In memoriam "Rumelige" (beszélgetés)

Most tettem fel egy képet a Lidércről, szegénynek is baromi melege van.

Hiába csalnám be a lakásba, itt egy kicsit "hüssebb" van, nem hagyja a pót-anyját. (Anyósomék halála után megörökölt 12-13 éves kutya.) Igaz, most nem egymáson, hanem egymástól kb. félméterre fekszenek.

Hogy hogyan lehet ennyire ragaszkodni egy cicához?

Nálunk is családtagok a cicák. Nagyon-nagyon együtt érzek veled :-(

Mindenkitől bocs, de hétvégén unokáztam, és csak az órákra ugrottam be, ha tudtam.

Köszönöm a hozzászólásaitokat, és azt is hogy nem néztetek hülyének amiért így ragaszkodom Rumlishoz.

Nem akarok kekeckedni, de kérdezhetek???

Azt írod a férjed csípőműtétjére 15-16 évet vártatok???

Na azért annyira nem szar a magyar egészségügy...........

Egy ilyen műtét nem vicc, nem húzzák évekig.

Teljesen megértelek! Mindig is macskapárti voltam/vagyok/maradok! Voltak kinti cicáim, akik egyéb okok miatt eltűntek. Utána évekig nem volt.

Tavaly előtt decemberben rám tört egy cica utáni vágy, ami nem enyhült (igazából babát szerettem volna, azóta is szeretnék csak nem sikerül). Egyre többet emlegettem a páromnak, hogy kell egy cica, erre ő- én utálom a macskákat nem kell ide macska! De mégis nézegette a neten a cicákat! Eredetileg wiscas cicát szerettem volna, de nagyon drága volt. Egy vasárnap 2011.01.16-án kimentünk a piacra és egy kislány kezében megláttam ŐT! Nem is akartam tovább menni, szó szerint hisztiztem, mint egy gyerek, hogy nekem kell az a cica! Addig-addig míg a párom rá nem bólintott. Megkértük a kislány anyukáját, hogy addig vigyék haza, míg bevásárolunk neki almot, kaját, játékot. Mikor végeztünk elmentünk érte és boldogsággal a szívembe, nagy mosollyal a képemen hazavittük a Banditát! Úgy ahogy van Bandita kinézete volt. Pajkos, játékos, aranyos! Szürke zerna csíkos! Imádom angyalomat! Szoba cica lett belőle és mivel két helyen lakunk, mindig jön velünk, nagyon szeret autózni. Párommal elválaszthatatlan barátok( ő aki soha nem szerette a cicákat)! Telt múlt az idő, Bandikám nagy cica lett. Nekem meg jött ismét egy kis cica utáni vágy! Vörös cicát kerestünk, de mivel megint tél volt nem volt nagy választék. Aztán az egyik kolleganőm emlegette, hogy vannak kiscicái. Na nekem több sem kellett, egész nap nem is tudtam a munkámra koncentrálni! Hazaértem és szóltam apának, hogy megyünk cica nézőbe, erre ő- nem! mert azt akkor haza is akarod hozni! Én -á dehogy, csak megnézzük őket! Odaértünk és mindjárt Ő jött oda hozzám először a négy közül, már ekkor tudtam, hogy bővül a családunk! Kisírtam, hogy nekem kell és hazavittük! Míra lett a neve, 46dkg volt és szemcseppentőből dudlizta sokáig a macskatejet. Az elején nehezen ment a másik cicával, vérig volt sértve, de pár nap múlva megenyhült és azóta és azóta nagy barátok a fehér cicával. Ő igazi csaj cica, azóta már gyönyörű nagy elkényeztetett kis céda! Mindketten ivartalanítva vannak, minőségi kaját esznek és autóznak velünk egyik helyről a másikra! Hihetetlen okosak, imádom őket! Így van két "gyerekünk", mert annak tekintjük őket! Velünk alszanak. Szobacicák, tudom önző vagyok, de rettegek attól, hogy kiengedjem őket és bajuk essen. Nagyon féltem őket, nekem ők a mindeneim. Akkor sem fogom őket kirakni, ha lesz babánk, mert ők akkor lelki segélyt nyújtottak nekem amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk és azóta is enyhítik a gyerek utáni vágyat! Ha egyszer lesz gyerekem őt is cicaszeretőnek fogom nevelni!

Bocsi, hogy hosszú voltam, de muszáj volt megírnom, hogy igen is lehet egy cicához ragaszkodni! Sőt! Minél több embert ismerek, annál jobban szeretem a cicáimat!

Kedves cseteica!

Nagyon szép a fekete cicád, nem csodálom, hogy nagyon megszeretted, és hiányzik.

Én macskapárti vagyok, és megértem, a hozzám hasonlóak bánatát. Számomra is bármelyikük elvesztése, kihat rám,

és nem tudok napirendre térni felette.

Jelenleg 3 anyacicám van, és 1 fogadott, akit kivertek, és nálunk

talált menedéket.

Mindegyiket nagyon szeretem, de van mikor egy-egy annyira

kitűnik közülük. hogy nem tudom elfelejteni, kedvességét.

Sajnos mérgezések által veszítettem el őket, eddig kb. 30-40

cicát neveltem fel, akiket, sajnos elveszítettem.

Annyira kezesek, hogy addig nem szülnek meg, amíg mellettük

nem vagyok. Azok a cicák kedvesek, akiket szeretettel neveltek.

Egy szó mint száz megértelek. Nekünk is volt egy ugyan ilyen

fekete leány cicánk, egy házaspártól hoztuk el, mert gyermeket

várt, és félt, hogy a gyermekre ráfekszik, ezért olyan embert keresett, akivel a cica megbarátkozik, mert félénk volt. Sokan látták, és szerették volna elvinni, de félt tőlük és nem jött elő, elbújt.

A párommal voltunk ott, s egy pár perc múlva a férjem kabátgombjával kezdett játszani, a többi már ment magától.

Hazavittük, de mindenki csodálta, mert olyan volt, mint egy kis

párduc. Az erkély fára kifeküdt, s lógott a keze lába, a kismamák

a gyerekekkel a csodájára jártak. Műtött cica volt, nem lehettek kicsinyei. Az egyik szomszédunk megdobta , s belső vérzés következtében halt meg. Ha eszembe jut most is sírhatnék.

Én azt tartom, hogy a macskák, külön kis egyéniségek, mindegyikük kedves szeretetre méltó, csak fel kell fedezni bennük. Tudom, hogy rájuk bármikor számíthatok, mert ők napszaktól függően, dorombolnak, kedveskednek, tudják magukat szerettetni. Biztosan az új kiscica is hasonló örömöket fog adni, csak meg kell ismerned, és fel kell fedezned benne.

tudom, az elvesztet cica űrjét sokáig nem fogja pótolni.!

Elnézést, a hosszúra sikeredet gondolataimért.

betty

Az én fekete kandúrom, Mihály is 6 hónapja már, hogy nem jött haza. Minden nap vártam és még ma is várom!!! Éjjel vele álmodom szinte mindig és olyankor boldog vagyok, mert hazatalál végre..kár, hogy ez csak álom. :SSS

Illetve május 11.én ment el a 21 éves cicám, de ő jobb létre szenderült..szóval én értelek/megértelek!

abszolút nem mosolyoglak meg... teljesen megértem h hogy lehet egy csöpp állathoz nagyon ragaszkodni!

Bár nem macskás vagyok, nekünk jelen pill-be egy görink van, teljes mértékben átérzem amit írtál!