Igaz történetem - A túlvilággal?

Kerek 10 év eltelt azóta, hogy átéltem a poklok-poklát.

Úgy 7 éves lehettem, amikor kezdődött az egész.

Senkinek nem beszéltem róla, úgy voltam vele, úgysem hisznek nekem. Most már nyugodt szívvel ki tudom írni magamból az emlékeket.

A legelső emlékem a következő:

Egyik este játszottam anyumék szobájában, és velük akartam aludni. Meg is engedték, befeküdtem közéjük, ők el is aludtak, én is félálomban voltam, amikor arra riadtam fel, hogy valaki suttog a fülembe.

Olyasféle suttogás volt ez, mintha egy élő ember a fülemhez hajolna és érezném a lehelete melegségét és fuvallatát a fülemen.

Ijesztő suttogás, mintha valaki ténylegesen ijesztgetni akart volna.

Ezt többször is éreztem aznap, de mivel még nagyon fiatal voltam, nem tudtam mire vélni, csak nagyon féltem.

Ezt követően 14 éves koromig szinte minden egyes éjszaka rémálom volt.

Majdnem minden éjjel bekövetkezett ez a suttogás, éreztem, hogy van a szobában valaki, éreztem minden egyes éjjel. Annyira kicsi voltam, hogy akkoriban nem tudtam, mi az, hogy szellem... nem tudtam mire vélni, csak a félelem maradt.

Sokszor úgy aludtam, hogy a fülemet vattával bedugtam, de így is hallottam a hangot.

Sokszor aludtam lámpafénnyel, de volt, hogy inkább el sem aludtam, mert annyira féltem.

Kb. 9 éves lehettem, amikor a következő történt:

A szüleim elszaladtak mamámhoz, aki pár utcával lakott arrébb, és mondtam, hogy én maradok, játszok. Már este volt, sötét volt.

Én a szobámban ültem, az ágyon, és játszottam.

A szobám ajtaja nyitva volt.

Úgy kell elképzelni, hogy a szobám előtt egy folyosó volt, majd jobbra a lépcső. (A szobám az emeleten volt)

Az ágyam szemben volt az ajtóval és a folyosóra lehetett rálátni. Szóval a lényeg, hogy fa lépcsőnk volt, kicsit recsegetett is, ha végigmentünk rajta.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki jön fel. Hallottam a lépteket, nem akartam hinni a fülemnek rettentően megijedtem.

Nem volt se kutyánk se macskánk. Jött valaki fel, én pedig egyedül a nagy házban.

Mikor már hallottam és éreztem, hogy közel van és felér mindjárt, az ajtóhoz rohantam becsuktam, kirohantam a szobámból nyíló teraszra és kint a hidegben vártam a szüleimet.

Mondanom sem kell, hogy a mai napig nem tudom mi volt ez.

Az éjszakai suttogások mindvégig fennálltak, nagyon féltem. Olyan is volt, hogy barátnőmnél aludtam és ott is hallottam, éreztem, hogy ott is ott van az a valami... vagy valaki..

14 éves koromban meghalt dédimamám, akivel elég szoros volt a kapcsolatom.

És megszűntek a suttogások. Nem tudom, hogy van-e köze egyiknek a másikhoz, de megszűntek.

Ezután az egyik jó barátomnak elmeséltem, miken mentem keresztül, de féltem róla még beszélni is, nehogy "visszatérjen".

Most 24 éves vagyok. Mai napig nem alszom teljes sötétségben, és elég félős vagyok, de már nem gondolok erre a dologra, már nem alszom füldugóval.

Fogalmam sincs, hogy ki ijesztgetett és miért, de megszenvedtem a gyermekkoromat ilyen téren.