Halálból visszatért és emlékezik (beszélgetés)

Hatha erdekel ez a cikk-maca23tvn blogjabol masoltam ki.

Élet a köztes létben

Minden új testet öltésnek komoly oka és célja van. A következő élet kitervelésében gyakran olyan más lelkek is részt vesznek, akikkel az egyén már sok inkarnációban együtt élt. Erre azért van szükség, mert azoknak a személyeknek, akiknek egymással elszámolnivalójuk van, azonos helyen és időben kell ismét testet ölteniük.

Ilyenkor szükség van a horoszkópok egyeztetésére. Rendszerint olyanokkal kell megújítanunk kapcsolatunkat, akikkel a múltban kellemes vagy kellemetlen viszonyban éltünk. Az interéletbe visszavezetett páciensek egyike így számolt be döntéséről: ,,Azért kellett most visszajönnöm a földre, hogy leróhassam adósságomat azok felé, akikre nehezteltem előző életemben. Ez alkalommal, ha bántani fognak, viszonzásképpen meg fogok nekik bocsátani."

Mindig céllal térünk vissza

Gyakran éppen azokkal kell újra együtt élnünk, akikkel a legkevésbé szeretnénk találkozni. Egy férfi hipnózisban beszámolt arról, milyen kétségbeesetten tiltakozott, amikor megmondták neki, hogy annak a nőnek a gyermekeként fog megszületni, akit előző életében meggyilkolt. Van, aki kifejezetten nehéz körülményeket választ, például nyomorék testet, súlyos testi hibát, korai árvaságot, anyagi nyomorúságot stb., hogy ledolgozhasson valami nehéz karmikus tehertételt. Sok esetben az életfeladat a tapasztalatszerzés. Ha a lélek számos inkarnáción keresztül az élményeknek csak egyik pólusával találkozott, itt az ideje, hogy a másik végletet is megismerje. Egy férfi például, aki több inkarnáción keresztül visszavonult, puritán, prűd életmódot folytatott, azt tervezte meg, hogy a következő életében nimfomániás utcalány lesz.

A hipnózisban visszavezetett személyek között nem egy olyan akadt, akinek nagy meglepetést vagy csalódást okozott, amikor megtudta jelen életére tervezett feladatát. Az egyik férfi páciens például súlyos pszichés problémákkal kínlódott, mert úgy gondolta, hogy sokkal többre, magasabb pozícióra hivatott az életben, mint amit sikerült elérnie. Hipnózisban kiderült, hogy életének tervezett feladata éppen a másoknak alárendelt szerep megtapasztalása. Ez a felismerés annyira megrázta a férfit, hogy hosszabb ideig tartó pszichoterápiás kezelésre volt szüksége utána. Az öngyilkosoknak hamarosan vissza kell jönniük a földre, hogy szembenézzenek azokkal a nehézségekkel, amelyek elöl megfutamodtak. Senki sem menekülhet saját tetteinek következményei elől.

Nem mindenki tervezi meg jövendő életét, bár mindenki számára megadatott a lehetőség. A nagyon anyagias gondolkodású egyének, akiket csak a testi vágyak és igények érdekelnek, igyekeznek minél előbb újra testet ölteni, nem törődve karmikus adósságaik törlesztésével. Az alkohol rabjait például a kocsma környéke vonzza, mint a méz a legyet. Az ítélőszék előtti megjelenés után a legtöbb lélek mély álomba merül. Ezek az egyének nem emlékeznek semmire, nem terveznek semmit. Majd amikor felébrednek, kényszerítve érzik magukat a megszületésre, de nem tudják, miért kell újra világra jönniük. Vannak azonban olyanok is, akik nem vesztegetik az időt a túlvilágon, hanem komoly tanulmányokat folytatnak. Van, aki földi hivatásának tökéletesebb elsajátításán fáradozik. De olyan tantárgyak is léteznek az interélet iskolájában, amelyeknek nincs földi megfelelőjük. A léleknek módjában áll visszautasítani az ítélőszék tanácsait, de ez általában nem vezet jóra. A cél és feladat nélküli inkarnáció elpocsékolt élet. Akik hipnózisban arról számoltak be, hogy nehéz sorsot terveztek maguknak, kevésbé voltak kétségbeesettek, mint azok, akik semmilyen tervezést sem csináltak.

