szó, amit senki nem állított meg. Apró dolgok is lehetnek hatalmasak egy sérült lelkű ember számára, amit más nem is észlel még sértésnek sem. Ezt nem lehet tudni. Ezért nem értem, miért akarják az egész osztályt most meghurcolni válogatás nélkül. Ha visszagondolok az én középiskolás éveimre, voltak osztálytársaim, akikről fogalmam sem volt. Voltunk 28-an, nem foglalkozott mindenki mindenkivel.

Az első mondatoddal nem értek egyet. Szerintem nincs olyan, hogy senki nem veszi észre.

Észreveszik ezt a tanárok és a diákok is. Csak szemet hunynak felette, mert úgy kényelmesebb. A tanárnak is, mert nem kell lépéseket tennie, és konfrontálódnia a bántalmazó gyerek szüleivel. A diákok meg örülnek, hogy nem ők vannak porondon, őket békén hagyja a zaklató.

A továbbiakkal egyetértek.

Szerintem van olyan eset, hogy senki nem veszi észre, ha egy gyereket bántalmaznak a suliban, ha ő ezt titkolni akarja.

+ Sokkal durvább visszamenni úgy a suliba, hogy 1,5 évig nem igazán volt jelenléti oktatás. Ez annak is nehéz, aki amúgy szeret bejárni és vannak barátai.

A média úgy mutatja be az esetet, hogy nagy valószínűséggel azt lássuk belőle, amit ők szeretnének.

Nagy baj van a szülő-gyermek kapcsolattal, ha a gyerek nem mer a szülőtől nyíltan segítséget kérni, vagy a szülő számára nem világos a gyerek segítségkérése, ez az én véleményem. Pláne, hogy itt 2 felnőtt emberről beszéltünk, mert ha jól emlékszem élettársat is említettek.

Ezzel annyira egyetértek.

Pláne, hogy most előtérbe került az EGYÉN, mint olyan minden téren, ami egy közösségbe való beilleszkedésnek abszolút rovására tud menni.

Mondjuk ez sztem minden gondolkozni tudó, értelmes, felnőtt, felelősségteljes ember feladata lenne, hogy példát mutasson -szülőként és tanárként is- a gyereknek, hogy a különlegességem/adottságom előny és hátrány is egyben, amit igyekeznem kell a közösséggel elfogadtatni, ami úgy megy a legjobban, ha megmutatom nekik, hogy hogyan profitálhatnak ebből.

Észrevenném, ahogy észre is vettem. Átirattam. Azóta semmi baj, de!!

Azóta is mindent elmond, segít az elesetteknek és tudja hogy kell egy mozdulattal a kis patkány orrát eltörni ahogy azt is hogy kell a földre teríteni.

Nem hagyom, hogy a gyerekemből áldozat legyen. Nekem egyetlen kincsem van akiért a végsőkig elmennék !

Na igen. :(

Ha ne adj isten valami nagy baj történik, akkor mindegy, hogy a főügyész, vagy a kétkezi munkás gyerekével történik meg, egyformán fáj a szülőnek.

Persze az is igaz, hogy ha az én gyerekemről lenne szó, és valami tótumfaktum lennék, én is bevetném magam a gyerekem érdekében. A baj csak az, hogy mindenféle "cím" nélkül kellene elbírálni minden esetet, nemcsak akkor intézkedni, ha "valakiről" van szó.

A nagylányom osztálytársa a megyei főügyész lánya volt.

Egyszer munkából hazafelé zaklatták, hívta a rendőrséget, lerázták.

Érdekes, mikor az anyja telefonált, reagáltak.

Fogalmam sincs, írtam a polgármesteri hivatalnak is, semmi reakció.

Ha ez nem jött volna be, lett volna tovább is...

Ez durva. Mármint az, hogy sem az osztályfőnök, sem az igazgató nem mozdította a füle botját sem. Mert ilyen esetben még azt sem állíthatják, hogy nem tudtak a dologról, hiszen bementél hozzájuk, és jelezted a problémát. De ilyenkor kihez lehet még fordulni? Csak van valami megoldás, van valamilyen magasabb fórum. Mert neked szerencséd volt, nálad bevált az, hogy "meggyőző" voltál.

De ez tuti nem mindenkinél működik. Kellene, hogy legyen megoldás. Mert ez így nagyon nincs rendben.

Nem ritka, hogy a legelvetemültebb fiatalok késsel járnak. Szörnyű, és megdöbbentő.

Ezért felelősséget senki nem fog vállalni, de azt gondolom, hogy a közvetlen környezet valószínűleg megelőzhette volna a tragédiát. Szülők, tanárok.

Nincs idő, nincs kapacitás, lusta is mindenki, nincs kihez fordulni ezekkel a problémákkal, ha van nincs eszköz a valódi segítségnyújtásra. Nehéz ügy.

Viszont azt gondolom, hogy a szülőknek, a legelemibbnek kellene annak lennie, hogy a gyerek érdekeit helyezik előtérbe, figyelembe véve azt, hogy felkészítem őt 1 egészséges életre a JÖVŐBEN, ezt nem lehet a múltból.

Sokszor látom, hogy a szülők, tanárok, mindenki fáradt nincs arra kapacitás, sem eszköz, lehetőség, hogy az iskola valódi közösséggé váljon, ez biztosan nem segít.

A lányomékhoz 5.- ben lebukott egy fiú.

Tavasszal nézte ki a lányomat, rászállt, csúfolta, lökdöste minden szünetben, és ez egyre rosszabb lett.

Végigjártam az osztályfőnököt, igazgatót, semmi nem történt.

A szülőkkel nem sikerült találkozni, a kölyök is ügyesen került.

Végül a városban sikerült összefutni vele, a haverjaival volt, ránézésre 16-17 évesek lehettek.

Akkor magyaráztam el, hogy ha még egyszer akár csak rá is néz a lányomra, mit fogok vele tenni.

Meggyőző voltam.