Hogy lehetnék jó anya?- láthatásra "küldöm" (beszélgetés)

Zűrös...

De itt a fórumon úgysem tudunk jobb tanácsot adni. Bármit sulykol is bele, ha ti otthon ellensúlyozzátok, akkor nem szabad, hogy gond legyen.

Keress egy stabil pontot, aki belelát az életetekbe és tőle kérj segítséget! Beszéljetek át mindent nagyon részletesen. De fontos, hogy ne dramatizáld a helyzetet és te se menj rá lelkileg

Az alapkérdésed az volt, hogy hogy lehetnél jó anya...rossz a kérdés. Te nem vagy rossz anya, nem kell jó anyává válnod, mert az vagy. Csak okos és nyugodt legyél továbbra is.

nem azt gondolom, hogy bántotta, vagyis testileg biztos nem..de lelikleg az biztos!Az viszont nehezen bizonyitható....valószinű, hogy teletömték a kis fejét...

pl mondta, hogy "azt amit te mondasz, azt megcsinálom"..amit a férjem, azt nem...

Levelekben azt irogatja, hogy leleki terrorban tartjuk itthon, és beadja a pert gyerekelhelyezés miatt...és sorolhatnám.a szavajárása, az, hogy " muszáj"., ott aludnia, vele mennie..teljesen elvaditja magától..és enegem tesz felelőssé...

igen jogában áll....bár úgy hallottam, hogy ha egy ideig szivesen megy a láthatásra, aztán utána egyáltalán nem akar, és tiltakozik, akkor nyilván történt valami..és ha a kisgyerek ennyire tiltakozik, az apát pedig ez ennyire nem érdekli, akkor már ő az aki veszélyezeteti...

És még valami, én nem is gondoltam volna magamról, hogy ennyire erős tudok lenni...de nagyon magabiztos vagyok a láthatás előtt, kellően felkészitem, egy teljes jó dolognak állitom be...eddig, ment is a gyerkőc, de aztán 2 hete, azon a hosszú napon vaalmi történt..most még arra néhány órára se akar menni...sir, nem akar....ne küldjem el...

Visszaolvastalak...

Írtad, hogy 3 éves...akkor áll a hivatalok álláspontja, tényleg jogában áll elvinni a láthatás ideje alatt.

Sajnálom :(

Akkor csak azt tudom mondani, hogy még fiatalok vagytok. Változhat és változni is fog valószínűleg ő is (remélhetőleg).

A gyerkőcöt nem védheted meg ebben a helyzetben (feltételezem, hogy elmúlt 2 éves, ha nem akkor megtilthatod, hogy elvigye), inkább próbáld meg úgy beadni neki az apás napokat, hogy örömmel várja és jutalomként élje meg. Napokkal előtte emlegesd boldogan, hogy jönni fog apu és hű de jó lesz, majd ezt-meg azt fogjátok együtt csinálni etc. Ha azt érezné rajtad, hogy boldogan engeded el, talán ő sem szorongana annyira.

Semmiképpen ne harcolj (ne futkoss Gyámügyre)! Kivételt az képez, ha bántalmazza, az már más, komoly ügy...de remélem itt erről nincs szó.

Fel a fejjel megoldjátok!

Mint azt már irtam irtam, én próbáltam békülni.És egy időben nálunk is úgy volt, hogy akkor jött, amikor csak akart.De aztán csinált egy nagy balhét, megütött, amikor az akkor 8 hónapos baba, a kezemben volt...utána aztán nagyon megromlott a viszony...De még ezekután is próbálkoztunk, külön is, ketten a férjemmel is..elmentem segitséget kérni, ahová csak lehett.

Tehát én megtettem a tőlem telhetőt, teljesen tiszta a lelkiismeretem...

Az keserit el a legjobban, hogy annyira hajtja a bosszú, hogy nem számit semmi.Nem számit a gyereke...

Nem ítélkeztem az első hsz-ban, ne vedd rossz néven. Saját tapasztalatból beszéltem.

Az én történetem nagyon hasonló.

