Házi praktikák érdekelnek - hogyan keletkezzen kevesebb hulladék? (beszélgetés)
Növényi hulladék: nincs vele gondom, a két tengerimalac boldogan újrahasznosítja, de ebbe a tyúkok is besegítenek. Kajamaradék a kutyáké, tehét semmi szerves hulladék nem megy így veszendőbe. Ja, a krumplihéjat gyűjtöm, egy rokon időnként elviszi a disznójának. Papír-, és műanyaghulladékot szelektálva gyűjtöm, épp a múlt héten és ezen a héten van a suliban a gyűjtés, az osztályok az összegyűjtött hulladékért járó pénzt megkapják, és rögtön kevesebbet kell befizetni a kirándulásra.
A ruhákkal hasonlóan járok el, mint ahogy valaki írta, a jót továbbadom, ami nem jó az portörlő, a puha pólók, pizsamák nagyon jók ablakmosáshoz, de van olyan, amit a festéshez rakok el. Na azok a végén a kukába kerülnek.
Tejfölös, margarinos dobozok tavasz elején kellenek palántát "gyártani", de erre olvastam egy sokkal jobb megoldást: a wc-papír gurigába kell földet rakni, abba 1-1 szem magot, majd a palántát a gurigával együtt elültetni, a papír elrohad, és mivel fa alapanyagú, szerves trágya lesz belőle. Kipróbálom.
Azért mérgező, mert ha a szabad levegőn bomlik le, azalatt az idő alatt olyan gázok keletkeznek (metán, stb.), amelyek 25x töményebbek mint pl a kipufogógáz. És a növények is, csak kevesebb termelődik, viszont a komposzt, ha helyesen készül, ezt kivédi, tehát szinte alig termelődik mérgező gáz, és az is a komposztládában vagy konténerben marad.
Nekünk a komposzt "címszó" kukába bármilyen biohulladék, kajamaradék, szóval állati is bedobható, ők nem válogatják, nem csinálnak külön növényi komposztot, szerintem macerás lenne különválasztani az állatit is
Ételek:
nagyobb adagokat főzök, adagolva fagyasztom. Fagyasztáshoz felhasználom a margarinos dobozokat, tejfölös vödröket. Ebben viszi el a Nagy a főtt kaját az albérletbe. Tejet automatából veszek, ásványvizes üvegbe. Az alapleveket is szoktam műanyag flakonban fagyasztani.
Ruhákat nem dobom ki, hanem szelektálom. A kifogástalan állapotban lévőket továbbadom, vagy eljuttatom a családsegítőhöz. Mióta van ruhagyűjtő konténer abba is szoktam tenni. Ami rosszabb állapotban van, azt újrahasznosítom: rongyszőnyeg lesz belőle, vagy portörlő... A pólókból rongyszőnyeg, a zoknikból lábtörlő.
Amíg kicsik voltak a gyerekek a játékokat is továbbajándékoztuk családon belül, meg a mesekönyveket is.
Még le szeretném írni, hogy az úgynevezett szemétdombnak köze nincs a komposzthoz, sőt mérgező gázokat is termel. A bio hulladékból komposztáló gép, vagy gödör segítségével lesz csak hasznos és nem toxikus komposzt, ez annyit jelent, hogy folytonosan forgatni kell és léteznek komposzt ládák (állítólag elég büdik ezek is), amiben giliszták is vannak és ezeket is forgatni kell egy eszközzel, szóval ne higgye senki, hogy csak ki kell dobni egy halomba és az milyen jó meg milyen környezetvédő! Francokat!
A földbe elásott, amit valaki írt, az egy félmegoldás vagyis mérgezőnek nem mérgező csak kicsit lassabban lesz belőle komposzt mivel nem forgatják de valamennyi giliszta ott is megteszi a dolgát, így oké:)
Nem dobunk ki kaját, de kis adagokat főzök és mindig igyekszünk azonnal (másnap) megenni, ha valami marad. Jó, van betervezett előre főzés, de ilyenkor is ki van számolva az adag. Némelyik zöldségnek, gyümölcsnek elhasználom a héját is, ami végképp a számomra ehetetlen kategória, az anyósok tyúkjainak megy, vagy komposztba (amit elvisznek). Amit felhasználok simán: karfiol levele (felfújt) hagyma/sárgarépa héj(leveskocka házilag) narancshéj (dzsem, desszert), retek levele, parmezánsajt külső kérge(abszolút ehető, zöldséglevesbe, minesztrónéba főzve). A zöldségeknél az ép részekről beszélek, ami még szép és könnyen megmosható.
Moshatós pelust használok a 3.gyereknél, a másik kettőnél nem ez volt, így van viszonyítási alapom, hogy mennyivel kevesebb a szemét, hát szép nagy különbség!:)
Házilag csinálom a mosószert, tehát annyival kevesebb flakon és doboz, plusz elkezdtem az öko-dózist az olyanokból is, amit muszáj megvennem, nem lehet házilag csinálni (viaszos felmosószer cottó padlóhoz). Ez tömény, és 1 fiala egy literes flakonra elég, fel kell higítani, és utána a szokásos módon egy kupak 1 vödör vízbe:)
A zöldségesnél nem kérek külön zacskót mindenhez, viszem a szatyromat. A boltokban ez kivitelezhetetlen, de végülis az előbb felsoroltak is számítanak, mi 5-en vagyunk, heti 1 db 20 literes szemetes zacskó ami nem újrahasznosítható, a többit (műanyag, papír, üveg, komposzt) külön viszik el, de amiért fizetünk, az a vegyes, vagyis ehhez 25 euro 1 tekercsnyi szemeteszacskó. Szerintem bazi drága, ahhoz képest, hogy csak szemétnek kell, de ezzel akarják rábírni az embereket, hogy válogassanak szét jobban mindent.
Amúgy sokaknak az én módszereim extrémnek tűnnek, ezért megértem, ha nem mindenki ért velük egyet, no problem:)))
Én igen, és engem is érdekel a dolog!:) Bár szerencsére mi már eljutottunk odáig, hogy nem kell minden héten kitenni a kukát!:)
De biztos tudnánk még ezen javítani!
Sziasztok!
Olyan házi(asszonyi) praktikák érdekelnének, amivel elérhető, hogy kevesebb háztartási hulladék keletkezzen.
Néha magam is megdöbbenek, hogy mennyi hulladékot termel a 3 fős családunk egy hét alatt, ezt szeretném csökkenteni.
Várom az ötleteket, tippeket, ki hogyan éri el ezt?
További ajánlott fórumok:
- Nyugdíjas élet - ügyek-bajok, tapasztalatok, praktikák
- Ki milyen praktikák alapján tudja beosztani úgy a konyhapénzt, hogy ne érezze hóvégén azt, hogy megfullad a nadrágszíj szorításától?
- Sütés főzés praktikák fortélyok
- Nem esznek a gyerekeim! Válogatnak! Segítsetek, praktikák, trükkök érdekelnek.
- TE hogyan, miképp és mikor szoktattad le gyermeked a pelusról? (Trükkök, praktikák, szokások érdekelnének)
- Rosaceás arc- illetve dekoltázsbőrre milyen krémet tudnátok javasolni.Házi praktikák, készítmények, tippek is érdekelnek..