Írjunk verset, a sorok vége összecsengjen:) (fórumjáték)
Surran, koppan, csattan egy talp,
a tündér szárnya már félrecsap.
A kobold káromkodik egy sort,
mert a villamos rá egy kürtöt tolt.
Tünde, gyorsan, tiplizz innen,
ne várd meg, míg elnyel minden!
De Tünde csak bámul, nagyot pislog,
s a híd alatt egy hal is visít pont.
Pukkan, csobban, fröccsen a Duna,
egy sellő kiált: Ez durva és fura!
A harcsa egy cipőt majszol éppen,
a romantika úszik már a mélyben.
Villognak fények, ketyeg az óra,
a kobold már pattog egy vasmotorra.
El innen gyorsan, mielőtt késő!
Ez a sztori már, régen mélyzöld.
Fröcsköl, szörcsög, zúg a hab
a Szabadság-híd alatt,
a szerelmesek cipőjére
harcsapikkely ragadt,
a tündérek és koboldok
fenn a fejük felett
villamosra ugranak
romantika helyett,
gyerünk, Vilma,
mire várunk,
szedjük gyorsan
kezünk-lábunk,
jön az árny
és elragad
itt a fényes
híd alatt.
A holdfény táncol, víz ragyog,
a nád között a szél susog.
A kobold morog, tétováz,
de tündérdallal száll tovább.
A hab zúgása álmot hoz,
s a csillagfény is támolyog.
A mélyben titkos hang fakad,
s egy árny alakja elragad.
A szél mesél egy hűs csodát,
míg ringatja a bús Dunát
A sziget mélyén vágy zenél,
a kobold a tündér hárfáján matat,
de hess innen, te csúf ledér,
mert csáklyád netán tűzfalba ragad;
a Dunán nem csak dinnyehéj,
de vérmes harcsa is akad,
és mit ér majd a szenvedély,
ha gyomrában találod magad.
Lágy szellő súgja, hív a nyár,
a Duna csókja rád talál.
Fák árnyán táncoló napsugár,
S a szívem újra Rád talál.
Tündérek lebbennek tova,
lényük az éjben ragyogva.
Lépteink nyomát fű fedi,
a víz tükrét a hold szegi.
Ködből szőtt álmok ébrednek,
csobog a szökőkút, s mesél.
Tündér, kobold együtt remél,
s a sziget mélyén vágy zenél.
Ez a poenom,
mär simän lelöve,
mert pukizni akartam,
de mäs lett belöle,
Végül, még nem múlt el a nyár,
Te se várd éjszakánként a halált.
A hársfák nektárt csöpögtettek el az éjszaka,
Akard,hogy téged is várjon valaki haza.
Ötven évvel ezelőtt is az voltál, aki ma,
Mindig határozatlan, mindig tétova.
Várd, de ne a halált,
inkább ahogy én várok rád
szigeten vagy sziget nélkül,
megtalálva téged végül.
Mióta elsodort, megfosztott az élet
tetőled, mond mit is reméljek?
Van ezernél is több álmom,
melyekben csak kínom találom!
Búcsút félszegen, lopva vettem
elmúlt gyönyörrel ékítettem.
Kérlek, légy mellettem majd ha várom,
hogy kaput nyisson rám halálom.
Papája is elutazott,
jeleket már nem is hagyott,
szomorkodik minden netfél,
kedves Pepe, hova mentél?
Jollyroger elutazik,
Fokhagyma meg szomorkodik.
Nem utazik már a nyáron,
De szívében ott az álom,
Utazni fog majd jövőre,
Felszáll ő egy repülőre.
Holnap végre elutazom,
gőzmozdony lesz vonatomon,
szikrát hány és messze fütyül,
nem lehetek már egyedül.
Azt ne hidd
hogy itt a vége!
Új nap jön el
holnap,végre!
Meghalt a fény,
Jött a sötét,
Szobám falán
Fekete árny
Az élet most
bezárt nagyon,
lakásomat
el nem hagyom
Mikor kiáltasz?
Mikor kiáltasz hozzám, felelek.
Veled vagyok, mikor bajok vesznek körül, kimentelek
és fölemellek! - Tudom Istenem és szeretlek,
köszönöm, hogy gyermeked lehetek!
Írta DMoncsika
Mikor kiáltasz?
Mikor kiáltasz hozzám, felelek.
Veled vagyok, mikor bajok vesznek körül, kimentelek és fölemellek! - Tudom Istenem és szeretlek!
Köszönöm, hogy gyermeked lehetek!
Írta DMoncsika
Szárnyalok, mint a sas madár
bár még messze a nyár.
de szívem türelmesen vár,
mert aggódni úgy is kár!
Írta DMoncsika
Látod milyen szép az élet!
Leintettél,jót remélek,
megláttad a kismadarat,
helyretetted a szamarat:)
Kis madár száll ágról ágra,
Azért jött ő a világra,
Hogy felvidítson Téged
És énekeljen Néked!
A türelem nagy kincs,
néha elfogy és nincs,
nyeldekelek nagyokat,
kirobbanni nem szabad.
Ide figyelj Hunor,
Sok benned a humor.
Tetszik ez a Lehelnek,
Akit veled nevelnek!
Azért néha eshetne,
mert az ember ehetne
friss gyümölcsöt,zöldséget,
nem fonnyadtat,szépségest.
Ha tehetném, mennék a világnak
Nem tudom rám, itt még, mi várhat
Szeretném boldogan élni az életem,
Elég volt már ennyi gyötrelem.
Csodás ez a verses játék,
Az embernek nagy ajándék!
Társra, barátra akadsz,
És a végén itt ragadsz!
Pálinka volt reggelente
nagyapámat ébresztette,
nem pohárral,csak egy nyelet,
aztán várta már a delet....
Amerre én járok,
A csodára várok!
Rám tör a sok emlék,
Bárcsak gyerek lennék!
Várni valami szépre,
Felnézni a csillagos égre,
Várni valami csodára,
Vagy talán az elmúlásra.
Ásítozom,mintha fizetnének,
hol vannak már a régi legények,
derekuk görbül,bottal poroszkálnak,
már be se intenek a vén
boszorkánynak.
Tiéd vagyok, ha akarod,
Ha átölel a két karod.
Ha majd egyszer útra kelünk,
Akkor együtt énekelünk!