Amikor 10 hetesen bejelentettem a nagy hírt a drágám nyúlcipőt húzott és ezután négy hónapig nem láttam. Vagy 50-szer kellett hívnom, mire egyszer végre felvette a telefont. Kínkeservesen leültünk egy asztalhoz (nyilvános helyen, egy cukrászdában) és nagyon kis lépésekben elkezdtünk egyezkedni. Első alkalommal csak abban állapodtunk meg, hogy a nevére veszi. Másodszorra kerestünk neki keresztnevet. Harmadik alkalommal került szóba a gyerektartás és a láthatás. etc... Mindegyik találkozás között 1-1 hónap szünet volt.

Szóval nagyon lassan közeledtünk egymáshoz.

Amikor megszületett a pici, két hét kellett, hogy a telefonos gratuláción túl személyesen is tiszteletét tegye nálunk. Azóta havonta eljön néhány órára.

Részemről elégedett vagyok vele, sőt érzem, hogy egyre jobbá válik a kapcsolatunk. Most már sokszor érdeklődik telefonon, felajánlja a segítségét, kisegít anyagilag (a gyerektartáson felül) és persze azt is öröm látni, hogy bukfencezik a kicsivel (pedig 1 évig a kezébe alig-alig vette).

Ehhez a fejlődéshez, hogy most már itt tartunk az kellett, hogy soha egyetlen hangos szó nem hangzott el közöttünk. Nem vádoltam semmiért sem, soha (persze ő sem engem). Mindenbe beleszólást engedek neki (pl. a névválasztást is végül ráhagytam), a láthatás teljesen rugalmas, akkor jön, amikor jönni tud, ha akar itt alhat. Nem nyúzom semmivel, viszont mosolyogva várom és mindent elmesélek, ami csak történt a kicsivel...

Tudom persze, hogy ehhez az is kellett, hogy ő (is) egy konliktuskerülő típus, tehát nem támad feleslegesen. De én is mindent megtettem, hogy ne kényszerítsem támadásra. Sok-sok békát lenyeltem, nyilván követelőzhettem, veszekedhettem volna és akkor most mi is harcolhatnánk egymással. De örülök, hogy nem tettem és így sikerült szépen rendezni a helyzetet.

Ezért én nem tudok mást tanácsolni, mint az első megszólalásomkor. Legyél simulékony, békülj és békíts! Nő vagy te is, és állítólag nekünk nőknek ez az erősségünk. Hajrá!

Sajnálom, hogy ilyen kilátástalan helyzetben vagytok... de próbáld meg csak a hatóságoknál ezt elintézni, hogy ezzel a feltétellel viheti csak el a gyereket (hiszen már a láthatási idő megszabása is feltétel, egy másik feltételt is mellészegezhetnek).

Nagyon remélem, hogy megoldódik, de ha nem is, hidd el, át tudja vészelni a gyerek ezeket az időszakokat, ha nálad már biztonságban, szeretetben érzi magát! Csak ölelgesd és légy vele megértő, és ne hámozd le magadról, amikor mennie kell. Inkább vedd fel videóra, ha legközelebb bíróságra kell menni emiatt, bemutathatod, hogy mi miért történik. Nem te nem engeded el, hanem a gyerek nem akar menni. Tudom, hogy kegyetlenül hangzik videóra felvenni... de ha ezzel lehet már hatni a bíróságra, nem csak szóbeli leírással... akkor hosszú távon nyert a gyermeked!!! és ne hámozd le magadról azzal, hogy "engedj el, menned kell oda" (ez nem tudom, hogy megtörtént-e nálatok, csak írom, mert azért fordul hozzád, hogy biztonságban legyen és ha a "Biztonság" is azt mondja, menni kell... kiben bízzon? jajjj szegény gyerkőcöm...)

Ameddig a tárgyalások folytak, akkor kértem, hogy az első néhány alkalommal, "engedje meg", hogy édesanyám is ott legyen..(másik városba vitte ugyanis), hogy a kisgyerek lássa, hogy minden rendben, nem lesz rossz helyen. Hiszen ha már egy idegen környezetbe viszik, akkor egy jól ismert arc ott legyen vele. , igen nem én...Azt nem akarta...

Aztán ez csak a beetés volt. A tárgyaláson azt mondta, hogy esze égéban sics ehhez hozzájárulni.

