Hogy tudom kiiktatni a mérgező anyámat az életemből? (beszélgetés)

Van is sajnos ‘negatív’ hozama ennek a csodás gyerekkornak.

Például a gyerekeimmel szemben,mindaz amit én nem kaptam igyekszem megadni nekik.

Nem anyagi dolgokra gondolok,de ez már néha túlzásba megy át.

Egyre nagyobbak az igények.

A majom szeretet se jó.

A kezelésnek ez is resze.

Nemsüti,nagyon értelmes nő lehetsz.

Köszönöm hogy te érted a problémám.

De igen.

Járok szakemberhez. :)

Bizony, csak ez a két út van, és valóban nem könnyű.

A férjem anno befogadta az apját magához, próbált rajta segíteni, eltartotta. Mikor kipakolta a lakását ott lett vége a sztorinak. Azóta az utcán él, valószínűleg. Nem tudunk róla semmit, azt sem, hogy hol, merre lehet... Ez is egy döntés, és nagyon fájdalmas, de van, amikor csak ez a járható út. sajnos. :(

Én bizony végig kitartottam, csináltam hosszú éveken át.

Igaz, hogy semmi olyan okom nem volt, nem lehetett volna, hogy azt mondjam, nem teszem meg. Azt mondhatom, példásan felneveltek bennünket, pedig nem volt könnyű nekik. De amikor ápolásra szorult, meg sem fordult a fejünkben azt mérlegelni, hogy megérdemli-e vagy nem. Egészen biztos, hogy a gyerek-nevelés során ők is követtek el itt-ott valami hibát, tettek olyat, amivel akkor!! nagyon nem értettünk egyet, de mi gyerekek sem voltunk angyalok! :))

Tettem, tettük, mert a szüleink, mert a szeretet, mert a lelkiismeret, és mert az unokáik ebből merítenek példát, tettük, mert ez a világ rendje: amíg nekünk volt szükségünk az ő segítségükre, áldozatvállalásukra, addig mi támaszkodtunk rájuk. Amikor fordul a kocka, akkor a gondviselés ránk hárul, és mi segítjük őket.

Most is azt mondom, mindenki maga dönti el, hogyan cselekszik. Az én személyes "világnézetem" szerint a "nemcselekvés" is cselekvés. Akár felvállalok valamit, akár nem, hosszú távon valamilyen formában befolyásolni fogja nem csak annak a másiknak az életét, de valami módon az enyémet is. Majd a kérdező is eldönti: vagy az esze alapján, vagy a szíve szerint, és cselekszik, vagy "nemcselekszik".

Hát a stílus maga az ember, ahogy mondani szokták.

Egyébként ez az oldal alapban nem a fröcsögésre van, hüvelygombám meg még szerencsére nem volt, de ha lenne dokival beszélném meg,és nem itt kérnék tanácsot...

Így van. Mindannyian másképp látjuk ezt a helyzetet. Én szerencsére nem voltam még hasonlóban sem. Így könnyen írogatok, nyilván más a helyzet ha az ember benne van. Távolról láttam hasonlót, így a olyan széléről könnyű volt tanácsokat adni. Megtenni már nehezebb.

Bennem csak attól megy fel a pumpa, mikor azt olvasom, hogy valaki anya létére olyat tesz/tett ami nem méltó ehhez. Én is anya vagyok, sosem tudnám a gyerekemet lelkileg vagy fizikailag bántani. És ez természetesen nem egy nyaklevesről vagy egy “maradj a szobádban most látni sem akarlak” megjegyzésről szól.

Nincs itt semmi probléma. Én úgy nézem a világot, és a másik életét, és a saját életemet: ha ez lett megírva nekem, neki, nekünk abban a bizonyos "nagykönyvben"!! akkor ezt osztotta rám, rá, ránk! a sors, és ezt kell megoldani, vagy legalább megpróbálni. Ennyi!