Két inkarnáció között különböző idő telhet el

A hipnotizált személyek esetében tíz hónap volt a legkevesebb és nyolcszáz év a legtöbb. Korunkban egyre rövidebb az interéletben töltött idő két inkarnáció között. Ez magyarázza Földünk túlnépesedését is. A második világháborúban elpusztultak nagy része már az ötvenes években újra világra jött. A kevéssé fejlett lelkek, akik sóvárognak egy bármilyen új test után, nem töltenek hosszú időt az interéletben. Azok sem, akik korán alkalmat találnak földi cselekedeteik karmikus jóvátételére. Hosszabb ideig azok a lelkek maradnak, akik nagyon alaposan fel akarnak készülni a következő földi életre. Vagy azok, akik túlságosan mélyen ,,alszanak" ahhoz, hogy újra megszülessenek.

Mielőtt a lélek újra testet ölt, felejt

Elfelejti előző inkarnációit és az interéletet Erre azért van szükség, mert régi cselekedetei és vétkei összezavarnák. A felejtés fátyola borul a következő életre vonatkozó terveire is. Ez éppolyan fontos, mint az, hogy egy diák ne ismerje előre a vizsgakérdésekre adandó válaszokat. Nagyon érdekes kérdés, hogy mikor megy a lélek a testbe? Hosszú idővel a születés előtt, a születéskor, vagy a születés után? Erre nincs egyértelmű válasz. Valószínűleg egyénenként változó. Pedig jó lenne pontosan tudni, mert ez eldöntené az abortuszkérdés körüli vitát is. Edgár Cayce adatai azt sejtetik, hogy a lélek a testbe mehet röviddel a születés előtt, kis idővel utána, vagy éppen a születés pillanatában. Ez az a percidőpont, amelyet az asztrológusoknak bonyolult számításokkal és következtetésekkel kell kinyomozni, mert csak erre készírhető el az egyén érvényes és használható horoszkópja.

Dr. Helen Wambach csoportosan végzett regressziós hipnózisairak alanyai általában arról számoltak be, hogy a magzati élet alatt csak ismerkedtek jövendő testükkel. Nagyon kevés tudatos emléket tudtak felszínre hozni ebből az időből. A testet véglegesen a születés napján kellett elfoglalniuk. Ha ezt nem tették, mert esetleg túlságosan vonakodtak az új testet öltéstől, halva született a magzat. Az egyik hipnózisban visszavezetett egyén a következőképpen számol be jelenlegi megszületéséről: ,,A szülőszobában felülről figyeltem anyámat és a körülötte álló orvosokat. Fehér fény vett körül mindent, és én azonos voltam ezzel a fénnyel. Ekkor hallottam az egyik orvos hangját: ,,Most jön!" Tudtam, hogy eggyé kell válnom új testemmel. Nagyon habozva léptem be ebbe az életbe. Olyan remek érzés volt a fény részének lenni."

Az interélet tapasztalatairól szóló beszámolók részleteikben különböznek egymástól. A lényegi üzenet azonban mindig ugyanaz: Teljesen felelősek vagyunk azért, amik vagyunk és azokért a körülményekért, amelyekbe beleszülettünk. Mindent mi magunk hoztunk létre. Szabadon választottunk.

Rémlik, hogy olvastam még, szinte gyerekként.. akkor nagyon erőltetettnek tűnt, nekem sok volt, ahogy leírta a mennyországot, tényleg mintha földi paradicsomról írt volna. Fura volt.

Most kezdtem el olvasni a Lelkünk útja c. könyvet, hát ez döbbenet!

Egy neves pszichológus esettanulmányairól szól, amit a páciensei az előző életeik végéről és a közteslétről mesélnek el hipnózisban.

