Hány éves kor után ciki otthon lakni szerintetek és a szülők nyakán élni? (tudásbázis)

60 éves szülő vagyok, a fiam elmúlt 30. Eddig külföldön dolgozott, betanított munkásként, de 1 éve hazaköltözött. Azóta munkanélküli és nem is keres munkát. Egyszer már eljátszotta ezt, akkor két évig volt itthon. Nem élősködik rajtam anyagilag, mert van megtakarított pénze, de aggódom a jövője miatt és ezért állandó szorongásban élek. Szinte ki sem mozdul a házból, nincsenek barátai, sem párkapcsolata. Nincsen szakmája, ezért próbálom rávenni, hogy szerezzen egyet, tanuljon valamit, de mindig eltereli a szót, vagy egyszerűen elvonul. Elküldeni nem merem, mert félek, hogy tesz magával valamit, mindig is eléggé zárkózott és pesszimista volt. A nevelőapja (már meghalt) szigorúan bánt vele, gyakran verte gyerekkorában. Attól lett ilyen?

Mit csináljak? Tudom, lehetne rosszabb is, de egyre nehezebben viselem, hogy a szemem előtt vesztegeti el az életét.

... nem tudom, tuti, én vagyok rosszul összerakva... szerintem van jelentősége. Igenis akarjon külön menni,legyen benn az eltökéltség, hogy önálló, független életet éljen... bennem pedig persze azt, hogy ezt minden erőmmel támogassam... kicsit szomorú lennék, ha itt lazázna, mert neki az "kényelmes"... meg ráér... meg miért ne itthon lakna, ha ez a legolcsóbb... és stb.

24 a max... ha nem így lesz, akkor valamit nagyon-nagyon rosszul csináltam. (Hozzáteszem persze, hogy az ajtóm és a szívem mindig nyitva, és ha egy életen keresztül velem akar élni, akkor úgy lesz. :))

Nekem az a véleményem egyébként, hogy egy fiatalnak azért felesleges albérletbe költöznie, mert a fizetése rámegy a havi költségekre, és így soha nem lesz saját lakása önerőből, szerintem. :/

Én beszélgettem a szüleimmel, és nekik is ez a véleményük, hogy albérlet az inkább ne.. Inkább dolgozzak és lakjak otthon addig, amíg egy lakást meg nem tudok venni, vagy férjhez nem megyek hamar, és kirepülök. Ez persze nem azt jelenti hogy 26 éves koromig otthon fogok lakni. Természetesen mivel dolgozok már, így a saját költségeimet én állom, de attól még a szüleimmel élek.

Erdekes szemlelet, reszben igazad is van, de tenyleg nem ennyire idilli talan.

Tapasztaltam anno, amikor nem volt sok penzunk, hogy kenyszerbol visszakoltoztunk a nagyszuleimhez anyuval es a parjaval. Sot, egy idore meg a batyam is oda koltozott, akivel egy szobaban laktunk hosszu ideig. Ez szinten egeszsegtelen, miutan felnott emberek vagyunk mar mindketten. Imadom oket egytol egyig, de aztan el is kellett koltoznunk, mert olyan merteku konfliktusokat szult a helyzet, amit mar lehetetlenseg volt megoldani. A ferfiakat tekintve mindegyik a maga szemetdombjan akart uralkodni, es nehezen fertek meg a hasonlo erdeklodesi koruk ellenere is. Elkoltozesunk utan rendezodtek ezek a viszonyok, ahogy tudjuk segitjuk egymast azota is.

Elkepzelve nagyon szep, de megelve mar mas helyzet. Szerintem egy ido utan a tobbseg amondo volna, hogy kulon lakas a legjobb megoldas, es mindenki boldog.

Megértelek, szerintem azért kortól függetlenül nem ciki hogy otthon lakott.

Édesapám is úgy gondolkozik ahogyan te, és igaza is van. Jobb külön szülőktől, önállósodni. Én is szívesen laknék a saját lakásomban, de mivel sajnos a szüleim még az iskolámat sem tudják kifizetni, így egyedül kell induljak nulláról. De nem haragszom rájuk ezért, nehéz az élet, felneveltek ahogy tudtak, számíthatok rájuk most is ha tudnak segítenek, de nem várom el. Én már legalább 15 éves korom óta a magam útját járom.

Most 21 éves vagyok, érettségim van, és szeretnék szakmát tanulni, de ahhoz is gyűjtenem kell először, mert minden pénz. De nem bánom, megtanultam becsülni a pénz értékét, és az életemet is jobban becsülöm :)

Nekem már 18évesen az volt,így érettségi után fel is költöztem Budapestre,azóta pedig itt is élek a párommal és a kislányommal.

Visszagondolva talán túl korán volt,túl korán szakadtam el édesanyámtól és apumtól,lehet nem örülnék majd neki,ha az én lányom is hasonlóan akar majd cselekedni:)

Engem nem zavart hogy a párom a szüleivel él 22 évesen amikor összejöttünk.

Bár el akart velem költözni, mégis a maradásnál döntöttünk, és nem véletlen.