Ha kivonod magad ebből a körből, és azt mondod, hogy a te életedet nem érinti, nem tartozol bele abba a körbe, szíved joga, semmi gond, senkinek nincs köze, joga, felhatalmazása ahhoz, hogy ezért felelősségre vonjon.

Ha azt mondod, hogy az a bizonyos nagykönyv nem létezik, akkor számodra az az igaz! Semmi gond!:))

Szíved joga úgy érezni és úgy gondolkodni, ahogyan érzel, teszel... és ugyanígy nekem is úgy érezni, úgy gondolkodni és úgy cselekedni (ha kell!) ahogyan szerintem helyes.

És szerintem ezen nem kell fennakadni egyikőnknek sem, és nem is kell azon erőlködnünk, hogy meggyőzzük egymást. Én így is szeretlek, és a szememben nem vagy, nem leszel más ember, mint amilyen eddig is voltál. Más szempontból nézzük a dolgokat, ezért más véleményre, más következtetésre jutunk. Ennyi.

Igazad van! ha annak idején a mostani eszemmel gondolkodtam volna, én is hagytam volna a fenébe anyámat. A saját életemet tettem tönre az áldozatvállalásommal és hiába. csak nekem lett rosszabb. Mióta meghalt, évek óta olyan, mintha szabadságon lennék egy szörnyen nehéz munkahelyről. Ha belkegondolok, rájövök hogy ennek nem lesz vége amíg élek. :)

Azt sajnálm csak, hogy a fiatal éveim mentek rá. de hát tanulunk, amíg csak élünk. Legközelebb nem így csinálnám. :))

Nem értek veled egyet. Ez a nőszemély nem érdemli meg a gyerekei istapolását. Mire föl? A borzasztó gyerekkorert? Vagy a züllött életvitele miatt? Esetleg a gyerekei zaklatása miatt?

Tudni kell nemet mondani és attól lesz a lelkünk könnyebb és tiszta,ha képesek vagyunk megàlljt parancsolni magunknak.

Nem a te dolgod megmenteni őt. Tegyél pontot a kapcsolat végére, úgy hogy ő kar semmiképp ne tudjon veled kapcsolatba lépni. Ezt tanítsd a gyerekeidnek is, hogy aki nem jó ember, azzal ne foglalkozzanak. Mert nagyon fontos hogy ők milyen mintát látnak tőled.

Ezt az anyának nevezett valamit meg takaritsd ki az eletetbol. Semmi szükség arra,hogy téged idegesítsen!

Az az igazság hogy van 3 gyerekem,uton a negyedik.

Van bőven teendőm velük,gondolom a posztból kővetkeztetni lehet hogy nincs szerető nagymama aki besegit.

Mint irtam próbáltunk segiteni,letagadja hogy iszik.

Azt mondja nem iszik egy kortyot sem.

Évek óta nyugtatókon él 0,25-ös frontint szedett régen,ma már 1mg-ost szed.

Én sosem szedtem és nem is akarok szedni nyugtatót,de úgy tudom kellenne pár havonta szünetet tartani,na ő évek óta szedi.

Mindig szakorvosi javaslatra.

Naivság azt feltételezni hogy egy SZTK-s orvost,háziorvost érdekel ki mit szed.

Neki mindegy felír mindent.

Erre meg iszik is,legjobb kombó.

Apám bünöző.

38 évem alatt kb 8-at volt kint összesen,most megint bent van.

Értelek, és megértelek, hogy menekülnél a közelükből, de mégis csak a szüleid... legalább próbáld meg a testvéreiddel együtt elérni azt, hogy valami módon ezen a téren is elkezdődjön a gyógykezelése.

Azt írod, sokféle gyógyszert szed. Ezek szerint jár orvoshoz, mi van ha ti testvérek beszélnétek az orvossal, mit tehetnétek még az érdekében??? Hogy legalább annak utána járni, van-e valami lehetőségeket valahogy segíteni rajta, rajtuk???

Igen tudom.

Egy dolgot kérek csak mindennap,soha ne legyek olyan mint ő meg az apám.

Köszönöm.

