Hány éves korig tolerálod, ha a nehéz gyerekkorra hivatkozik valaki? (beszélgetés)

Különbséget szoktam tenni az "elhiszem" és a "tolerálom" fogalmak között.

Elmondhatom magamról hogy nehéz gyermekkorom volt,12 éves koromig 4 családnál voltam örökbe fogadott, ezután 6 évet voltam állami gondozott!

Majd lettek végre örökbe fogadó szüleim ( lásd adatlapomon ) Őket tekintem igazi szüleimnek.Apukám 15 éve meghalt,Ő volt a mindenem még csak 36 éves voltam.

Nem szoktam soha panaszkodni,pedig értek különleges bánásmódok,verések,bántalmazások míg meg nem kaptam őket :(

Ez egy idoő után a kifogásgyártás kategóriába tartozik. Aki erre hivatkozik élete végéig, az mindig másoktól várja a megoldást, de maga nem tesz érte, hiszen neki van kifogása, őt sajnálni kell.

Fel kell dolgozni, el kell engedni,túl kell lépni rajta, amennyire csak lehetséges. Természetesen egy életre nyomot hagy és elkísér az, ha nem olyan gyerekkora volt, amelyikből pozitívan építkezhetne, amire példaként tekinthetne. Elfelejteni sem lehet. De dolgozni rajta, hogy kijusson az ember abból a kátyúból, amit egy elrontott gyerekkor okoz, azt lehet és kell is. Mindig lehet tanulni, fejlődni, másképp csinálni, mimt amilyen mintát magunkkal hoztunk.

Hátszél nélkül nehezebb az tény, főleg ha szembe széllel is kell neki tekerni.

De ezzel nem kell tényleg visszaélni.

Talán nem tartozik ide szorosan ,,de én az ellenkezőjét sokkal nehezebben tolerálom.

Talán ebbe futottam bele többször.

Amikor bármit tehetsz,,bármit mondhatsz,,az mind semmi.Mert ő és csak is ő az aki elért valamit "mélyről".

Az kérdés még számomra, hogy mit is nevezünk "nehéz gyerekkor"-nak?

Szeretethiányos környezet? Szegénység? Bántalmazó felnőttek, szülők?

Mindenkinek nehéz gyermekkora volt, mert a gyermekkor vezet a felnőtté váláshoz. Nem egyformán tudjuk megugrani ezeket a lépcsőfokokat.

Különösen nehéz lehetett ez azoknak, akik a háború idején vagy után születtek. Mikor nem volt élelem, mikor az országot újra építették. A mai időseink. Na, ők hivatkozhatnának a nehéz gyermekkorra!

Igen, egy idő után csak magyarázkodás.

18 évesen dönthet úgy bárki, hogy ott hagyja a bántó környezetett és elindul a saját életét építeni.

Az, hogy érzelmileg, mentálisan mikor fogja feldolgozni? Ha jönnek az első sikerei a szorgalmának köszönhetően. De ezen a feldolgozáson is túl kéne jutni 25-30 évesen. Akkor már a saját családján kell gondolkodnia.

Ezek azok az esetek, mikor jó, ha elfelejtik, hogy honnan jöttek.

Sajnos sokan visszaélnek a nehéz múltjuk emlegetésével. Állandóan megértést, segítséget és kivételezést várnak el. Ez bizony kibúvó náluk és igen visszataszító viselkedés.

Sok nehézsorsú ember szép életet tudott teremteni magának síránkozás nélkül is. Vannak akik meg folyton kapják a segítséget mégis elherdálják.

Tehát ne törődj vele, ha síránkozik !

Szerinted a felnőtt életben meddig kell, vagy lehet figyelembe venni, ha vki a nehéz gyerekkorára hivatkozik? Egy 30-40 éves ember már kellőképp felnőtt ahhoz, hogy ezt feldolgozza, akár segítséggel, akár magától?

Egy idő után ez nem csak kibúvó?