Gyász és bűntudat (beszélgetés)

Sziasztok!

Köszönöm szépen a válaszokat!

Minden nap felhívom az Apukámat, nagyon fáj nekem, hogy ezt át kell élnie.

Én túlleszek rajta, hiszen nekem igazán sosem voltak nagyszüleim, de a pocskondiázásnak nem látom értelmét, és nem is tartom szép dolognak, ezért ebbe a részébe nem szeretnék belemenni.

Sajnos szegénykémnek sem voltak igazán szülei, már nagyon rég, történt ami történt, azért mi legalább karácsonykor elmentünk Hozzájuk egy rövid időre, de aztán Ők szó nélkül elköltöztek, és nem tudtuk, hogy hová. És nem gondolom, hogy Édesapámnak kellett volna megkeresni őket, ezek után.

Egyetlen dolgot szeretnék kérni a jó Istentől, azt, hogy segítsen Neki ezt feldolgozni! Hogy ne kelljen minden telefonbeszélgetésben a sírástól elcsukló hangját hallanom, hogy a lelke megnyugodjon, mert az enyém is csak akkor fog, hiába.

Mindenkinek köszönöm szépen még egyszer, különös dolog ez a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Segít!

Nálunk is hasonló volt a szitu és úgy bő fél év kellett az érintett félnek mire fel dolgozta..de nálunk több probléma is van, volt, lesz..de ami segített, hogy mi közösen gyerekek, tudatosítottuk, hogy nem volt hibás..

A szitu az volt, hogy aki élni akar annak nem mondod meg, ne viccelj már, időpontod van a halálra..tehát így az egész család bele ment a játékba. Nem beszéltünk róla..még egyszer csak el jött végleg...ezzel együtt jött a fel ismerés, nem beszélgettem vele eleget, nem beszéltük meg miben szeretné a temetést és nem értem éreztem akkor este, mégis miért nem mentem be akkor a kórházba?

Másnap a felismerés..egy táska vagy két táska ruha az élet.

Könnyű közhely, hogy a mának élj..nah ilyen helyzetekben tükröződik csak igazán, hogy milyen jó lenne, ha ezt valóban minden ember így értelmezné, ami a fel gyorsult világunkban szinte lehetetlen.

kitartást kívánok és még egyszer őszinte részvétem! Beszélgessetek, sokat!

Szia!

Szerintem egy hét szabit vagy pár napot vegyél ki és beszélgess sokat az apukáddal...személyesen. Ha ez nem megvalósítható napi szinten hívd fel hogy van..Őszinte részvétem!

Részvétem.

Tudsz segíteni,ha meghallatod,arra ösztönzöd,hogy kibeszélje magából a fájdalmát,és megérted.A gyász első fázisa az önhibáztatás,hekyzettől függetlenül,ezt túl kell élni. Végül elfogadja majd,s megnyugszik,addig kell a megértésetek.

Szia!

A "rendes" gyászmunkának is része a bűntudat, az okok keresése, az önvád, mások vádolása. Majd eljön idővel a megnyugvás édesapád részére is.

Szerintem a legjobb, ha biztosítod együttérzésedről, érzelmi támogatásodról.

Részvétem! :(

Persze,biztosan.

De,nem szeretem amikor ezze a rohanó világgal takaróznak az emberek,és azt hiszem,Szentendre nincs olyan nagyon messze!

Egyszerűen szart ránk,tudta,hogy milyen nehéz anyával(én ápoltam majdnem 10évig)soha,semmilyen segítséget nem kaptam tőle!

Sőt,felháborodva tolt le,hogy één mit nyavalygok,otthon vagyok és még pénzt is kapok tőle,ja,26000ft-ot.

És természetesen,mindenre igényt tart.

Részvétem!

Anyukám,lassan 3hónapja ment el,a nővérem április óta nem látta,és még egy telefont sem eresztett meg!(ki tudja miért)

Óriási lelkiismeret furdalása van,és én egy kicsit sem sajnálom,mert megérdemli.....

Nálunk nem volt,vita,veszekedés...egyszerűen túlságosan el volt foglalva a saját életével

Köszönöm szépen Mindannyiótoknak az együttérzést. Annyira jól esik, hogy nem támadást kaptam, hanem megértést és tanácsokat.

Sajnos mamámmal és apukám testvérével innentől csak még mérgesebb lesz a viszony, de mi itt vagyunk Neki anyuval és a testvéremmel.

Azt kívánom Mindenkinek, hogy sose alakuljon így az élete. A gyász mindig nehéz, de talán akkor méginkább, ha az elhunyttal ilyen rossz volt a kapcsolat.

