...gondolatok... (beszélgetés)
Senki nem mondhatja meg, kit szeressek. Még én se utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér - ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhatnak bele semmibe. A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Müller Péter ♥️
Hát igen, ez egy nehéz kérdés, mert ugye vannak szintek. Én is van, akit kedvelek, de nem biztos, hogy el tudnám képzelni, hogy meghívjam magamhoz és nem azért, mert nem kedvelem eléggé, hanem talán annyi, hogy más a hullámhossz és félnék, hogy nem tudnánk kitölteni az időt így elkülönülve otthon.
Szerintem neked is lenne ilyen ember, akár kollega, hogy kedveled, de más lenne vele az otthonodban.
Bántóan hat ez tény, de tudod van, aki kamuzgatva tereli el a témát és az szerintem rosszabb, mert az ember úgyis érzi, hogy ugyanaz van mögötte.
Nehéz kérdés, hogy az ember ezt hogyan mondja, hogy ne megbántsa a másikat, de ne is kelljen alakoskodnia.
Engem sem hívnának meg sokan magukhoz, akik itt kedveltek, mert az azért már egy másabb közeg és az nem biztos, hogy működne. Lehet kellemetlen csendek lennének, mert nem tudnánk jól beszélgetni, mert ott azért más a hullámhossz, mint így együtt.
Értem, hogy ez bántóan hangzik és nekem sem esne jól, de én ilyenkor mindig megfordítom, hogy lennék-e én is így valakivel, akit ettől még kedvelnék.
Amúgy meg tudod úgy vagyok vele, hogy kedvelnek elegen ahhoz, hogy ne okozzon problémát, ha valaki nem annyira vagy másképp :)
Köszönöm, Csaba!
:o)
Kedves Encsi!
Nem jól emlélszel. Kb. 10 éve sértődtél meg rám, éspedig azért, mert nem hívtalak meg hozzánk, mikor Fatáékkal együtt nyaraltunk. És amikor számonkértél, azt válaszoltam, hogy ne haragudj, kedvellek, jó ismerősök vagyunk itt a hoxán, de nem érezlek annyira közel magamhoz, hogy meghívjalak az otthonomba. Megértem és sajnálom, hogy ez rosszul esett/esik Neked, és nem megbántani akartalak, de egy barátságot nem lehet kierőszakolni.
És be kell valljam, az, hogy ezt újra meg újra és még mindig felhánytorgatod, nem visz közelebb minket egymáshoz.
Tényleg sajnálom, de ezzel itt és most szeretném lezárni ezt a témát.
Hát pedig nem kevésszer lehet ilyet látni, hogy az ember támadásnak érez tejesen ártalmatlan reakciót a másik részéről és mást hall ki a másik mondatából, mert hirtelen egy tudatalatti traumára hasonlít a szituáció.
De egyébként, amit írsz, az is igaz, mert ha nagyon erős a jóindulat, akkor azt általában tisztán érezni. Viszont vannak olyan reakciók, amik nem annyira szélsőségesen jók vagy rosszak és azokat egy tiszta tudatalatti pozitívan, egy abba a témába sérült tudatalatti viszont negatívan él meg, akár támadásnak.
Azért ezzel nem tudok teljesen egyetérteni.
Az esetben bármelyik ember aki első látásra olyat mond, tesz, ami kissé fájó, ugyanazt a reakciót váltaná ki belőlünk.
Márpedig sokszor megesik az is, hogy első perctől kezdve tudjuk, az a másik csupa jóindulatból, segíteni akarásból, a helyes irányba való terelés szándékával mond, tesz olyat, ami hirtelen rosszul érint.
Szerintem valahol belül alapból megérezzük azt, ki az, aki nem egyenes, nem barátságos, aki ellenséges, stb. és ki az, aki jószándékkal közelít felénk.
Ehhez a gyerekkori sérelmeknek nem sok köze van. Gondolom én. :))
Szerintem kicsit többször gondolod, hogy az emberek közömbösek feléd, mint ami a valóság, mert félreértesz reakciókat. SZerintem. Erre szerintem érzékenyebb vagy, mint ami a valóság.
Ők pont nem szórakoztak rajtad, hanem inkább kedveltek. Nem olyan kinevetős tipusok.
Szóval érdemes elgondolkodni, hogy az ember miért hisz rosszabbat mások reakciójából, mint ami a valóság. Én is észreveszem magamon ezt sokszor :) A hülye gyerekkori sérelmeink félrevezetnek :)
Hát elég halottnak tűnik, az tény. Pedig mekkora élet volt ezen a két fórumon. Elfáradtak a szereplők és van, aki meg éli az életét a hoxán kívül :)
Hiába, ahol nem vagy, ott kihal a fórum :))))