Írjunk verset bármiről! (fórumjáték)

Rámhány a pakompartos mókus,

otthonom az intenzív, a Rókus,

csövön lógok a báránnyal,

kacsanyerítős páfránnyal,

a nővér csábosan vigyorog,

ez tényleg én vagyok amott?

(Nemrég még kondoron szálltam Szingapúrba,

hol a thai malac arcát a homokba fúrta,

és szólt és szólt a kínai rock and roll,

most meg mi vagyok, ki vagyok, hol?)

Szél hordja az élet porát,

Macska issza egér borát.

Kakas ugat, kacsa nyerít,

Julcsa pofozza a Ferit.

Nyúl fut versenyt a csigával,

Százlábú a bal karjával

Ölelgeti a kis bárányt,

Fejére egy mókus ráhányt.

Megbolondult ez a világ,

Nem is mondok érte imát.

Ércek, fények, semmiségek,

ágytálba bújó rémek,

ezek aggasztanak téged?

Mikor csövön lógok az intenzia

harmadik asztalán, longekszpós képem

rólad még lesz talán, a gyerekek a fűben

fűszerrel játszanak, az ablakon

a virágok még mindig látszanak.

Highkeyben kiégett képek,

a színek eltüntek, a feketék szépek,

rebben a nyárfa az ablak alatt,

ez még neked is túl nagy falat.

Látod az idő is elszaladt,

mások ledöntenek minden falat.

És nekünk,ami maradt:

betűk, képek,

élcek,fények,

ágy alatt a rémek,

elérhetetlen hiú remények.

Elmebeteg menyecske

szép gondolat,

nekem pont az lenne

megfelelő falat.

(De máshol voltam mostanában,

más az álmom, mint általában.)

Duplexpo, kos és #virág,

miért jó KL-ben gondolni rád...

Vonalak a tájunkban

mikor találkoznak,

bakker, elkárhoznak.

Elmebeteg eretnekre

egy menyecske szemet vetne?

Egy elmebeteg eretnek,

zengeti a teret meg,

Görögtűzre szenet vet,

tóba vizet csepegtet.

Kályhacsővel fuvoláz,

cethallal paroláz

Ha ez nem lenne elég,

hátán cipel egy tevét.

Bekormolja a napot,

elveti a parlagot.

Szatyorként hord kalapot,

üdvözli a tegnapot.

Míg fejére puklit nem kapott.

Akkor aztán helyreállt,

kis fejében a világ.

A gólya apropóján

elmerengtem a folyónál

a halak úgy megrémültek

engem látva elrepültek.

Egy gólyának hosszú csőre

meg a tolla és a bőre

levált róla, ugye, hiszed?

a magasba emelkedett.

A torony apropóján

elmerengtem három gólyán

és két halon,

akik megpróbáltak

felmászni a falon.

A halak nyelve összeakadt,

a gólyák füle kettészakadt,

bepólyálták gézkötéssel,

s gratuláltak kézfogással,

milyen jó nap is ez a mai.

Bábel tornya

intő példa.

Ne törekedj

túl magasra!

Lakodalomban vígad a nép,a kocka el van vetve.

Láncra verve táncol ott ,három loncsos medve.

A főétel is saláta,falja is a császár,

álmosan rebben,sarokban a páfrány.

A Rubikon is lomha lett,nem lehel már párát,

Bábel tornyáig ringat egy három fejű sárkányt.

Cézár fia, Burkus, a tanyavilág

marcona lobonca úgy veti rá

magát a vétlenül mozduló

koloncra, mint vércse a sáskára

vagy szárcsa a patakban

vergődő társára, majd mondja,

kedves bátyám, Ernő, mire

átkelsz a Rubikonon,

véget ér a lakodalom.

Márciusról írtál, annak idusáról,

de nem írtál verset majomkenyérfáról.

Én sem arról írok, Caesarra gondolok,

Képzeletben most a szenátusban vagyok.

Jönnek a merénylők a kezükben kés van,

Közelítenek már kegyetlenül, zordan.

Szegény Caesar, csak néhány szót ejte,

Ezt rebegi halkan: Et tu mi filii brute?

Porcica portejet szürcsöl mázas tányérkából,

majd kimászik a rettentő tigris árnyékából:

martalóc bitangok, mind ide jöjjetek,

megosztok veletek egy parádés ötletet,

legyetek hatkor a vackorok fájánál,

hol a márna csúnyább a legcsúfabb rájánál,

eljárom ott velük Sándor hősi táncát,

a márciusi idus pezsdítő románcát.

Facér hős kredencén,eperdzsem és márna.

Zendülők kertjében,megérett a málna.

Pengével kezében,ilyen hős tán nincs is,

porcicán tajtékzik a Maláj Tigris.

A kardhal ha kivonják,

fénylik, mint az acél,

a hős lehet nős

vagy csábítóan facér,

termetes testén

kövér cigaretta lóg,

patinás órája

felhúzós analóg,

peckesen lépdel

elei nyomdokán,

rettegi hírét

Morgan és Sandokan.

Füstös félhomályban,feldereng a hajnal,

megjelent a tettes,kezében kardhal?

