Hogyan NE függjön a boldogságom mindig a másiktól? (beszélgetős fórum)

Köszönöm, hogy időt szántatok a kérdésemre!

Igyekszem vele nem éreztetni ezt ami bennem zajlik, nem erőltetem rá magam a legkevésbé sem.

Tudom, hogy le kell lazulnom csak azt nem tudom, hogyan.

Vezetèkes telefon egy vagyon volt mèg a 2000-es èvek elejèn is. Nem nagyon volt csacsogás...

Akkoriban akkor beszèltek mikor találkoztak. Volt is miről,hisz nem pittyegett minden baromság miatt a zsebünk òránkènt.

Pasiztam volna :D Csak viccelek, nem tudom, nyilván nekem sem ettől függ a hangulatom, ha olyan palim lenne aki egész nap vagy hónapokig nem ír, akkor az lenne a normális, vagy idővel beletörődnék. Azért mondom hogy mindenkinek más a normális, itt is írtátok többen hogy ez teljesen megszokott nektek is. Meg mondjuk az sem mindegy, hogy a kapcsolat eleje, vagy x éve házasok vagyunk.

De a mobil előtt is volt szerintem hasonló, csak más csatornán. Amióta az emberiség létezik, azóta megvan ez a szorongás sokakban, hogy vajon a másik is ugyanezt érzi-e. Csak régen levelet írtak, és epekedve várták hogy hetekkel később megérkezzen a válasz, meg szerelmes verseket, meg vonalas telefonon beszéltek mobil helyett 😅

"Hogyan NE függjön a boldogságom mindig a másiktól?"

Úgy, hogy megtanulsz egyedül, önmagad elfogadva élni.

Ha szinte minden nap találkoztok, akkor mit akarsz még megbeszélni vele napközben, telefonon?

Főleg akkor, ha még az elején jártok az ismerkedésnek.

Sok embernek riasztó, ha valaki ennyire ragad.

Nyìlt lapokkal játszik, elmondta,hogy ő nem a nyálasabbik fajta.

Ne nyaggasd,nem fog változni.

Nagyon az elején vagyunk még, de már az elején is így ment. Aztán beszéltünk erről a dologról, valahogy szóba jött én mondtam, hogy szerintem normális ha emberek napközben is néha írnak egymásnak..

Elő is fordult aztán párszor, hogy írt napközben, de azt is hol igen, aztán megint napokig nem...

Nem ilyen típus, ezt mondta az elején. Csak én rögtön kikövetkeztetem, hogy jólvan eszébe se jutok...

A másik ami aggaszt, hogy nem igazán a szavak embere, nem mondd szépeket valami sűrűn.

Na és épp miközben írtam ezt a hozzászólást hívott fel, hogy vagyok..

Egyrészt az ellen, hogyha elveszítette az érdeklődést, nem tudsz mit tenni, szerintem ezt próbáld tudatosítani, hogy azt élvezd, ami van, ne azon szorongj, ami nem is biztos, hogy lesz.

Másrészt nem biztos, hogy ráér nap közben, lehet, hogy kizökkenti a munkából a telefonozás, stb., bár ez nem derült ki, mi a foglalkozása.

Harmadrészt mindenkinek más a normális, én is olyan vagyok, hogy nap közben is küldök pár üzit, párommal sok éve együtt vagyunk, de szerintem nem telik el 2-3 óránál több anélkül, hogy életjelet adnánk, nekem ez a normális. (Mondjuk a telefonálás más tészta, ritka az olyan munkahely szerintem, ahol nap közben is hosszasan lehet beszélgetni.)

Ha te küldesz neki egy sort nap közben, arra reagál? Egyébként szerintem ha nem olyan a munkája (pilóta, mozdonyvezető, agysebész) akkor akár fel is hozhatod, hogy nagyon szereted amikor tudatja veled hogy nap közben is eszébe jutottál, mert jól esik. Nem azt mondom, hogy zúdítsd rá, hogy amikor órákon át nem keres akkor te már elképzeled hogy soha többé nem látod, de ennyi bele kell hogy férjen.

Csak magadat hergeled,ezzel lassan mindent tönkretève.

Dolgozik. Lehet,hogy nincs is nála a telefon. Este beszèltek.

Foglald el magad!

Attól függ, régebben aktívabb volt-e?

Ha igen, akkor lazul a kapcsolat, ha nem, akkor nyugodj meg.

Ha éppen buszt vezet, pénztárban áll, vagy operál, nem tud hívni.

Régóta vágytam egy rendes férfire.

Most úgy néz ki találtam is. Amikor együtt vagyunk nagyon figyelmes, rendes, mindig gondol rám valami aprósággal, tényleg körül ugrál. Szinte mindennap találkozunk.

Viszont... Napközben, munka közben sűrűn előfordul, hogy egésznap nem keres, csak már este.. én tudom jól, hogy dolgozik, mégis szorongok ettől. Mindennap végig megy ez a "harc" bennem, iszonyat rosszul érzem tőle magam, rögtön arra gondolok, hogy nem gondol rám, nem érdeklem, nem akar közelebbi kapcsolatot velem, csomó rossz gondolat, nagyon túl gondolom az egészet.

Egyaltalan normális-e szerintetek, hogy eltelik 1 nap két beszélgetés között?

Régen olyan lazán vettem ezt, sosem agyaltam ilyeneken, talán a sok év magány tett ilyen szorongóvá, nem tudom. Kérlek adjatok tanácsot vagy térítsetek észhez!