Amilyen időket élünk, szerintem képtelenek lennénk fenntartani ketten egy albérletet, nekem tanulni is kéne még, szóval itthon azért jobb a helyzet, hatalmas nagy segítség hogy nem kell rezsit vizet villanyt fizetni. Csak azt amiben megegyeztünk.

Hát, mondasz valamit.

Mondjuk az én anyámék fiatal korukban bazi újhullámosak akartak lenni, 65-ben házasodtak, de nem, ők aztán egyik szülőhöz sem, szóval albérletben nyomorogtak inkább, meg szolgálati lakásokban. 40 évesen jutottak el oda, hogy saját házuk legyen, ami akkoriban fura volt, a korosztályuk már másfél évtizeddel előttük túl volt ezen.

Amúgy én 28 éves koromig laktam otthon, volt benne 4 év főiskola is, de anyám már nagyon éreztette velem, hogy szívesebben látna házon kívül (ja, 5 szobás családi ház amúgy, hárman laktunk ott, mert a tesóm együtt élt a srácával más városban). Én jól éreztem magam otthon, házias voltam, segítettem, rezsibe beszálltam, reggel mentem a melóba, este jöttem, de anyámnak mégis bökte a csőrét. Ő is azzal a dumával jött, hogy nekem tenne jót, ha elmennék, bla...bla... Na, mindegy, 28 évesen jött álmaim férfija, hozzá költöztem, 100 km-re, nagy volt anyám öröme (most ő a férjem.)

Aztán mit ad Isten, tesóm többezer kilométerre került, apu meghalt, anyu pedig most szembesül vele, hogy a 100 km nem csak akkor volt 100 km, amikor engem ki kellett utálnia otthonról, hanem most is ugyanaz a távolság, és ő bizony egyedül maradt, hát így járt:(

Bocsánat, hogy hosszú voltam, a lényeg, hogy én soha nem fogom a lányommal éreztetni, hogy ciki, hogy itthon lakik (most 16). És egyáltalán, nem fogom kipenderíteni és lelki cseszegetés alatt tartani, hogy neki lenne jó az önállósodás, stb... Ha akar, mehet, de ha jólesik itthon, nem fogom kirugdalni, és bántani sem, és éreztetni sem vele, hogy ez "ciki".

És arról mit gondoltok (saját helyzetem), hogy itthon minden héten tulajdonképpen én takarítok, többször is, és ha itthon vagyok (már pedig elég sokat vagyok itthon) akkor is mindennap felmosok, felsöprök, stb. Konyhában is mindig minden el van mosva, el van törölve és minden a helyén van. Ha a szüleim később érnek haza, az állatokat is megetetem, adok nekik vacsit, a szemetet kiviszem mindennap, stb.

A diákmunkáimból (annó amíg iskolás voltam) összespóroltam egy bizonyos összeget, amit nem költök el, hiába vennék magamnak parfümöt meg egyéb luxuscikkeket. Kitudja mikor lesz munkám, félek költeni a pénzből. Ha nagyon kell valami nekem, akkor azt megveszem, tehát a szüleimtől semmit nem kérek, még dezodort is a saját pénzemből veszek. Külön fürdőszobám van ráadásul a szobámon belül, így a tisztítós súrolós szereket is én veszem, olyan, mint ha külön élnék tőlük, viszont az áramot és a kaját a szüleim fizetik. Nem szoktunk luxus kajákat vásárolni, nem szoktam extra dolgokat kérni tőlük.

Sajnos nem dolgozom, így néha eszembe jut hogy kellemetlen hogy anyuék dolgoznak egész nap én pedig itthon ülök. De amíg nem találok valami munkát addig nincs mese. :(

Ez ugye nem élősködés a szülőkön?

Hát, nem is tudom, szerintem ciki.

A férjem gyerekei 30-32 éve korukig itthon laktak, (közben a bankban 20 millás bankbetét nekik, anyai örökségből). Nem igaz basszus, hogy jól érezték magukat egy család kellős közepén, ahol baromira zavaró tényezők voltak. Szóval, alig vártam, hogy elmenjenek.

Nem tudom, a sajátommal hogy leszek. Az egyetemi évek alatt itthon fog lakni nyilván, mert Bp-en minden iskolatípus megtalálható szinte, koleszba meg miért menjen 15 km-ről.

Utána megpróbájuk sínre tenni, még ha bérelni kell egy kis lakást, akkor is, hogy önállósodjon. Pedig imádom, jó vele lenni, de mégis. Kell a szocializálódáshoz, és a személyiség fejlődéséhez, szerintem.

Szerintem nem ciki ha valaki otthon él, mert "kényelmes"... a párom is sokáig otthon élt, és így tudott összepórolni annyit, hogy amikor már "érdemes" volt elköltözni, akkor volt miből. És egyátalán, miért fáj az másnak ha valaki nem él külön a szüleitől?

Ez a "szülő nyakán" való élés is olyan dolog, ha nem dolgozik és a szüleitől várja el hogy eltartság, igen akkor elég visszatetsző dolog, de ha dolgozik, fizet a közösbe, akkor miért gond ez?