Még egyszer köszönöm!

Részvétem.

Az ilyenfajta bűntudatot nem lehet sosem teljesen feldolgozni.

Segíteni csak azzal tudsz, ha sokat vagy vele és segítesz abban, hogy ezt valahogy "kibeszélje" magából. Meghallgatod ha beszélni akar, és csendben vagy, ha nem akar beszélni

Nagyon sajnálom, ami Veletek történt.Ezért vagyok én azon az elven, hogy bármennyire is összeveszünk néha a szüleimmel, másnap mindig békül valamelyikünk!

Én csak félig-meddig vagyok hívő, de ha ők esetleg azok, talán elmehetnének egy templomba...

Bár lehet, hogy most hülyeséget írtam, nem tudom...

Én amikor nagy bajban voltam, mindig elkezdtem hinni...

Szia Mancsi! Hasonlón ugyan nem mentem keresztül, de nagyon sajnálom, ami veletek történt. Biztos, hogy ezt nagyon nehéz lesz édesapádnak megemészteni, nekem az jutott így elsőre eszembe, hogy esetleg nagymamád tudna ebben segíteni, ha nyitottan és elfogadón áll hozzá - ami a gyász miatt biztos, hogy neki sem lesz egyszerű.

De talán az egyetlen lefaragható "előny" egy ilyen tragédiából, ha az ittmaradtak újra egymásra találhatnak.

Kívánom, hogy így legyen, és őszinte részvétem.

Szia!

Részvétem :(

Apukád idővel feldolgozza majd,én a helyedben kimennék vele a temetőbe aztán kicsit magára hagynám hogy kiadhassa magából amit mondani szeretne.

Sziasztok!

Még sosem indítottam topikot, nem is tudom, így kell-e csinálni. De muszáj kiírnom magamból olyan embereknek, akiket nem ismerek, ők talán ismeretlenként nem ítélkeznek felettem.

Ma meghalt a nagypapám. Két napja került a kórházba, erről egy Facebook üzenetben értesültem.

A családi viszonyok nálunk nagyon komplikáltak, már-már show-műsorba illők, nem tartottuk a kapcsolatot. Egyszerűen másfél éve végleg megszakadt, amikor szó nélkül elköltöztek a városból, ahol laktunk, és egy nyilvános helyen valaki elszólásából értesült róla az Apukám. Sosem tudta megemészteni, amit meg is értek. Akármennyire is nem volt jó a viszony, annyit megérdemelt volna, hogy tudassák Vele, fiam elmegyünk. Azt sem tudjuk a mai napig, hogy hol laktak. Miután felhívta a testvére én pedig Facebook üzenetet kaptam, sajnos túl sokáig vártunk. Apukám holnap délelőtt ment volna be a kórházba, én pedig szombaton, mert viszonylag messze élek már, és dolgozom. Már késő. Az Isten nem adott még egy napot, hogy legalább az apám elbúcsúzhasson, hogy az Ő lelke megnyugodjon. Attól félek, hogy talán egész életében bűntudata lesz, hogy nem ment be a kórházba elbúcsúzni. Annyira sajnálom, a szívem szakad meg. Nem magam miatt, persze a lelkiismeretemmel nekem is el kell számolni. Hanem miatta, hogy ez bántani fogja és vaon fel tudja-e majd dolgozni. Minket nem kerestek, igaz, mi sem őket, de ez már nagyon hosszú évekre visszanyúló történet, és mindegy is, hogy ki volt a hibás. Én az Apukámért aggódok, annyira szeretnék Neki segíteni, annyira szeretném, hogy ne legyen bűntudata, hiszen a szülei mentek el egy szó nélkül, s amikor agyvérzése volt feléje sem nézett a papám, az unokái születésnapját sem tudták, s ha nagy ritkán találkoztunk is, mindig a másik két unokájáról tudott csak beszélni, néha meg sem ismert. Szomorú.

Kérem, ha valaki keresztülment már ilyen gyászon, ilyen családi viszonyok mellett, segítsen tanáccsal, hogy támogathassam az Apukámat. Annyira fáj, hogy szenved, hogy tudom bántja a lelke, hogy nem ment be elbúcsúzni. Fel lehet ezt dolgozni?

Köszönöm szépen előre is a válaszokat! És kérem, aki kritizálni és bántani tudna csak, Ő ne is írjon inkább. A legkevésbé erre van szükségem, szerintem ezt minden intelligens ember belátja.

Köszönöm!