Köszönöm :) valóban jó érv.

nos hogy rövid legyek. Aterhesség alatt nem foglalkozott velem..magasról letojt, inni járt, és horgászni, a baba születése utén is. Piásan vezette a kocsit ..nem is kicsit...én akkor 8 hónapos terhes voltam. Azt mondta, ő inkább távapuka szerepben maradna...stb...ez 1 évig ment, 9 hónap és még 3...én elküldtem, azóta férjhez mentem..és próbálok boldog lenni...

figyu, nem lehet a hatóságoknak mondani, hogy rendben, mehet a gyerek, de akkor te is vele töltöd az estét vagyis te is mész a gyerekkel, hogy lásd mi miért történik és ne is szorongjon annyira.

szóval ha már muszáj küldeni, legalább oldani kellene benne a feszültséget, amennyire lehet. egy ottalvásból te is sokat tanulhatsz, hogy miért lehet neki rossz, ha pedig kimarad a pisilés, kész nyeremény a gyereknek és neked is.

gondolom az apuka ebbe nem akarna belemenni, ezért a hatóságokkal kellene ilyen határozatot hozatni... valahogy mondjuk a pszichológus szakvéleménye alapján....

Egyetlen egy megoldás van. Az édesapával béküljetek ki. Ne mondd, hogy ez lehetetlen, valaha szerettétek egymást. Most sem lehettek ellenségek. Ha azok vagytok, akkor viszont nem lehettek jó szülők.

Bocs, de ebben a kérdésben nem tudok máshogy, csak ilyen sommásan fogalmazni.

Családsegitő, gyámhatóság, biróság....senki nem tesz semmit. Az álláspontjuk az, hogy majd megszokja a gyerek, akkor is mennie kell, mert az apának joga van elvinni.

És a baj nem csak az, hogy bepisil, hanem annyira szorong, hogy a körömrágás mellé bejött a ruha rágás. egy merő nyál a ruhája, főleg elalvás előtt, de napközben is. szoron..de nagyon..még csak 3 éves ...nem igazán tudja megfogalamazni meég az érzéseit.

Pszichológushoz ha elviszem, és ott adnának papirt, azt akkor sem fogadná el a biróság. Csak azt a szakvéleményt amit az ő erre kirendelt pszichológus adna.

Ha nem adom..akkor feljelent...megint.Azt mondta ez a kedves apuka, márpedig akkor is mennie kell, mert neki joga van hozzá és kész. Muszáj lesz neki.!!!!

Nagyon félek...

látom nem sikerült a korlátozás, még így rosszabb is :(

szegény gyerek, nagyon sajnálom.

szerintem is valami gyerekpszichológus lenne a megoldás.

Nem mindenáron! Szerintem legalábbis! Ha nálunk ilyen előfordulna, én tuti nem engedném el a gyerekemet, addig amíg sír, meg kapaszkodik, stb...

Biztos van valami megoldás!

Bár nem értek ezekhez, de talán családsegítő? vagy bíróság, esetleg pszichológus, mertha szegéynem bepisil, ott már tuti nagy gubi lehet, mikor ott van, lehet, ha elvinnéd és beszélne a Gyerkőccel, akkor ő tudna róla papírt adni,h. nem viheti el az apa ott alvásra!

Valami megoldás tuti van!

Hajrá!

Én mindenesetre, mondom, tuti nem engedném el oda a gyereket!

Sziasztok!

Nagyon jól jönne néhány segitő szó....Tübb,mint 2 évig húzódó per után a biróság azt az itéletet hozta, hogy oda kell adnom a gyerkőcöt az apukának, ott alvásra is.

A bib csak az, hogy amikor reggeltől estig vihette volna, ezt ő nem tette meg,3 hónapig ment ez igy. Aztán szépen felejelnetett a gyámhatóságon...ez még nem zárult le... Aztán eljött a nap, elvitte, utána a pici 6 napig folyamatosan bepisilt éjjel, annak ellenére, hogy akkor már jó ideje szobatiszta volt. Hazajött, és megkérdezte miért küldtem őt el...huh....Aztán kiemaradt egy hét, és a következő alkalommal apuka nem tudta elvinni néhány órára sem. Sirt, kapaszkodott, ő meg húzta,vonta...Mennie kell ...persze tudom...na de mindenáron??? Hogy lehetnék jó anya....