Tettette,hogy tettes,teste termetes s rest.

Permetezőgépből,ledobtak egy ezrest.

Temérdek kérdésre bólintott csak hatszor,

Peremvidék fáin beérett a vackor.

A süvítő szél,táncot járt ott, hatkor.

Sodort magának egy kövér cigarettát,

Rágyújtott, s az ablak elé állt.

Kinézett, bámulva a derengő világot,

A lassan eregetett füstön át nem sokat látott.

A keleti égen a fény egyre erősödött,

Lassan a szívébe derűs nyugalom költözött.

Holdvilág Charley Honolulu mellett

raktárba tette a szívét nyomó terhet,

aztán egy csehóban Harisnyás Pippivel

és Nyesztorral, a megkövült hippivel

elropta a dúvad későnérők táncát,

mint a szürkemedve, ki letépte láncát,

s jókora szöget vert a söntés oldalába,

hogy mindenki láthassa, nem volt itt hiába.

Holvilág Charley ma ontja a véredet,

pedig már átadtad neki a béredet.

Azt hitted akkor majd másfelé nézeget,

és nem az ő tőre lesz iszonyú végzeted.

Teveszőr kesztyűben anyósod integet,

Látta ma valaki Aristid Lindgren-et?

Szentesen csendesen nyílk a fakapu,

kiröppen odvából egy sötétkék kakadu,

alatta a tevén recseg a fanyereg,

ahogy a kádi rézhangon nyekereg:

allahhoz indulok, dzsalok a dzsámiba,

ha bele nem botlom Holdvilág Charley-ba,

aki ha észrevesz, azonnal felnégyel,

és olyan helyre tesz, ahonnan nem mégy el.

Nyergel a herceg,tevegel rendesen.

Remegő epekő lekoppan pechesen.

Merengő szerető benyakal rendesen,

repkedő lepkefő lezuhant Szentesen.

Tejutat lefedő lepedő fellebben,

tejéből vedelő ellenőr megreccsen.

Tehenet terelő teremőr mellettem,

szememből az álom kireppen.

Isten lájkja a közösségi fórumon

mint Harry Potter vagy a koreai pop,

annyit ér.

Mikor kommenteled, válaszolni fog?

(A festő azt is mondta nekem,

hogy alanyát kedvelhetem,

szerethetem, mint ő is.)

Szép szajhák feszengenek vállamon,

pisztrángok a zuhogóban felfelé menet,

vajon ívnak, vagy a medve kapja őket?

Szeretnék szerelmes levelet tőled...

Rozsdás keresztre kentél volna kenetet,

hogy fényesre csiszolja sidolos tenyered.

Fényes feszület feszeng a válladon,

időtlen jelképként meggörnyedt hátadon.

Papok, szentek, pribékek és szajhák, a

dögkút vizét az ördög malmára hajtják.

S mikor azt hiszed új a nap alatt nincsen,

egy csendes nyári estén belájkolt az Isten.

A ravatalozóból a temetőbe menet

leolvadt rólam a félrekevert kenet,

ó, papok szégyene, istennek kontára,

kenetes bögréd tedd inkább lomtárba,

feltámadok így, mielőtt sírba eresztnek,

s hátat fordítok a rozsdás keresztnek.

Szürke fellegekből szálló rettenet,

a szürke, örök idő elfogná lelkemet,

elfogná,elzárná,kötne rá vihar kötelet,

hogy ne repüljön többé, akár a fellegek.

Ám ilyen könnyű dolga soha nem lehet,

lelkem szárnyalása töretlen menet,

s,ha egyszer eljön az utolsó kenet,

a lelkem szabadon hagyja el mulandó testemet.

Mátkámmal a dalárdában

nem akaratból lettem párban,

a táncmester hozzá tuszkolt,

és sorsom akkor alles schluss volt.

Azt kérdezte, hol a dárdám,

és miért vagyok ilyen árván,

mért nem vagyok szemüvegben,

és mért nem leszünk sose ketten.

Mondtam neki, te kis pribék,

lennénk-volnánk holnap is még,

csak nem itt a dalárdában,

inkább máshol legyünk párban.

Repkényként futó,kusza gondolatok,

málló falon apró repedés.

A rácsokról lehulló rozsdás lakatok,

kopár falak közt,hangos nevetés.

Tétován lehulló barna falevelek,

szürke felhők felett sétál a nap,

kopár, göröngyös földeken

művirágok ringanak.

Bíbor színű néma hajnalokon,

gitáron penget egy délibáb,

fémízű, buja dallamokon

időutazó repül tovább!

Víztoronyból ugrottam hozzád,

megleptelek neglizsében,

ahogy pánsípod fújtad,

s remegett az ujjad.

Kívántál-e újat az állami áruházban,

hol a vagyonom nem rád, de átruháztam,

és a Kiskakukból a Piros Hetesbe mentünk

Hugóval, a palackból csak félig húzott dugóval?

Nem szerethetek ki belőled soha,

mert Attila szerint az édes mostoha

olyan tüneményes borzongató frász,

amitől a forró hideg a végtelenbe ráz.