Életem legjobb olvasmánya! És milyen érdekes, hasonlóan írják le ők is az odaátot, mint az általad említett könyv.

[link]

Átölel a Fény

Betty J. Eadie

Forma: keménytábla

Terjedelem: 185 oldal

Rendelési szám: 963548075XA

Kiadó: Magyar Könyvklub

Akciós ár: 790 Ft

A keresett könyv pillanatnyilag nem kapható.

Hihetetlen beszámoló egy asszony halálközeli élményéről. Harmincegy éves korában Betty Eadie egy műtét közben meghalt a kórházban. Mindazt, amit ezalatt átélt, a valaha is megtapasztalt legalaposabb halálközeli élnyeknek nevezhetjük.

magyarkonyvklub 26815

Betty f.Eadie;Atolel a feny

Szia!

Megvan a könyv címe?

Szia! Azt írtam le, ami történt velem, amit megéltem. Sosem kerestem rá magyarázatokat, igazából eltettem magamba. Akkor jött elő, amikor például a tévében láttam, ahogy valaki a hasonló élményeiről beszélt. Sosem hallottam ugyanazt vissza, a történetek között voltak különbségek, de mégis ugyanarról szóltak.

Azt gondolom, sokan vagyunk úgy, hogy azt érezzük, akit elvesztettünk, az még tovább él. Persze, hisz bennünk van az emléke, beszélünk hozzá, és válaszol, de nem a fülünkkel halljuk a választ, hanem a gondolatainkon keresztül jut el. Ezt bárki elfogadja, egy materialista gondolkodó is. A halálba való átmenet, és a halál utáni állapot már más kérdés, hisz az misztikusnak tűnik, nekem is annak tűnne, ha valakitől hallanám, én sem fogadnám el, ezért nem célom mást meggyőzni, mindenki magából indul ki, én is. Én már tudom, hogy van átmeneti állapot, és azt is, hogy az milyen. Hogy mi van tovább, egyszer azt is megélem, a halálom után.

Nyugalomban, békében, szeretettel elbúcsúzni, ez segít a legtöbbet a haldokló embernek. Szeretettel, békével elengedni, és így Ő is szeretettel, békével tud elmenni...

mindenkinek nagyon köszönöm.

Charlie67: a te gondolatmeneted olyan mintha az enyémben olvastál volna. Így vagyok én is pont a papámmal. Igaz ő 15 éve halt meg deérzem ha szükségem van rá mindig mellettem van. Ő nem rákos volt hanem tbc-s....

Egy biztos, a fényben az embert tényleg a legteljesebb nyugalmi állapotba kerül, ami annyira kellemes!

Ismerőseim közül többnek, halál előtt, szinte kisimult az arca. Szerintem ők már elfogadták a halál érzését és bekerültek abba a nyugodt állapotba.

Én is azzal kezdem, ha valaki elhiszi, akkor elhiszi, ha nem, akkor nem. Senkit nem akarok meggyőzni semmiről sem. A 7-es hozzászólásomban leírtam az előzményeket. Egy alagútban mentem, ami hasonlított a metró alagúthoz, csak éppen mindenféle színű volt a fal, mozgólépcsőre nem volt szükség, mert az ember (vagy lélek) csak halad. Én vagyok, de nem a lábamat emelgetem. Egyetlen lámpa sem volt, mégis tiszta fény volt, élesen láttam mindent, és ez a fény is megnyugtató volt. Minden nyugodt volt. Amikor leértem az alagúton, egy helységbe értem, ahol falak vettek körül, fény, színesre pingált falak. És falak, mintha gumiból lettek volna, fejalakok formálódtak ki belőlük, de ez sem volt rémisztő. És kommunikáltunk. Nem tudom, hogy miről, nem emlékszem, és nem is beszéddel. És egyszer csak eltűntek a fejek, eltűnt minden, a fény, a színek, és szürkeség lett, nagyon rosszul éreztem magam. És aztán újra a falak, fény, fejek, nyugalom, nem volt fájdalom, és ismét a szürkeség, ahol rossz volt, és ezek váltakoztak. És egyszer megfogalmazódott bennem, hogy annak ellenére, hogy ott a fényben nyugalom van, és ahol a szürkeség, ott rosszul vagyok, hányingerem, fájdalmaim vannak, ettől függetlenül nekem ebben a szürkeségben van a helyem, ebben kell maradnom. És a szürkeségben is volt valami bántó, rossz fény, illetve fénycsíkok, amik cikáztak, de egyre lassabban, majd végül leálltak, és akkor ismertem fel, hogy ezek a kórterem mennyezetén lévő lámpák.

