Hogy tudnék felállni? (beszélgetés)

Pontosan ez a legfárasztóbb a kifelé "jól vagyok" mutatása.

De annyira megszokták tőlem, hogy jól vagyok, hogy mosolygom, hogy el se tudom képzelni, hogy ne ilyen legyek!

De jó neked...a párom mellettem is mellettem áll, én viszont nem szeretnék gyógyszert..valahogy anyám kapcsán nincs jó véleményem róluk...ezenkivül én úgy gondolom az max csak elnyomja, nem pedig megoldja..:(

Pláne miután a 14 éves hugom az apja után akart menni, és anyám gyógyszereiből 8 levéllel szedett be..két napig küzdöttek az életéért és a májáért..szóval én nem birnék bevenni egy szemet sem..:(

Nem tudni mi a "gyökér",,bármi lehet..mindenkinek megvan a magáé.Nem is, hanem több.Ezt ugyan terápiával helyre lehet hozni(az okosok szerint)ám én nem hiszek benne.Nagyon jó nevű orvoshoz jártam, hidd el..de alig vártam, hogy leteljen az az egy óra..egyszerűen idegesített, frusztrált, hogy beszél, és kérdez..nekem ez nem ment...

Az én szemetes ládám a párom..vele mindent meg tudok beszélni, Ő mindenről tud..és mindenben segített is.

De nem úszhattam meg a gyógyszert! És egyáltalán nem bánom, mert ezek a problémák, amik voltak, szinte tovaszálltak! Egészen más színben látom már a dolgokat, mint előtte.

A kiegyensúlyozottság, és nyugalom mindennap..nem arra ébredek,hogy jár az agyam, hogy szorongok..tudok enni, aludni, és ennek következménye egy kiegyensúlyozott boldog élet.

Nem...annyit tudok, hogy aznap elment a mamámhoz, akinek apum egyedüli gyereke volt és mondta neki, hogy nem birja tovább..anyagi gondok nem voltak...a nevelőapám október 4.-én lett öngyilkos, ő hagyott levelet, amiben leirja anyunak, hogy jobban szeretett engem meg a bátyámat, mint anyám...hogy mindent megtett, anyámnak mégsem volt jó soha semmi..meg ilyenek.Anyám egy idegbeteg mélydepressziós nő egyébként, aki csak fekszik, alszik, mert neki az a jó,hajtja az igényeit, parancsolgat mikor ébren van és veszekszik...most, hogy már nincs neki kivel, mert én még 15 évesen elköltöztem otthonról, inkább felköltözött az anyjához pestre, mert ott tudja folytatni a megszokott életvitelét..magyarul kiszolgálják, eltűrik stb..itthon hagyta a most 14 éves lányát is, akinek a bátyám lett a gyámja..a pszichiátriáról, ahol amúgy éveken át élt, éves szinten minimum hat hónapot, úgy engedték el, hogy nem rehabilitálható, és hogy minden rápazarolt energia pocséklás, és nem őt, hanem a férjét kellett volna kezelni, mert őt még meg lehetett volna menteni..röviden ennyit róla..

De apám halálakor még nem ilyen volt...bár akkor is orditozós tipus volt már, vagy lehet azért nem emlékszem konkrétan mert még kicsi voltam (6 éves)

És amikor te felismerted a baj gyökerét mit tettél utána, hogy sikerült helyrebillenned?

Tehát ELVIEKBEN az én gyökerem az, hogy úgy érzem elhagyott az apám, és ezért nem tartom magam sem elég jónak, sem eléggé szerethetőnek..

Hiába tudja az agyam, hogy nem így van, nem azért ölte meg magát, mert nem voltam elég jó...egyszerűen nem tudok semmit tenni...jön az érzés és dúl a háború...

Vagy lehet akkor nem is ez a gyökér?

A fizikai tünetek nekem is megvoltak..emésztési zavarok, étvágytalanság, soványság, hányás..és még sorolhatnám..

Sok mindenen keresztül mentél Te is, ahogy én is..

A "máz" a legveszélyesebb..mert kifelé hiába mutatod, hogy minden oké..attól benn még dűl a háború!

Ó..hát én már 20 évesen jártam egy nagyon rendes dokihoz, mert akkor már fizikai tüneteket produkáltam...szájzár, pánikbetegség, tömegiszony, lefogytam vagy 36 kilóra...akkor kicsit jobb volt..már a dokinak köszönhetően..nah és szerencsére felfogta, hogy nem akarok gyógyszereket szedni, hanem tényleg keressük meg az okát...

Akkor mi ezt apukámra vezettük vissza, aki a mindenem volt, imádtam, de öngyilkos lett, elhagyott...

Nos azóta anyám mellett nem birta a nevelőapám sem és öngyilkos lett.

Azóta, egy olyan két hónapja egyre mélyül nálam is ez az állapot, már ez a kevésnek érzem magam..tehát ha igy van, akkor tudom mi az oka, de mégsem tudok tenni ellene semmit..jövőre fősulira készülök, 30 éves fejjel az egész életemet gyökeresen meg akarom változtatni, hátha akkor majd jobb lesz, mert már annyi mindent próbáltam és annyi harcot vivtam..csakhogy az még olyan soká lesz, én meg félek, hogy addigra totál befordulok..

És persze voltak győztes harcaim, én nagyon jól tudom milyen mindig talpra állni, kaptam pofonokat az élettől, hatalmasakat...más azt mondja, hogy más egy egész élet alatt nem ér meg ennyi mindent, és hogy büszkének kellene lennem, amiért én mindig talpra állok, csakhogy azt, hogy talpon vagyok én csak kifelé mutatom...az a máz..mert most hónapok óta egyre jobban merülök el benne..

A túlzott aggódás, "félés" nagyon is ismerős...pontosan ilyen voltam..mindig csak a negatívumokat láttam, a gyerekeket folyton "túlféltettem, ami igazán idegesítő volt számukra.

Éjszakákat nem aludtam..gondolkodtam, járt az agyam..egy perc nyugalmam nem volt..

Bolhából elefántot csináltam folyton..

Mindezt egészen tavaly augusztusig tettem...aztán felismertem, hogy a hiba bennem van...

Mára már a múlté mindez..kiegyensúlyozott, és nyugodt vagyok...de ehhez fel kellett ismerni a baj gyökerét..ami néha nagyon nehéz feladat!

Én így vagyok.

Hiába csillan meg 1x - 2x a remény...végül mindig észreveszem magam,h hiú ábrándokat kergetek.

Ahogy Lenin mondta: Tanulni, tanulni, tanulni

A tudással jön meg az önbizalom is.

Szia!

Hellinger terápiát már nézted? Elég sok apró, ám fontos dologra rávilágít egy-egy család-felállítás.

Elég stresszes alaptermészetem van, folyton túlaggódok mindent. Sokszor kevesebbnek érzem magam másoktól, pedig azt mondják nincs okom rá.

Hogy tudnám ezt levetkőzni és, hogy tudnék magamra ugyan olyan egyenértékű emberként tekinteni?

Esetleg valaki járt hasonló cipőben, hogy folyton félt, aggódott akár apró dolgoktól is. Mi segített?

Köszönöm a válaszokat!