Gyepmester...

Egyik szombat délutáni kutyasétáltatásunk során egyszer csak szembe jött velünk egy kóbor kutyus, láncát maga után húzva. Ahogy az lenni szokott, mindenki csak nézte, de hogy valaki oda ment volna hozzá, legalább azt megnézni, biléta van-e a nyakában, az persze valahogy elmaradt.

Párom megállt a mi kutyánkkal, én pedig odamentem a kutyushoz, aki barátságosan odajött hozzám, farkát csóválva, de látszott, hogy kicsit fél. Megfogtam a láncát, és miután biléta nem volt a nyakában, elindultam vele, mert tudtam, hogy a gyepmeser a közelben lakik, és ha a gyepmesteri telepen nem jelentkezik a gazdi, akkor egy ausztriai állatmenhely befogadja.

Útközben megkérdeztem pár embert, de senkinek nem volt ismerős a kutya. Voltak érdekes vélemények, arról, hogy így láncon találtam a kutyát. Volt aki megrökönyödött, volt aki arra gondolt, hogy biztos valamelyik panellakásból szökött el (nem tudom ki tartja a panelban láncon a kutyát), volt aki megrántotta a vállát, és annyit mondott, ott kellett volna hagynom.

Miután odaértünk a gyepmesterhez, felhívtam telefonon, hogy találtam egy kutyát, megtartani nem tudom, legyen kedves elvinni.

Közölte velem, szombaton ilyesmivel nem foglakozik, vigyem ki a telepre, ott tegyem be a ketrecbe, aztán majd hétfőn megy és meglátja, mi lesz. Ezek után megköszöntem a segítségét és úgy döntöttem, inkább útnak eredünk és megkeressük a gazdit, mert kérdem én, mi lett volna vele egy ketrecben egyedül, éhesen-szomjasan kb. 36 órán át?!

Nagyjából 30 perc múlva meglettek a gazdik, akik teljes nyugalommal ültek és beszélgettek, majd cseppet sem csodálkozva, mikor odaértünk csak annyit mondott az egyik a másiknak, te nem jól kötötted meg a kutyát.

Nem izgultak, nem keresték, miközben én szinte bepánikolva kerestem őket, mert féltem, hogy beköszönt az éjszaka, és akkor mi lesz ezzel a kis ártatlannal.

Azt hittem, hogy azok az emberek, akik kutyát vagy bármilyen más állatot tartanak, tudják, hogy valakiért felelősséggel tartoznak.

A gyepmesterről pedig mindig azt hittem, hogy állatszerető, bármilyen helyzetben indul a talált állatokért, akiket nem tudnak befogadni, és emberségesebb, mint bárki más, hiszen egy talált, megkínzott, éheztetett állatnak hatalmas türelemre és szeretetre lenne szüksége.

De csalódnom kellett, a gyepmester minden, csak nem állatszerető, nem emberséges és nem együttérző.

Most már tudom, hogy pontosan olyan, mint amilyennek régi filmeken láttam, gonosz. Abba már belegondolni is félek, hogy a gyepmesteri telepen lévő kutyákkal mi lehet péntektől, hétfő reggelig.

"Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták."

James Herriot