Én nem csodálkozom, ha ezt sokan nem hiszik el, nem is célom, hogy bárkit meggyőzzek. Annyi a lényeg, hogy én nem félek a haláltól. Nem tudom, mi igaz a lélekvándorlásról, hogy mi történik a halál után, ha egyáltalán történik valami, egy biztos, valami elkezdődik, és annak része a nyugalom, azt viszont nem tudom meddig tart, és mi lesz utána. De valami kezdődik, abban biztos vagyok. Halál biztos!

Ennyit tudok leírni az egészről, több infóm nincs.

Kívánom,hogy legyen erőtök,kitartásotok!

Mond meg Neki mennyire szereted,ez nagyon sokat fog segíteni Neked is,Neki is!

Apukád azután is fog vigyázni rád,csak kérned kell!

Volt altatásba részem, néhányba.

Én csak inkább ilyen 2 zuhanásra emlékszem. Mikor alvásba merültem, és mikor ébredtem. Közte nem volt semmi. De ez a zuhanás, tényleg érdekes érzés.

Szia! Nekem 1992-ben volt egy bokaszalag műtétem, és altattak. Átmentem azon a bizonyos alagúton, amiről oly sokat lehet hallani, abban a fényben, amiről szintén sokat lehet hallani. A lebegés is igaz, úgy halad az ember, mintha nem lenne teste. Siklik... Nem sok emberrel beszéltem róla, de a későbbiekben egy-két emberrel összehozott a Sors, akik szintén hasonlóban részesültek, és bár nem mindenki pontosan azt és úgy élte meg, amit én, de a legfőbb vonások azonosak. Az alagút nem a halál utáni állapot, hanem az átmenet az éltből a halálba, és nem magunk döntünk arról, hogy tovább, vagy vissza. Eldöntik.

Miért érdekel ez a téma? Mi történt?

Engem túlaltattak. Arra emlékszem, hogy kellemes fényben valami erő húz egy hatalmas fehér ajtó felé. Érzem, hogy valami kellemes dolog vár a túloldalon, de azt is, ha belépek, akkor nincs vissza út. Hatalmasat sikítottam, hogy nem, és gyorsan zuhanni kezdtem, majd rövidesen hallottam az orvosom hangját: Hál Istennek visszatért.

Egyik ismerősöm végig fentről lebegve látta, hogy küzdenek érte, őt is túlaltatták.

Nekem is van ismerősöm,egy felelős,komoly ember,aki látta a klinikai halál állapotában,hogy mi van hátul,a szekrény tetején.

A műtét közben halt meg.Újraélesztették,és mikor az altatásból felébredt,elmondta az orvosoknak,hogy mit látott.Senki nem szörnyülködött,hanem örültek,hogy meglettek a rég elveszettnek hitt akták,a szekrény tetejéről.

Az érdekes az volt,hogy se nem tagadták az orvosok,se nem erősítették meg.Az akta ügyet is egy nővér mondta el neki!Mert egy steril műtőben jó hogy nem keresték a papírokat!:))

Mást is látott,de arra nem volt visszajelzése.

Szia!

Nekem a nagypapám volt klinikai halálban,neki infarktusa volt és újra kellett éleszteni.Ő azt mesélte nekem mindig,hogy olyan volt mintha teljes sújtalanságban lenne és egy zöld mezőn volt végig,ahol semmi más nem volt csak fű.