Segiteni probáltunk,állitja hogy ő nem iszik egy kortyot se,és hogy gyógyszert is csak azt szedi amit muszáj.

Ennyi gyógyszer egy patikába nincs amit ott láttam.

Elegem van abból hogy mocskolodik,szájàra veszi a gyerekeimet,a ferjemet.

Nem bírom már tolerálni.

Igen, létezik. Sajnos közelről ismertem. Nem ivott, mást csinált. De nem róla akarok beszélni.

Úgy látom mindketten lelki sérültek vagytok, te ráadásul szülés előtt állsz. Se neked, se a születendő gyermekednek nem hiányzik hogy egy olyan ember mint az anyád folyamatosan lehúzzon, ezzel akadályozva a boldogságodat. Egyébként is amin eddig keresztül mentél, neked is támogatásra, szeretre van szükséged amit anyádtól nem kaphatsz meg, viszont te sem tudod sérüléseiddel a hátad mögött kellően támogatni őt. Azt csodálom hogy ép ésszel kibírtad a megpróbáltatásokat és családot tudtál alapítani. A meglévőért dolgozz, féltsed, őrízd, mert a boldogságot innen meríted. Csak abból vehetünk ki, amibe teszünk. Anyád ezt nem tanulta meg.

Az élet egy ilyen anya nélkül is gördíthet elénk buktatókat amiből újra- és újra fel kell állnunk. Anyád csak lehúz. Azt nem mondhatom meg hogy mit csit álj, de én megszakítanél vele minden kapcsolatot. Nem venném fel a telefont. Megváltoztatnám még a számomat is. Én is eröltettem a dolgot egészen 40 éves koromig. de a saját sérüléseim miatt nem voltam képes "embert faragni belőle." Egyszerűen nem volt bennem felé elég szeretet. Kimondom, semennyi. Most mikor késő, akkor látom hogy kár volt törni magamat sok éven át, mert semmi nem változott részéről. Magam miatt. Mert én kellett volna hogy az első legyek, mert tudnom kellett volna már akkor is hogy én vagyok a legfontosabb. Tudom min mész keresztül. Kívánom hogy tudd meghozni a számodra legjobb döntést.

Az édesanyád vergődik, neki nem jó ez az élet így, ahogyan van, de gyengének érzi magát ahhoz, hogy változtasson a saját életén. Ezért menekült az italba, és valaki jól írta itt: "már elitta az eszét". Minden egyes szava, minden egyes vádaskodása, fröcskölődése egy-egy segélykiáltás.

- Szeresd őt! Az édesanyád beteg!!Állj mellé bármilyen nehéz is, és érd el nála, hogy megbízzon benned. Vedd rá, hogy menjen elvonóra, és segítsd, hogy sikerrel végig is csinálja!!

- Vagy ahogyan mások is tanácsolták: szakíts meg vele minden kapcsolatot, fordíts neki hátat, teljesen és örökre zárd ki az életedből. Legyen boldog, nyugis életed!

Csak rajtad áll, hogy melyik utat választod, de az biztos: egyik sem lesz könnyű.

Nem értem hogy miért kell degradálni hogy itt fröcsögök.

Ez az oldal erre is van,a te és a többi nő hüvelygombája ‘állandó’ téma.

Azért fordulok ide mert számomra ez új,mások meg lehet hogy tapasztaltak ilyet.(mint a te hüvelygombádat-*gomba=metafora)

Én nem tudom, hogy ki hogy van vele, de valahogy szörnyű ezt olvasni, és nem azért, amit leírsz, hanem ahogyan.

Fröcsögsz egy olyan dolog miatt, amit ma már simán megoldhatsz, letiltod, nem veszed fel a telefont, és ennyi. Nem lenne egyszerűbb? Anyád nem gonosz, hanem egy alkoholista, akinek már teljesen elment az esze. Mit vársz tőle bájos tere-ferét?

Tessék?

Fenyegetés?

Valamit félreolvasol.

Engem fenyegetsz? :)

További szép életet! :)